Délmagyarország, 1911. szeptember (2. évfolyam, 200-224. szám)
1911-09-15 / 211. szám
1911 U. óvfolyatr, 2tL szám Péntek, szeptember 15 RSipoirti szfrkísztőséí és kiadóhivatal Szeged, 11 i—i Korona-utca 15. szám (=3 budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., e=3 Városház-ulca 3. szám a ,, ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: egész évre . K 24*— félévre . . . K 12*— negyedévre . K 6 — egy hónapra K 2'— Egyes szám ára 10 fillér. ELŐFIZETÉSI AR VIDÉREN: egész évre . K 28*— félévre . . . K 14 — negyedévre . R 7*— egy hónapra R 2.40 Egyes^szám ára 10 fillér. TELEFON-SZAR: Szerkesztősét- 305 ö Kiadóhivatal 836 Interurbán 305 Budapesti ezerhcsztSség telefon-száma 128—12 Statisztika - hazugságok lerontására. Az 1910. évi általános választásokon a munkapárt óriási többséget kapott a nemzettől. A saját programjának vonzóerején kivül sikerének föoka ellenfeleiben volt. Ellenfeleiben, akik csalódásba ejtették az országot, mint ellenzék és csalódásba mint kormány. Akik lehetetlen helyzetbe vitték az országot, de kibontakozást találni belőle maguk nem tudtak, sem másnak és egymásnak találni nem engedtek. Ebben a zsákutcában, melyben tovább folyt a koalíció kietlen vására, mentőként érte a nemzetet Khuen-Héderváry Károlynak s az általa alakított pártnak vállalkozása. Nem kisebbítjük a jelen kormány érdemét, ha megállapítjuk, hogy az ő programja mellett leginkább a koalíció bűnei és balfogásai okozták ennek bukását s a munkapárt roppant győzelmét. Jól tudták ezt a koalíció minden árnyalatú vezérei is és előre látták a vereséget. Mert különben mikép volna érthető, hogy nem is pályáztak a sikerre, még kísérletet 'sem tettek a nemzet bizalmának, a többségnek megszerzésére. Hisz a Kossuthpárt mindössze 121, a Justh-párt pedig 154 jelöltet állított, vagyis külön-külön egyik párt sem annyit, hogy a nemzetnek, ha ugyan kedve lett volna hozzá, módjában lett volna egyiknek vagy másiknak többsége és programja mellett állást foglalni. És még ha meg is történhetett volna az, arni éieve ki volt zárva, hogy egyik vagy másik pártnak valamennyi jelöltjét megválasztják, az a párt akkor is csak egy tekintélyes töredéke — egy harmada lett volna a parlamentnek. Ha pedig megteszszük azt az abszurdumot, hogy az akkor elkeseredetten egymás ellen küzdő két függetlenségi pártot egynek vesszük, még akkor is, a két párt együttvéve sem állított annyi jelöltet, hogy többséggé válhatott volna. A két párt ugyanis nemcsak a munkapárt és a néppárt, hanem egymás ellen is állított jelöltet, még pedig 54 kerületben, ugy hogy a jelöltek számánál anynyival kisebb a megnyerhető kerületek száma. A parlamentárizmus történetében példátlan ez esetnek, hogy tudniillik egy volt kormányzó többség egyszerűen lemond arról, hogy újra többséggé váljék, csak egyféle lélektani magyarázata lehet. Az a volt többség maga sem hitt a maga küldetésében, maga sem hitt a siker lehetőségében, maga volt leginkább tisztában azzal, hogy a nemzet elfordult tőle. És ezért nem állított kellő számú jelöltet. És ezért nem is kapott kellő számú komoly jelöltet, ámbár például a Justh-párt körlevélben keresett ilyeneket. Mi mást jelentett ez a jelölt-hiány, mint azt, hogy a politikai élet iránt érdeklődő intelligencia is megerősítette a koalíciós pártvezetőségek néma aggodalmát és veszett ügynek ítélte mind a Justh-párt, mind a Kossuth-párt választási hadjáratát. Ha nem igy lett volna, a volt többségi párt bizonyára mindent elkövetett volna régi erejének visszaszerzésére. Olyan pártot még nem látott a történelem, amely önként lemondott volna a többség megszerzéséről és olyan jelölteket sem, akik nem óhajtanak képviselőkké lenni, ha a sikerre kilátás van. A függetlenségi pártok választási haditerve tehát magában is bizonyság arra, hogy a munkapárt részéről nem volt szükség sem erőszakra, sem más egyébre, s hogy az ellenzék a csatát saját tudata szerint már annak kezdete előtt rég elvesztette. És az erőszak vádja ellen szól az a jelenség is, hogy az ország nemcsak többséget nem adott nekik, (amire ők maguk sem pályáztak), hanem a kisebbségi jelöltszámot is irtózatosan megtizedelte. Vagyis a nemzet nemcsak többségnek nem akarta őket, hanem még tekintélyes kisebbségnek sem. ' Mind e kétségtelen igazság dacára mi, bárha a koalíció választási kudarcának okai tisztán állanak mindenki előtt, összeállítottuk a legutolsó általános választáTavasz. Irta ifjabb Jeszenszky Sándor. Egy zimankós éjszaka dühösen vitatkozott az északi és déli szél. Bömbölve kergetőztek a hófedte sikság felett, a folyótól egész fel a hegyekig. Egy domboldalon az öreg "tölgyfa mellett utói érte a déli szél az északit; megfogta és nem engedte tovább. Az északi először tréfára vette a dolgot, de mikor látta, hogy nem engedi a déli szél, gorombán rávágott. Ebből aztán nagy verekedés lett. Ütötíék-vertek egymást, folyton ott gomolyogtak az öreg tölgyfa körül. Az öreg nagyon megijedt és igyekezett őket magától eltolni, csillapította is őket: „Nem szégyelltek magatokat ? Ne bolondozzatok! Járjatok a magatok lábán és ne az enyémen!" De hiába, a verekedés \ége mégis az lett, hogy az egyik palástja beleakadt az öreg tölgyfa száraz ágaiba s lerántotta az öreget a földre. „Nem megmondottam, hogy baj lesz!" mondta az öreg haragosan, amint ketté törött derékkal a földön feküdt s azután meghalt. A verekedők erre észhez tértek, megálltak egy pillanatra, majd egyik északra, másik délre szökött. Az öreg tölgy korhadt, üreges törzséből egy formátlan tömeg gurult ki a hóra és a kendők tömegéből egv magas alak bontakozott elő. Igy született meg a Tavasz. A Tavasz előkelő származású, nyúlánk, magas, szőke, kékszemű fiatal ember volt. Szépsége it'ju volt s vidám, járása könnyed es I piros ajkán jókedvű mosoly lebegett. Bajusza nem volt, valószínűleg borotválta. Hullámos, selymes szőke haja divatosan volt megfésülve. Megdörzsölte nagy álmos szemét és vacogva a hidegtől, megindult gyorsan az országút felé. A merre ment. megolvadt a hó és előtte és utána meleg szellők száguldoztak. Az országúton a város felé haladt. Az égen megnvilt a szürke téli felhő s a hold enyhe fénve jói megvilágította az útját. Szembe vele két parasztszekér döcögött. Az első megállott, leszállt a kocsis és eloltotta a lámpást, eléggé világit a hold. Mikor elhaladt mellettük a Tavasz, az egyik kocsis visszaszólt: „Hát nem volt igazam ? Itt a Tavasz. Déli szél fuj és olvad a hó." Jól elmúlt már éjfél, mikor Tavasz beért a városba. Biztos léptekkel, mint aki jól kiismeri magát, ment a külvároson keresztül a város belsejébe. Enyhe szellő siklott végig a város utcáin és a megolvadt hó nvomában tócsák keletkeztek a kövezeten, melyekben megsokszorozódott a lámpák fénye. Mikor egy fényes kávéház előtt elhaladt, onnét egy vidám kompánia jött kifelé. A társaság egyiktagja. aki legelsőnek lépett ki az ajtón, már előre félve a hidegtől, meglepetten kiáltott fel: „Gyerekek, itt a Tavasz!" Mind kitódultak és örvendezve szívták be a tavasz első üde leheletét. A pincérek is kijöttek, meg néhány törzsvendég, akik hivatalosan is meg\ állapították a Tavasz érkezését. „Tényleg nagyszerű, itt a tavasz", csodálkozott vaiaki. „No, ma megtört a hideg, vége a télnek", állapította meg egy másik. „A szagát is érezni, kérem; ez a Tavasz illata" szólt közbe a kávés. „Hetvenegyben, ha jól emlékszem, akkor is ilyen hirtelen jött a Tavasz", mondta a legöregebb törzsvendég. A Tavasz gyorsan ment tova s a legelőkelőbb szállóban megszállt. Jól kialudta magát s másnap reggel dolga után látott. Lement a korzóra s erre ott olyan erővel kezdett sütni a nap, hogy az emberek egymásután vetették le téli kabátjukat. Asszonyok, leányok alázatos bámulattal néztek utána, amint karcsú alakja tovatűnt, ö pedig leereszkedő mosolylyai nyugtázta a vágyakozó, kacér és szerelmes tekinteteket. Hóditó útjában fölkereste a női szabók műhelyeit, megnézte a tavaszi kreációkat. A dajkákat kiküldte az Erzsébet-térre, hová előzőleg bakákat és huszárokat vezénvelt. Iskolásgyermekek könyveit labdára és karikára cserélte be. A szélbe ibolya- és gvön""virágmagot szórt, hogy az mindenüvé elvigye. A legtitkosabb poéták::t is felkereste s kit szén szóval, kit pénzzel rá vett, hogy róla dicsőitö verset zengjen. Utasította a fiakkeresek et, hovv ezentúl csak kétszeres árért menjenek a Stefánia-utra. Ha jókedve volt, minden szép leánvt aki szembe jött vele, megcsókolt. Igy lassanként megveszett az egész város. A leánvok szerelmesek lettek, a fiuk abbahagyták a tanulást vizsga előtt és hülye