Délmagyarország, 1911. november (2. évfolyam, 251-275. szám)

1911-11-01 / 251. szám

1911 II. évfolyam, 251. szám Szerda, november í Központi szerkesztősig és kiadóhivatal Szeged, c=a Rorona-utci 15. szám c=i Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., c=a Városház-utca 3. szám a ELŐFIZETESI AR SZEűEDEft egész évre . R 24-— félévre . . . R 12'— negyedévre . R 6'— egy hónapra R 21— Egyes szám ára 10 fillér. ELŐFIZETÉSI AR VIDÉREN1,: egész évre R 28-— félévre . . . R 14"— negyedévre . R V— egy hónapra R 2.40 Egyes szám ára 10 fillér. TELE''ÜK-SZÁM: Szerkeszlőseg 305 — rtiadóhivatal 305 Interurbán 305 Budapesti szerkesztőse^ leleton-száma 12 8—12 Darwinizmus a politikában. Vasárnap Justh Gyula a bajaiakat szerencséltette látogatásával. Megvalljuk, hogy ez alkalommal erős érdeklődéssel vártuk az obligát politikai nyilatkozatát. Mert ezúttal az előadásnak nagy jelentőséget tulajdonítottunk. A bajai exkurzió előestéjén ugyanis Kossuth Ferenc nevezetes cikket tett közzé. A politikai világ erős meglepetésére kijelenti, hogy a Kossuth-pártnak eddigelé következetesen elfoglalt álláspontja, hogy a yéderő-reformot a választójoggal összekeverni nem engedik — jó volt teóriának: a praxisban azonban deferálni kell a Justh-pártnak. Hogy miért? Mert a Justh-párt másnak nem deferál s igy a parlamenti rend egyébképen helyre nem állitható. Hozzáteszi ehez a kissé sajátszerű kijelentéséhez a Kossuth-párt érdemes vezére (és pedig sokat sejtető kurziv sorokban) azt is, hogy Justhéknak a béke helyreállításában való közreműködését elérhetetlen célnak nem tekinti. Minden gondolkodó embernek azt kellett hinnie, hogy ha Kossuth Ferenc igy ir, akkor legalább is valamely kompromiszszum lehetőségére alapitja a módositott felfogását; olyan kompromisszumra, a melyben Justhék is netán valami csekély mértékben honorálják majd a másik, a nagyobb függetlenségi pártnak eddigi felíoHalottak napjai. Irta Szalay János. Mindenszentek ünnepe! Halottak napja ... és ilyenkor látjuk, hogy az élet számára az év háromszázhatvanhárom napján nincs annyi hallelujánk, amennyi elmúlást gyötrelmünk a halottak két napján. Halál, minden élet tragédiája ebből indul ki és ide tér vissza. Az élet s a születés titkait megfejti az ember. De a halálét soha, amig él. Legföljebb a halálban, de ekkor se az élők számára. Halottak napja. Megyünk a holtak birodalmába. De még ide is tülekedve. Mintha csak az életről volna szó. Halottak napjai! Ilyenkor megáll a vérözön, lankadtan kattog az agy és a sírokon ragyog át a fantáziánk. Mégse látunk semmit, csupán porladó csontokat, lerohadt hust és elmúlást. Hiába jön segítségünkre Krisztus látomása és Jézus föltámadása, hiába int az egyház. Mindhiába. Még olyanok se vagyunk, mint a bukott angyalok. Még e két napon is régi titkokat keresünk. És uj titkokat találunk. És nem hiszünk az életben. Csak a halálban. Csak a fantáziánk ragyog át életen és halálon, égen és földön, időn, térségen, — az egész világon! gását. Mert hiszen a Kossuth-párt olyan meglepően és olyan hirtelen változtatott frontot tegnapról-mára, hogy ez a súlyos következetlenséget az ország előtt csakis a két párt között létrejött áthidalásnak taktikai sikere igazolhatná valamiképen. Ezért vártuk mi ezúttal fokozott érdeklődéssel Justh bajai nyilatkozatait. Érdekelt bennünket, mennyiben enyhítette ő is a maga legszélsőbb radikális állásponját és mennyiben viseli ő is a másik függetlenségi csoporttal való kompromisszum költségeit? Kiváncsiak voltunk rá, miben szívlelte meg Justh a Kossuth-párt tudós vezérének meggyőző erővel citált Darwinelméletét az alkalmazkodni tudás szükségességéről. Nos hát, ha Kossuth Ferencnek az a tétele, hogy a mi él és alkalmazkodni nem tud, az kipusztul, akkor a Justh-politika napjai meg vannak számlálva. Mert a bajai beszédben ugyan nyomát se látjuk annak, hogy Justh Gyula készülődnék az alkalmazkodásra. Ellenkezőleg, ö most is szakasztott olyan nagy hangon hirdeti, mint annakelőtte, hogy minden más kérdést megelőzőleg követeli a legradikálisabb, általános, egyenlő és titkos választójogot; a katonai kérdésekről a döntést pedig bizzák az uj parlamentre. Már most mi, a mi véges kormánypárti eszünkkel nem tudjuk megérteni, hogy És látjuk, hogy az életben már nincs titok. Csak a halálban. Látunk. Látjuk a tárgyak életét is, nemcsak az ember-állatokéit. Fantáziánk meglátja a Föld életét is. Amikor az érckoporsók, a márványemlékek is szétomolnak, amikor az utolsó ember is kivész minden emlékével együtt, sőt a moszatokkal, sejtekkel, ázalagokkal és bacillusokkal egyetemben, amikor a Föld is holtan kering át a végtelen világűrben, vájjon ekkor a Minden-titkok kinek nyiladoznak? Vájjon ekkor Chopin dalai és Beethoven szimfóniái minek hangzanak: uj bolygók elé a világűrben? — milyen hangokká átalakulva? Vájjon a krisztusi, élők számára bizott Szeretet kiket-miket nem hat akkor át? Vájjon az élők örökös kérdéseire ki-mi adja meg a feleletet?! Ki tudja... Mit tudnak az élők. Mert most nagyon élünk, hogy halottakra emlékezünk. A halottak két napján a temetőben vergődik az élők lelke. Nem értem, ha erősen a halálra gondolok, viziók és dübörgő zajok kapnak meg és ugy érzem, mintha a testem valami erő a sirontulra taszította volna, igen a túlsó partra. Mintha onnan néznék vissza az életre és — ó borzalom ne hagyj el! — mintha az én arcomat, az én koponyámat fognám láthatatlan kezekkel s énarcomba néznék, mint tükörbe. De azért hol van még a halál? A túlsó parton ... Kossuth Ferenc ennek a pártvezéri nyilatkozatnak az alapján, miképen látja elérhetőnek azt a célt, hogy a Justh-párt a béke létrehozásában közreműködjék. Anynyira nem ismerheti félre a szituációt, hogy feltételezze, hogy a kormány és a többség is a Justh diktátuma előtt deferáljon. Hiszen ha ezt akarta volna, megtehette volna már hónapok előtt. Nem, — a kormány és a többség még nem tanulta meg Kossuthnak a politikába átvitt Darwin-elméletét a kényelmes alkalmazkodásról. De nem fér a fejünkbe az sem, hogy egy olyan nagy tábor, mint a Kossuth Ferenc vezetése alatt álló függetlenségi és. 48-as párt, miképen fogadott el márólholnapra helyesnek egy olyan politikai felfogást, melyet hónapokon át kiélezett párthatározatban, újságcikkekben és beszédekben mint helytelent és károsat hibáztatott és elitélt. Mert ha Kossuth Ferenc azt irja, hogy Justhékat a béke érdekében exkontentálni kell, Justh Gyula pedig kijelenti, hogy ő a katonai kérdést megelőzőleg a legradikálisabb választójogot akarja megalkotni és e nélkül le nem szerel, akkor két dolog mindenesetre világos. Az egyik az, hogy Justh exkontentálása ilyenképen csakis a legradikálisabb választójognak sürgős törvénybeiktatása utján lehetséges. A másik pedig az, hogy Mindenszentek estéje. A világ az éj mélyébe hanyatlott. Csak a temetők gyönyörűek, virágosak, lombosak, élőek s apró gyertyák fénye fölnyulik az égre. Messziről pedig a hold támaszkodik a földre. Mi élők pedig, mi halottak keresői egymás arcára nézünk. És minden orcán fájdalom lakozik. Egymás felé üzenünk, de csak egy szempillantással, csak egy ajkrándulással: — Te is meghalsz, te is. És én is! S a krizantémum-fejeket ugy visszük, mintha még élő halottak volnának s mintha az esti ősz szimbóluma is... Ugy visszük a koszorúkat, hogy a fáradt gesztusunk máris várja: vájjon nekünk mikor hozzák majd igy? Mikor hozzák majd igy ... A fantáziánk pedig átsuhan a temetőn és üzen: Ugye kedves élők, ugye halottacskáink, a temetőnek nincs eleje és nincs vége se. Ugye átéri az egész világot... A temető átéri az egész világot! Ezért hiszünk — hiszünk! Remélünk! Szeretünk! Az életből kiáltjuk: Mieink a halottak! Nincsenek is halottak! De ... mink is meghalunk. Meghalunk. Ez az örök refrén, az istenig", érő árnyék. Ez az Élet élete. Ez ragyog a fantáziánk elé végső eredménynek, bárhová szökünk bár. A fantázia pedig mindig, minden élőnél elhal, ha a halál titkáról van szó. És nem vehetjük észre, hogy a halál titkát meg se közelitjük — hisz mindig csak az