Délmagyarország, 1911. szeptember (2. évfolyam, 200-224. szám)

1911-09-03 / 202. szám

1811 szeptember 3 ÉÉLMAGYARORSZÁÓ 16 A táncról. A német ugyan nagyon sokféle, clc azért mégis csak német és pedáns marad akkor is, ha a csillagzata szerint a lengeség szimbólumának, táncmesternek születik erre a mulatságos világra. Amint akár a táncot is, egyszer mint mester, vagy tanár kapja a kezébe, tüstént el is kezdi egészen módszeresen, a megalapozott, metódikus, tudományos módszerek szerint kezelni. Konzervativizmus a táncban és erkölcs a táncban: valóban csak germán észre járó paradokszonok lehetnek. És ezek biztatták fel a német tánctanítókat arra, hogy most nagygyűlésre seregelvén egybe Berlinben, tiltakoznak azok ellen az uj és ekszcentrikus táncok ellen, amelyekkel részben Franciaország, részben pedig Délamerika fenyegetik Európát. Különösen az apache-tánc és a gaucho-tánc ellen van kifogása a német professzoroknak, akiket ezek után joggal illet meg a professzor terpszychologiae cifn. Mert tudniillik, a német táncmesterek — erkölcsi szempontok alapján tiltakoztak ezek ellen az uj táncok ellen és azon nehezményeznek, hogy ezek a táncok morálrontők. Szent Kanpiile, akarom mondani, Campiíli, ugrós emlékezetű, hajdan hires táncmestere az operának, hallod ezt? És nem fordulsz meg tőle a sirodban, hogy ha már mást nem tehetsz, de legalább egy pirouettet vessél még a haló poraidban ^s a nekipöndörödésedtől, amit ez a fontos határozat bizonyára kiváltana belőled, ha tudomást szerezhetnél róla. A legképtelenebb német profeszorszagu abszurdumok közé tartozik ez a dolog: tiltakozni a tánc ellen, akármiféle tánc ellen, az erkölcs nevében, igazi német, igazi professzoros dolog és tökéletes abszurdum. Amellett pedig egyenesen maguknak a derék német táncművész-professzoroknak a rovására megyen. Mert a pápaszem szép dolog, hasznos dolog még akkor is, ha német táncprofesszor teszi fel az orrára, de egészen kétségtelen, hogy rövidlátóvá teszi a viselőjét. Igy történhetett meg csupán csak, ezzel a német alapos vizsgálódással, hogy német táncmesterek épen arról a kicsiny kis tényről feledkeztek meg, hogy a táncnak íulajdonképen semmiféle köze nincsen az erkölcsökhöz. Sőt ellenkezően, a tánc egyenesen valami kellemes, graciózus, jó formájú módkeresés arra, hogy amig gyakoroljuk, addig legalább is egy pár percre megfeledkezhessünk a konvencionális, módfelett unalmas és szürke hétköznapi erkölcstanról. A tánc akárhogyan ágálnak is a német professzorok, csupán és kizáróan a megszokott hétköznapi szekszuális erkölcsi konvencióktól való szabadulásnak a kellemes módja, tehát egy ujabb, graciózus konvenció a szürke konvencióban, vagy annak ellenére. Mert kérem alásan, ha az én leányomat valaki ugy merné megölelni, hogy a cigány ne muzsikáljon hozzá, akkor szentucscse pofonvágnám, ha pedig a feleségemet érném azon a tetten, hogy karonfogva, bizalmas téte-á-téte-ten sétálgat anélkül, hogy a lépéséhez Bachó karmester verné a taktust, még egészen bizonyosabban levágnám a céladonjának a fülét. De amikor a cigány muzsikál, amikor a karmester pálcájának a hegyén pöndörül a mogorva erkölcstan, akkor tüstént nincsen jogom arra, hogy a leányomat vagy a feleségemet megakadályozzam az immár csupán szelid és ártatlan szórakozás számába menő — (megvallom, meglehetősen együgyű) — testgyakorlattél. Mert a táncnak valami olyasféle feltüntetése, hogy az nagyszerű testgyakorlat, vagy az a nagyképűen tudományoskodó hivatkozás, hogy a tánc eredete vallási alapokon pihen, nem egyéb, mint a mostanában oly divatos albán nyelvnek a malisszor táiszóiása szerint mondva: smonca. A tánc az ősi szekszuális, eltagadhatatlan és mindig impulzus ösztönöknek a kifejezője. Sőt, hogy ugy mondjuk, a legügyesebben és a szemérmet legkevésbé sértő módon valóan kitalált biztositó-szelep arra, hogy a múlhatatlanul felfokozódó energiák robbanás nélkül, ártatlanul tűnjenek el. Naiv és balga hit a táncnak akár a testgyakorláshoz, akár a vallási cerimóniákhoz ivaló hozzávonatkoztaíása. Miszen igaz, hogy van vallási alapja is a táncnak, de gondolom, épen az erkölcs miatt jobb a babiloni Miliíía-ünnepekről, meg az eleuziszi misztériumokról bővebben nem beszélni. A tánc igazi eredete erotikus, épen az erkölcstől való ideiglenes szabadulásnak valami graciózusabb, szükségszerűbb módja. A táncok evolúciója sem lehet tehát olyan irányú, amelyik a szekszuális erkölcs jobb megvé0 monőő te kattogó kerék. Ha tudnám, hogy most merre van, Mindjárt vonatra ülnék És mondanám: mondd gyorsvonat, Hogy mért szorítja torkomat E fájó keserűség? — Mert nincsen benne hűség, — Mert nincsen benne hűség. És dobolnám az ablakon: Nincs kés a sebeimre Most szóljatok ti ablakok, Jaj oly régen nem alhatok, Nincs álom szemeimre? — Majd feküdj le a sinre, — Majd feküdj le a sinre. És újra hozzá kezdenék: 6 mondd te kattogó, kerék, Ha meg is halok, azalatt, Mig a kupéja rám szakad Ki néz-e ablakábul? — Kinéz az ablakábul, S a messzeségbe bámul. Ambrus Balázs. Ttégi szerenád. Titkot csengő nád. között szélmuzsika mellett mélysötétbe öltözött Éjasszovy közelget . . . Álom verő szárnyakon rebben el felettem ki szépségedtől vakon áluton kerestem biborajkad illatát. Megcsaltam az álmom . Azóta nem villan át lélekvitorlámon soha más igék szele, mint szépszavu ének. Nem akarok mást vele, csak dicsérni téged . . . S mihelyt az éj beesi álmod harmatokkal, lelkem hízón azt lesi, hogy az elsírt sok dal fehér lelked kapuján egyszer csak becsordul . Nem kell ajkad azután éjjel szívnom orvul, álmodott csókod izét, hogy ajkam elérje , , . Most rá mézét hinti szét holt álmom emléke . . . Mert mint romvár ó falán kisértgető árnyék édesítve éjszakám » lopva visszajár még. Szabó István. r <5/7 kifefé megyek. Egy-egy szitok, szép szó, üvöltés Jön messziről még-még utánam, Zugó fülemig alig el, Mérföldeket lép-lép a lábam: Én kifelé megyek. Hátid: egyre messzebb az.Élet. Elől: jön-jön az Ismeretlen, Nem gyűlölöm, kiket gyűlöltem, Nem szeretem, kiket szerettem: Én kifelé megyek. Mit hagyok itt, nem is tudom már. Messzebb-messzebb visz minden óra. Fekete-zöld babérfák terhe Esőzik a bus távozóra: Én kifelé megyek. Ady Endre.