Délmagyarország, 1911. szeptember (2. évfolyam, 200-224. szám)

1911-09-10 / 207. szám

16 1911 szeptember 10 Moníecarlo nyáron. A hamburgi Operetten Thoater igazgatója tiz napi szabadságot engedélyezett az uramnak. Ezt használtuk f ii. Először is, tekintettel a rövid időre, egyhuzamban utaztunk, minden pihenés nélkül, 36 órát. A német vonalokon csak járta valahogy, de az olasz vonalokon rettenetes volt. Egy csepp mosdóviz sehol az egész uton, szappan és törülközőnek szintén semmi nyoma. Igy kölni vizzel mosakodtunk, amivel bőven elláttuk magunkat. Holt fáradtan érkeztünk Montccarloba,1de azért nem feküdtünk le aludni. Ejh, dehogy is: Üdítő fürdő után fél óra múlva már a játékteremben voltunk s hallgattuk a golyó berregését „a Rien ne va plus" s a „faites vos jeux Messiers"-t. A ruhatári számunk a 21 volt; régi babona, hogy a terembe érve, egy piecet rádob az ember e számra. Egy pillanat múlva hallom a croupier monoton hangját: Vingt et un rouge, impair et passe! Szóval jól kezdődik, kár, hogy a piece öt frankos vala s nem Louis. Ez az egy tétel volt az én játékom, többet nem is játszottam, engem nem igen érdekel a játék, inkább figyelem a különböző játékosok típusát. Mondhatom, igen érdekes tanulmány. „ Mindjárt az első asztalnál ncgy magyar ül. — A ménkű üssön bele! — A fene egye meg! Elég sokszor hallom. Ez már magyar szokás. Nagyon sok magyar volt ez alkalommal itt. Milyen kár, gondoltam magamban, hogy Budapesten nem engedélyezik a játókbankot. Mennyi pénz jönne hozzánk. Milyen hatalmasan fö'.virágozna Budapest! Miért is nem engedélyezik a Margitszigeten? Micsoda idegenforgalmunk lenne. A külföldiek megismernék Budapest szépségeit. Gyönyörű fürdőink híresek lennének! Montecarloban a helybeliek nem játszhatnak, csak egyszer egy évben, Albert fejedelem nevenapján. Nálunk is igy lehetne. Többet akkor sem veszítenek azok, akik úgyis játszanak. Most mindenütt megengedik a roulette-bank építését, az idegenforgalom emelésére. No de visszatérek a roulette-asztalhoz: Elöt" tem egy ismert cocotte ül, — S... kisasszony. Idegesen dobálja az öt frankosokat. Nemrégiben még maximummal játszott. Ma már kissé megöregedett. Ez a kis hölgy három király kegyeivel dicsekedhetett. Milliókat vertei. Állandóan Montecarloban él. De elutazásakor hallottam, hogy garderobjára 1000 frank kölcsönt keres. Aki adott neki, jó vásárt csinált, az eféle zálogot sohasem váltják ki. Volt az asztalomnál egy kedves angol tiszt, aki nagyszerűen mulatott azon, hogy bárhova dobott egy csomó aranyat, mindenütt megnyerte. Láttam, amikor a mellékteremben levő buffetbe ment, hogy a szolga hozzá ment s egy perc múlva tiz aranynyal lett gazdagabb a croupierek perselye. A főnök nem fogadja el a pénzt, az ajándékozónak magának kell a perselybe dobni. Másnap már nem mosolygott a kis angol tiszt. Idegesen harapdálta az ajkát. S egyszer csak kilökte maga alól a széket: elúszott a pénze! Villa franca kikötőjében állanak a hadihajók, de a tisztek mintha megokosodtak volna, nagyon kevesen jönnek m i már át. Igen kedves jelenet volt, amint vagy harminc matróz állt órákig a kaszinó bejárata előtt, be akarván menni a játéktermeket megtekinteni. Ezeket azonban nem bocsátják be. Persze, nincs is mit veszteniük! Raffiná t gondossággal ügyelnek arra, hogy egész Montecarloban a leghüvösebb hely a játékterem legyen. És sokan vannak a teremben. Ahoz, hogy nincs szezón, hihetetlenü' sokan. Keresem a régi asztal-ismerősöket. Kiérdemesült cocotteokat, vénasszonyokat, akik hivatalosan űzik a tétlopást. De első nap csak kettő-hármat látok : Umbertó király kedvesét, aki ép most nyert meg egy öt frankossal egy tétet s megy is már ki a teremből. Az öt roulette asztalnál hiába keresem az egykorú szépségeket, akik négy piecet maguk elé téve, egész nap jegyeznek, jegyeznek. Később hallottam, hogy e napokban százötven ilyen, évek óta Montecarloban élő hölgytől vonták^meg a kaszinó jegyét. Hiába mentek az igazgatósághoz, annak nem kötelessége megmondani, miért történt ez az intézkedés. Egyideig ott ültek a kaszinóval vis-ávis ievö padokon, de a legtöbbje kivette a „Viatikot" s elment a Gónuától négy órányira levő Bagni di Montecattini-ba. Ott is van roulette, az uj kaszinó szivesen fogadja be őket, hogy népesebbek legyenek a termei. Szeptemberben volt Montecarloban egy játékos. Ugynevezte mindenki „az amerikai". Nyert vagy két és fél mülió frankot. Akkor nagy volt a láz Montecarloban. Mindenki az amerikai mesés szerencséjéről beszélt. Egyszer én is láttam játszani, amikor pár perc alatt vagyont vesztett, akkor ugyan elhagyta a sokak által megcsodált hidegvére s az utolsó ezrest összetépte darabokra. Egy szemfüles „szisztémás" mögéje ugrott, no de az amerikai még se volt annyira ideges, hogy az ezrest el is dobta volna. Pár perc múlva jött az egyik hölgye s hozott egy jó csomó pénzt • aztán nyerte vissza szédületes arányban a veszteséget. A Hotel de Paris-ból akkora csomó ezresbankóval jött át, mint egy budapesti újság karácsonyi száma. Mindig három hely volt neki rezerválva s mihelyt az asztalhoz ült, a két asztalfőnök mellé, rögtön lejött még két főhivatalnok — egyezni. Nemsokára vett magának két gyönyörű automobilt. De hát ez az amerikai nem viszi újra vissza Montecarloba a milliókat. Mert ki van tiltva Franciaországból. Pázmán Ferencné. VDAMKRÖNIKA (Bródy meg a főúr.) Pár napp.il Thury Zoltán, a zseniális iró halála után a budapesti Newyork-kávóházban Bródy Sándor, meg néhány iró s újságíró társaságában az elhalt íróról emlékezgettek. Meghatott, borús hangulat szállott a társaságra, még a közelben álló főpincér is meghatva bólintgatott. A beszélgetésben egyszerre egy pillanatnyi csönd állott be, mindenki elgondolkozott, a főpincér pedig kihasználva az alkalmat, közbeszólott: — Bizony, bizony, én is sajnálom a szegény Thury urat . . . Az irók hallgatnak tovább is, a főpincér pedig kissé bátortalanabbul ugyan, de folytatja : — Bizony, szegény harmincöt forintommal tartozott . . . Bródy Sándor fejedelmi pózzal belenyúl a zsebébe, kihúzza a tárcáját s szó nélkül leszámol az asztalra négy tizest. Általános meghatottság. Légjobban a főpincér van persze meghatva. Kis csönd után újra megszólal: — Kérem szépen, a Bródy ur is tartozik még nyolc forintommal . , . Bródy végignéz rajta, egyet rándit a vállán s ugy veti oda: — Majd ha én is meghalok, főúr! * (A baritonista iskolatársa.) Nagy Endrekabaré népszerű és kedves baritonistája, Papp Jáncsi a Liszt Ferenc-kávéházban a főpincérről értekezett. •— Kérlek, — mondta egy barátjának — ez nem közönséges főpincér. Ugy nézz rá, hogy ez érettségit tett, sőt majdnem együtt tettük le vele az érettségit. — Hogy, hogy? — Hát ugy, hogy ő letette, ón pedig a harmadik gimnáziumban meguntam a tanulást és kimaradtam. • (Tanár, de poéta is.) Babits Mihály, a nagyszerű költőt, akiről kevesen tudják, hogy tanár is és hogy eddig Brassó mellett volt tanár, — a nyáron áthelyezték Újpestre. Az áthelyezés nagy örömet keltett az irodalomban és kevesen értették meg, hogy eshetett Barkócsy báró kegyeinek sugara épeh Babits Mihályra, erre az izig-vérig modern poétára. Hatvany Lajos a nyáron a Balaton (partján együtt nyaralt Barkóczy báróval és szót kerített erre az áthelyezésre is, hogy az irodalom nevében megköszönhesse a magyar tanügy degenerátorának ezt a jóindulatát. — Emlékszem rá, mondta Barkóczy, nagyon derék fia. — A fiatal, magyar irodalom nagyon hálás ezért az áthelyezésért Móltóságodnak, —•• mondta Hatvany. Egyik legtehetségesebb poé.tánk Babits. — Igazán ? — kérdezte Barkóczy. Versekét is ir? Ezt nem tudtam. Egy elegáns gatzon elköltözés miatt eladó. :: Cim a kiadóhivatalban. ::: pinczehelyiség kiadó Kálvária-uteza 8. szám házban. Borpincének, magtárnak, terménykereskedésnek alkalmas. Felvilágosítást nyújt: dr Szivessy Lehel ügyvéd Csekonies-u. Czimirók jó írással jelentkezzenek lapunk kiadóhivatalában. I I