Délmagyarország, 1911. szeptember (2. évfolyam, 200-224. szám)

1911-09-21 / 216. szám

2 I>ÖAUGY ARORSZÁG 1911 szeptember 19 (Az egyetem elő'föltételei.) Megnyugvással olvastuk nagyméltósá-godnak ezidei budgetbeszédet, amelyben azon helyi előföltételekről nyilatkozott, amelyek fönforgása egy tudományegyetem fölállítása szempontjából nélkülözhetetlen. Ezek: a némzeti szempont és az alkalmas miliő. A mi a nemzeti szempontot illeti, én ezzel kérelmünk előterjesztése keretéhen foglalkozni nem kívánok. Oly mértékben köztudomású Szegednek már kétszáz év óta az alvidéken mindig hűségesen teljesített nemzeti munkája s ily irányú, jövő hivatása a nemzet közvéleményében, hogy ezt ma már adatokkal bizonyítani akarni az alaptétel gyengeségét jelezné. De elismerte ezt már a nemzet törvényhozása, amidőn a város nagy katasztrófája után alkotott rekonstrukcionális törvények indokolásában kimondotta, hogy „Szeged fönmaradása eminens nemzeti és állami érdek." Hogy tehát a nemzeti szempont Szeged mellett szól, ez vitán fölül áll, ez: resoindicata. Ami a miliőt illeti, a legutóbbi katolikus nagygyűlés alkalmából volt alkalma Nagy méltóságodnak meggyőződni arról s végtelen örömömre és megnyugvásomra e meggyőződésériek elismerő szavakban kifejezést is adott, hogy 32 évi soha nem hivalgó, hanem fáradságos, de mindig öntudatos s épp ezért mindig a nemzet osztatlan rokonszenve által kisért munkával sikerült ott lenn, a Tisza jobbpartján, a Tisza—Dunaköz homokbuckái szelén oly hatalmas magyar •metropolist alkotnunk, amely nagyságával, szépségévé!, Éázmüvelődési intézményeinek számával, azok kulturális emelkedettségével s vagyoni állapotának mindig fétékenyen megőrzött rendezettségével az egész alvidék"nek imponál -s az ország „második városának" a fejedelem s nemzet által elismertetett és elismertetik, ez előföltételnek tehát a város predomiftáíólag szintén megfelel. (Szeged történelmi múltja.) Kegyelmes Uram! Azon világtörténeti jelentőségű ütközet, amelyben ezelőtt 500 évvel az előretörő moziimi hatalom láncos golyói elsöpörték a magyar nemzet virágát s amelynek - folyományaképpen a magyar államterület északi részébe szorult Délmagyarország akkori intelligenciája és kulturája, az . akkori kalocsai érsek vezérlete Rikiki. Irta Henry Duvernois. Rikiki egy kicsi sárga kutya volt. S mintha egy patkány és egy krokodil keresztezéséből származott volna. Vidám, elégedett kis kutya volt, bízvást azt lehetett mondani, hogy nem volt nálánál boldogabb kutya az egész Montmartreon. :Szinte tudta, hogy az embernek — még- ha kutya is — az esetben, ha csúnya, kötelessége legalább mulatságosnak lenni, tehát ő is mindenféle mókát megtanult és bemutatta. Ösztönszerűleg vonzódott a férfiakhoz, talán mert sejtette, hogy bármelyikük lehet ideiglenesen az ura és gazdája. De bármily vidám és pajkos volt is, komoly, tisztességes és engedelmes kutyává vált, ha az előszobában Schütnf ur lépteit hallotta. Akkor vége. volt mindén játéknak, ugatásnak és ugrálásnak. Elkomolyodott ő is és ürriője: Vivette is. Hanem majd azután, ha Schlumpf ur elmegy! Ilyenkor Vivette először is igy szólt: — Jer, Rikiki, mosdass meg! És Rikiki lelkiismeretesen végignyaldosta néhányszor úrnője csinos arcocskáját, azután tüsszögött a rizsportól, majd elkezdte a farkát csóválni és az ajtóra figyelni, mert már tudta, hogy mi következik: Róbert fog jönni, Róbert, akit úrnője ugy szólít, hogy „Édesem". „Szerelmem". Ez szerette Rikikit s ha jött. mindig volt vidám kergetőzés, hancurozás s azután, mikor úrnője és Róbert elmerültek az egymással való társalgásba, akkor Rikiki kiment a konyhába, cukrot lopott, játalatt veszett el. Mi most megjelentünk Tomory Pál illusztris utódjának megtisztelő és döntő sulyu kísérete mellett, nem azért, hogy elhódítsuk a felvidéktől a történelmi események által nekik juttatott kulturális eredményeket, hanem azért, hogy az ő hatalmas támogatása mellett Nagyméltóságod bölcs vezetése alatt nem véres csatában, hanem békés nemzeti munka utján részeseivé legyünk azon javaknak s eznton a magyar alvidék s felvidék között helyreállítsuk a kulturális akvilibriumot s ezáltal megállapitsuk az egész ország részére a magas kultura egyetemes továbbfejlődésének biztos alapját. ( Vagyoni hozzájárulásunk.) És hogyha Nagy méltóságodnak bölcsesége Szegeden egy tudományegyetem fölállítása által, amelynek anyagi terheihez, vagyoni viszonyaink határai között, de fejedelmi bőkezűséggel hozzájárulni hajlandóknak nyilatkoztunk és nyilatkozunk, sikerül megkezdeni azon nagyjelentőségű és kulturális munkát, amely az alvidék kulturális egyenjogúsítását s ezzel a magyar államnak a jövő közgazdasági és kulturális hódításaink egyedüli talaját képező Balkán-államok felé való kellő és hódolásrakésztő kifejlését eredményezendi, akkor nemcsak az alvidéknek, hanem a tárgyilagosan és igazságosan gondolkodni tudó egész nemzetnek hálája fogja övezni nagyméltóságod közéleti tevékenységének emlékezetét s oly emléket állit magának Magyarország politikai s kultúrtörténetében, amelyet — liogy Ösróma orátorának szavait idézzem: „Nec imber edax, nec aquila* impotens possit diruere, nec innuberablis annorum series, nec fuga temporum." Memorandumunkat hódoló tisztelettel átnyújtva, ajánljuk magunkat és kérelmünket Nagyin éltóságod kegyes jóindulatába. A polgármester beszédére Zichy János gróf miniszter ezt válaszolta: Zichy nyilatkozata. Tisztelt Üraim! Nagyságos Polgármester Ur! Ennek a nagyszabású beszédnek a hatása alatt mindenek előtt köszönetet akarok mondani azért, hogy ilyen szép és nagy számban jelentek meg előttem és ezzel nagy . súlyt is kölcsönöztek azon érveknek, amelyeknek az igen tisztelt polgármester ur szőtt a kőszéndarabokkal, megugatta a konyhaablakon át a folyosón szemközt lakó kereskedőnek madarait és vidáman hempergett a padlón, sőt ilyenkor szabad volt a fauteuillre is felugrani, ami máskor szigorúan tilos volt. Vivette mindig azt mondogatta, hogy különösen azért szereti Rikikit, mert az nem gyűlöl senkit'. S valóban Rikiki nem is gyűlölt senkit, még Schlumpf urat sem, talán érezte, hogy ő az, aki a cukrot, amelyet ő oly jóizüen ropogtat, kifizeti. A szomszédban lakó hölgyek is mind kedvelték Rikikit s ha a folyosón meglátták, ölbekapták és szorongatták. Különösen szeretett az utcán járkálni — t. i. azon, amelyben laktak, — ott volt a lacikonyha, ahol mindig akadt valami Ízletes lehullott falat, azután a pompás mészárszék, a baromfi-árusok és az öntözők, akik ingyen egy-egy pompás iiditő zuhanyban részesítették. De a vidám élet nem tartott sokáig. Egy napon Schlumpf ur nagyon komolyan beszélt háztartásról, jövedelemről, automobilról, a megélhetésről, komoly életről. S azontúl Róbert nem jött el többé. Egyszer, mikor Schlumpf ur és Vivette a kocsijokba akartak épen szállani s ő is jelen,volt, megpillantotta Róbertet, aki arra ment s ő farkcsóválva feléje akart sietni, de úrnője ráütött a napernyővel. Rikiki fájdalmasan vonított. Hát már az egész élet megváltozik ? Azután elmentek lakni egy rideg városrészbe, zordon utcába, ahol nem volt lacikonyha, sem mészárszék. És egy idegen házba mentek lakni, ahol idegen volt minden, a bútorok, a cselédek s olyan meggyőző szavakkal adott kifejezést. Én azokat az argumentumokat, amelyeket'a polgármester ur felhozott a szegedi egyetem mellett, a magam részéről elfogadom. Azok a feltételek, amelyek egy vidéki egyetem fölállítása mellett fönnállanak, itt föltalálhatók. Sajnálom azonban, hogy ma még nem vagyok abban a helyzetben, illetve a kormány nincs abban a helyzetben, hogy kimondja az utolsó szót, mert nem döntött még a hely kérdésében. Azonban bárhogyan is történjék a dolog, méltóztassanak megnyugodva lenni, hogy akik nagy anyagi áldozatokkal sietnek a kormány segítségére, ha nem is az elsők között lesznek és ezt hangsúlyozom, nem épen Szegedre vonatkozik, mert én nem tudom, melyik városé lesz az elsőség, tehát ha nem is az elsők között lesznek, lesznek a második vagy harmadik sorban, mert nem egy egyetem, hanem több egyetem létesítése van tervbe véve véve, de ez csak a kezdetet jelenti. Amidőn véve, de ez csak a kezdet jelenti. Amidőn azon meggyőződésemnek adok kifejezést, hogy legnagyobb örömömre szolgálna, ha Szegednek adnák az elsőbbséget, kijelentem, hogyha az eset nem következnék be. én mindig a legnagyobb elismeréssel leszek Szeged áldozatkészsége iránt. Arra kérem önöket hogy méltóztassanak Szeged közönségét megnyugtatni, mert a kormány mindig állandó figyelemmel kiséri a mozgalmukat. Zichy beszédének befejezése után átvette a polgármestertől a memorandumot és rövid ideig beszélgetett vele. — Sajnálom — mondotta a miniszter, hogy pozitivumot nem mondhattam, de nincs még döntés a kérdésben. — Nagyon kérem kegyelmes uram a jóindulatát — válaszolt a polgármester. — Igazán nagy szolgálatot tesznek a hazának, ha kérésünket teljesitik. A miniszter még Gerliczy Éerenc báróval és Löw Immánuellel kezet fogott és éljenzés közepette a kupolacsarnokból eltávozott. szegény RikiKivel még az is megtörtént többször, hogy egész napra egyedül hagyták. Milyen szomorú volt az élet! Majd megszokod, kutyuskám! — mondá Vivette, aki látta szomorúságát. — Te vén montmartrei! A bohémség véredben van. — Özséb! — fordult az inashoz — tartsa jól ezt a kutyát, tudja ez az én régi kutyám, már otthon, szüleimnél megvolt. Özséb lehajolt és felvette és kivitte Rikikit, aki érezte, hogy most már tud gyűlölni is. És mennyire gyűlölte Özsébet. Mindig morgott rá és meg akarta harapni, de az vagy rúgott rajta egyet, vagy megverte az ostorral. — Látszik, hogv honnn került ide az aszszonyunk. Meg lehet tudni a kutyájáról. Hova meneküljön ? Kire pazarolja a benne rejlő gyöngédséget ? Ha Schlumpf urat hallotta jönni, elbujt. Ha Vivettehez közeledett, aki most mindig finom, himzett ruhákat viselt, az elkergette magától, hogy ruházatát el ne tépje és be ne piszkítsa. A konyhába ? Ott Özséb olyan dühvel futott rá, mint ahogy a montmartrei összes vig lányokra szeretett volna ütni. Meg nem is szólították többé Rikikinek, hanem valami förtelmes angol néven, mely olyanformán hangzott: Couiquay. Levették régi nyakláncát is és egy fehér, arany szöggel kivert nyakövet kapott. És mindezeken felül még egy más kutyát is tartottak, eg*<r skót juhászkutyát, egy csúf állatot, csak azért, mert jól vette ki magát az autón.Sőt mi több: megtörtént, hogy Özséb egész nap nem adott neki enni. Reggel még csak eltűrte, de