Délmagyarország, 1911. augusztus (2. évfolyam, 173-199. szám)

1911-08-20 / 189. szám

14 1911 augusztus 20 1 Szerelmi élet Párisban. — Különféle liaisonok. — Egy sarokból nézve — ha ez a sarok egy nagy elegáns vendéglőnek terraszán van a Champ Elyseen — csakugyan érdekes. A terraszról pompás kilátás nyílik a nyári színpadra, ahol könnyen öltözött hölgyek énekelnek, táncolnak, vidám és pajkos dolgokat, azután kevésbé vidámakat ós kavésbé pajkosakat. Fehér és rózsaszín fátyolkelmókben csábítóan szép alakok vonulnak át a színpadon. A revü, melynek keretében föllépnek, egy üres, semmitmondó keret csupán, mely arra szolgál, hogy egy sereg női szépséget mutasson be. Fönn a terraszon érdekesebb jelenetek játszódnak le a megfigyelő előtt. Egynehány asztal kivételével — ahol Idegenek ülnek, kik átutazóban a nyári Párisnak minden kínálkozó élvezetében részt akarnak venni — a'többi asztaloknál csupa szerelmes pár foglal helyet. Rövid, futólagos, tán aznapi ismeretségeknek egyik epizódja a gazdag diner, mit itt elköltenek a törvénytelenség jegyében törvényesített párjukkal. Minden asztalnál más zsenáru s a szerelmi hőfokot és érzelmeket más-más arányban bemutató alakok, akik a megfigyelő érdeklődését négy óra hosszán át lekötik. Minden est más változatokat hoz. A meleg augusztus megszabadította Párist a tőke és bourgois elemeitől s akik itt vigadnak, azok a világosruhás, kissé hanyag öltözetű urak, akik a morális fölfogás fölött, gracózus könnyelműséggel siklanak tova. Szülők, testvér, rokonság, fürdőkurát használó frizőrüktől megszabadulva, temperamentumuknak engedelmeskedve szivesen félrelépnek egy kevéssé az erény egyenes és ah, oly keskeny ösvényéről! A terrasz bóditóan kedves ilyenkor. Nincs az unatkozástól megnyúlt tegnapi arc, mely a férjuramé szokott lenni, ha neje őnagyságával akar egy estét élvezni. Nincs ásítás a legyező mögött, mely őnagysága hallgatag ajkát hagyja el, mikor egyedül csak a férj társaságában kénytelen estéjét tölteni. Itt ragyogó, mulató, jókedvű fi.italság vau, vagy idősebb urak, kik kozmetikai és egyéb tudomány segélyével fiataloknak mutatták magukat a diner idején, este nyolc órától éjfélig. Négy óra alatt elég megfigyelnivaló akad. Ha egyik asztalnál egy fehérruhás fess fiatal ember két sikkes kis midinettel mulat, szüntelen töltögetve az előttük álló boros poharakat, pár perccel utóbb már megállapíthattuk, melyik a kiválasztott és melyik a kísérő barátnő. Mert csak ez az utóbbi tudja, mi történik a színpadon. A másiknak nincs szive ahoz, hogy uj barátját megfossza társaságától. Egy másik asztalnál, melyet eddig a pincér mint „lefoglalt"-at őrzött, egy elegáns ur foglal helyet, kinek halántéka erősen szürkül, de bajusza szénfekete és ilyen bajusznak beillő szemöldöke is. Türelmetlenül tekintget a bejárónak üvegajtaja felé, mintha vendége vagy vendégei késnének. Rózsákat rendel, melyet széjjelszór az asztalon. Magához hivatja a maitre d'hotelt s hosszasan értekezik vele a menü felől. Végre ! . . . Fölugrik s az érkezők elé siet. Egy magas, erős férfi lép be, körülbelül negyven évesnek látszik és vidékinek. Világos szalmakalapot visel és sötétszőke pofaszakállt. Kabátja középszürke, ellenben nadrágja élénken koekás. Egy jól táplált vidéki földbirtokos lehet, ugy vélem. Vele jövő párja egy nagyon fiatal, nagyon csinos és nagyon gömbölyű asszonyka, Párisnak majdnem túlságosan gömbölyű. De elragadóan csinos, Szerelmes szem, pisze 0rí S CSá* kolni való pici, piros száj. Toalettje lehetőleg legegyszerűbb: Tailer made himzett fehér blúzzal. Talán átutazók. Csodás fehérségű, ingerlően szép nyakán a keskeny, értékes gyöngyláncot sötétvörös rubinkő zárja. Jól ápolt, nemes alakú kezén jegygyűrű s egy másik, melyben gyémántkő csillog. Egyébb lukszustárgy nem is tűnik föl rajta, csupán drága kézitáska, mely világos krokodilbőrből van készitve, amilyent többnyire gazdag bourgoisk, vagy egy divathölgy visel. A kockanadrágos urnák szintén van jegygyűrűje: És legalább husz évvel idősebb párjánál. A vendéglátó jó barát élénk örömmel siet eléjük : „Enfin vous voilá !" Ugy látszik egészen el van ragadtatva az asszonyka szépségétől, ki a cicák lassú és kecses mozgásával halad el mellette, anélkül, hogy kezét nyújtaná, de oly kecsesen simul hozzá, anélkül, hogy érintené, biztos fellépéssel, mesterkéletlen bizalmassággal siklik el mellette, hogy elfoglalja helyét egészen közel a balusztrádhoz, ugyiátszik nagyon kedvőre valónak találja a pompás dinert ilyen mulattató előadás kíséretében eltölteni. Férje szemben ül vele, a vendéglátó ur mellette, Párisról csevegnek, amely annyi témát ad ehez. Vidékiek, gondolom magamban újra. A férfi, aki nagyon gazdag lehet, beleszeretett ebbe a csinos kis teremtésbe, aki elég okos volt e nálánál sokkal idősebb de nagyvagyonu urnák nejévé lenni, aki most láthatólag unatkozikj mint minden öreg szerelmes. A szürke halántóku ur, bizonyára üzleti összeköttetésben van vele. Elegáns megjelenésű világfi, akinek sötét, igazi francia szeme, ragyogva nézi a hölgyet, mesél, cseveg, kacag, mialatt elővillannak apró fogai. A második fogásnál már sugdosnak egymásnak, s a sötétszőke pofaszakállas férj tétován tekintget a színpad felé. Profilja egészen lilaszinü. Mögöttem, egy másik asztalnál, lágy tenorhang kérdez : „Encoire du champagne ma chére." S egy kellemes szoprán felel: Si tu veux I" És azonnal tovább : „Tu ni aimes?" s a habzó itallal tele már a pohár, mikor a szoprán fuvoláz : „Je ti adore !" Nem látok hozzájuk, de szerelmet lihegő vágyódásuk, mint izzó hullámcsapás éri nyakamat. A színpadon két eszményi termetű alak táncol. Az egyik fiúnak van öltözve, csupasz térdekkel, s a kisasszonyon csak egy selyemingecske van, ami szorosan simul hozzá. A távolabbi ülőhelyekről kinyújtott nyakkal bámulnak le hozzájuk. Én a szomszédos asztalhoz pillantok; mit csinál az én hármasom ? Nagyszerű ! Most igazán nem tudom, mit gondoljak az én kis vidéki asszonykámról, aki puritán egyszerűségű krokodiltáskával jár s karikagyűrűt visel ujjain. Jobban odanézek. Nem, nem csalódtam. Az egyik keze csakugyan A térdén volt. De nem a saját térdón, a férjéén sem ; hanem csakugyan a másik urón. Férje két kezébe támasztotta fejét, mintha sima. Az elegáns urnák keze pedig veszedelmes közelségben van a kis hölgy derekához. Egyszer csak felugrik a kockás férj ós siránkozva kijelenti, nagyon fáj a feje, igazán rosszul érzi magát. Őnagysága pajkos grimasszal veszi tudomásul, szintén felkel, s a szürkehalántéku ur kíséretében követi férjét! Mögöttem való asztalnál is minden csendes. A pezsgőző pár szerelmes bugása elnémult. A párocska fészkébe repült. Talán nem is volt igazi neje. És az a szerény egyszerűségű „tailor made" épugy mint a tisztesógeB karikagyűrű, engem egyszerűen és tisztességesen becsapott. Szegény kockás, milyen nagyon szenvedhet! Hiába van szép sötétszőke pofaszakálla, jnóg ez sem diadalmaskodott a veszedelmes szürke halául ók fölött. Éjfél yan. Itt, ott niár üres í!*?t«lok, A «zÍR* padon angol girlök keringenek. Menjünk le a Cham Elysesre. Világos ruhás, szines nöi alakok lepik el a padokat és székeket. Minden ülőhely elfoglalva. Nini, az egyik padon a kockás ur! Egyedül. Elhagyatva? A kertekben, s a széles allőn, hol máskor az előkelő világ kimőrt feszessóggel sétálgatott — most forró szerelmes szavakat súgnak, csicseregnek, búgnak, — mintha a szerelmen kivü1 semmisem volna a világon, s ennek „haute saisont"-t rendeznek a Champ Elyséen holdfényes, meleg, nyári éjszakákban. Tünö szépségek. A női szépségnek egy rajongó esztétája, fanatikusa, bolondja, az utolsó trobadour és javíthatatlan romantikus, keserűen panaszkodott a minap: — Az igazi, a klasszikus női szépség kora lejárt. Hiába keresi az ember a tökéletesen szép nőt, hiába kutat órákig, napokig az utcán egyetlen szép női láb után: hiába. Nincsen sehol és a legnagyobb esőben, viharos csatakban is térdig koptathatom a lábam, mégsem vet a sors a szemem elé szép, formás, kis nöi lábat. Mintha a természet megváltozott volna, olyan rettentő módon megnövekedott, nagy lett a nöi láb. Ezen a szomorú igazságon már a cipészinüvészet legnagyobb remekei sem képesek segiteni, söt tovább megyek: maga a cipészmüvőszet sem állit már olő igazán kis nöi cipőt. Ma ugyan hiába keresné a mesebeli herceg azt a Hamupipőkét, akinek a lába egy eszményi kis cipőbe belefér. A kis cipő a kis lábbal együtt a legendák országába vándorolt és a nöi szépség egyik legnagyszerűbb karakterisztikonja eltűnt a földről. Valóban, a szomorú romantikusnak igaza volt. Ha az ember végigmegy az utcákon és örökké lafelé néző szemmel kutatja az aszfaltot, egy elvesztett aranyat esetleg még találhat, dt egy kis női lábat nem. A korzó pázsittal szegett utain erős és kiterjedt méretű nöi lábak ropogtatják a kavicsot, a Kolozsváriutcán, vagy a Szent László-téren, a nép egyszerű gyermekei között, sőt akár a finom és előkelő Rákóczi-ut korzóján sem találja már meg az ember azokat a könnyű léptű, Afroditólábakat, amelyekről az egykori poéták olyan őszinte lelkesedéssel zengettek. Kis kézre még ráakad olykor a kutató férfiszem, de a kis láb a világegyetem hót csudái közé tartozik már manapság. De nemcsak nálunk jut az ember erre a szomorú tapasztalatra, hanem úgyszólván az egész Európában, sőt az egész világon a haldokló szépségek közé sorolják a kis női lábat. A német cipészek kongresszusán a napokban hivatalosan is megállapították a pontos és alapos németek, hogy az a női cipő, amit valamikor kicsinek neveztek, ma már egyáltalában ismeretlen, a bostoni cipőművészek pedig erre vonatkozólag már számstatisztikával is szolgálnak. A régi, úgynevezett kettős számú cipő harminc év óta nem készül, mert harminc év óta határozottan megnövekedtek a női lábak. Az amerikai nők közül akadnak ugyan még olyanok, akik — korántsem a tradíciók iránt való tiszteletből — kettős számú cipőt kérnek, de a cipészek e helyett hármas, sőt négyes számút adnak nekik. „Hová jutunk, hová jutunk?" — kérdik szomorúan az esztétikus hajlandóságú cipészek ós szomorkodva siratják a nöi láb kihaló filigrán szépségét. A fejlődés csakugyan kegyetlen volt a női lábakkal szemben. A nőt rászorította a kenyérkeresetre ós a munka, a sok járás, szaladgálás olyetts a láb egykori kicsiségét. Azok a nők viszont, akiknek nem Kell tönkretenniök a lábukat a Kenyér után való örőfcöű azaladglW