Délmagyarország, 1911. szeptember (2. évfolyam, 200-224. szám)

1911-09-20 / 215. szám

félli lí. évfolyam, 2iő. szám §zerda, szeptember 20 Központi szerkesztőség és kiadóhivatal ízesed, '1 cn Ksrona-utca 15. szám crra Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., c=a Városház-utca 3. szám ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: egé3Z évre . K 24'— félévre . . . R 12'— negyedévre . R 6'— egy hónapra R 2' — Egyes szám ára 10 fillér. ELŐFIZETÉSI AR VIDÉREN: egész évre . R 28'— félévre . . . R 14'— negyedévre . R 7'— egy hónapra R 2.40 Egyes'szám ára 10 fillér. TELEFON-SZAM: Szerkesztőség 305 i=a Riadóhivatal 836 Interurbán 305 Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—12 ogaink az egyetemhez. Irta: Lázár György dr. Bizalom ! Előre ! A mai nap fordulópontot jelenthet Magyarország felső tanügyének történetében. Negyven évi vajúdás után belátta mindenki, hogy a felsőbb tudományok fejlesztésére és terjesztésére szolgáló tanintézeteink részint célúknak meg nem felelők, részben elégtelenek s igy uj hajlékok emelése által a felsőbb tanulmányügy fejlesztéséről gondoskodni kell. Magyarország nagy városai versenyre keltek az uj hajlékokért. Mindegyik felajánlta erejének, tehetségének legjavát. A döntés ideje elérkezőben van, a megindított mozgalom utolsó akkordjai rezgenek. Szeged a nagy árviz után első volt a magyarországi városok között, mely tudományegyetemet követeli. A kérdés tárgyalásának mai zenitjén felvetjük a kérdést, van-e kilátása Szegednek?! Komoly, határozott, megingathatlan meggyőződésem az, hogy ha az illetékes körök komolyan, tárgyilagosan, igazságosan döntenek, ugy ezúttal Szegednek tudományegyetem nélkül maradnia nem lehet. A tudományegyetem Szegedre helyezését indokló érvek súlya elől elfogulatlan államférfimnak kitérni nem lehet. Itt van legelőször a nemzeti szempont. Szeged az alvidéki nemzetiségek között iskoláival már 200 év óta magyarosit s a délvidéki ifjúság fiatal lelkébe s ezúton a szülőkébe is beleönti a magyar állameszme iránti hiiség érzetét. Jövő hivatása e téren beláthatatlan. E hivatás tudata annyira átment már az egész nemzét meggyőződésébe, hogy erről mint világos tényről tovább beszélni sem kell. Ez factum consumatum, mit az állami törvényhozás megpecsételt akkor, midőn az 1879. rekonstrukcionális törvények indoklásában egyenesen kimondta, hogy «Szeged fönnmaradása faji, nemzeti és állami érdek». A másik érv, mely Szeged mellett szól, a felsőbb tanintézetek elhelyezésének helyes oekonomiája. A török foglalás Magyarország alsó részének magyar intelligenciáját, akkori kultúráját Magyarország felső felébe nyomta föl. A török foglalás megszűnte után egyes kisebb, leginkább vallási kultúrintézmények a legtöbbnyire katonai kormányzat által létesíttettek ugyan, de ezek a két országrész között a kulturális egyensúlyt helyre nem állították. Az alkotmány visszaállítása óta az alvidéki városok mérsékelt állami segély mellett saját anyagi erejük alapján előre törtek a kulturális intézmények alkotásában, minek következménye az lett, hogy a vagyonos, részben latifundiumokkal rendelkező községek eladósodtak, addigi pótadómentes költségvetéseiket községi járulékokkal leterhelték, de ezek dacára még messze távol vagyunk attól, hogy az ország alsó és felső fele között a kulturális egyensúly helyre álljon. Igy áll ez ugy az elemi-, mint a közép-, szak- és felső-iskolák tekintetében. Ez egyensúlyt helyreállítani az államnak sürgős és eminens föladata, mely elől ki nem térhet. Ez egyensúly helyreállítása szempontjából a szegedi tudományegyetem volna az első lépés. A műegyetemnek s a föltétlenül szükséges gazdasági főiskolának ez országrészben való fölállítása a közvetlen további teendő. Szükséges Alsómagyarország kulturális kiépítése keleti politikánk szemponjából is. Kultura szempontjából nyugatra nem terjeszkedhetünk, onnan nekünk csak recipiálnunk lehet. A balkán államok adják jövő gazdasági és kultúrpolitikánknak az alkalmas teret. Ezt csak ugv vezethetjük be eredményesen, ha Magyarországnak a balkán államokkal határos alsó részét gazdaságilag és kulturailag kiépítjük, ugy, hogy az fejlett kultúrájával lefelé imponáljon. A tudományegyetemet e szempont is Szegedre utalja. De eltekintve mindettől, a tudományegyetem elhelyezésére alkalmasabb millieui országunk határán belül találni nem lehet. Népessége, szinmagyarsága, kulturális intézményeinek száma, azok színvonalának emelkedettsége, az alvidék lakossága előtt való népszerűsége s lakossainak az állandó haladás iránt való erős érzéke egyetemi székhelyül valósággal predestinálják. Pár évvel ezelőtt Zichy János gróf a katolikus nagygyűlés alkalmából először volt Szegeden; mikor megmutattam neki ujszegedi népligetünket, muzeumunkat, könyvtárunkat, színházunkat, Széchenyiterünket, szobrainkat, körutainkat és nyílegyenes, fásitott, külvárosi utcáinkat, szembe állt velem s lelkesedésében azt mondta: «Uram, én még Szegeden nem voltam, de városiassága fölött csodálkozásomnak nincs határa; ugy érzem, mintha nem a Duna—Tisza-köz homokbuckáinak szélén hanem Német- és Franciaország határán állanék». Maga a mostani kultuszminiszter elismerte tehát már három év előtt, hogy az egyetem betelepítésére alkalmas millieu Szegeden megvan. Pedig azóta mennyit haladt Szeged. Zichy kultuszminiszter ezidei budget — beszédében az egyetem lokális előföltételeiről szólván, kijelentette, hogy az elhelyezésnél az illető város áldozatkészsége nem föltétlenül mérvadó. Elismerjük ezt, de azt hisszük, hogy az áldozatkészség főleg, ha az — mint Szegedé — teljesen reális alapokon nyugszik, az állam mai pénzügyi viszonyai között nem csekély sulylyal esik az elhatározás mérlegébe. Lukács pénzügyminiszter ez álláspontot bizonyára osztani fogja. Szeged tizennégymillió, a közéleti tisztesség által biztosított reális értékkel oly fejedelmi ajánlatott tett, hogy azt figyelmen kivül hagyni a kérdés eldöntésénél nem lehet, eltekintve az állami föladat megoldásának tetemes megkönnyítésétől, mint Glattfelder Gyula püspökünk a konfencián mondotta: «már azért sem, mert ez bizonyítja Szeged városának a felsőbb művelődés iránt való érzékéi s az alvidék kuliurális igényei dolgában való sublimis fölfogását». Ezen megcáfolhatlan örök igazságokkal vonul ma Alsómagyarország népe a kormány elé azért, hogy Szegeden egy tudományegyetem fölállítását kérje. Bizalom! Előre! Mert amint minden szava amit mondott Szegedet illetőleg beteljesedett, ugy be fog teljesedni Tisza Lajosnak azon bucsu-szózata is, melyet 1883. december 31-ikén közgyűlési termünkben Szeged negyedszázados jövőjéről a város közönségéhez intézett: „Szeged már akkor senki által kétségbe nem vonhatólag az országnak második, az Alföldnek pedig az első városa nemcsak népességre és kiterjedésre, de tekintélyre és befolyásra is központ, amelyben összefutnak az állami közigazgatás egyes ágainak szálai az Alföld nagy vidékéről. Gyújtópontja a tudományos müoeftségnek, a szeffemi tjafabásnak, forrás, mcíytjez tóduf az egész 7!fföfő ifjúsága, tjogy tudomány-szomját ofttjassa, tjogy efsajátitsa magának a magasaddfokú magyar müoeftséget és azután mint annak apostofa, széfedjen ef a küföndözö éfetpáíyára az országőan.11 Ugy legyen!