Délmagyarország, 1911. szeptember (2. évfolyam, 200-224. szám)

1911-09-20 / 215. szám

1911 szeptember DÍLMAGY ARORSZÁG 9 Imerlka Magyarországon. — Miért uándorotrrak ki a sajtényiek ? — tKiküldött munkatársunktól.) Közel Szegedhez, Csanádmegyében a Maros-foiyó egy szelid kanyarulatánál fekszik Magyarország ®gyik legérdekesebb falucskája: Sajtény. Ez a kis falucska nem a természeti szépségeiről nevezetes, még csak nemzeti hősök, nagy politikusok sem születtek az akáclomboktol feeárnyait házikókban és mégis bátran merem állítani, hogy Magyarországon alig van érdekesebb hely ennél a kis ötezer lelket számoló falucskánál. Ez a kis falu felelet egy nagyon izgató problémára: a magyar amerikai kivándorlás sokat feszegetett kérdésére. Sajtény lakói vagy megjöttek már Amerikából, vagy indulnak oda, de ezt a technikai csodák által már igazán nagyon rövidre szabott utat föltétlenül megteszik. Minden nagyobb lelki emóció és lelkiismeret furdalás nélkül váltja ki a sajtényi magyar az útlevelet. Nem uj hazát, hanem pénzt akar keresni, és a megtakarított garasokból itthon akar ur lenni, a becsületes munkával szerzett' kis portáján. Nem a vagyonszerzés, a szerencse lázas hajszolása az ami útra készteti a sajtényiekeí, hanem csak a pénzszerzés. Nem épit légvárakat, de nem is jön haza végzetes csalódással, koldussá sújtva a nyomor által. Speciel a sajtényieket nem is a sokat emlegetett nyomor kergeti ki a tengerentúlra, hanem a munka gazdaságosabb beosztása, és az örökölt tudnivágyás. Mert a .sajtényi' ember apja. sőt nagyapja is megjárta már ezt az utat és csodákat regéi a fiának az uj világ remek munkabeosztásáról. Ezért érdekes ez a kis falu. Az ő kivándorlásukban benne van az ország nagyméretű kivándorlásának összes nüánsza. Közöttük is akad szerencsevadász, sőt elvétve uj b-azáí kereső is és igy minden kérdésre felelőt a kis Marosmenti falucska mozgalmas óh te. Járjuk be ezt a kis magyar Amerikát és nézzük meg. mint élnek ezek a magyar jenkik. (A közséj/.) Szegedről esak Nagylakig visz a. lassan dneögc, egycseppet sem amerikai stilii motorvonat. Nagylakról könnyű homokfutó szalad velünk a Marosmenti öreg fák alatt. A jó talajtól kövérre hizott fák mér pergetik sárgásra fakult nyári köntösüket és az őszi szél bizony kíméletlenül belesipol a felöltők alá. A kocsisom az már sajtényi ember, a jegyző küldte elém a nagylaki állomásra. Pantallót visel vastag talpú sárga cipővel. Állhatatosan rágja kurta pipájának kaucsuk ••zárát. Mikor már vagy jó negyedórát szaladt a könnyű kordé, odaszóltam neki: — Soká érünk még be a faluba ? — Right the way ,— volt a rövid válasz. — Hát maga angolul beszél ? — Nó persze, bejártam már Amerikát. Hát nsaga volt-e már Amerikában ? — kérdezte könnyedén, olyanformán, mint mikor az egyik szegedi ember megkérdezi a másiktól, hogy volt-e már Makón. Nem voltam én. — Feleltem neki és a makra pipás kocsis még csodálkozott is rajta. Nemsokára feltűnt az első liáz. Majd lassan még egy ház, de falunak hire-liamva »e«i volt. — Ez még nem a falu 1 — fordultam újra s kocsishoz. — Dehogynem. Csakhogy ez még a külsőség. Még az uton elmesélte, hogy a falu két részit nl áll: külsőségből és belsőségből. A külsőség alföldi tanyarendszer szerint épült, de a belsőség az már rendes falu. Még kaszinó is van .Korcsma az igaz, hogy kevés van. de iskola meg óvoda annál több. A nagy beszélgetés mellett gyorsan röpült •1 &z idő ós egyszerre esak a falu közepén álltnak meg. — Itt a községháza. — Jelentette a kocsisom. — Gyerünk torább, meg akarom nézni az egész falut — indítottam újra útnak a kocsisomat. — Ali right — mondta és a lovak közé csapott. A kis faluban minden második ház uj s veres téglával épült. Eltérően a magyar falusi házaktól, uagy ablakokkal és kőkerítéssel. Néhol füstölgő magas kémény meredezett ki a kerítések mögül. A kocsisom ezt is megmagyarázta, hogy miért van. Egyik téglagyár, a másik szeszfőzde, a harmadik meg szappangyár volt. — Egész gyárváros ez a Sajtény — mondtam csodálkozva a kocsisnak. . — Nó az már nem. De valamiből csak kell élni. Messze van ez még a gyártól — világosi iott fel lekicsinylő hangon. Miután már megnéztem mindent, visszahajtattam a községhazára, hol a község segédjegyzője fogadott, kivel azután gyalogszerrel indultam útnak felkeresni egy pár öreg amerikás! Az uton a segédjegyző elbeszélte, hogy Sajnek 5000 lakosa van és bizony évenkint 100, sőt volt már rá eset, hogy 200 útlevelet is kellett kiadni. — Nézze! — mutatott a segédjegyző két öreg emberre, akik felém tartottak — azok már kétszer is voltak Amerikában. Angol szó ütötte meg a fülemet: — Did Your brother at law arrived from Amerika ? — kérdezte egyik a másiktól. Csatlakoztunk az öreg amerikásokhoz, akik szívesen elmesélték az amerikai utjokat és a kivándorlás okairól is adtak felvilágosítást. (Az öreg amerikások.) Az öreg amerikások udvariasan meghívtak egy kis lunch-ra. Elfogadtuk a meghívást és elmentünk Török András uram házába. Itt aztán megeredt a szó a két öreg ajkáról. Elmondották, hogy ők még a nyomorúságos icióben mentek át Amerikába. —- Nekünk rossz vot, mert még nem volt adresszünk, mint a mostani fiatalságnak, — jegyezte meg Mészáros Károly a másik öreg amerikás. Majd az amerikai életet kezdték ecsetelni. Pittsburgba a vasgyárakat emlegették. — Sokáig hordtuk ott a biganyt — szólt közbe a másik, aki csak nehezen tudta elviselni, hogy ő aem beszélhet a kedvenc témájáról. Az. öreg amerikai előadása szerint, Amerikában nagyon szeretik a „Hunky"-kat. Bigany bordásért napi két, sőt két és fél dollárt is kapnak. Ez hetenkint tizennégy dollár. Élelem meg kvártély a „boarding-Hause"-okba, vagy mint ők mondták, a burdos házakba belekerül négy dollárba. — Tiz dollár tisztán marad, — szólt közbe az? amelyik hallgatásra volt kényszerítve. —Aztán jó-e az a kompánia koszt 1 — kérdezte a segédjegyző. — Meg lehet enni, és ez a fő, és azután olcsó, kell ennél több 1 Ezután a másik öreg vette át a szót és bőven magyarázta, hogy a fiatalok már járt nton haladnak ölt, az öregek adnak utasításokat a fiataloknak és az utasítás mellé adresszt, ami a legfontosabb az ilyen kivándorlásnál A fiatal már nemcsak Pittsbnrgba, hanem Gary-ba, So-Bend-be, sőt V/est Virginiába is ellátogatnak. Rendszerint a szénbányákban kapnak munkát. —' A fiatalok már csak a mi példánkat követik. azzal az utasítással bocsájtjuk őket útnak, hogy a pénzre vigyázzank és, ha pár ezer koronájuk van már ,azonnal jöjjenek haza. Haza is jönnek. Alig marad kint egynéhány. Idehaza azután földet vesznek és gazdálkodni kezdenek. Annyi bizonyos, liogy jobb gazdák lesznek, mint voltak, — magyarázta nagy hévvel az öreg a kivándorlás momentumait. Köaben behozták a luneh-ot. Hideg kust tálalt a gazdasszony. Jóizi falatozóé ntá* móg beszélgettünk egy rövid ideig, majd a házi gazda odafordul az öreg barátjához: — What time is it ? Ez körülbelül annyit jelentett, hogy már épen elég volt. a látogatásból, mert time- is mooey. Útnak is indultunk a község háza felé. (Át a tengeren.) A községházán megnéztem a kimutatást a kivándorlókról. Rövid idő alatt harminckilenc útlevelet adtak ki. Sőt aznap is négy útlevélért érkezett be a kérvény. A sajtényiek legújabban családjaikat is magukkal viszik, mert a gyerekek is keresnek. Rendszerint Fivemén keresztül mennek a nagy utra. A tengeren való utazást már nem tekintik valami nagy dolognak, hisz az öregek annyit meséltek róla, hogy szinte már átélték a keserves hánykolódás! A legújabb négy útlevél tulajdonosa Pennsilvániába tart, Rocky Mountains-ba mennek az acéltelepekre, oda szól az a dresszük. A segédjegyző behívta a kisbirót, aki csak nemrégen jött vissza Amerikából és elbeszéltette vele a tengeren való átkelést A kisbíró nem mesélt rémregényeket, ugy beszélt a bosszú útról, mintha csak egy kis kéj utazásról lett volna szó. — A hajón csak a koszt nem tetszett, meg* a sok orvosi vizsgálat. Máskülönben kényelmes volt az utazás. — Sokan utaztak akkor ? — kérdeztem a fiatal legénytől. —« Húszan voltunk sajtényiek, — folytatta. —- Mikor kiértünk, már vártak is bennünket. Egy burdingos házba mentünk kosztra. Húszan mentünk ki, de csak nyolcan jöttünk vissza, a töbi ott maradat, mert keveselték a pénzt. Megkérdeztem még tőle, hogy a pénzzel mit csinált, erre azt válaszolta, hogy takarókba tette, mert. hivatalt kapott. Kisbíró lett. A többi, aki nem kapott hivatalt, forgatja a pénzét és, ha jól sikerül, hát szerez is hozzá. Nagyon jó üzletemberek az Amerikából hazatért sajtényiek. — Egy ilyen Amerikából visszatért magyar jenki háza tájat szeretném megnézni, — mondtam a segéd jegyzőnek, aki hajlandó is volt elkísérni egyikhez másikhoz. — Legjobb lesz, lia a Hajnal Mártonhoz* vagy a Cékus Pistához megyünk — indítványozta. Megindultmik; a kisbíró is jött velünk. (.4 magyar jenkik.) Már jó bennt voltunk a délutánban, mikor Czékus Pista házához értünk. Szép vörös téglákból épült ház volt, az udvaron pedig téglagyárt rendezett be az élelmes gazda. Épen a téglákat égették, mikor oda értülik. Czékus Pista nekivetkőzve fűtötte a nagy kemencét. — Látja, hogy dolgozik ? Pedig már van neki mit aprítani a tejbe — jegyezte meg a bőbeszédű kisbíró. A gazda meglátott bennünket letette a nagy, piszkos vasat és udvariasan köszöntött bennünket. Mikor megtudta, hogy miért jöttem, levetette a kék kötényét és körül vezetett a portáján. Csodálkoztam a nagy renden és az iigyes beosztáson. A kis portán, még virágos kertnek is jutott liely. — Ez csak a lányok kedvéért, van — mentegette magát az élelmes ember. Elmondotta, bogy a téglát Nagylakra, sőt Makóra is szálltja. — Ott is van téglagyár, de az én tégláim sokkal keményebbek. Amerikában cementgyárban dolgoztam. — Akkor érti a mesterségét — dicsértein meg. A dicséret ugy látszik, nagyon jó esett a magyar jenkinek, mert dicsekedve .beszélte? el, hogy a fiát is a cementgyárba küldte. — Ha megöregszem, legalább lesz, aki toJ vább vezeti a gyáramat.