Délmagyarország, 1911. október (2. évfolyam, 225-250. szám)

1911-10-14 / 236. szám

f 2 DÉLMAGYARORSZÁG 1911 október 15 A modern sebészet. — Előadás a modern sebészet legújabb vívmányairól. — (Saját tudósítónktól.) Minden érdeklődésre számot tartó előadásban számolt be a minap a sebészet legújabb vivmányairől az ismert német sebésztanár: Friedrich Voelcker dr. Az előadást a heidelbergi Orvos-Természettudoxnányi Egyesületben tartotta meg. Bevezetőben a műtőszobák, a müveletek színhelyeinek ujabb berendezését ismertette. Valamikor a műtőszobák padlóit vörösre mázolták, liogy a vérfoltokat ne lehessen látni, ma ellenben a belső berendezés olyan, hogy minden piszokfolt szemet szur. A sebészek munkaruhája is változáson ment át. A liires francia sebészek százötven év előtti estélyi ruhában operáltak hallgatóik előtt és legnagyobb büszkeségük az volt, lia a véres sebészi müveletet ugy végezték, hogy frakkjukra egyetlen csöpp vér se fröccsent. Most a sebészek tetőtől talpig baktériumcsiráktól mentesített ruhába öltöznek, csak orruk és szájuk van szabadon. Később a narkózisról, a beteg elaltatásáról és az elaltató-szerekről beszélt és kifejtette, hogy ujabban olyan szereket alkalmaznak, amelyek az operálandó testrészt érzéstelenítik. Majd igy folytatta nagyérdekii előadását: Ha a koponyán végzett sebészi műveletek haladását tekintjük, elsősorban föltűnik, hogy főleg a koponyanyitás haladt nagyot. Erre a célra jobbára elektromossággal hajtott szerszámok, fűrészek és forgó esztergafurók használatosak. Ezek gyorsan és biztosan dolgoznak az agyvelő megsértése lehetetlen és nem okoznak agyrázkódást, mint a véső. Bátor sebészeknek sikerült a koponyát féloldalt is megnyitni, olyanformán, liogy a fejtetőnek körülbelül a felét lefejtették és igy az agyvelőt nagy fölületen kitárták. A sebészek a nyavalyatöréssel (epilepszia) is foglalkoznak. Ezt a betegséget az eszmélet elvesztésével együtt járó görcsök jellemzik. Az ilyen betegeket ugy gyógyították meg, hogy az agykéregnek azt a részét távolították el, amely a görcsbántotta részszel összefüggésben van. A veleszületett vízfejűséget is sebészi uton igyekeznek meggyógyítani. Ennek a betegségnek az az oka, hogy az agyvelő üregeiben nagyobb mennyiségű folyadék gyülemlik föl. Csatornát igyekeznek létesíteni, amely az agyvelő belsejében összgyiilemlett vizet elvezeti, mégpedig vagy a bőr alá, ahonnan fölszivódhat, vagy egyenesen egy nagyobb vérérbe. E célból vagy finom aranycsövecskét szúrnak be a koponya kis résén át, vagy a comb föliiletéről kivágott eret egyik végével az agyvelő üregébe teszik, a másik végét pedig valamely nagy gyüjtőérbe varrják, hogy ilyen módon a folyadékot egyenesen az érrendszerbe vezessék. A test következő területe a tüdő és mellkass.Ezen a téren az utóbbi években sajátságos sebészi föladatok merültek föl. Azelőtt a mellkas sebészeti megnyitása azon mult, hogy a nyitás pillanatában a rugalmas tüdőrészek összehúzódtak, a mellkas megtelt levegővel, ennek következtében a lélekzés mechanizmusa annyira megzavarodott, hogy az operáció után lehetetlenné vált a rendes gyógyulás. Ezeket a veszedelmeket a következő módon igyekeznek elhárítani. A beteg fejét vagy oly készülékbe helyezik ahol a nyomás nagyobb vagy egész testével olyan szekrénybe, aliol a nyomás csekélyebb. Utóbbi esetben az operáló orvos is a szekrénybe van. Mindkét esetben a nyomáskülönbség következtében a tüdők a mellkas megnyitása után is fölfuvódva maradnak és a lélekzés az operáció alatt is zavartalanul folyik. Sajnos, nem teljesült az a lelkesült várakozás, melyet e két eljárás meghonosításához fűztek. Ujabban a szív is a sebészi müveletek tárgya lett. Már többször gyógyítottak meg sikerrel sebészi müvelettel a szivén oly szúrás okozta sebeket, amelyek máskülönben halálos kimenetelűek lettek volna. Az operáció alkalmával a szivet fedő bordákat gyorsan eltávolítják és a vonagló és reszkető sziv sebét összevarják. Végezetül a vakbéloperációról, a féregnyulvány eltávolításáról beszélt. A látszat azt mutatja, mondotta, hogy ujabb időkben ezek a féregnynlványgyulladások sokasodnak és több megfigyelés arra mutat, liogy kulturbetegségfélével állunk szemben. Joggal ajánlják a sebészek ennek a bajnak mielőbbi operálását. mány reformáló buzgalma mindenfelé kiterjed, s a pénzügyminiszter mindenre előteremti a szükséges költségeket. Méltán mondhatjuk tehát, hogy-a költségelőirányzat hü képét tükrözi vissza a kormány nemes szándékának, terveinek, cselekvő és alkotó kedvének; hogy tehát a kormányt tétlenséggel vádolni nem lehet, de igenis lehet az obstrukció csinyjeivel és' apró furfangjaival tétlenségre kárhoztatni. Az ország érdeke, az egész nemzeté, hogy a magyar képviselőház mielőbb adassék vissza eredeti rendeltetésének, annak, hogy ió és hasznos törvényeket alkothasson. Az a férfiú, akinek beszéde az obstrukció homoksivatagából ugy kiri, mint egy szédítően magas piramis, tizenkét éve pénzügyminisztere az országnak. Tizenkét esztendőnek, nem egyszer szűkmarkú takarékossága, sőt nélkülözései után, ime ma aranyesőt zúdított le a magyar közélet aszú barázdáira. Ez a csillogó aranyeső bizonysága az ország növekvő gazdasági erejének és életrevalóságának: jele egy hatalmas materiális fellendülésnek és fokmérője a mostani kormányzás jóságának és sikereinek. Az uj svéd kormány. Stockholmból jelentik: A konzervatív Lindmann-kormány levonta a konzekvenciákat a választás eredményéből és visszalépett. Dr Staaff, a liberálisok vezére elfogadta a kormányalakításra való meghívást és nem épen nehézségek nélkül megalakította az uj minisztériumot. A második kamarában a pártok állása most a következő: liberálisok 102 (ezelőtt 96), szociáldemokraták 64 (35) és konzervativek 64 (93). Az uj kormány tehát nem támaszkodhatik a maga erejére, hanem rá van utalva a szociáldemokrata párt íámogtásárá. Staaff miniszterelnök első politikai programmbeszédében bejelentette, hogy a kormány legsürgősebb feladatának tartja a nők választójoga érdekében törvényjavaslatot benyújtani. A miniszterelnök egyidejűleg belépett a nők választójogáért küzdő svéd férfiligába. A demokrácia bevonul az arénába s az uj irodalom, uj szinészet és uj esztétika aranykora kezdődik. Lám Németországban már önként és ami a fő, ingyen játszik a sokaság az uj cirkusz-szinházban. Egyelőre ugyan még van ott néhány magánszereplő is, régi fajta komédiás, de már is a nép-színészek, az ingyen közreműködők hatnak legfőbb vonzóerő gyanánt. Idővel az a pár fizetett magánszinész is elkotródik, uj darabok Íródnak csupa néppel és tömegüvöltéssel. Ekkor lesz a színház a tiszta demokrácia háza. A színpadon a nép játszik' díjtalanul,' a nézőtéren a nép ül pénzért, — vagyis a nép játszik a népnek, csak a beléptidijak jutnak a vállalkozónak. Mint a gazdasági élet mindén teréről a közvetítő kereskedelmet, ugy kell a színházakból a közvetítő, művészetet kiküszöbölni. ölelkezzék szirtpad és nézőtér, demos és demos. „Seid umschlungeri Millionen". Az az ósdi „intim" szinház pedig maradjon a művészi előítéletekben s osztály ki váltságokban megpenészedett — magasabb társadalmi osztályoknak, az úgynevezett müveiteknek, akik még külön szinészi kasztot, külön mövészi iskolázottságot követelnek. Akik a demokráciától elszakadva, irodalmi hangot, stílt, mindenféle kicsinyes árnyalatot vagy nagyszabású egyéni megnyilatkozást kívánnak'a színházban. Hadd élvezzék ezek a retrogád intézményt, ugy sem élvezik soká. Lassan, dé biztosan győz a demokrácia, a2 : üvöltő töíiiég színészet s az intim színházak penészes múmiái egymásután szökdösnek a népcsarnokokba: az orr szágos lovardákba. S nemcsak a demokrácia diadala készül, hanem a tiszta, hellén klasszicizmusé is. Lám az antik görögök, az eszményi művészet mesterei, nem gyűltek fojtó, penészes intim színházakba, hanem nagy, nyílt, demokratikus theatronokba. Igaz ugyan, hogy az ő művészetük még sok külsőségben kezdetie- i ges volt, falábon járt, szócsövet használt, álarcot viselt, — de hát ezekben nem is utánozzuk az antik Múzsát. Abban is eltérünk tőle, hogy mi már nem hozzuk kapcsolatba a vallással, nem ünnepeken vezetjük elő, egy istennek sem áldozunk a színházban, ö nagy egyéniség tragikus hatalmát s a végzet erejét sem szólaltathatjuk meg költészetünkben: de mindez csak lényegtelen, s hozzá primitív vonása volt a hajdani klasszikus színháznak. Csak egyben, egyetlenegy fontos dologban térünk vissza Athén fénykorához, tudniillik abban, hogy a nép teljes egészét csődítjük a költészet csarnokába. Az ókori művészi klasszicizmusból kivesszük azt, ami napjainkban legfontosabb: az újkori üzleti klasszicizmust. S életbe léptetjük az általános és egyetemes potya-játszás és beléptidijfizetés demokráciáját. Egyúttal korszerűén restauráljuk az ókori kórust, melyet artikulatjan hangokon ordító nép sokadaiommá alakítunk át. S bár most még egyelőre a régi görög költők darabjait használják fel a még mindig előítéletes sokaság becsőditésére, él bennünk a remény és szándék, hogy nem nagy idő múlva ezt az 'egész elavult költészetet modernnel helyettesitjük. Már is sikerült kiváló írókat szereznünk, akik korszerű tömegmüveket fognak nekünk szállítani. Hatalmas látványosságokat, amelyekben már nem a szintén elavult arisztokratikus szöveg a fontos. Tengeri csatákat irnak nekünk sok ágyulövéssel, fényszóróval, torpedó-zuzókkal, aknákkal és dróttalan távírókkal. Bombamerényleteket és földrengéseket is költenek. Máskor meg Sumurun-féle némajátékokat, bengáli világítással, — sivatagokat karavánokkal és haldokló tevékkel. Ebben az uj költészetben már nem lesz főalak, úgynevezett hős — ami szégyenteljes maradványa az elavult osztály költészetnek, ötszáz éneklő dervis, ezer meztelen megkinzott szerecsen pótolja majd a nagy egyént. Nem egy ember, hanem az egész nép tragikuma tárul majd a nép szemei elé. S amihez refrénszerüleg vissza kell térnünk, ugyanez a nép meg is fizeti majd a saját — tragikumának árát. Készpénzért élvezi önmagát. Ez lesz egyúttal az automatikus önreklám is. Ugyanaz a nép, mely fizet nekünk, mint szereplő hívja színházba önmagát. Ugy tesz, mint a szelídített elefánt, aki saját testvéreit/a vad elefántot csalja fogságba." A tömegmüvészet aranykorában azonban az ember lesz a mi - elefántunk.