Délmagyarország, 1911. november (2. évfolyam, 251-275. szám)

1911-11-11 / 259. szám

2 rttT M AGYARORSZÁG 1911 november 8 rad a parlamentárizmus alapelveihez s eljárásában a „Ház autonom szabályain kivül'- egyéb törvényt nem fog ismerni, de őrködését kötelességszerüleg kiterjeszti arra is, hogy e szabályok alkalmazásával a Ház hasznos munkássága, tehát a főcél lehetőleg előmozdittassék. A beszéd utolsó akkordjaiban mindezekhez felajánlotta a Háznak szolgálatait „egy becsületes ember" komoly elhatározásával, s az elnöki széket kifejezetten a „munka jegyében" foglalta el. Általán mindenkire ugy hatott ez elnöki megnyilatkozás, mint a békeintenciók biztosításának s a pártellentéteket kiegyenlítő egyensúly érvényesülésének erkölcsi záloga, melyet a Ház uj vezetője férfias nyilt egyéniségével, államférfiúi kvalitásaival és tapasztalt, tapintatos erélyével személyesen is garantál. Ha itt-ott elvétve hallható is volt valami tompa reagálás egyes mondatokra, akár a szkeptikusabb természetűek, akár a lobbanékonyabb véralkatuak részéről, az bizonynyal a szavak félreértésén, vagy balulértelmezésén alapult s a közvélemény által csakhamar korrigáltatott. Az országos viszhang teljessé fogja tenni Návay Lajos székfoglalásának és avató beszédének emlékezetes voltát. És most mi is szerencsét kívánunk ugy közjogi méltóságához, mint politikai szónoklatához, kérve áldást üdvös működésére. A kiállítások gazdasági előnye. Elmondta Szabó Gyula kamarai másodtitkár. III. A kiállítást tehát olyanná kell tennünk, inely a közérdeklődést felkelteni képes. Vonzóvá kell tennünk és tanulságossá, hogy nemcsak erkölcsi sikert érjünk el, hanem a forgalom megfelelő arányaival be kell váltanunk azok várakozását is, akik haszon reményében kockázatos befektetéseket létesítettek. Gondoskodnunk kell intézményesen is, hogy az idegenforgalom ellátásában kényelmet tudjunk nyújtani s az igényeket kielégíthessük. A sikerre befolyással levő minden körülményt figyelembe kell vennünk s ép ezért a keretek megállapítása nagyon nehéz föladat. Mert az előbb emiitett előnyöket csak akkor érjük el, ha intézkedéseink s előkészületeink minden vonatkozásban összhangzatosan haladnak. Nagyzolni, a közönség várakozását tulcsigázni, a vállalkozási kedvet s üzleti spekulációt túlzásba sodorni ép oly botorság lenne, mint elhanyagolni a legszükségesebb igényeket. Mert szertelenségbe vinni a közérdeklődés fokozására szánt áldozatkészségét s büszke önérzetből oly fába vágni a fejszénket, mely erőnket meghaladó munkát követelne, — nem érdemes s a kidobott áldozaton tul iparosaink s kereskedőink nagy veszteségeit is előidézbetnők. Meg kell itt ugyanis említenem, hogy nemcsak előnyei, de hátrányai is vannak a kiállitásnak. Első ezek közt a drágaság, mely a kiállítás évében mindenesetre fokozódik. Ennek hátrányát azonban a városi népesség jó részének kedvezőbb keresete eliminálja. Második igen lényeges hátrány: a lakások s boltok házbérének emelkedése, melyet azután a háziúr, ki talán ép a magasabb bérek kalkulálásával vette, vagy épitette házát, nem szivesen sülyeszt lefelé a kiállitás után sem. Igen számottevő hátrány a városi polgárság igényeinek növekedése, a munkabérek oly fokú emelkedése, mely a termelést esetleg már a versenyképességben is korlátozza. Mindezek előrelátható dolgok s az előnyök és hátrányok a vevők-adók közt lassankint kiegyenlítődnek. A föntebb emiitett hátrányok tehát még valahogy eltürhetők, el is simulhatnak, hanem egy gazdasági depresszió, az üzleteket érő általános csalódások, évekre kiható káros hatással volnának. Ezért kell vigyáznunk s igen óvatosan figyelembe vennünk az erőviszonyainkat s ha ekép indulunk el, a kiállitás kereteinek megállapításában nem a külföldi nagy városok nagyigényű kiállitásaival való vetélkedésre kell gondolnunk, hanem arra, hogy legyen inkább a külső siker szerényebb, érjük el meggondolt áldozatokkal a forgalomnak csak oly mértékét, melyet nagyobb erőfeszítés nélkül is el tudunk látni, de felesleges és csalódásokat igen széles körökben okozható illúziókat ne keltsünk s ne ismételjük meg a milleniumi szomorú tapasztalásokat. Körülményeink s erőviszonyaink összehasonlításánál nem felülről, a nagykiállitásoknál kell kezdenünk, hanem alulról, azon példáknál, miket a magyar vidéki városok kiállításainak történetében találunk. S azt vizsgálhatjuk inkább, vájjon mennyivel tudunk szebbet, tanulságosabbat s értékesebbet alkotni, mint amilyenek az eddigi magyar vidéki kiállitások voltak, mert viszonyainkat még Budapestével sem hasonlíthatjuk össze. Milyen legyen hát a szegedi kiállitás1 Én azt hiszem, erre nézve a pécsi kiállitás uttöró példája nyújthat leginkább útbaigazítást. Pécsett a rendezőség agitálása s ügyessége a magyar kiállítási ügy történetében jelentős fordulatot produkált: beigazolta, hogy már a magyar vidéki városok társadalmi ereje is van olyan hatalmas, hogy féléves kiállitás iránt is fönn tudja tartani a közérdeklődést. Ez fontos, megnyugtató dolog, melyre ezelőtt 15—20 évvel még nem számíthattunk volna. Másrészt arról is bizonyságot szerzett, hogy ipari termelésünk érdekeltségéből minden nagyobb megerőltetés nélkül lehet már mindenkor anyi önkéntesen jelentkező résztvevőt toborozni, hogy tárgyaikból egy csinosabb s értékesebb tárlat összeállítható. Harmadig nevezetes tanulság, hogy a kiállitáslátogató vidéki közönség megmozgatásának lehetősége is bebizonyosodott. Amig azelőtt a szegedi, székesfehérvári, kecskeméti, aradi stb. kiállitások jobbára esak a közeli környékek publikumát vonzották, Pécsett már látható volt, hogy kiállítási látványosság immár távolabbi helyekről, vidéki városokba is vonz jelentős közönséget. E három irányú tanulság biztatóul szolgál, hogy lehet bizonyos határig megereszteni a tervezgetés szárnyait s ezért lehet nézetem szerint oly kiállítást tervezni, melynek költségelőirányzata már (belevéve a város külön befektetéseit is) másfélmillió korona körül mozog. Hogy milyen haladás ez az első országos kiállításunkkal szemben, elég anynyira utalnom, hogy annak kiadásai esak mintegy 54,000 koronát tettek ki, noha országos jellegét tagadni nem lehet, hiszen kiállító több mint 300 községből akadt s ezek száma 200-on felül volt. A másfélmilliós költségvetési keretben tervezett kiállitás már mindenesetre országos kiállitás, kétszer vagy háromszor akkora méretekben, mint a pécsi országos kiállitás volt. Nagyobb kiállítást tervezni, mint a pécsi volt, módot nyújtanak a tanulságokból levont biztatások. Még nagyobbat, szebbet, kereteiben imponálóbbat tervezni, mint amelyről szó van, már nem lehet, mert nem mellőzhettük azokat az adatokat sem, melyek a képzelet szárnyalásának határt szabnak. (Folytatjuk.) Bosznia — belföld. Érdekes közjogi jelentőségű döntést hozott a minap a Kúria. Négy nagyváradi lakost az ügyészség kerítéssel vádolt, mert magyar lányokat szállítottak Boszniába és Hercegovinába. A törvényszék és a tábla elitélte a vádlottakat azzal az indokolással, hogy Bosznia-Hercegovina külföld és igy a lányoknak odaszállitása kétségtelenül kerítés. A Kúria most megváltoztatta az ítéletet, a vádlottakat felmentette és az indokolásban kimondotta, hogy Bosznia-Hercegovina belföldnek tekintendő, mert bár az annexió óta e terület közjogi helyzete nincs megállapítva, mégis az annektálás tényével azt a magyar közjog szempontjából belföldnek kell minősíteni. A képviselőház ülése. — Békés alelnökválasztás. — (Saját tudósitónktól.) Nagy érdeklődés, zsúfolt padok mellett nyitotta meg Návay Lajos elnök a képviselőház pénteki ülését. Ezúttal már érezhető volt a béke, híre-hamva sem volt az obstrukciónak és a Ház megkezdte a (komoly munkát: az 1912. évi költségvetés tárgyalását. Előzőleg alelnökválasztás volt. A többség Beöthy Pált választotta meg erre a fontos közjogi tisztségre és Beöthy Pál beszédében, amelyben a Ház bizalmát megköszönte, hangsúlyozta, hogy a párttekinteteiken felülemelkedve mindig a kötelességét fogja teljesíteni. Részletes tudósításunk a következő: Návay Lajos elnök féltizenegy órakor egészen népes padsorok előtt nyitotta meg az ülést. A jegyzőkönyvet hitelesítették s az elnök javaslatára végleg igazolták Dungyrszky Bogdán mandátumát. Az elnök eztán föliratokat és kérvényeket mutatott be, amelyeket a Ház egyszerűen a bizottsághoz utasított. Ez is a béke vivmánya, mert eddigelé a föliratok és kérvények kapcsán voltak a névszerinti szavazások. — Következik a képviselőház alelnöki állásának betöltése — jelentette az elnök, s nyomban ezután meg is kezdődött a névszerinti szavazás az alelnöki tisztségre. A szavazás befejezése után az elnök bejelenti, hogy kétszázhuszanhat szavazatból száznyolcvankilenc szavazatot Beöthy Pál, harminchármat Lázár István gróf, négy szavazatot pedig Wickenburg Márk gróf kapott; igy Beöthy Pált megválasztott alelnöknek jelenti ki. Élénk éljenzés és taps között most Beöthy Pál, az uj alelnök emelkedett szólásra a jobboldal első padsorában. Kellemes, mély hangján a következőket mondotta: — Hálatelt szivvel, meghatva mondok köszönetet a tisztelt Háznak a kitüntető választásért. Kijelentem, hogy a lelkiismeretes ember odaadásával s buzgó kötelességteljesitésével kívánok megfelelni szép és felelősségteljes és éppen olyan súlyos föladatomnak oly férfin oldalán, aki elnöki székfoglalójában objektív klasszicitással kösvonalozta az elnökség hivatását. (Élénk helyeslés és taps jobbról.) Az elnökség irányának meghatározása mindig az elnök dolga. Félszeg dolog lenne, ba most külön alelnöki programot akarnék adni. Az, hogy az elnökség tagja vagyok, szabja meg az elnökkel harmonikus magatartásomat. Ez értelemben hazafias lelkiismeretem szavát követve, párttekinteteken mindenkor felülemelkedve fogom kötelességemet teljesíteni, Az utolsó szavakat nemcsak a jobb-, hanem a baloldal is zajosan megtapsolt és megéljenezte. Az uj elnök általában igen szimpatikus benyomást tett első szereplésével. Kossuth Ferenc a baloldalról hozzá is ment és személyesen gratulált neki. Az alelnöki beköszöntő után szünet következett, amelynek leteltével a Ház megkezdte a költségvetés tárgyalását. Hegedűs Lóránt előadó bemutatja a pénzügyi bizottság jelentését az 1912. évi budgetről és kifejti, hogy adópolitikánk szervezete fordulóponthoz jutott. Most fog eldőlni, hogy a jövedelmi adót miként leliet életbeléptetni Magyarországon; ez azért is nevezetes, mert