Délmagyarország, 1911. augusztus (2. évfolyam, 173-199. szám)

1911-08-08 / 179. szám

ESTI LAP. IL évfolyam, 179. (29.) szám 1911, kedd, augusztus 8 özponti szerhesztSséfl és kiadóhivatal Szeged, t=i fiorona-utca 15. szám ci Sadapesíi ezerkesztSség és Városház-utca 3. kiadóhivatal szám IV., REGGELI ÉS ESTI LAP ELŐFIZETÉSI ARA SZEGEDEN egész évre . R 24-— félévre . . . R 12— negyedévre. R 6'— egy hónapra R 2— Reggeli lap ára 4 fillér REGGELI ÉS ESTI LAP ELŐFIZETÉSI ARA VIDÉREN egész évre . R 28-— félévre. . . R 14— negyedévre. R 7-— egy hónapra R 2-40 Esti lap ára 2 fillér TELEFON-SZÁM: Szerkesztőség 305. t§§> Kiadóhivatal 836. Interuibán 305. Budapesti szerkesztőség telefon -száma 128—12. 1911 augusztus 8 A kormány minél előbb, még az idén fogja megcsinálni az általános választói jogot: — kapjuk a hirt félhivatalos jelentésből. Nyilt kérdés tehát inár csak az marad, vájjon mit csinál a magyar parlament ezek után és miként hat ki ez a kopmányintézkedés az obstrukcióra? A parlament ob­struktorai tudvalevőleg két rész­ből állnak. Az egyik rész kezdettől fogva reménytelenül állt a köz­vélemény előtt. Ez a rész a véd­erő reformját katonai téren nem­zeti vívmányokhoz fűzi. De erről a csoportról ma már mindenki tudja, hogy amig a hatalom az övé volt, hajlandó volt a létszámemelést minden vívmány nélkül megsza­vazni, ugy, amint minden ellen­érték nélkül megszavazta a kvóta­emelést. Viszont azt is tudja min­denki, hogy a Héderváry-kon­mdny a véderőreformmal együtt meghozza a kilences bizottság katonai nemzeti programjának tel­jes végrehajtását. Ezek a vivmá­nyos obstruktorok tehát egy pil­lanatig se számíthatnak a köz­véleményre. Valami nagy közvéleménnyel nem dicsekedhetik az obstrukto­rok másik része sem. Ami kevés összhangjuk ezeknek eddig volt, nz abból táplálkozott, hogy a kor­hiányt az általános szavazati jog ellenségének, önmagukat a reform barátainak tüntették fel, véderő­e'Ienes obstrukciójuknak pedig azt a színezetet adták, mintha az nem •enne egyéb a választójog érdeké­in folytatott harcnál. Nos hát, ha tenyleg az, akkor ezeknek az iáknak, Justh Gyulának és tár­ainak valamiképen reagálniok kell a miniszterelnök körlevelére. Ha Justh Gyula még hallgathatott i tovább obstruálhatott akkor, amikor a miniszterelnök az ország szinc előtt kijelentette, hogy van °'yan barátja az általános szava­2ati jognak, mint Justh Gyula: ^ost már mégis lehtetlen hallgat­nia! Mert ha Héderváry az egész °rszágot megnyugtató és meg­főző tettel bizonyítja a választó­ig reformjára való készségét, ha *nár az alkotás munkájába fog és abba belevonja az egész nemzetet: akkor az ilyen le nem kicsinyel­hető, markáns, döntő cselekedet mellett többé nem mehet el siket­némán senki, aki nem akarja ön­magát Imint a választójog reform­jának ellenségét feltüntetni. Ha Justh Gyula most is hallgat és tovább obstrudl, — dacára, hogy a kormány körlevelet inté­zett az országhoz, (melyet tegnap mi is közöltünk), melyben a vá­lasztói reformot jelenti be határo­zottan, — akkor Justh Gyula és az ő parlamenti forradalma nemcsak közvélemény , nélkül, hanem az egész közvéleménnyel szemben fogja magát találni. És akkor a Kárpátoktól az Adriáig világos lesz az előttünk már régóta két­ségtelen tény, hogy Magyar­országon csak egyetlen tábor van, mely a választójog reformját nem­csak jelszónak kihasználni, hanem tényleg megalkotni akarja: Khuen Héderváry Károly gróf tábora! KOLERA. — Saját tudósítónktól. — Gyürügyanánt veszi már kö­rül Magyarországot a kolera. A belügyminiszter a szükséges óvó­intézkedéseket megtette csak aztán betartsák azokat. A trieszti tenge­részeti hatóság közli, hogy a dal­mát—albán vonalon közlekedő Adelsbort nagygőzösön Dnrazzo mellett egy utas koleragyanus tü­netek közt meghalt. Holttestét a tengerbe sülyesztettók. A gőzös Trieszt elkerülésével egyenesen befutott a san-bartholomei vesz­tegzárba. A harmadosztályú utaso­kat a járványkórházba szállítot­ták, a többieket és a legénységet a hajón tartották. Egyébként vala­mennyien egészségesek. A hely­tartóság egészségügyi osztálya je­lenti, liogy ma nem történt Trieszt­ben ujabb koleraeset. — Az osztrák belügyminisztérium egészségügyi osztálya közli: Augusztus 6-án Triesztben két uj ázsiai koleraeset volt a bakteriológiai vizsgálat alapján megállapítható. Beker András gazdálkodó 2-áról 3-ára virradó éjjel megbetegedett és 3-án reggel átszállították a járvány­kórházba. A másik beteg, Li­poseli Marcell, 12 éves gyermek, akinél a betegség tünetei szüksé­gessé tették, hogy azonnal átszál­lítsák a járványkórházba. A had­ügyminisztérium a legsürgősebb intézkedéseket már megtette. Az ujabb koleraesetekről ma ezek a jelentések érkeztek: Laibach, augusztus 8. A klerikális szlovének nagygyű­lését, amelyre Dalmáciából, Bosz­nia-Hercegovinából sok küldöttség jelentkezett, a hatóság a trieszti koleraveszedelem miatt betiltotta. Trieszt, augusztus 8. A kolera fellépése óta máig 34 megbetegedés volt. Hatan meghal­tak kolerában és huszonnyolc ko­lerás beteg még most is orvosi ke­zelés alatt áll. Szaloniki, augusztus 8. Pristinában egy katonatiszti küldöttség az Angorából behívott redif-tartalékosok szabadságolá­sát sürgeti, mert naponta átlag öt­venen halnak meg kolerában, ezeknek háromnegyed része ka­tona. — Prisztovácból táviratoz­zák, hogy Djakovában szintén pusztít a kolera és Szalonikiből 17 orvost küldtek oda. Az ottani ko­leraesetek négy óra alatt halálo­san végződnek. Naponta 40 50 ember hal meg. Kórhúz, barakkok nincsenek. Séta Szegeden. Nyaralunk, mert mit csináljunk? — Saját tudósítónktól. Ezt a cikket mi irtuk, de mások mondták el. Vagy ötven szegedi ismert és félig ismert szegedi fér­fiú. Az egyik az egyik, a másik a tizedik részletet mondta el. Az egészet tehát nekünk kell elmon­dani, sétáló riporterünknek. Te­hát: Ha végigsétálok a korzón, tiz ismerősöm közül tizenegy a jól is­mert lehetetlen kérdéssel köszönt reám: — Ah, ön itt? Ah, ön nem nya­ral ? Most egyszerre válaszolok az összes kérdezősködőknek: Nem. Én nem nyaralok. Azaz hogy: Igen. Én itthon nyaralok. Évek óta próbálkoztam a legkülönbö­zőbb fürdőkkel, külföldön és édes honhazánk területén. Ismeretséget kötöttem a siófoki pofonokkal, a nagymarosi verekedésekkel, a bi­valyfüredi parasztokkal, akik a padlótlan szobákat azon a eimen nevezik ki fürdőnek, mert a falról állandóan csorog a viz. Sok és prolongált váltók alakjában mai napig is megmaradt tapasztalat árán arra a meggyőződésre jutot­tam, liogy a drágaság mindenütt egyforma és mindenütt nagy. Az egyik fürdőhelyen az a drága, hogy van tenger, a másikon az, liogy nincs tenger, a harmadikon, liogy magasan fekszik, a negyedi­ken meg épen az, liogy alacsonyan, völgyben van. Egy szó annyi, mint száz, itthon maradtam Szegeden. Tudtam, liogy nem kis áldozatot hozok, mert ismerőseim kiüldöz­nek a világból a nyaralást illető kérdésekkel. Mégsem bántam meg a nagy elhatározást. Amikor a rettenetes forróság napjai bekö­szöntöttek, minden nap külön há­laimát rebegtem az egek urának, liogy itthon, Szegeden sülhetek, főhetek meg a hőségtől, hogy ez az Amerikáiu l hozzánk látogató hő­hullám nem valamelyik tátrai, balatonparti fürdőhelyen önt nyakon. Azt mondanom sem kell, liogy hűvös és esős napokon megint az a fölemelő tudat él ben­nem: milyen jó, hogy most nem Alsósár és Pocsolyafürdőlakon él­vezem az — unalmat! Ezektől a negativ gyönyöröktől eltekintve, pozitiv előnyöket és él­vezeteket is nyujott első szegedi fürdőszezonom. Élénk tévedés azt hinni, liogy Szegeden nincsenek nyári szórakozások. Elsőrangú éí­vezet például az uszodába nem­járás. A julinsi, vagyis most már augusztusi nap rekkenően tüz a Tiszán. A viz szinte forr. Forr és piszkos. Hullámjai a iszaptól mé­labús kapuciner szinüek. A par­ton állok és uszok és elolvadok az uszodába nem járás gyönyörétől. De mit emlegetem annyit a me­leget?! Hiszen épen abban van a Szegeden nyaralás óriási előnye, hogy leliet hűsölni, százféle mó­don le lehet hűlni. Hallgassák csak meg: egyetlen délutánon mennyi szórakoztató lehűlésben volt ré­szem. Azon kezdem, liogy ebéd után megittam egy málnaszörpöt a Ti­szában, megettem három szelet fagylaltot a Belvárosiban. Miután a törzsvendégek jórésze nyaral, mind a két helyen fejedelmi fo­gadtatásban volt részem. A karos­szék ülésére friss jégpárnát tet­tek a számomra és a pincérek kegyelmes urnák szólitottak, ami­vel annyira legyezgették a hiúsá­gomat, hogy egy csepp meleget sem éreztem.

Next

/
Thumbnails
Contents