Délmagyarország, 1911. november (2. évfolyam, 251-275. szám)

1911-11-01 / 251. szám

1911 II. évfolyam, 251. szám Szerda, november í Központi szerkesztősig és kiadóhivatal Szeged, c=a Rorona-utci 15. szám c=i Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., c=a Városház-utca 3. szám a ELŐFIZETESI AR SZEűEDEft egész évre . R 24-— félévre . . . R 12'— negyedévre . R 6'— egy hónapra R 21— Egyes szám ára 10 fillér. ELŐFIZETÉSI AR VIDÉREN1,: egész évre R 28-— félévre . . . R 14"— negyedévre . R V— egy hónapra R 2.40 Egyes szám ára 10 fillér. TELE''ÜK-SZÁM: Szerkeszlőseg 305 — rtiadóhivatal 305 Interurbán 305 Budapesti szerkesztőse^ leleton-száma 12 8—12 Darwinizmus a politikában. Vasárnap Justh Gyula a bajaiakat sze­rencséltette látogatásával. Megvalljuk, hogy ez alkalommal erős érdeklődéssel vártuk az obligát politikai nyilatkozatát. Mert ezúttal az előadásnak nagy jelentősé­get tulajdonítottunk. A bajai exkurzió előestéjén ugyanis Kossuth Ferenc nevezetes cikket tett köz­zé. A politikai világ erős meglepetésére kijelenti, hogy a Kossuth-pártnak eddig­elé következetesen elfoglalt álláspontja, hogy a yéderő-reformot a választójoggal összekeverni nem engedik — jó volt teó­riának: a praxisban azonban deferálni kell a Justh-pártnak. Hogy miért? Mert a Justh-párt másnak nem deferál s igy a parlamenti rend egyébképen helyre nem állitható. Hozzáteszi ehez a kissé saját­szerű kijelentéséhez a Kossuth-párt érde­mes vezére (és pedig sokat sejtető kur­ziv sorokban) azt is, hogy Justhéknak a béke helyreállításában való közreműködé­sét elérhetetlen célnak nem tekinti. Minden gondolkodó embernek azt kel­lett hinnie, hogy ha Kossuth Ferenc igy ir, akkor legalább is valamely kompromisz­szum lehetőségére alapitja a módositott felfogását; olyan kompromisszumra, a melyben Justhék is netán valami csekély mértékben honorálják majd a másik, a na­gyobb függetlenségi pártnak eddigi felío­Halottak napjai. Irta Szalay János. Mindenszentek ünnepe! Halottak napja ... és ilyenkor látjuk, hogy az élet számára az év háromszázhatvanhárom napján nincs annyi hallelujánk, amennyi elmúlást gyöt­relmünk a halottak két napján. Halál, minden élet tragédiája ebből indul ki és ide tér vissza. Az élet s a születés titkait megfejti az ember. De a halálét soha, amig él. Legföljebb a halálban, de ekkor se az élők számára. Halottak napja. Megyünk a holtak biro­dalmába. De még ide is tülekedve. Mintha csak az életről volna szó. Halottak napjai! Ilyenkor megáll a vér­özön, lankadtan kattog az agy és a sírokon ragyog át a fantáziánk. Mégse látunk sem­mit, csupán porladó csontokat, lerohadt hust és elmúlást. Hiába jön segítségünkre Krisz­tus látomása és Jézus föltámadása, hiába int az egyház. Mindhiába. Még olyanok se va­gyunk, mint a bukott angyalok. Még e két napon is régi titkokat keresünk. És uj titko­kat találunk. És nem hiszünk az életben. Csak a halál­ban. Csak a fantáziánk ragyog át életen és halálon, égen és földön, időn, térségen, — az egész világon! gását. Mert hiszen a Kossuth-párt olyan meglepően és olyan hirtelen változtatott frontot tegnapról-mára, hogy ez a súlyos következetlenséget az ország előtt csakis a két párt között létrejött áthidalásnak taktikai sikere igazolhatná valamiképen. Ezért vártuk mi ezúttal fokozott érdek­lődéssel Justh bajai nyilatkozatait. Érde­kelt bennünket, mennyiben enyhítette ő is a maga legszélsőbb radikális állásponját és mennyiben viseli ő is a másik független­ségi csoporttal való kompromisszum költ­ségeit? Kiváncsiak voltunk rá, miben szív­lelte meg Justh a Kossuth-párt tudós ve­zérének meggyőző erővel citált Darwin­elméletét az alkalmazkodni tudás szüksé­gességéről. Nos hát, ha Kossuth Ferencnek az a té­tele, hogy a mi él és alkalmazkodni nem tud, az kipusztul, akkor a Justh-politika napjai meg vannak számlálva. Mert a ba­jai beszédben ugyan nyomát se látjuk an­nak, hogy Justh Gyula készülődnék az al­kalmazkodásra. Ellenkezőleg, ö most is szakasztott olyan nagy hangon hirdeti, mint annakelőtte, hogy minden más kér­dést megelőzőleg követeli a legradikáli­sabb, általános, egyenlő és titkos válasz­tójogot; a katonai kérdésekről a döntést pedig bizzák az uj parlamentre. Már most mi, a mi véges kormánypárti eszünkkel nem tudjuk megérteni, hogy És látjuk, hogy az életben már nincs ti­tok. Csak a halálban. Látunk. Látjuk a tárgyak életét is, nem­csak az ember-állatokéit. Fantáziánk meg­látja a Föld életét is. Amikor az érckopor­sók, a márványemlékek is szétomolnak, ami­kor az utolsó ember is kivész minden emlé­kével együtt, sőt a moszatokkal, sejtekkel, ázalagokkal és bacillusokkal egyetemben, amikor a Föld is holtan kering át a végtelen világűrben, vájjon ekkor a Minden-titkok kinek nyi­ladoznak? Vájjon ekkor Chopin dalai és Beethoven szimfóniái minek hangzanak: uj bolygók elé a világűrben? — milyen han­gokká átalakulva? Vájjon a krisztusi, élők számára bizott Szeretet kiket-miket nem hat akkor át? Vájjon az élők örökös kérdé­seire ki-mi adja meg a feleletet?! Ki tudja... Mit tudnak az élők. Mert most nagyon élünk, hogy halottakra emlékezünk. A halottak két napján a teme­tőben vergődik az élők lelke. Nem értem, ha erősen a halálra gondo­lok, viziók és dübörgő zajok kapnak meg és ugy érzem, mintha a testem valami erő a sirontulra taszította volna, igen a túlsó partra. Mintha onnan néznék vissza az élet­re és — ó borzalom ne hagyj el! — mintha az én arcomat, az én koponyámat fognám láthatatlan kezekkel s énarcomba néznék, mint tükörbe. De azért hol van még a ha­lál? A túlsó parton ... Kossuth Ferenc ennek a pártvezéri nyi­latkozatnak az alapján, miképen látja el­érhetőnek azt a célt, hogy a Justh-párt a béke létrehozásában közreműködjék. Any­nyira nem ismerheti félre a szituációt, hogy feltételezze, hogy a kormány és a többség is a Justh diktátuma előtt deferál­jon. Hiszen ha ezt akarta volna, megte­hette volna már hónapok előtt. Nem, — a kormány és a többség még nem tanulta meg Kossuthnak a politikába átvitt Dar­win-elméletét a kényelmes alkalmazkodás­ról. De nem fér a fejünkbe az sem, hogy egy olyan nagy tábor, mint a Kossuth Fe­renc vezetése alatt álló függetlenségi és. 48-as párt, miképen fogadott el máról­holnapra helyesnek egy olyan politikai felfogást, melyet hónapokon át kiélezett párthatározatban, újságcikkekben és be­szédekben mint helytelent és károsat hi­báztatott és elitélt. Mert ha Kossuth Fe­renc azt irja, hogy Justhékat a béke érde­kében exkontentálni kell, Justh Gyula pe­dig kijelenti, hogy ő a katonai kérdést megelőzőleg a legradikálisabb választójo­got akarja megalkotni és e nélkül le nem szerel, akkor két dolog mindenesetre vilá­gos. Az egyik az, hogy Justh exkontentá­lása ilyenképen csakis a legradikálisabb választójognak sürgős törvénybeiktatása utján lehetséges. A másik pedig az, hogy Mindenszentek estéje. A világ az éj mé­lyébe hanyatlott. Csak a temetők gyönyö­rűek, virágosak, lombosak, élőek s apró gyertyák fénye fölnyulik az égre. Messziről pedig a hold támaszkodik a földre. Mi élők pedig, mi halottak keresői egymás arcára nézünk. És minden orcán fájdalom lakozik. Egymás felé üzenünk, de csak egy szempil­lantással, csak egy ajkrándulással: — Te is meghalsz, te is. És én is! S a krizantémum-fejeket ugy visszük, mintha még élő halottak volnának s mintha az esti ősz szimbóluma is... Ugy visszük a koszorúkat, hogy a fáradt gesztusunk máris várja: vájjon nekünk mikor hozzák majd igy? Mikor hozzák majd igy ... A fantáziánk pedig átsuhan a temetőn és üzen: Ugye kedves élők, ugye halottacská­ink, a temetőnek nincs eleje és nincs vége se. Ugye átéri az egész világot... A temető átéri az egész világot! Ezért hi­szünk — hiszünk! Remélünk! Szeretünk! Az életből kiáltjuk: Mieink a halottak! Nincsenek is halottak! De ... mink is meghalunk. Meghalunk. Ez az örök refrén, az istenig", érő árnyék. Ez az Élet élete. Ez ragyog a fantáziánk elé végső eredménynek, bárhová szökünk bár. A fantázia pedig mindig, min­den élőnél elhal, ha a halál titkáról van szó. És nem vehetjük észre, hogy a halál titkát meg se közelitjük — hisz mindig csak az

Next

/
Thumbnails
Contents