Délmagyarország, 1911. október (2. évfolyam, 225-250. szám)

1911-10-05 / 228. szám

1911 / / I!. évfolyam, 228. szám Csütörtök, október 5 Központi szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, i=j Korona-utca 15. szám = Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., c=i Városház-utca 3. szám t—i ELŐFIZETES1 AR SZEGEDEN V ELŐFIZETÉSI AR VIDÉKEN: egész évre K 38'— iéiévre egész évre . K 24— félévre . . . K 12'— | negyedévre . K 6"— egy hónapra K 2'— Egyes szám ára 10 fillér. ÍEN: 9 . . . K 14-- I negyedévre . K V— egy hónapra K 2.40 Egyes szám ára 10 fillér. i •ms^mmmssm^-' TELE'ON-SZAM: Szerkesztöseg 305 — Kiadóhivatal 3tS interurbán 305 Budapesti szerkesztöseg leleton-száma 12 8—12 Mejhukolt az ellenzék horvát politikája is. Az ellenzéket ismét kudarc érte. Az utóbbi pár napon szüneteltette a technikázást, mert olyan rést vélt találni, amelyen hozzáférhet a kormány testéhez. Magyar és közös vonatkozású kérdésekben eddig sikert nem érvén, azt hitte, hogy elég lesz talán, hogy egy távolabb eső, mert a magyar birodalomnak csak egy részét érintő kérdésben szoríthatja sarokba a kormányt. Hirlapi közleményekből, melyek Tomasics Miklós horvát bán személye és politikája elen irányultak, konstruálta meg a támadást, amelyben egyaránt részt vett a Justh-párt és a Kossuth-párt. Azt hitték, kellemetlenkednek a kormánynak és ime, Khuen-Héderváry Károly gróf miniszterelnök kijelentette, hogy azt tartja helyesnek, ha a horvát kérdések egész komplekszumát a Ház szine elé hozzák, ő, mint a horvát viszonyok alapos ismerője, itt áll és kész minden felvilágosításra. A miniszterelnök válaszának ez volt az első kijelentése. Az ellenzék azt hitte, hogy a kormány lehetőleg kitér és leplezi a dolgot. Ehelyett a miniszterelnök kijelentette, hogy helyesebbnek tartja a nyiltságot, az egyenes uton való járást, irtózik minden elburkolástól. Aminek bizonyságául, ámbátor két válasza nagyszabású vonalakban az egész horvát problémát, annak történetét és a magyar politikával való vonatkozását ismertette, nem átallotta még négyszer fölszólalni, hogy kisebb részletkérdésekre is teljes tájékozást adjon. Az ellenzéknek ezt az incidensgyártását is teljes .vereség érte. És bármennyire elitéljük is azt a parlamenti harcmodort, amely mellékkérdések fölvetésével próbálja fölbontani a helyzetet, mikor igazi nagy kérdésekről van szó, mégis ezúttal meg kell állapitanunk, hogy az ország nem sajnálhatta a horvát kérdésnek bárha ilyen visszataszító, személyes alakban való fölvetését. Mert ennek nyomán végre elhangozhatott egy mindeneket meggyőző, hazafias fölvilágosító szó a magyar-horvát viszonyról. A kormányelnök elsősorban rávilágított a Tomasics Miklós bán elleni vádak bizonytalan és rejtekutakon szivárgó természetére. Kimutatta, hogy a gyanusitás, a hajsza, melyet e mindig következetes politikát üző államférfiú ellen folytatnak, teljesen híjával van az anyagi igazságnak, a politikai zugérdekek tisztátlan forrásából fakad és tulaj donképen Magyarország ellen irányul, Tomasics lévén az az erős tartó gerenda, amelyre most a horvátországi unionista politika támaszkodik. Ezt kell átfürészelni, hogy összeomoljon az uj unionista rend s Horvátországban ismét a szertehuzó elemek kerekedhessenek felül. Plasztikus képét adta ezzel a miniszterelnök a horvátországi helyzetnek s azután rátért magukra a vádpontokra. Elsőben is férfias szolidaritással, de az argumentumok erejével is lándzsát tört a bán egyéni integritása mellett, megállapítván, hogy az anyagi érő^'^Uség vádja Jeljesen alaptalan, rnivel 'rio&J ...kompatibilitás esete fenn sem is foroghat. Azután a vádak politikai részére tért át s mindeneket meggyőző világossággal tárva föl a horvátországi helyzetet, megállapította, hogy a bán hűséges, lojális politikát követ, távol áll mindennemű olyan utópiától, amellyel a nyilvánosság előtt az utóbbi időhen is szokták vádolni a horvátokat és a délszlávokat, sőt egyenesen támasza az uj unionista-párt megteremtésének. Az aktualitásra vonatkozó e teljes hatású fejtegetések során Khuen-Héderváry megrenditő terminusokat talált jellemzésére annak a vak és felületes eljárásnak, amellyel Magyarországon a horvát kérdést kezelik s rendszerint mindig épen azokat vádolják és ejtik el, akik a magyarhorvát viszonynak leghívebb ápolói és legLeszámolás. Irta Kapus Alfréd. Azalatt, mig Chambon idegesen szórta a kandallóba az irományok nyalábjait, fiókokat rántott ki és csapott be újra, körbe szaladgált, érthetetlen szavakat dünnyögött, szolgája, Antonin nyugodtan és hűvösen végezte dolgát, helyre tette és letörülgette a butordarabokat. Aztán igy szólt: — Meggyújthatom most ezt a lim-lomot, nagyságos uram? Chambon biccentett a fejével s egy vidám •tűzláng nemsokára elhamvasztotta a papirost mind. Aztán belenézett az árfolyamok jegyzékébe. — Még három vagy négy órányi időm van. Aztán sóhajtva egy székre roskadt. — Ne izgassa fel magát nagyságos ur, kérem —• mondotta Antonin. Az efféle mindenkivel megeshetik. Mult évben épen igy járt barátja ... Hogy is hivják azt? — Talán Vavonnak? — Igen, igen, Vavon ur. Nem ütöttek be a spekulációi. Elutazott és most kitűnően megy dolga valahol a külföldön. — Neki hat millió frank passzívuma volt. Majd, hogy én is veszteségeket nem szenvedtem miatta — folytatta Chambon. Akkor néhány kék folttal megmenekültem. Antonin egy pillanatig habozni látszott. — A nagyságos ur nem fogja rossz néven venni nekem, mit mondani akarok. Már rég óta szolgálom a nagyságos urat és még mindig hü szolgája voltam a nagyságos urnák. Mekkorák a nagyságos ur passzívumai? Chambon felegyenesedett és dobbantott a lábával: — Hiszen épen az a szerencsétlenség, szegény Antonin! Passzívumom szóra is alig érdemes. A hatodrésze sem annak, ami a Vavoné volt... Még a tizedrésze sem. — Csakugyan igaztalanul történik itt minden a világon! — jegyezte meg Antonin. De — folytatta — egészen bizonyos benne a nagyságos uram, hogy nem túloz? Semmi módja sincs arra, hogy kivágja magát? Chambon teljes bizalommal volt szolgája iránt, ki öreg pedáns legény volt. — Ha ma este nem utazom el, holnap este, vagy legkésőbb holnapután letartóztatnak — felelte Chambon. — A nagyságos urnák ezt okvetlenül jobban kell érteni, mint nekem — jelentette ki Antonin. Akkor hát a nagyságos urnák el kell utaznia. Ha az embernek pénz van a zsebében, nem jön zavarba sehol. Chambon önkénytelenül a pénztárcájához nyúlt és bizonyos megkönnyebbülést érzett arra a gondolatra, hogy mennyi pénz van benne. Felvette a bundáját, kezébe vette sétapálcáját és kalapját, aztán egészen halkan igy szólt Antoninhoz: — Három negyed nyolckor légy kint a pályaudvaron. Chambon közvetlenül a boulevardok mellett lakott. Az utca sarkán találkozott egy tőzsdei kollégájával és barátságosan kezet ráztak egymással. — A klubba megy? — Igen, elnézek egy kissé. Csakugyan ez volt a legjobb mód arra, hogy eltöltse az időt az elutazásig. Egyébként ügyes sakkhúzás is volt, még egyszer mutatkozni közvetlenül az eltűnés előtt. Miután néhány évig sok mindennel próbált szerencsét, végre a tőzsdére ment. Eleinte szerencséje volt. Az emberek kezdték lassanlassan reá bizni pénzüket, mert rendkívül óvatosnak ismerték. De azután egy napon minden különös ok nélkül veszteni kezdett ép ugy, mint ahogy eddig nyert s minthogy nézete szerint nem tarthatta tovább magát, elhatározta, hogy még mégmaradt pénzével, ami elég csinos összeg volt, felszedi sátorJaját és kereket old. De Chambon nem tartozott a minden aggály és érzés nélkül való cinikus börzeemberek közé. Szívesen tett szolgálatot másnak és szeretetreméltó módon ,tudta leplezni önzését. Egy .pillanatig valóban arra gondolt, hogy nem szökik meg, hanem nyugodtan vár s megmaradt pénzét a hitelezők rendelkezésére bocsájtja és töredelmesen aláveti magát a biróság Ítéletének. De midőn megállapította, hogy az a rész, mely minden megbízójára jutna, nagyon is jelentéktelen volt, mégis inkább arra határozta el magát* hogy elmegy és mindent magával visz. Előbb a klub kistermébe ment. Ott leginkább a klub legkomolyabb tagjai, üzletembe-