Délmagyarország, 1911. szeptember (2. évfolyam, 200-224. szám)

1911-09-29 / 223. szám

6 DELMAGYARORSZAÜ 1911 szeptember 27 és azt mondta, hogy arzénikummal hamar eredményes lenne a gyógyítás. Erre kértük, hogy írjon róla receptet. — Ki említette először az arzénikumot? — Az állatorvos. — Értesítette arról a házbelieket, hogy mérget tart a szekrényben? — Az atyám tudott róla. — Hány lónak adott be arzénikumot? — Nyolcnak. ,.. — Maradt az arzénikuraból? — Igen, amit aztán kiszórtam. — Miért vallott másképen a csendőrségen? — Kény szeritettek más vallomásra. Én nem mondtam a csendőröknek, hogy mérget adtam he az atyámnak. A csendőrök fölolvasták a tényvázlatot, amelyre nékem azt kellett mondanom, hogy ugy van. — Ilyet ne beszéljen, hiszen igy azt is rábizonyíthatták volna, hogy maga ölte meg a szerb királyt. — Én nem adtam be mérget az atyámnak. — Battonyai vizsgálati tagságából levelet is akart kicsempészni a feleségének, amelyben azt irta, hogy ne aggódjon, mert amit a csendőrségen részben elismert, azt letagadta a biróságon. — Irtain levelet, de abban ezt nem említettem. — Fölolvasták a levelet, amelyben Szabó a feleségét kedves anyuska mnak címezi, aláírásul pedig ezt használta: „tisztel és csókol szerető apuskád." Félórás szünet után tizenkét órakor került a sor Szabó Zalai Mihályné kihallgatására. Szabó Zalai Mihályné. A csinos asszony talpig feketében jelent meg a tárgyaláson. Igen szimpatikus, intelligens megjelenésű asszony. Az érdeklődés természetesen feléje irányul. Nyugodtan, megfontolással beszél, a kérdésekre nem jön zavarba. Elnök: Bűnösnek érzi-e magát? Vádlott: Nem. — Mikor kelt maga egybe a férjével? — 1909. márciusában. — Az öreg Szabó óhajtása volt az, hogy maga felesége legyen a fiának? — Igen. — Van vagyona? — Amióta a férjem vizsgálati fogságban van, azóta. — Rosszul bánt magával Szabó Zalai Antal? — Azt nem mondhatnám. Rendesen végeztem a házi munkámat. — Igaz az, hogy az apósa magára ráparancsolta a tehénfejést? — Arra nem kényszeritett. Láttam, hogy szükség van a munkámra és a magam jószántából végeztem, amit végeztem. — Ha reggelenkint vonakodott korán fölkelni, durván magára támadt. , — Ez soha nem történt meg. — A tanuk pedig azt mondják. — A tanuk bizonyosan nem tudják akkor, hogy mit beszélnek. — Tudott arról, hogy a férje arzénikumot tart a házban? — Arról nem tudtam. Csak arról volt tudomásom, hogy a szekrény alsó fiókjában orvosság volt az állatok részére. — Tudta maga azt, hogy beteg az apósa? v — Gyakran panaszkodott. — A halála előtti héten miért nem hivtak orvost? — Nem kívánta és mi nem cselekedtünk az akarata ellenére. — Adott be omosságot maga is az apósán aki — Nem adtam, az anyósom adott be neki mindig orvosságot. — Miért vitték Orosházára, amikor haldoklott? — Ez az anyósom parancsa volt, különben az apósom is gyakran emlegette, hogy nem szeretne Apácán meghalni. — Mit tud a férje és Harangozó Ferenc összeköttetéséről ? — Nem tudom, hogy kerültek össze. Többször érintkeztek, Harangozó vásárolt egyetmást a férjemtől, amivel ugy tudom, hogy adós maradt. — A házukba nem volt bejáratos Harangozó? — Nem. Én az egész dologról semmit sem tudok, csak azt tudom, hogy belekerültem és most benne vagyok. — Nem tud az anyósa és a férje viszonyáról? — Az csak alaptalan pletyka lehet. — Hát mégis, mit tud a férje mérgezéséről? Nem maga bujtotta föl a gyilkosságra, hogy igy megszabaduljon az apósától? — Nemcsak, hogy ném bujtottam föl, hanem nem is éltem volna gyilkossal egy födél alatt. Szabó Zalai Mihályné vallomása után fölfüggesztette és folytatását délután négy órára tűzte ki. A délutáni tárgyalás. A délutáni tárgyaláson sem csappant meg a közönség érdeklődése. Délután került a sor a harmadik vádlott, Harangozó Ferenc vallomására, aki egyben a vád koronatanuja. A vallomása meglehetősen zavaros volt. Kiviilc csak három tanút hallgattak ki. Derűs jelenetekben sem volt hiány. Különösen Sátori Ignác csanádapácai állatorvos vallomása keltett nagy érdeklődést. Uádloit, mint koronatanú. A délutáni tárgyaláson először Harangozó Ferenc kihallgatására került a sor. — Nem érzem magam bűnösnek. Amit nekem adott, azzal én tartozom. Nem zsaroltam. — Maga összeköttetésben volt vele? — Én még a szobájukban sem voltam 1910. augusztusáig. — Hogy került maga Szabóékhoz? — Szabó egy asszonyt elküldött értem. A hivásra mentem. — Ki volt az az asszony? — Nem ismertem. — Miről beszélt magával? — Félrehívott és azt mondta, most meglátja, ember vagyok-e. Aztán azt mondta, hogy rosszul bánik vele az atyja, ad hatszáz forintot, ha lelövöm. Én erre azt mondtam, hogy lesz majd idő arra máskor és azzal otthagytam. — Más alkalommal nem beszélt erről magával? — De igen, többször beszélt velem. Azt is mondta, ha kevés a hatszáz forint, ad még hozzá négyszázat. Én újból halogattam a dolgot, nem akartam bűnbe keveredni. — Ha nem volt vele összeköttetésben, miért zaklatta folyton váltóval és miért kért takarmányt? — Szegény ember vagyok, azért kértem, hogy irjön alá váltót. A takarmányt sem ingyen kértem, megfizettem volna. — Elnök aztán fölolvasta Harangozó egy levelét, amelyet Szabó Zalai Mihályhoz intézett. A levélben, amelyet Íratott, azzal fenyegeti Szabót, hogy ha nem ad neki pénzt és takarmányt, följelenti. — Vádlott: Nem akartam zsarolni. Sok kárt szenvedtem miatta, azt akartam, hogy megtérüljön a károm. Amit vettem tőle, mind rossz volt. Szabó Zalai Mihály: tn soha nem kértem Harangozót, hogy lojje le az apámat. Nem is Ígértem neki semmit. Váltót azért irtam neki alá, mert azt mondta, hogv kár szenvedett miattam. Jönnek a tanuk! Következett az első tanú, Sátori Ignác csanádapácai állatorvos kihallgatása. — Már tiz éve jártam a Szabóék házába. — Azelőtt rendelt-e a lovaknak arzénikumot? — Igen, hat évvel ezelőtt. De vegyítve volt. — Legutoljára mikor rendelt arzénikumot? — 1910. januárjában, száz grammot. — Hány lónak rendelte ezt a mennyiséget? — Huszonhat lónak. — Mennyi ideig lehetett elegendő az a mennyiség? — Két-három hónapig. — Látta azt, hogy valaki adott be arzénikumot a lovaknak? — Igen, Szabó Zalai Mihályt többször láttam, — Egészséges embernek ismerte Szabó Zalai Antalt? — Egészséges volt, de azért sokszor panaszkodott hascsikarásról. — Milyen ember volt az öreg Szabó Zalai? — Nagyon fösvény ember volt. Nekem is azt mondta, ha a két korona rendes dij helyett egy koronával is megelégszem, akkor hetenkint többször is kihiv a tanyára. (Derültség.) Aztán olyan ember volt, hogy a padlásra járt nevetni. (Derültség.) Huszár János dr védő: Mondta ön azt, a mikor megrendelték az arzénikumot, liogy ha embernek beadnának belőle az föltétlenül észrevehető? — Én jól megmagyaráztam nekik, hogy vigyázzanak, csínján bánjanak véle, mert veszedelmes méreg. Ügyész: A tanú a vallomásában olyan ingadozást mutatott, hogy kéri eskü mellőzését. Huszár János dr védő: A tanú vallomása nem ingadozó. Mindenben megegyezik eddigi vallomásaival. Kéri a megesketését. A bíróság függőben tartja a megesketést. A következő tanú Bonomi Géza csanádapácai gyógyszerész volt. — Az állatorvosi rendelés értelmében adtam ki a száz gramm arzénikumot. — Valóban száz grammot adott ön, mert a vádlott azt mondja, hogy csak 40—45 gramm lehetett. — Ez tévedés. Én kiadtam a száz grammot. — Mi az ára olyan mennyiség arzénnek? — Körülbelül egy korona. — Szabó Zalai Mihály járt önnél már előzőleg is arzénikumért? — Igen, az eset előtt nyolc nappal, de mivel nem volt receptje, nem adtam. — Kérdezte-e, hogy milyen ártalmas a méreg? — Kérdezte és én figyelmeztettem is erre. — Miért kérte az arzént? — Azt mondta, hogy a lovak hizlalására szeretné használni. Ügyész: Panaszkodott-e önnek Szabó Zalai Mihály, hogy az atyja szigorúan bánik vele? Tanú: Nem panaszkodott. Vall a községi orvos. Negyedórai szünet után következett Fenyves Ignác dr csanádapácai községi orvos kihallgatása. — Tiz év óta ismertem Szabó Zalai Antalt. — Beteges voltf — Többször tapasztaltam rajta a gyómorkatarrust. Veseköve is volt. — Amikor önt a beteg Szabóhoz hivták, mit tapasztalt a betegen? A tünetek megfeleltek kezdődő arzénmérgezésnek? — Igen. — A haláleset előtt hány nappal hivták" önt a beteghez? — Négy-öt nappal előbb. — Nem tett olyan benyomást az öreg Szabó, hogy nem ragaszkodik az élethez? — Sőt kórt, hogy gyógyitsam meg. — Kérdezte önt Szabó Zalai Antal felesége, hogy elvibetik-e Orosházára? — Igen, kérdezte Orosházára akarta vinni gyógykezeltetni. Én lebeszéltem, azt mondtam, nem olyan súlyos az állapota. A tanút megeskette a biróság. Következett Kovács Gábor dr orosházi községi orvos hivatalos halott kém kihallgatása. Elnök: Gondosan megvizsgálta ön a hullát? — Amennyire a hullát szokás. — Mérgezés tüneteit nem tapasztalta? — Nem. Ezt inkább az élő testen lehet tapasztalni. Szabó Zalai Mihály: Én nem voltaim a doktor urnái! .