Délmagyarország, 1911. július (2. évfolyam, 148-172. szám)

1911-07-05 / 151. szám

II IJijriiiHiaiWllliilJM - Rt ÜjÉMljgillilMl. 1911 julius 5. DÉLMAG YARORSZÁO 5 — Szegény lakatoslegény vagyok — mondta szomorúan — most jövök az nlgyógyi kórház­ból és a kegyelmes urtól könyöradomúnyt aka­rok kérni. A portás fölvilágosította a gyanús embert, hogy ez lehetetlen, ilyen ügyben nem lehet a hercegprímás elé jutni. A lakatossegéd azon­ban ragaszkodott a kívánságához. — Én addig nem megyek el innen, amig a kegyelmes úrral nem beszéltem. Lármás jeleset támadt, előfutottak az ina" sok és most már Ungsr István komornyik szó­lította föl az idegent, hogy azonnal távozzék. Mikor ez hiábavalónak bizonyult, elsietett, elő­hozta a revolverét és rászögezte a kellemet­len látogatóra. Szó szót ért, az inasok rárontottak az erő­szakos emberre és Unger István komornyik a revolver agyával fejbevágta. A szerencsétlen ember megtántorodott és futásnak eredt. Me­nekülés közben folyt az arcán a vér, az állító­lagos merénylő elvegyült a fürdőbe tartó kö" zönség között és zsebkendőjével takargatta a sebét. Ekkorra azonban a csendőrök is meg­tudták a dolgot és a hercegprímás látogatóját a fürdőház körül elfogták. Kiderült, hogy ártat­lan ember, semmi merényletre való tárgyat nem találtak nála. — Vasa Géza •ireinléke. A Szegedi Napló tavaly elhunyt érdemes felelős szerkesztője, emlékének családja, barátai és tisztelői méltó emléket kívánnak állítani. Az érdemes ujságiró emlékezete még a szeretet olthatatlan érzésé­vel él az életében végzett szép s nemes mun­kája révén s akik a síremléket a belvárosi te­metőben levő sirja fölé emelik, csak önmagukat tisztelik meg az érdemes ujságiró emlékének megörökítésével. — Uj ügyvédek. A szegedi ügyvédi ka­mara lajstromába fölvették: Joanovity Bog­dán dr (Törökbecse), Wolf József dr (Sző­reg), Vészi Artúr dr (Hódmezővásárhely), Horváth Andor dr (Módos), Winkler Sándor dr (Szeged), Manheim Mór dr (Nagylak), Vuchetich Iván dr (Módos) ügyvédeket. Tö­rölték: Gyulai Mór dr ügyvédet (Szeged) a kamara területéről történt távozás folytán. Ügyvédi iratait átadta Faragó József dr szegedi ügyvédnek. Mangold Samu dr . (Nagybecskerek) meghalt. Irodája részére gondnokká Winter Lajos dr nagybecskereki ügyvédet rendelték ki. — Gerliczy báróné életveszedelem­ben. Gerliczy Ferenc bárónak, Szeged első kerülete országos képviselőjének neje, Fe­jérvár y Géza báró volt miniszterelnök leánya a napokban súlyos l veszedelemben forgott. A bárónénak egy régebbi betegsége annyira előrehaladott stádiumba jutott, hogy élet­veszélyes volt a jótékonyságáról általánosan ismert főúri hölgy állapota, Mann Jakab dr orvosprofesszor utasítására Goldschmiedt György dr, a bárói család háziorvosa nyom­ban fölutazott a bárónéval Budapestre, ahol a Pajor-szanatóriumban Hültel dr hírneves orvosprofesszor azonnal műtétet hajtott végre a nagybeteg bárónén. A műtét, amely nél Goldschmiedt dr segédkezett, kitűnően sikerült és a báróné állapota most már annyira javult, hogy a képviselő neje né­hány nap múlva haza is utazhatik a deszki birtokra. — Torontáli gyerekek Szegeden. A to­rontáli közművelődési egyesület dicséretet ér­demel a magyarosodás ügyének kiváló szolgá­latáért. Az egyesület a vakációra nemzetiségi vidékekről gyermekeket helyez el magyar vá­rosokban, hogy a nagy vakációban játszva ta­nuljanak magyarul. Hétfőn harmincnégy szerb és oláh fint hoztak magyar szóra Szegedre. A fiukat a móravárosrészi elemi iskolában he­lyezték el. — A temesvári ftzlctvezctőség beosz­tása. A temesvári üzletvezetöség szeptember elsején kezdj meg működését és vonalait na­gyobbrészt a szegedi iizletvezctöscgtlk kapja és 9SHP,án egvoehány vonalat kap az jiradi üzjetvezetőségtől!'A temesvári üzlet­vezetőség vonalainak hossza 1412 kilométert fog kitenni, mig a szegedinél 1706 kilométer marad vissza, öl osztályba osztva: kilenc­vennégy tisztviselő és hatvan egyéb alkal­mazott, összesen szúzötvennégy vasutas megy Temesvárra. — Valkány orvosa. Valkány torontál­megyei község egyhangúlag Moyán Béla dr, szegedi orvost választotta meg községi orvos­nak. A forgalmas torontáli község ezzel egy tehetséges fiatal orvost nyert meg magának. — Skerlecz Iván báró előléptetése. Mint a Budapesti Tudésitó-\al illetékes he­lyen közlik, ő felsége Skerlecz Iván báró címzetes miniszteritanácsost, valóságos mi niszteri tanácsossá nevezte ki. Az erre vo­natkozó közlés a hivatalos lap egyik leg közelebbi számában jelenik meg. — Beszüntetik az aradi gyorsvonatot Alig két hónapja indult meg Arad és Buda­pest között a gyorsvonati összeköttetés, már is azt híresztelik, hogy megszüntetik. Az uj gyorsvonaton a személyforgalom meglepő alacsony volt. Emiatt az aradi üzletvezető­ség javasolni fogja az uj gyorsvonati össze­köttetés megszüntetését. A kereskedelmi mi Hisztériámban az aradi üzletvezetőség ja vaslatát elfogadták, ugy, hogy az őszi menet­rendben az aradi gyorsvonat már alkalma­sint nem is fog szerepelni. - Hlinoriték nagygyűlése Szegeden. A Minorita-rendnek általános érdeklődéssel várt szegedi nagygyűlése kedden délelőtti vette kezdetét a felsővárosi rendházban. A ház főnökök mutatták be évi jelentésüket, amit a gyűlés minden hozzászólás nélkül tudomásul vett. Incidens egyáltalában nem törtónt. A rendet, különösen a római kiküldötteket igen kellemetlenül érintették a rend forrongásáról azóló híradások. Sottas Viktor, a római gene­rális betegsége miatt Páduában maradt, a szegedi gyülésea Miieta Jeromos szocius he­lyettesíti. A rendfőnökválasztás szerdán reggel kilenc órakor kezdődik. A választás titkos szavazással történik, Miieta Jeromos elnökié séve). A választás befejezésekor megkondul a felsővárosi templom nagyharangja és misére gyűlnek összs a rend tagjai. A megválasztott uj rendfőnök Miieta Jeromos szocius kezébe leteszi az esküt, amely u án következnek az üdvözlések. Értesülésünk szerint a legkomo lyabb jelölt Lakatos Ottó dr eddigi rendfőnök. Ellenjelöltként Czaich Gilbertet emlegetik, aki már 1907-ben is ellenfele volt Lakatos Ottó­nak. Csütörtökön a házfőnököket választják meg és azután újra szétszéled a harminckilenc delegátus. — Egy képviselő tragédiája. Meg­döbbentően váratlan katasztrófával és szen­zációs botrányok után tűnik el a közéletből Papp Elek, a nádudvardi kerület országgyű­lési képviselője. Él még, Budapesten van, az Üllői-ut 1. száinu házban lévő lakásán ke­zelik, de már vége, élőhalott az ősz, hetven­hároméves képviselő, a kuruc, tipikusan ma­gyar öreg képviselő, aki huszonöt esztendeig volt képviselő. A karcagi, kabai színmagyar vidékről való. A Háznak és pártjának, a Justh Gyula vezetése alatt álló független­ségi pártnak szimpátikus tagja volt; mindig magyar ruhában, csizmásan jelent meg a, Házban és olyan érdekes, kedves jelenség volt az ő magvaros egyénisége, amelyikből már alig vannak néhányan és egyre-egyre jobban fogynak, fogvnak, eltűnnek az életből Papp Elek lelketlen emberek karmai közé került; a valamikor gazdag embert kiforgat­ták vagyonából, ugy, hogy most egy be­csületben eltöltött élet után itt áll egy fillér nélkül. Hozzátartozói segiséeére siettek; dr Kovács Ernő ügyvéd, a volt országgyűlési képviselő, a rokonok kérésére elmeorvosok­kal vizsgáltatta meg és ezek kimondották a súlyos Ítéletet: Papn Elek elmebajos, elme­'gvógvintézetbe kp|| szállítani. Papp Eleknek lett a tragikus vÁge"Be azokkal, akik (lég­köri ehnegyeugeségét tönkretételére és va­gyonától való kiforgatására használták fel, le kellene számolni. A keleti eksipreiMvonat .ittasainak kalandja. Bécsből jelentik: A keleti ekszpressz­vonat, amely pénteken este indult el Kon­stantinápolyból, ma délelőtt 11 órakor negy­vennyolc órai késéssel érkezett meg. A vo­nat tizenhét óráig vesztegelt Filippopolisz­l>an. ahol az utasok valamennyien följelen­tették az állomásfőnököt, mert előbb indí­totta el a konvenciós vonatot, mint az eksz­presszvonatot, amely Szófiában is tiz óra hosszáig volt kénytelen vesztegelni. Vérvád Hajdúnánáson. A zsidó tem­plomot építik újra mostanában Hajdúnánáson. A munkán természetesen nem zsidók dolgoz­nak. Égy parasztfiú meglátta, amikor két leány bement a templomba : dolgozni mentek. A vá­ros egyszerűbb emberei között azonban elter­jedt a hir, hogy a zsidó templomot keresztény leányok vérével épitik. Két leányt becsaltak már a templomba és nem látták kimenni ökot. A református tiszteletesek, a polgármester, a katolikus tanító, amint megtudták a városban terjengő hirt, együttes erővel fogtak hozzá az emberek megnyugtatásához és sikerült is a vérvád hírét hamarosan eloszlatniok. — Óriási hőség Amerikában. Egész Amerikában, de főleg az Egyesult-Aliamok­ban kegyetlen hőség van két nap óta. A hő­mérő 90—104 fokot mutat Fahrenheit szerint. Chikaaóban és St.-Lonisban 110 fokra is fel­szökken a higanyoszlop. A hivatalokban me>gakadt a munka, akárhány pénzintézet ugy rendezkedett he, hogy naplemente után tart hivatalos órákat, az üzleti élet pang, megszűnt az építkezés, a szegényebb néposz­tályok nem kapnak munkát. Szörnyű a for­róság Chicagóban. Tegnap huszonöt ember­halt meg napszurástól. Neiryorkban tegnap­előtt negyedmillió ember kerekedett föl és Conney-Islandra ment. Éjszaka az utca gya­logjárójára kiterítik a szalmazsákokat és ott alszik a sok-sok ezernyi nép. A templo­mokban gyűjtenek azoknak támogatására, akik a tűrhetetlen forróság miatt elestek ke­resetüktől. — V«M«tt«ég emberek között. Resica­falnn egy megveszett macska betévedt Ker­ner Lipót munkás udvarába s az ott játsza­dozó négy gyermeket megkarmolta. Á szü­lők eleinte nem tulajdonítottak fontosságot a dolognak, csak akkor ijedtek meg, mikor a gyermekeken a víziszony tüneteit vették észre. Orvosi rendeletre rögtön beszállítot­ták a négy gyermeket az államvasnttárSa­ság resieabányai kórházába, hogy onnan az­után Budapestre továbbittassanak. A legidő­sebb fiu. a nyolc esztendős Páter, már nem került elszállításra: még Resieahányán ki­tört rajta a veszettség s a fiúcska másnapra meghalt. A többi három gyermeket elszál­lították a Pasteur-intézetbe. A hatóság elren­delte. hogy Resicafalun az összes gyanús macskákat elpusztítsák. — Hajnalban hajnal előtt. Tegnap éjjel Domonkos Pál és Makra József szegedi lakatos­segédek jól beborozva gyalogoltak Hajnal-utcai lakásuk felé s az utcában összetalálkoztak Sttőke János gépészsegéddel. Ráköszöntöttek Szőkére, de az nem fogadta a köszönésüket. Ebből szóváltás, majd dulakodás keletkezett. Domonkos a dulakodás hevében előrántotta a zsebéből forgópisztolyát és háromszor Szőke felé lőtt. Egyik golyó Szőke arcába fúródott. Szőke az odaérkező rendőr segítségével a köz­kórházba ment, ahol azonnal eltávolították a sebből a golyót. Szőke sérülése nem életve­szélyes. Domonkos ellen súlyos testi sértésért eljárást indítottak. — Cirkusa-Stutzbart. Magyarország egyik legnagyobb és legelőkelőbb cirkusza és lovardája telepedett most Szegedre. Stutzbart Béla igazgató semmi költséget nem kímélve a sportkedvelő közönségnek olyan műsort ál­lított össze, hogy az világvárosokban is meg­állani a helyét. Nemzetközi bajnok-birkozás is lesz. A versenyen részt vesznek Saft Ká­roly világbajnok és Czája János magyar ma­tador is, A birkozáson kívül elsőrangú ukrp­hata-urututyá^ypk töltik be a műsort

Next

/
Thumbnails
Contents