Délmagyarország, 1911. szeptember (2. évfolyam, 200-224. szám)

1911-09-13 / 209. szám

1911 szeptember 13 DÉLMAGYARORSZÁG 5 Ilyen és ehez hasonló kérdések. Az utas teleibet olaszul, horvátul, németül, akár franciául is, a tisztviselő épen csak hogy magyarul nem ért egy szót sem. Sápadt arcok. Ijedt kiváncsiskodás. — Itt a kolera! Meg fognak figyelni bennünket! Vesztegzár alá kerülünk! De hát a hivatalos eljárás nem ismer tréfát sem kíméletet. Annak a budapesti méltóságos asszonynak, aki történetesen Riminiben nyaralt, ép ugy be kell mondani a nevét és a foglalkozását, mint az olasz gyümölcsös kofának, aki esetleg egy kolerás betegekkel túlzsúfolt lakásból került a hajó födélzetére. — Itt a kolera, — mondja valaki. Az arcok csak most kezdenek elsápadni. Hiszen eddig is kolera fertőzött vidékeken utaztunk keresztül, de csak most jövünk rá, liogy benn voltunk az oroszlán torkában. * Ez a hajó is ugy táncol, ingadozik, mintha alvilági boszorkányok versenyt futtatnának a széllel. Némely arc sápad, el kényszeredik, rózsás női ajkakra halvány árnyat von a titkos rosszullét jele. Ez a tengeri betegség. Máskor nem volna baj, de most kétszeresen kellemetlen. A hajó személyzete, — erre külön utasításuk van, — ébren vigyáz, leskelődik. A beteg könnyen ugy lesz bejelentve a fiumei révhivatalnak, mint — gyanús utas. Az ilyet azután hosszasabb megfigyelés alá veszik. De végre reggeledik. A láthatáron kibontakoznak a ködben Cherso-sziget könnyű, csipkés partvonalai. A hajó körül néhány delfin bukkan föl. Könnyű testük szinte fölrepül a vizben, játszadoznak és elkísérnek minket majdnem két kilométer távolságon keresztül. Milyen szép. A remény és a szerencse hírnökei. De a hajó orrán fagyosan, a hajnali alvásban megmerevedett arccal ott ül a hét kisasszony, talpig feketében. Mint bét elfáradt, baljóslatú madár. Kikötünk. Senki sem szállhat le a hajóról. Az arcokra sápadt félelem von fekete árnyat. Ki tudja, talán napokig is itt kell majd igy időznünk. Vesztegzár alá helyeznek bennünket. Jönnek a l^atósági személyek. A tiszti orvos és a révkapitány. A parton vigyázz!állásban komor nézésű rendőrök vesztegelnek. Az utasokat most egy csomóba terelik a hajó födélzetén. Percekig tart a kinos vizsgálat. Szinte belefáradtam. Ezzel azonban még nincs vége. Minden utas külön bizonylatot kap. Újra fölveszik a naeionáléját. Megkérdezik hogy hová utazik. A lelkére kötik, liogy öt napon belül jelentkezzék az ottani hatósági orvosnál. Különben szigorúan megbüntetik. Azt nem mondják meg, hogy miféle büntetés vár rá. Pénzbirság-e, vagy kötél általi halál. Az utasok kétségbe vannak esve a hosszadalmas eljárás miatt. — Elkéssük a budapesti gyorsvonatot, — türelmetlenkednek. Hát bizony azt el is késték. Az órámra nézek. A hivatalos procedúra két óráig tart. Végre partra szánhattunk. Mindenki megkönnyebbülten lélegzik föl. S a hidon könnyű pödgyászukat a kezükben lóbálva, elől megy ismeretlen állomás felé a hét gyászruhás ldíny. Valami idegen dalt dudolásztak. Ékszereket nagy választékban csakis Fischer Testvéreknél talál. Ékszer- és órajavitó mfihely. Vlazsek, a szimuláns. — Mikor az örült, zseniális tervet eszel ki. — (Saját tudósitónktól.) Két héttel ezelőtt a szegedi rendőrséget telefonon értesítették, liogy Hübner Dezső szabósegéd Szeged területén több kisebb lopást követett el. A rendőrség megindította a nyomozást, de sehogysem tudott Hübner Dezső nyomára akadni, mert ilyen nevü egyént nem is ismertek a szegedi tolvajvilágban. Már-már lemondtak a reményről, hogy a titokzatos tolvajt elfogják, mikor szerencsés véletlen meghozta a megoldást a rejtélyes ügyben. A rendőrök a legutóbbi razzia alkalmával a Makkos-erdőben elfogtak egy csavargót, akiről csakhamar kiderült, liogy egy notórius betörő és nem más, mint Vlazsek István, aki néhány hónappal ezelőtt megszökött a nagyráradi fogházból. Sőt a nyomozás során az is kiderült, hogy Vlazsek István azonos a régen keresett Hübner Dezsővel. Vlazsek, mikor megszökött a nagyváradi fogházból, egyenesen Szegedre jött és itt Hübner Dezső néven, mint szabósegéd, bútorozott szobát bérelt. Szegeden több apró lopást követett el és mikor a rendőrségen megindították ellene a nyomozást, megszökött a lakásáról és a Makkos-erdőben ütötte föl a tanyáját. Éjszakánként azonban be-be látogatott a városba és Felsővároson garázdálkodott. Végre sikerült a rendőrségnek elfogni a betörőt. Vlazsek valóságos tanyát készített magának a Makkos-erdőben. Egy fa alatt szalmából ágyat készített magának. Elfogatása alkalmával a rendőrök találtak nála betörő-szerszámokat és egy pecsétnyomót: Élesd biharmegyei község fölirással. Vallatóra fogták, de Vlazsek nem válaszolt a kérdésekre. Mereven maga elé nézett és hallgatott. — Bolond maga? — kérdezték tőle. — Erdő, pénz. Erdő, pénz, — makogta, de egyebet nem mondott. Behozták a rendőrség épületébe és egy cellába zárták. A cellában ledobálta magáról a ruháit és egy pokrócot vett a karjára és igy sétált föl-alá a szük helyen. — Erdő, pénz. Erdő, pénz, •— folyton ezt hangoztatta, majd monoton hangon egy furcsa imába kezdett. Igy azután beszállitották a közkórliázba, hogy elmeállapotát megfigyeljék. A rendőrségről pedig értesitették a kórházat, liogy Vlazsek valószínűleg szimuláns, aki meg akar szökni. A kórházban1 - tovább szimulált Vlazsek. Berger Mór dr orvos kérdéseire sem válaszolt. Folyton a régi mondókáját hajtogatta: — Erdő, pénz. Erdő, pénz. — Majd dühöngeni kezdett és a földre dobta magát. Kedden este, mikor az egyik ápolóval egyedül maradt, egyszerre csak megszólalt az őrült. — Csak azt a pár ezer forintomat meg tudnám menteni. — Mi az? — kérdezte meglepetve az ápoló. — Pénz, az én pénzem — felelte hidegvérrel az őrült. — Hát maga nem őrült? —. Majd bolond leszek őrültnek lenni. Mondja csak: titoktartó maga? — Az vagyok — felelte meglepetve az ápoló. — Szereti-e a pénzt? — Hogyne! — No hát akkor figyeljen ide. Én nem vagyok őrült, csak tettetem magamat. Sok pénzem van. Szereztem. Legalább öt esztendőt kapnék, ha elitélnének. De ha kiszabadulok, gazdag leszek. Magát is azzá teszem, ha segit kiszabadítani. Maga csak jelentsen engem állandóan őrültnek és majd egy kedvező alkalommal mégszökünk. Az ápoló látszólag ráállott a dologra csak azt mondotta, hogy egymaga nem szöktetheti meg Vlazseket, kell hozzá még egy társ. Be is vontak a szövetségbe egy másik ápolót is, s Vlazsek elmondotta nekik pontosan, hogy hol az elásott pénz. A szökés idejét is megállapították szerda estében. Az ápolók a váratlan fordulatról azonnal értesítették Berger Mór dr-t, aki pedig a rendőrséggel tudatta a dolgot. A rendőrségről kimentek a megjelölt helyre, de bizony ott nem találtak pénzt. Ugylátszik, ez is csak egy trükk akart lenni, ami a szökését elősegítette volna. Vlazseket kedden reggel visszakísérték a rendőrségre, és ott ki akarták hallgatni. A ravasz betörő továbbra is játszotta az őrült szerepét. Hiába magyarázták neki, hogy becsukják a Lipótmezőre, meg, hogy jegesvizbe mártogatják, semmi sem használt. Még az ápolókkal való szembesítésnek sem volt semmi eredménye. Vlazseket levitték a szuterénbe. A folyosón érdekes jelenet történt Egy nagy bajomi esendőrőrmester Vlazsek után kiáltott: — Vlazsek! Az őrült önkéntelenül hátrafordult és halkan ezt mondotta: — Mi baj? — Viszünk a bolondok közé. — Nem vagyok én bolond! Pénz, erdő, erdő, pénz. — Többet egy szót sem szólt a szuterénben lehevert a szalmazsákra és mereven nézett maga elé. — Majd holnap — búcsúzott tőle a rendőr és becsapódott az ajtó a szimuláns mögött. NAPI HIREK Polczner Jenő meghalt. (Saját tudósitónktól.) Polczner Jenő, Szeged második keriiletének sok éven át volt országgyűlési képviselője hétfőn éjjel meghalt. Tipikus közéleti férfin volt. Amig egészséges volt, tevékeny munkásságot fejtett ki Szeged ügyes-bajos dolgainak intézésében. Ismert alakja volt a közgyűlésnek, felszólalása, különösen politikai ügyekben, elmaradhatatlan volt. A hetvenes években kezdődött a karriérje, amikor a szegedi ügyvédi kamara elnökéül választotta. Általánosan becsült ember volt a társaságokban, puritán jellemű, logikus gondolkozású embernek ismerték. Népszerűsége mindjobban emelkedett és különösen a tanyavilágban, páratlan tekintélynek jörvendett. , Amikor Babó Emii, a volt szegedi képviselő ismeretes kártyaafférja következtében letűnt a közélet szinteréről, a szegedi polgárság bizalma Polczner Jenőt küldte a magyar parlamentbe. Érdekes egyénisége révén hamar népszerűséget szerzett 1 magának a Házban. Volt egy tulajdonsága, amiről az egész ország olvasóközönsége ismerte: sohasem viselt nyakkendőt. Elvből-e, Ivagy szeszélyből, nem mondta senkinek. Amint a szegedi utcákon föltűnt robosztus alakja, mindenki megbámulta, sőt többen figyelmeztették is erre a toilette-hiányosságra, de nem reagált a figyelmeztetésekre. Mult az idő, uj emberek jöttek. Az uj nagyságok megtépázták a népszerűségét, lelohadt az egyéniségének varázsa. A nép szeszélye is útjába állott karrierjének. Néhány évvel ezelőtt föllépett ellene Becsey Károly dr és Polczner Jenő nem került be többé a parlamentbe. Polónyi Géza, az akkori igazságügyminiszter kárpótlásul kinevezte a szegedi törvényszékhez bírónak. Betegsége azonban íivugalomba szólította. Szélhűdés érte és ettől kezdve teljesen visszavonultan élt. A politikai élet színteréről is visszavonult az egykori függetlenségi pártelnök. Szeged város közügyeivel sem foglalkozott, egyedül a családjának élt. Az utóbbi időben már az utcán sem látták, betegsége a szobájába zárta. Egy héttel ezelőtt súlyosbodott az állapota. A családja féltő aggodalommal ápolta, de a hetvenegy éves öreg ur szervezete nem tudott ellenállani a betegségnek: hétfőn éjjel szenvedéseitől megváltotta a halál. Az elhunytat nején, Lovászy Antónián kivül gvermekei. Antónia, Elvira. Erzsébet. Zoltán, Erős, továbbá gyámleánya, Görbe Blan-