Délmagyarország, 1911. szeptember (2. évfolyam, 200-224. szám)

1911-09-02 / 201. szám

DÉLMAGYARORSZÁG 1911 szeptember 2 Hatvanhárom arab koldul Szeged utcáin — Megszökött az impresszárió. — (Saját tudósítónktól.) Néhány nappal ezelőtt hatalmas falragaszok hirdették, hogy hatvanhárom tagból álló arab karaván érkezik Szegedre. A karaván , meg is érkezett, először a Gedó-kertben, azután pedig a Vigszinpad helyiségében produkálták tudományukat. Az üzlet nem ment jól, sőt rosszul ment, mert az arabok primitív mutatványai nem vonzották a finomabb esztétikai Ízléssel biró közönséget. Sem a tüzevő arabok, sem a kardforgató szudámik, sem pedig a zsonglőr fakírok mutatványai nem birtak olyan vonzerővel, hogy a nagy kiadással járó vállalkozás csak annyit is jövedelmezett volna, hogy az impresszárió abból még csak a tagokat is ki tudta volna fizetni. Mit is csináljon ilyenkor egy jól nevelt impresszárió? Elegánsan, szó nélkül távozik. így is történt. Pénteken reggel Menassé Mihály urnák, az arabok impresszáriójának csak bült helyét találták a lázasan kutató feketék. Az ekzótikus karaván Egyiptomból, Kairóból jött és csak hoszu viszontagságok után érkezett Szegedre. A szerencsétleneknél nem első eset, hogy az impresszárió cserben hagyja őket. Először egy Varviner Viktor nevü impresszárió szerződtette őket. Ez 5—6 előadást tartott csak velük.' A karavánt most egy gazdag román, Menassé Mihály segítette ki kétségbeesett helyzetükből. A román szerződtette őket s átjött velük Magyarországba. Mivel Menassé nem ismerte a magyar viszonyokat, a karaván mutogatásának a vállalatát megosztotta Weiser Jaques budapesti variéte-igazgatóval és Kovács Bruno Emillel, a legutóbbi különben csak fizetéses alkalmazottja volt az impresszáriónak. Az araboknak nem kedvezett a szerencse Magyárországon. Játszottak: Orsován. Temesvárott, Lúgoson, Makón és Szegeden, de a mutatványaikkal sehol sem arattak valami nagy tetszést. Menassé Mihály, az impresszárió, miután. a jövedelme nagvon kevés volt, a karaván ellátása pedig rengeteg pénzbe került, csakhamar 15,000 koronát ráfizetett az üzletre. Hogy többet ne kelljen ráfizetnie, egyszerűen megszökött és a hatvanhárom arabot a legnagyobu nyomorban Szegeden hagyta. Az arabok Kovács Brúnó Emil vezetésével pénteken megielentek a szegedi rendőrségen és Somogyi Szilveszter dr főkapitány előtt is elsírták panaszukat. Somogvi Szilveszter dr főkapitánv még pénteken siirgönvt menesztett a budapesti angol konzulnak, melvhen sürgős intézkedést kért a hatvanhárom angol alattvaló arab elszállítására. Valószínű, hogv a budapesti angol konzul még a szombati napon Szegedre érkezik. A karaván tagiai minden pénz nélkül állanak és a leanagyobb nyomornak néznek elébe. Szeged utcáin csavarognak szétszórt csanatokhan és hamis gvöngvöket, ezüst gvürüket, arab hangszereket árusítanak, koldulnak és abból a nébánv fillérből élnek, amit igy tudnak szerezni. A főkapitánv sem tud addig véglegesen intézkedni a szerencsétlenül járt karaván ügyében, mig a válasz az angol konzultól meg nem érkezik. Addig is az arabok útleveleit vizsgálta át, amelyeket az impresszárió szállóbeli lakásán hagyott hátra egy kofferben. Az útlevelek rendben voltak, csak a karaván tagjaival nem tudja, mit csináljon a főkaoitánv. Az arabok nem akarnak visszamenni Kairóba, mert, ők oénzt keresni jöttek el ekzótikus hazájukból. Ragaszkodnak ahhoz, hogy nekik Merasséval, irá«os szerződésűk van és követelik Menassé elfogadását. A karaván nagyobb része pedig Abd el Mei>id Fera el Hava Samid vezetésével még mindig abban reménvkedik, hogy Menassé vissza f< r jönni Szegedre. Az impresszárió ténvleg 1 ddött egy táviratot a Ro.vol-szálló cimére: Szobámat addia ne nyissák ki, mig vissza nem jövök. Menassé, Erről a táviratról gondolják a szerencsétlen arabok, hogy a megszökött impresszárió vissza fog jönni. A főkapitány csak az angol konzul válaszát várja és akkor több mint valószínű, hogy a hatvanhárom tagból álló araD csapat toloncuton megy vissza napsütéses hazájába. A könnyező Madonna. Huszonötezer román várja a csodát. A búcsúsok aztán a legfantasztikusabb babonák között könyörögnek a könnyezd Máriához. Betegek, hogy egészséget kapjanak, szegények, hogy vagyonhoz jussanak, leányok, hogy férjhez menjenek, zokogó imák között kérik a csodatevő Máriát, hogy segítsen rajtuk s ha elmúlt az esztendő segítés nélkül, a reménység és ervek abbanmaradásával, a következő esztendőben kezdődik elölről a fáradhatatlan ostrom. (Saját tudósítónktól.) Péterháza, Kisszék és Boncznyires községeknek szomszédságában fekszik Mikola nevü kis román község, mely minden évben egyenesen rendkivüli népvándorlásoknak a székhelye. A magyarországi és erdélyi románságnak ez a kis község a Mekkája, hova minden év augusztus 26., 27. és 28. napjain az ország összes románlakta vidékéről, továbbá Romániából, Moldvából és Lengyelországból 25, 30—35, néha negyvenezer emberre menő embertömeg ellátogat, hogy vigasztalást és reményt merítsen ott azokból a esodatételekből, melyeket a fanatizmus kapcsolt a mikolai csodatevő Mária-képhez. Szomorú, vigasztalan az ilyen fanatikusokkal megzsufolt búcsúnak a látványa. A község külső szélén, ahol a búcsújáró templomhoz vezető hegyi ut kezdődik, látni lehet erőteljes parasztembereket és asszonyokat, amint a sikamlós, agyagos uton térdepelve csúsznak felfelé a templomig, mert ez a fogadalmuk. Mások éhezve és böjtölve zarándokolnak a szent képig, hogy a várt csoda beteljesedése annál hatásosabb és biztosabb legyen. És igy van mind az itt összegyűlt sok ezer ember. Az idei bucsun, amely augusztus 29-én ért véget, a négy búcsújáró nap alatt huszonötezer ember fordult meg. A mikolai buesut az a Madonna-kép teremtette meg, melyet jelenleg a kolozsvári piaristák templomában őriznek s minden év Nagyboldogasszony napján, augusztus 15-én, a kolozsvári bucsu napján közszemlére kifüggesztenek. Mikolában ennek a képnek csak a másolata van meg, de ez a reprodució nasrvobb tömeget vonz mégis magához, mint a kolozsvári akár öt év alatt. A kép legendái a a következő: Az eredeti (kolozsvári) Mária-kénét 1861-ben eerv Lukács nevü ruthén származású erGöv katolikus nap festette a szamosirivári táráshoz tarozó Nagviklód községben. Lukácstól megvásárolta a képet egv Kuncsa János nevü román nemes és a mikolai temnlom-nnk aíácdékozta. A kén maga minden külfypöcehh talentum nélkül való munka. Máriát, áür^zoBa. kezében a kis Jézussal. 1869-ben kezdődik a kén kamiérje és szenzációja. Ez évben a Hnhe.nenllern lovasezred Szamosrnvávntt, táborozott, egv S7ázndát, azonban Míkolába különítette. Eebrnér 1ő-éo aztán, a legenda szerint, a katonák megdöbbenve taoasztnlták. hngv a kén sir. Pop-tőn tudatták ezt a szenzációs eseménvt a község Mihálv nevü paniával. aki nem tudta megmagvarázni a sirás okát,. A katonák jelentették a felfedezést a parancsnokuknak, Vazner János századosnak, ez az ezredesnek, ugv. hngv csakhamar bire ment a könnvező mikolai Madonnának. Február 15-től március 12-iv azután a kén majdnem állandóan könnvezett és nemsokára Komis Zsigmond erdélvi gnbernátor szentbenedeki kastélvába vitette a kénét, a mikolaiak azonban pörölték a kéne és a sok versengésnek Kollonits Linót bíboros ugy vetett véget, hogy a könnvező Madonnát a kolozsvári jezsuitáknak adományozta. A jezsuitáktól a piaristák örökölték a képet és azóta az ő birtokukban van. Az idei búcsújáró nanokon vonat, szekér, kocsi, de általában . gyalog-alkalmatossággal gyülekezett össze a mikolai buesu tenger néne a csodatevő Mária-képhez. A búcsúsok nagy tömege földhözragadt szegény ember, akik hazulról hozott szegényes elemózsiával és báromnégy-öt korona pénzzel indulnak a hosszú útra. Zászlók, egyházi jelvények alatt, rendesen kisebb csoportokban indulnak. Ezt a zarándoksereget rendesen harangszőva.1 fogadják mindenütt és megnyitják számukra a templomokat, hogy ájtatosfiágaikat zavartalanul végezhessék, NAPI HÍREK Diákok érkezése. (Saját tudósilónktól.) A tikkadt forróságu nyári napokat szerencsésen átizzadtuk és orcánkat megcsapta az ősz lehelete. Észrevétlenül hajlékunkba surrant a szeptemter, az uj; fölfrissült élet kürtöse. A fákon már szomorúan zizegnek e levelek, némelyike lehull, de legtöbb fönnmarad és kezd beíesárgulni az őszi hüvösségbe. És amikor valami bántó, arcpirító hűvösség hömpölyög a levegőben ilyenkor szeptember elején, ezernyi tüzszem ragyogása gyujt izzó melegségü lángot, ezernyi arc hamvas üdesége, ezernyi test büszke ivü gesztusa kap meg bennünket. A lázongó fiatalság öntudatlansága árad széjjel az utcákon: megérkeztek a diákok. Ezrével bolyonganak a villanyfényes korzón ós az úttalan sikátorokon megbámulnak, megcsodálnak mindent. Zsongó melódiává olvad össze fülünkben az utca zsivaja, hurrázva hahótázva köszöntik a várost. Szokatlan vágyakozás, titkok, sejtelmessógek megismerése ingerli a vérüket. Mindent látni, mindent tudni akarnak. Diadalmas reménységgel szorítják hónaljukhoz a tankönyvet, fölesküdnek a tudománynak. UJongva beszélnek a jövőről, amely csak hirt és dicsőséget nyújthat a számukra. A diákok nem egyedül jönnek. A szüleik, hozzátartozóik kíséretében róják az utcákat, járják sorra a könyvkereskedéseket, a vendéglőket és a kávéházakat. Ez az élénk idegenforgalom szokatlan szint, változatosságot varázsol az utcákra. Imitt fehérharisnyás, kemény bőrpapucsos sváb asszony tipeg, karjába kapaszkodik a félénk tekintetű kis nebuló és tágranyilt szemekkel bámulnak az elsikló autó után, a kirakatok csillogó üvegtábláiba pedig majd beleesnek ámulatukban. A papucs kemé nyen kopog a járdán és a kikeményített vászonszoknya rezegve suhog. Különös tájszólással anyanyelvükön csacsognak. így járnak utcáról-utcára az anya és a jfiu. A fiu este már az internátus lakója, ahol vacsora után összebújnak a nebulók és halkan beszélgetnek egymás falujáról és azokról az édes emlékekről, amik vissza vonzzák a szivüket. Az uri fiuk büszke lépésekkel haladnak az utcán. A gondos szülők telegyömöszölték pénztárcájukat, hadd nyújtsák ki a karukat azért, amit szemük-szájuk megkíván. Összevásárolnak mindent, mindenfelé hajtja őket a kívánság és a pénz. Ezrével bolyonganak a diákok, de nincs meg köztük a kívánatos kapcsolat. Az ekszkluzivitás nagyúri gőgjével bánnak el egymással, elhalványult a régi diákélet varázsa. Eltűntök a diákszobák, ahol kacagott az öröm és a vidámság, ahol a baráti szeretet összeforrasztotta a más-más nemzetiségű, jókedvű fiukat. Komor, szürke szobákban laknak ma a diákok. Csak egy-egy diákszobában gyűlnek össze néha és a n igy fal közé pajkos elevenséget, derűt oszt az ifjúság, amelyet megkötözni lehet egy időre, de ha tombol, a legkisebb zugba is benyomul ujjongva, lelkesedve. Szeptember van. Megjöttek a diákok. — Hivatalos) órák a városházán. A szegedi városüázán ma már életbe lépett a régi hivatalos rend, mely szerint a hivatal reggel 8 órakor kezdődik és dóiután 2 óráig tart. MRBMH