Délmagyarország, 1911. szeptember (2. évfolyam, 200-224. szám)

1911-09-20 / 215. szám

1911 szeptember 20 DÉLM Aü Y A RORSZAü 17 h isíhar. — Egg orosz barrikáüharcos re j inge. — Irta M. Arzybasetc. lö -— Az ilyen ember csak búsból és izomból van. Egész élete abból áll, hogy ez az egészséges szemrevaló hustömeg eszik, iszik, alszik és aszonyra fonódik... Haláláig folytatja ezt az életet és azután sem tűnik el nyomtalanul; hanem eloszlóban, más anyaggá alakul, újra életre kap, eszik, megint porrá lesz és igy tovább.. Amellett ugy fél a haláltól! Talán százszor inkább, mint akik a legfinomabb lelki életet élik, akik nek elháTithatlan gát a halál... Igen ... Ugy...? Gondolatai összekuszálódtak, bizonytalanul hadonászott kezeivel és továbbment. A legközelebbi saroknál azonban hirtelen megállt ós eg.y sikátorba fordult. A sarkon négy egyforma fekete alak tűnt fel, átment az uton és megint eltűnt a sarkon tul. Mikor a sikátor lámpájának sápadt világa rájuk esett, a fejük mellett négy szurony villant elő. Lawrenkonak öszszeszörült a szive s nyomasztó érzések nehezedtek rá. A fegyveresek lépései világosan és határozol, tan beszéltek az éjszaka sötétjében a közelgő pusztulásról és lassan halkultak el az ismeretlen távolban. V. Sarnitzki, miután kikísérte vendégeit, viszatért dolgozószobájába. Kezeit hátán egybefiizve ismét fel-alájárkált. Nézett maga elé, a padlóra. Nagy, szép és derék látvány \ olt, mint mindig. He arcában valami értelmetlen szórakozottság nyilvánult. Szemei kifejezéstelenek voltak. Kezei alig észrevehetően reszkettek. Amig másokkal volt együtt, akik előtt i feltétlen, mint a legokosabb, becsületesebb | és legelszántabb embernek kellett megjelennie, nem esett nehezére semmire sem gondolni. De mikor egyedül volt, lehullt a fátyol lelkéről. Az irgalmatlanul makacs kérdés, melyre eddig nem is gondolt komolyan, most elébe bukkant és ugy látszott, nem fog szabadulhatni tőle. Sarnitzki világéletében meggyőződéssel ide, hogy a legszebb, legkitűnőbb és legbátrabb férfi a földön. Öt szerette minden le.íny, szívesen adták magukat elkényeztetmit, erős és egészséges testének. Ügyes, kellemes és szép orvos volt. Mint forradalmár fut hónapig ült a fogság magányában s gyanazzal a szilárd meggyőződéssel jött ki bból, amely bejuttatta. Mindez önbizalmat iráztatott ki benne s ezért sohasem merült lel bensőjében a kérdés, hogy igazán oly -/.ép és erős-e? Határozottan hitte, ha fórradaloinia kerül • sor, neki az élén kell állania. Szónoki kezességeit, bátorságát és el vhőségét, tekintve, kvetlen vezető szerepre kell szert tennie, int képzeletében kirajzolta, tanácstaggá, óptribunná, pártvezérré kell emelkednie, zcrtelen gyönyörrel töltötte el ez a gondolat ; a vértanúhalált is csak szép, sötét végakordnak látta. Még diákkorában volt, hogy -zép leányok társaságában, akik majdnem iiind beléje szerettek, ez a gondolata támadt: — Inkább élek harminc évet és kiélvezem iz élet utolsó csöppjéig, sem mint háromzáz esztendőt bölcs tartózkodásban. Őszinte nézete volt benne e mondásban, aelyet később minden alkalommal ismételt. Most hirtelen ugy érezte, a félelem, bogy olnap megölik, háborgásba hozza vérét. Igészen tisztába jutott azzal, hogy nagyon ál a haláltól és nem akar meghalni. — Ez teliát azt jelentené, hogy gyáva vayok? — pirult el kinos érzéssel és iparkodott kiűzni fejéből ezt a gondolatot. Igenis, gyáva vagy! felelte egy hang bensőjében s izmos szép teste önkénytelenül meggörnyegt, És az ábrándkép, mit szépsééről, felsőbbségéről, lényének nagyszerűségéről lelkében őrzött, hirtelen szétfolyt d ingének, törékenynek, kivetkőztetettnek >'• . te. magát, mint egy undok, rut állat, ;Ívről lehúzták pompás bőrét. Ismerd meg magad ... S ne akarj so•t, mint a közmondás szarkája. •í Ez a hirtelen maró és kíméletlen öngúny kinzó volt, bogy szeme elhomályosult és H egész zsúfolt szoba forgott körüle. - Nem szabad erre gondolnom — vélte /éretett volna sírni, könyörögni Öninagá\ hogy szabadítsa meg e gyötrő gondoladói. — Idegeim föl vannak korbácsolva... • kell nyugodnom . . . Majd aztán meglátjuk , . . ,;j Azonban újra föl-alá járkált, mozdulatai w ek, lázasak lettek s mikor ezt megészismét kinok között szenvedett. Akár :. -idolunk rá, akár nem, elfelejtjük vagy euik'l.i zetünkben tartjuk, — a holnap és a halál d H'tózhatlan jön, érezte azután. Majd: Ah, ha egyszer csak arra ébredne, iogy mi: látná: Minden elmúlt! De lesz-e vada vége a küzdelemnek? \ gem lolat; hogv elrejtőzik, kitér a veszeielent elől, — ami végtére igen könnyen sikerülne és ugy volna intézhető, hogy csak vagyon kevesen, talán senkisem venné észre — már ott kóválygott a fejében. Emellett zonhan azt a tudatot próbálta magára erőlteti u, liogy távol van tőle erre gondolni, níérf ez a mód nála egyszerűen tervbe sem jöhet. (Folytatjuk.) Feleim szerkesztő Pásztor József ; ; • : .-ionos a Dálmaqyarország hírlap- és nyomdavá'.íalat 'atte 'im>i a'.ország hírlap- és nyomd* tesf/iUi álogedsn, «F iíóná-utoá 15. (Rnkor-oalota 0 W • d^liij. íá fll i fs sírtk a f a lj K ifi e m m « 1& |1 § | já 1 l g ü § ti -ú ül es e az ország" leg ^inb ;yar es 2052 »