Délmagyarország, 1911. szeptember (2. évfolyam, 200-224. szám)
1911-09-19 / 214. szám
1911 IL évfolyam, 214. szám Kedd, szeptember 19 Központi szerkesztősén és kiadóhivatal Szeged, c=i Korona-utca 15. szám c=j Budapesti szerkesztőség é Városház-utca s kiadóhivatal 3. szám IV., ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: egész évre . K 24'— félévre . . . K 12'— negyedévre . K 6— egy hónapra K 2'— Egyes szám ára 10 fillér. ELŐFIZETÉSI AR VIDÉKEN: egész évre . K 2S-— félévre ... K 14 negyedévre . K V— egy hónapra K Egves' szám ára 10 fillér. TELEFON-SZAM: Szerkesztőség 305 a Kiadóhivatal 836 Interurbán 305 Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—!? 2.40 Testvéri ölelkezés. Sopronban a polgármesterek legutóbb tartott kongresszusán a vidéki városok vezetői szinte tüntetőlég öielték keb: lükre Budapest székesfőváros polgármesterét és megfogadták, hogy ezentúl a vidéki városok karöltve fognak munkálkodni a székesfővárossal egymás föllenditése érdekében. Budapest és a vidék ölelkezése nem mindennapi látványosság, főleg, ha ez az ölelkezés igazán testvéries és komoly s nemcsak afféle színpadi ölelkezés, amikor egy gyönyörű szereimikettős közepette a primadonna a "hős szerelmes keblére borul s át is ölelik egymást, de azon közben bele harapnak egymás fülébe. A múltban ugyanis ugy volt, hogy Budapest székesfőváros semmit sem adott a vidéki városoknak és semmit sem tett az érdekükben, hanem ellenkezőleg, a székesfőváros mostani nagyságát s jóformán mindenét annak köszönheti, amit a vidéktői elvont. Semmi kifogásunk az ellen, ha egy ország fővárosa, aminek a fejlődéséhez megvannak a szükséges természeti kincsek is, a maga erejéből fejlődik és fejlődésével túlszárnyalja az ország többi városait. Jogosan lehet azonban kiíogásolni azt, amikor egy várost az ország többi városainak a rovására fejlesztenek mindenféle mesterséges eszközökkel. Budapestet elsősorban is vasúti gócponttá tették. Semmiféle árucikk nem juthat el a vidéki városokba, anélkül, hogy Budapestet meg ne iárta volna. Budapest kulturális központtá is fejlődött, de nem a maga erejéből, hanem a mindenkori kormányok különös kedvezéséből. Az elemi iskolákat kivéve, Budapest székesfőváros a maga erejéből egyetlen kulturális intézményt sem teremtett, kivéve talán az akvinkumi muzeumot vagy a fővárosi muzeumot, amelyek arról nevezetesek, hogy a felügyelő szolgán kivül senki sem látta, mert senki sem tudja, liogy hol vannak. Ezzel ellentétben, ha vidéki városban létesül valamily kultúrintézmény, az túlnyomó részben az illető város anyagi erejéből jön létre. Budapestet közgazdasági központtá is fejleszlettők, amiből a vidéki városoknak az a hasznuk van, hogy kénytelen-kelletlen be kell venríiök, sőt bizonyos mértékig meg is kell emészteniük minden ferde közgazdasági és szociálpolitikai irányzatot, amit Budapest székesfőváros diktál részünkre. És igy tovább. Budapest székesfőváros volt mindég az a bizonyos francia regényekben szereplő kendőzött kisasszony, akit a férj elhalmoz mindenféle ékszerrel, amelyek árát azonban a feleségének a konyhapénzéből és gyermekeinek tandijából szokott elvonni. Épen ezért gyanús nekünk az, amikor a székesfőváros kooperációra szólítja föl a vidéki városokat. Szó van most egy nagyobbszabásu bankról is, melyet a vidéki városok akarnak megcsinálni hogy városfejlesztési célokra olcsó pénzforráshoz jussanak. Ugy látszik tehát* hogy a székesfővárosból a bankósusogás váltotta ki a testvéri érzéseket. Lehet azonban, hogy Budapest polgármesterének testvéri ölelkezésre szóló fölhívása teljesen önzetlen volt, nini ha valóság, akkor az a fővárosi politikának csodálatos változását jelentené. Ugy látszik, hogy a szervezkedő vikéfc dezd imponálni a fővárosnak, amelynek vezetői eddigelé minden vidékit, legyen az ember, állat vagy intézmény ez alá a közös gyüjtőforgalom alá vontak: mucsai. Talán épen a szervezkedés nap-nap után kibontakozó nagy arányai késztetik a székesfővárost arra, hogy föikinálkozzék e szervezkedés vezetőjéül. Ha ez igy volna, végtelenül sajnáljuk a székesfőváros vezetőinek naivitását, mert hiszen épen a székesfővárosnak kellene éreznie azt, hogy a vidéki városok szervezkedése igen nagyrészben a főváros ellen irányul. Ezt a dolgot különben a vidéki városok kiküldöttei eléggé érthetően tudtára is adták Budapest polgármesterének a soproni kongresszuson. Ugyanis Budapest barátságos invitálására, hogy a jövő kongresszust a székesfővárosban I Héttorony Irta Edmondo De Amicis. A Héttoronynak nevezett szerencsétlen emlékezetű épületet II. Mohamed emeltette a régi görög Cyclobura helyén, hogy védje Konstantinápolyt azon a ponton, hol a szárazföld felől védelmező falak összeérenk azokkal, amelyek a Márvány-tenger felől oltalmazzák a várost. Később, mikor a szultánok további hódításai biztonságba helyezték Sztambult a megszállás veszélye ellen, a Héttorony mint erőd fölösleges lett és állami börtönné alakították át. Ma már csak várrom, amelyet néhány katona őriz; elátkozott omladék, tele fájó és borzalmas emlékekkel, amelyek szomorú legendákban szájról-szájra szállnak Konstantinápoly minden fajta népénél. Az utasok az Aranyszarvöbölbe menő hajóról rendszerint csak futólag látják. A török neve: Jedi-Kulé és náluk ez olyan, mint a Bastille Franciaországban, a Tower Angliában: épület, amely a szultánok zsarnokságának leggonoszabb idejére emiékeztet. Aki az útról nézi, nem láthatja a város falaitól. Csak két tornya látszik a hét közül, amelyektől kapta nevét, de belőlük már csupán négy ép. A külső falból két korinthusi oszlop van meg, amelyek a régi Aranykapuhoz tartoztak; ezen keresztül vonult be diadalmasan Narsetes és Heraclius és ez a kapu az, amelyen — a muzulmánoknál és kereszténveknel egvformán fenmaradt legenda szerint — egyformán be fognak vonulni a keresztyének ama napon, amikor diadalmasan térnek majd vissza megint Konstantinus városába. A falakon belül van a vár kapuja egy négyszögletes kis torony alatt, amely előtt bóbiskol papucsban egy őr, aki csaknem mindig hajlandó arra, hogy a zsebébe csúsztatott aprópénzzel együtt egy utast is becsúsztasson a várba. Beléptem és egyedül találtam magam egy nagy zárt térségen, amely szomorú látványt nyújtott, mint valami börtön és temető, ugy, hogy meg kellett állnom. Köröskörül hatalmas, fekete falak, rajtuk négyszögletű és kerek tornyok, magasak és alacsonyak. Némelyik romban, másik épen, magas, hegyes tetejükön ólommal födve. Sok beomlott lépcső, amelyek a párkányokra és lövőrésekhez vezettek. Bent a térségen sürü, magas növényzet, amelyből egy-egy ciprus és platán-csoport emelkedik ki. Fölibük magaslik egy eltakart kis mecset minaretjének csúcsa. Az alacsonyabb bozót közt egy csoport viskó, amelyekben a katonák alusznak. A középen egy vezir sirja, akit e várban fojtottak meg. Itt-amott egy antik folyosó maradványai; a bozót közt a fal mentén domborművek töredékei, oszloptövek, oszlopfők a földbe süppedve, giz-gaztól, pocsolyáktól félig elfödve. Bizarr, szomorú rendetlenség tele misztériummal és borzadállyal, amely megállítja az embert és nem engedi tovább haladni. Egy darabig bizonytalanul tekintgettem körül, azután indultam előre óvatosan, szinte félve, hogy vértócsába lépek. A viskók be voltak zárva, a mecset csukva, csupa magánosság és nyugalom, mint az elhagyatott romok közt. A falakon némely helyütt még ott vannak a görög keresztek nyomai, a koustantiánusok monogrammjainak töredékei, a római sasok törött szárnyai, a régi bizantínus épiiletdiszek maradványai az időtől megfeketedve. Egyik-másik kövön görög betiís iromba fölirások látszanak: csaknem mind Konstantinus katonáinak íöiirásai, akik a firenzei Giuliani parancsnoksága alatt őrizték a várat Konstantinápoly elestének első napjaiban; szegény halálra szánt emberek, akik hálát adtak az istennek, hogy megmentete városukat a fosztogatástól és családjukat a rabszolgaságtól. Az Arany-kapu mögött álló két toronyegyike az, amelyikbe szokták elzárni azoknak az államoknak nagyköveteit, amelyek háborúban voltak a szultánnal. Még ma is olvasható itt a falakon néhány latin fölirat, köztük a legutóbbi velencei követek fölirása,. akiket III. Achmed uralkodása alatt vetettek börtönbe, mikor kiütött a moreai háború. A másik torony ama hírhedt épület, amelyről a vár leggyászosabb hagyományai beszél-