Délmagyarország, 1911. október (2. évfolyam, 225-250. szám)

1911-10-15 / 237. szám

210 DÉLMAGYARORSZÁG 1911 október 1& szágot állandó készenállásra kényszeritette, egyériesen kárositötta Németország másik ázöVetségesénfek érdekeit. A'{lármás szöúetséghéz való tártöfcás soha nem tudott Olaszországban igazán gyökeret verni, sőt azt lehet mondani, hogy a szövetség inkább a bizalmatlanság, mint a megértés fdrl-ása volt. Németországnak tfeHát sürgetően követelnie kell a szövetség fölbontását, ami azonban nem jelenti azt, hogy Olaszországgal az eddiginél kevésbé barátságos viszonyba akar jutni. A német birodalomnak Itáliával való élénk üzleti viszonya jó egyetértést és baráti kapcsokat kiván, de ennek a barátságnak nem kell a politikai összeköttetésben is megnyilvánulnia, mert abból eddig csupán félreértés származott. A Berliner Tageblatt cikke nemcsak Németországban, de mindenütt, hová csak eljutott, a legélénkebb viszhangot támasztotta. Amig a külpolitikában ilyen kombinációk és ilyen leszűrt tanulságok hangzanak, addig a magyar belpolitikában semmi ujabb fordulat nem történt. Megbizható forrásból kapjuk Budapestről a jelentést, hogyBerzeviczy Albert, a képviselőház elnöke tegnap este beszámolt Héderváry Károly gróf miniszterelnöknek a békeakció eddigi folyamatáról s a miniszterelnök hozzájárulásával továbbra is folytatja az ellenzék vezéreivel a tanácskozásokat. Ma délelőtt a Justh-párt részéről Holló Lajos és Batthyány Tivadar gróf járt az elnöknél. Justh Gvula ugyanis a vasárnapi ngyszalontai népgyűlésre utazott. A politikai vezérek közül Tisza István gróf, Andrássy Gyula gróf és Lukács László pénzügyminiszter szintén távol vannak a fővárostól s igy az elnöknek velük való érintkezése is szünetel. A jövő hét napjain Berzeviczy még több ellenzéki politikust belevon a tanácskozásokba s általában azt hiszik, hogv a hét közepén már tiszta képet nver a pártok fölfogásáról a megegyezés föltételeire nézve. Ekkor aztán, kedvező eredmény esetén, valószínűen a miniszterelnök is közvetetlen érintkezésbe iép mindazokkal, akiken a béke létesítése megfordul. A kérdés most már az hogy mik az ellenzék kívánságai? Justh a katonai javaslatok visszavonását és a választóreformnak haladéktalan megalkotását kivánja és csupán annyi koncessziót tenne, hogy a választóreform előtt a jövő évi költségvetést tárgyalná. Kossuth Ferenc, Apponyi Albert gróf, Andrássy Gyula gróf és Károlyi Mihálv gróf körülbelül egyező állásponton vannak és nagyon elenyésző nézeteltérés van fölfogásuk között. Kossuth Ferenc a katonai téren való nemzeti engedmények biztosítását követeli, a katonai terhek enyhítésével és a kilences bizottság pontjainak sürgős megvalósításával. Követeli a választóreform főbb elvi tételeinek megismertetését és kivánja, hogy a törvényjavaslat előterjesztésének pontos határideje kitüzessék. Andrássy Gyula gróf és Károlyi Mihály gróf mindenekelőtt szükségesnek tartják, hogy a képviselőház haladéktalanul fogjon hozzá a költségvetés tárgyalásához, szintén a katonai tárgyalás megszakításával ugyan, de abban a bizonyos reményben, hogy a költségvetésnek hat-nyolchetes tárgyalása során fhffiÜlH akádíiy elleHÓffe Is sikerülni fog az álland ö parlamenti munkásság biztosítása és a megegyezés létrejön. Ezekkel a kívánalmakkal szemközt a kormány állásponttá ez: — A védőerőjavaslatokat intézze el a képviselőhúz általánosságában és a szavazás iitán szákitsa meg a katonai tárgyalást, küldje vissza a javaslatokat a védőerő-bizöttsághoz, hol a kormány hajlandó azokat lényeges revizió alá vetni és a kilences bizottsághák még eddig meg nem valősitott pontozataíi, a elmer- és jelvénykérdést rendezni, vagyis ezeknek rendezését záros határidő alatt biztosítani. A választóreform tárgyalásának idejét pedig lehető pontossággal megállapítja. Drágasági ankét. — Képek a piacról, utcáról és boltokból. — (Saját tudósítónktól.) Az élelmiszerek rohamos áremelkedéséről ép ugy panaszkodnak az előkelő úriasszonyok, mint a sötét, nedves munkáslakások halványarcu proletárasszonyai. Tanácskoznak, gyűléseket hívnak össze, drágasági ankétokat tartanak. Elméletileg orvosolják a bajokat, da a gyakorlati életben az eszmék formát nem öltenek. Tegnap a Kárász-utcában egy kicsi fiu fogta meg a kabátom: — Kisasszony az Isten áldja meg, adjon egy krajcárt — kenyérre. A gyerek kicsi arca sápadt volt, a kék szeme sirástól vörös és amint a ruhámba fogódzott, eszembe jutott, hogy ezek a drágasági ankétok, közlemények az újságokban, hires közgazdasági irók értékes előadásai bizony nem enyhitik az emberek nyomorát. Az üdvös eszméket nem tudják életre hívni. Az általános drágaság európaszerte tombol. A mult héten Nürnberg utcáit éhes emberek lázongó csapatai lepték el. E— 'k szegedi uri asszonv igen szellemesen jegvezte meg: Szeveden nemsokára éhséaforradalom üt ki. Az áremelkedés következménye, hogy a hus már csak a szegény emberek fantáziájában él. Pedig lehetne a bajon segíteni. Csak a kispolgári családok leányait és asszonyait egy kis lemondásra kellene nevelni. Nem ismernék ezt a kifejezést: ez nekem kell. Feltétlenül akarom. Az ilyen akarásokat nagyon sok esetben - — T pisztolydörrenés zavarja meg. Egy évi, néhány hónapi börtön. Egy kis sikkasztás vagy váltóhamisítás. De ez nem számit. Mosolyogva járunk az utcákon a legújabb kalapunkkal a fejünkön, a szinházban és egyebütt megbámulják a toilletjeinket s igy járunk esténként a korzó lámpáinak fényében fürösztve szépségünket. S ha még egy két-férfi is akad (és az mindig akad), aki magasztalja a szépségünket, dicséri az uj ruhánk szabását, akkor teljes a boldogságunk. S aki nem igy tesz, annak jaj. Nemrégiben azt kérdezte tőlem egy közismert szegedi szőke, bájos úrilány: — De kérlek, hogy járhatsz egy szoknyában ilyen soká? Nem látod, hogy ilyet már nem viselnek? Elcsúfítod magad! Mit feleljek? . . . Hallgatni arany. A szegedi asszonyok zsurozni is szeretnek. Közben panaszkodnak, hogv a tojás megdrágult, a tej árát megint felemelték. De nem beszélek tovább a kifelé élő asszonyokról, inkább az értékesebb elemekről, akik ép ugy érzik a drágaság rettenetes voltát és tarthatatlanságát, mint a legszegényebb munkás asszony. (Asszonyok a drágaságról.) Felkerestem néhány szegedi uriasszonyt, akik sziporkázó szellemességgel beszéltek a drágaságról, annak okairól és enyhítéséről. Horváth Lajosné igy nyilatkozott: — Minden a beosztástól függ. Számolni kell minden háziasszonynak azzal a körülménnyel, hogy a férjének mennyi á jövedelme. Adósságot ne csináljunk. Hitélt igénybe ne vegyünk, mert az adósságot kifizetni nehéz. És édes fiam — mosolygott Horváthné — ha drága a tojás, igyekezzünk minél kevesebb tojásos ételt főzni. A háziasszony szentelje idejét a háztartásnak. Ha a konyhával csak egy kicsit is foglalkozik, mindjárt kevesebb lesz a kiadás. Beosztással, takarékosan kell élni, csak is igy lehet enyhíteni a drágaságot. Alkalmazkodjunk a jövedelmünkhöz. Leitnér Vilmosné dr-né a kis édes lánykájával játszott, amikor bementem. Mosolyogva, nagyon szerényen kérdezte: — Mi ujjat mondhatnék én a drágaságról, erről a nagyon szomorú jelenségről? Soha sincs pénzünk ugye Irénkém — nézett le kedvesen a kislányára — és folyton kérünk apuskától. Én attól félek, hogy éhség forradalom üt ki Szegeden, mert a gyomor a legnagyobb ur a világon, mi agyon szerényen élünk és mégis sok kell. Beszéltük a vásárcsarnokról is. — Ilyen járványos időben bizony jobb lesne, ha ott tisztá kezelnék az élelmiszereket és jobb lenne az ellenőrzés. Szerintem áremelkedéssel járna ugyan, de az egészségünk az első. Különben én ezekhez a dolgokhoz igazán nem értek, inkább a kislányomról, arról regényeket tudnék mesélni. Inkább róla . . . Búcsúztam. A kicsi Irénke csöpp ajka is susogta az édesanyja szavait: — Inkább róla . . . Turcsányi Imréné dr-né nyilatkozata igy hangzik a drágaságról: — Az uralkodó drágaság súlya alatt a legkülönbözőbb rangú és módú emberek nyögnek. A éltfentartáshoz szükséges és fontos cikkek a XX. század kezdete óta rohamosan, ijesztő arányokban drágulnak. Ha tekintetbe vesszük is, hogy a kereső ember jövedelme többnyire nagyobbodott, az csak a legkivételesebb esetekben emelkedett oly mértékben, hogy egyensúlyozhatná a drágaságot. Különböző okonak tulaj donitható a feltartózhatatlanul, minden téren terjedő áremelkedések. Én nem lévén se közgazdasági iró, sem politikus, a drágaságot csak laikusan bírálhatom meg. Véleményem szerint az előidéző főok egynéhány évi rossz termésben rejlik. Egy másik ok, mely szerintem nehézzé teszi a megélhetést: a civilizáció. Mi emberek valamennyien oly mohón, kapzsin sóvárgunk a kultura által megszerezhető vivmáyok után, élvezni óhajtjuk, nehezen nélkülözzük a legraffináltabb kényelmet, igényeink hirtelen mód megnövekedtek és szerintem: itt rejlik a bükkenő. A jelenlegi kultura az őt keresőt ma még csak drága pénzért tudja kielégíteni, üzleti nyelven szólva, a kultura terén nagyobb a kereslet, mint a kinálat, kisebb a termelés, mint a fogyasztás, igy egyelőre csak magas áron szerezhető meg. Javitani a drágaságon, néhány évi jó termés mellett, csak a törvényhozás javíthatna, célirányos, alkalmas, a nép érdekét is védő üdvös törvényekkel. Pálfy Dánielné nagy tömörséggel és találóan mutatott a drágaság okaira. Igy: — Az én nézetem szerint a drágaságot is a rossz politikai viszonyok váltották ki. Hozzájárulnak különböző körülmények is. Az nem igaz, hogy arossz esztendők következménye a husdrágaság. Hanem igenis az, hogy behozatal nincs, ellenben mindent kivisznek tőlünk. A sovány jószágot kiviszik és mi aztán drágán megfizetjük. Szerintem a vásárcsarnokban az élelmiszerek ára még magasabbra emelkednek. Ügyes eszmének tartanám a Központi Háztartást, de az nagyon drága. A berlini kitűnő, de az is nagyon drága. Egyébként én ezekhez a dolgokhoz nem igen értek. Székely Gáborné kérésemre ezeket mondta: — Az én asszonyeszemmel ugy fogom fel a dolgot, hogy a drágaságot Magyarországon a rettenetes napszám, a munkabér eme-