Délmagyarország, 1911. augusztus (2. évfolyam, 173-199. szám)

1911-08-06 / 178. szám

2 DELMAGYARORSZÁQ 1911 augusztus 6 191 árát. Sajátságos, hogy önök szerint a „nemzeti követelmény" évről-évre ugy változik mint a divat. Egyszer a magyar vezényleti nyelv és társai, egyszer az önálló bank, később a készfizetés, legkésőbb a választói jog. Közben pedig, amikor kormányon vannak, fölemelik a kvótát, kötnek olyan rossz vám szerződést, aminőt hatvanhetes kormány sohasem kötött. Nem is a véderőjavaslat, hanem a kormány ellen harcolnak önök és nom is a választójogért, hanem a bársony székekért, amelyeket még összetörni is képesek voltak, amikor mások ültek benne, a hatalomhoz méltóbbak, a méltósághoz job bak, a kormányzathoz értők. Pedig akkor kellett volna darabokra zúzni valamennyi bársonyszéket, amikor önök ültek beléjük és lejáratták — higyjék el nekem, végleg és visszavonhatatlanul — a függetlenségi pártot, súlyosan és érzékenyen megsebezték a nemzet lelkében élő nagy és szent függetlenségi párti utópiát. A pártért — ma már ugy látom és jól látom — nem kár, a nemzetért kár, mert amellett, hogy mélyen megsértődött egy lelkében élő, szentséges ideológia, tömérdek kárt szenvedett azért, mert önök erőnekerejével kormányon akartak lenni és minden áron kormányon voltak. , Nekünk dolgozó és boldogulni akaró polgároknak elég volt a tornászó politikából, nemcsak a technikából, de az obstrukció tisztességesebb fajtájából is. A parlamenti életnek egyenletes, /munkás, békés, nyugodt menetét akarjuk látni, amely nem kavarja fel unos-untalan és ok nélkül a szenvedélyeket, nem csinál arénát a parlament tanácskozási tériméből, legfőként pedig számol azokkal az igényekkel, amelyeket a nemzet önfentartásért verejtékező minden fia, az ország törvényhozásával szemben etikailag, társadalmilag és gazdaságilag támaszt. Belőlem nem pártember, hanem az aggódó hazafi beszél. Legyen vége a komédiának. A mellőzött lobogó. (Politikai munkatársunktól.) A parlamenti botrány hullámai visszahúzódtak medrükbe s ma délben úgyszólván senki se beszélt arról a viharról, amely az obstrukció szikrázó légköréből olyan menydörgésszerü robajjal tört elő. A képviselőház folyosóján is napirendre tértek a skandalum fölött és visszatértek a vasárnapi nemzeti botrányra. Sokat foglalkoztak ;ma is a vasárnapi népgyűlésen történtekkel, amelyen tudvalevőleg a Justh-párt nyilvános puszizó versenyt rendezett a szocialistákkal és közben száműzték a nemzeti lobogót. Ez a Justhékat olyannyira jellemző cselekedetet az tette /ma aktuálissá, hogy a Justh-párt mentegető cáfolatot adott ki. Csomó képtelen érvvel akarták elfogadhatóvá tenni tettüket. Lehetetlen, hogy be ne lássák, mikép ennél szégyenletesebb, ennél durvább megaláztatás sohasem érte, nem érhette volna a magyar nemzeti önérzetet; de erről a megaláztatásról hallgatnak azon az oldalon, ahol a miifelháborodás egészen a dühöngésig fokozódik olyankor, midőn ennél ezerszerte kisebb jelentőségű sérelem éri a nemzeti lobogót, mikor az ily sérelem saját egyéni népszerűségük érdekében — sokszor igazán felháborító módon kizsákmányolhatják. , Az utca a szocialistáké; de ők az utcával szeretnének barátkozni. Az utca segítségével szeretnék terrorizálni a nemzet akaratát, ugy, mint azelőtt régente cselekedték; de az utca feltételeket szab. Általános, titkos és egyenlő választójogot követel. És ők megadják neki. Hátha megdől e miatt a magyarság uralma? Ej, nem igaz, nem dől meg. Ezen nem is érdemes gondolkozni. Rohannak népszerűségért s feladják nekik a második feltételt: nem türjük az utcán a nemzeti iobo gót. És ők elfogadják és gyűléseznek a vérvörös lobogó alatt és ünnepeltetik magukat a nemzetközi szocialisták jelszavaival. Mi ez? Közönséges ravaszság ez csupán Ezek az urak egészen egyszerűen igy gondolkoznak: Ha mi az utcával szövetkezünk is, azért sem a választójog, sem a többi szocialista követelés teljesülni nem fog. Az országot baj nem éri, de mi jól járunk, mert esz seregünk ezen tul is, melyet felizgattett volna ott, ahol valamikor őrült szenvedély lángolt — ez a közeledés ellenkező hatást gyakorolt. A házasfelek csak ingerelték, idegessé tették egymást. Majdnem azt lehetett volna mondani, hogy a gyermek még jobban szétválasztotta őket. Morin ur váratlanul féltékenykedni kezdett, bár tisztán önzésből, ami mindennél rosszabb. Morin asszonyban pedig föltámadva a zsarnoki természet, igzságtalan és kegyetlenül gőgös volt. Hangos veszekedések — melyek azelőtt csak ritkán fordultak elő — voltak most napirenden. A fin a legelkeseredettebb, durva, szenvedélyes összeütközések tanuja volt. Szegény „Zsineg"! Ilyenkor halványan, szomorúan és szép, világos szemeinek kétségbeesett tekintetével nézett hol apjára, hol anyjára. Gyermekes gondolkozásával afölött töprengett, vajon ez a két, a házasság szentsége által összefűzött lény mit követbet el isten ellen, hogy annyira gyűlöli egymást?! Este tiz órakor, Morin ur még nem jött haza. Az asszony egyedül volt „Zsineg"-gel és a szalonba izgatottan le s fel járt. Már többször csengetett, liogy megkérdezze, vajon nem hoztak-e számára levelet? — Nem, asszonyom! H Túlfeszített \izgatottságában ekkor fiához ment. Kezeibe fogta és olyan szenvedélyes hévvel' szorította szivéhez fejét, aminőt e szegény gyermek ugyancsak nem szokott meg. — Ab, gyermekem, édes fiam — mondta —• milyen nyugtalan vagyok! . . . Ugy-e, megvédelmeznél, ha valami támadás érne? — Támadás, anyám? E pillanatban az ajtó kinyílt. Morin ur lépett be. Arca lángolt, szemei szikráztak a bortól és szenvedélyes, ittas hangon, igy kiáltott: — Asszonyom, ez a levél az ön cimére érkezett! ... He tévedésből én bontottam föl ... Ön nyomorult! — De . . . — Megboszulom becsületemet! . . . És az elvakult dühtől őrülten, fölkapott egy nehéz, bronzból készült, karos gyertyatartót és az asszony felé rohant. De a gyermek sápadtan, reszketve és villogó szemekkel, már szülői között állt. — Atyám, mielőtt megölnéd, ölj meg engem, mert ő anyám! Morin ur kiejtette kezéből a gyertyatartót és szó nékiil kiment. Az asszony a földre roskadt, a fiu pedig leborgasztott fővel elhagyta a szobát. * Másnap reggel holtan találták ágyában a gyermeket. Az asztalon egy papírlap bevert, melyen ez a két irónnal odavetett, egyszerű szó állt: „Miért éljek? hatunk — kapunk mandátumot, mert ellenfeleinket terrorizálhatjuk. És ennek a nagyon alantjáró gondolkozásnak a szolgálatában eltűrik azt, hogy /' nemzeti lobogót kitilthassák a népgyülésről melyen ők elnökölnek. Talán eltűrnék vagy is tűrik még majd a nemzeti lobogó megbecstelenitését is, liogy megtarthassák azt hatalmat, mellyel a népet zendiilésre izgatni lehet, mellyel a szenvedélyeket felkorbácsolni mindig tudták a múltban. Az a politikai iskola, mely az utcai terror segítségével eddig hatalmat tudott gyakorolni a nemzet közhangulatára, — csődbe jutott. A nemzet öntudatra ébredt. A leomol)' polgárság, mely a most lefolyt nemzeti küzdelem előtt és e küzdelem alatt még lelkesülni tudott a nemzeti jelszavakért, rettenetes csalódást érez. Megérezte, hogy kegyetlenül gonosz játékot űztek legszentebb érzelmeivel. Meglátta, liogy azok a közvitézek, akik'j nek egyetlen szavára a szuronyerdőkke' szembeszállni minden pillanatban kész le" volna, — csak pappendekli hazafiak voltai A komoly polgárság elhagyta őket, föléiül emelkedett és ők most a munkás társadalon terrorisztikus erejét szeretnék kiaknázni. A munkástársadalom azonban nem naiv lelkű politikusokból áll. Ez az elszánt P°; litikai szervezet legelső sorban is a nemzet1 lobogó megtagadását követeli tőlük. Es ők megtagadták és már sorakoznak is a pir°s lobogó alá. És keserű csalódás fogja őket érni, mert ezeknek a politikus uraknak sá telmük sincs arról, ihogy mi az a szocw demokrácia. Ezek a politikus urak azt gondolják, hogy üres szószátyárkodással ott ü lehet népszerűségre és politikai eredmény^ szert tenni. Tévednek! A szociáldemokraták ugyanis harcolni, sőt terrorizálni fognak J választójogért; de olyan szocialista nem ebben az országban, aki csak az ujját is meÉ mozdítaná azért, liogy nekik mandátum' legyen. A képviselőház ülése. — Délibábos ellenzéki egység, — (Saját tudósítónktól.) A politikai körök ^ a folyosó is főképen annak a megbotránk0' zásnak a befolyása alatt állanak, amely®' Károlyi József gróf tegnapi beszéde kelteti aki olyan hangot használt a közös hadser®/ ellen, mely a magyar érdekeknek politiP1' lag is csak a legsúlyosabb kárát eredő1®' nyezheti. Általában helyeslik az elnök sZ' goru rendreutasitását és azt, hogy honvédelmi miniszter nem tudván továb türtőztetni méltatlankodását, tüntetően e( hagyta a termet, amely példát kövotve $ derváry gróf és a jelenlévő honvédelmi 1,11 niszteriumbeli törzstisztek is. A KossiÉ1 (l" párt részéről Kaposvárra egybehívott vas® napi választójogi gyűlés nagyon megri®82 totta a Justh-pártot, mert Justhók kü'0 utakon szeretnek járni, hogy esetleg juthassanak hatalomra. Nagyon kommentálj9 azt a jelenetet is, mely Désy ós Károlyi Mib9; gróf közt folyt le. Désy biztosította k rolyit, hogy ha ez a küzdelem sikerük pártok utjai a választójog kérdésében éh) nak. Erre Károlyi Mihály kijelentette, igy van, akkor veletek küzdök. A jogok ellenségeinek Justhékkal való sége gyökerében támadta meg az egész • ció hitelót. Különösen a szocalisták savanyúan, hogy kik akarják velük K'É partatni a gesztenyét. A Világ m® mondja, hogy Héderváry grófnak a j, vofl" lasztójogi reformnak megválásitásara kosó igéretét nagyon komolynak veszi » .j, ben, mint a legkitűnőbb forrásból 0 •• lünk, nem is fog csalódni, mert már W és # P'