Délmagyarország, 1911. július (2. évfolyam, 148-172. szám)

1911-07-04 / 150. szám

II. évfolyam, 150. szám Kedd, julius 4 Közpenti szerkesztfiség és Kiadóhivatal Szeged, f ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: 1=1 Rorona-utca 15. szám t=i | eg4»z évre . K 24'— félévre . . . R 121— lodapesti szerkesztésén és kiadóhivatal IV., negyedévre. R 6-— eay hónapra R V=3 Városház-atca 3. szám =a ' Egyei szám ára 10 Bllér ELŐFIZETÉSI AR VIDÉREN egész évre . R 28'— félévre . . . R negyedévre. R V— egy hónaira R Egy 3 szám ára 10 fillér 14'— 2'40 TELEFON-SZAM: Szerkesztőség 305 e=i Riadóhivatal S3& Interurbán 835 Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—%2 Komoly kulturmunka. Zichy János gróf kultuszminiszter közművelődési politikájában nevezetes indító lépést jelent az a körrendelet, mely az iskolán kivüli szabad oktatás ügyének állami támogatásáról s e kulturális célra felhasználható társadalmi instrumentumok szervezése iránt intézkedik. A müveit nyugaton már régóta nagy sikerrel működnek a szabad oktatás dotált intézményei. Népakadémiák, líceumok keletkeztek mindenütt az okulni vágyó felnőttek szamara, hogy a nekik szükséges tanfolyamokon megkapják utólag, előhaladt korukban, amit köteles tanuló éveik alatt az iskola falai közt meg nem szerezhettek. Ismeretpótlásra a legtöbb ember rászorult. Még a tanulmányaikkal kész, a teljesen kiképzett férfiak sem állhatnak meg tudásukkal ott, ahova az iskolák vezérlete alatt eljutottak. Mert a tudomány azóta folyvást haladt, anj^aga nőt és terjeszkedett, módszere és eszközei tökéletesedtek. Nemcsak a jó pap kénytelen holtig tanulni, hanem valamennyi jóravaló szakerő is a maga mestersegében, ismeretkörében s ennek irodalmában. A társadalmi érintkezés azonkívül általános műveltséget követel ma ugyszólva mindenkitől, aki érvényesülni 7 *J akar. Ennek hiányát az életben vajmi sokan érzik, s a bajon segíteni kénytelenek, hogy pótoltassék, amit iskolás koruk könnyelműsége vagy. az intézeti nevelés hanyagsága nekik nyújtani elmulasztott. Erre valók a felnőttek számára szervezett szabadoktatási kurzusok. Nélkülük minden törekvő csak az autodidaxis vesződséges útját használhatná fel. Némelyek célhoz értek igy is. Annál többen estek e sziszifuszi munkának áldozatul. A magára hagyatott törekvés önmüködésével ritkán boldogulhat oly életkorban, mikor ereje javát exisztenciális gondok kötik le s a fiatalság fürge képességei nem támogatják töbé munkáját. Rá van szorulva az avatott vezető kézre, mely megnyitja neki a forrásokat, felmenti őt azok hosszas keresése alól; áttekintést nyújt a neki való ismerettömeg fölött, tisztázza fogalmait, rendezi gondolatait s mellőzve a fárasztó részleteket, azok összegezésével, a kísérletek eredményeivel gyarapítja meg lelkét. A szabad oktatás az autodidakták hatalmas segítője : megóvja őket sok tévedésüktől, fölmenti sok meddő fáradozás alól. Intézményeit az altruizmus emberbaráti szelleme hatja át, s nagyban előmozdítja kulturális uton az emberiség szocializálódását. E törekvés vágya másfél évtized óta nálunk is mutatkozik már. A magyar társadalom meg-megmozdult, hogy közművelődési szervezeteket, egyesületi alapon szabadoktatási intézményeket alkosson. De az eredmény nem sokkal multa felül a gyermeteg kezdetlegesség fokát. Egyesek buzgalmából a parlag: talaj kigyöpösödött, itt-ott kisebb faiskolák, apró berkek és kertek keletkeztek. Az iigvmessze van még attól., hogy hatalmas kulturát fejlesszen ki a közszükség kielégítésére. E nagy feladatot ragadja meg most Zichy János gróf az iniciativát korszakos miniszteri rendeletével. Azt akarja, hogy a nemzeti munka, mely e térért csak elszigetelten és sporadikusan működhetett, hatalmas szervezetet kapjon,, minden hivatott erőt dologba állítson, az egész társadalmat megmozgassa s az állami felügyelet égisze alatt országos segedelmet biztosítson neki évenkint e nagy kulturális cél szolgálatában. A felnőttek szabad oktatásának országos tanácsával tekintélyes középponti orgánumot kiván létesíteni, amelyet a vidéken törvényhatóságonkint helyi tanácsok egészítsenek ki és támogassanak. A kormány e konzultatív szervezet utján gyakorolná az államfelügyeleti jogát a társadalom kulturális tevékenységé fölött és istápolná azt anyagi segítségével mindenütt, hogy a kitűzött közmivelődési cél az áikicucéNem kell. Irta Bíró Lajos. Tárczy bevégezte a fölolvasását. Tapsoltak. Az író meghajolt egy párszor, azután lement a pódiumról; később hallgatta az angol hegedűst és a francia énekesnőt, aki még utána következett. A koncert végével a nagy teremben táncra készültek. Tárczy elment az olvasóterembe, kiválasztott egy puha karosszéket és csöndesen szivarozott. Nemsokára egy zömök, kövéres ur kereste föl. Ez Veszprémi volt, a nagykereskedő. Kezet fogtak. — Azért jöttem, — mondta Veszprémi, — hogy gyere már egyszer megint hozzánk ebédre. Köszönöm. Örömmel. — Örömmel? Igazán? , — Hogyne, legkedvesebb kalmárja a világnak. Az ember olyan ritkán talál valakit, aki szereti a jó könyvet és a jó képet . . . Es aki érti is. És' akinek jó konyhája is van- Persze, hogy örömmel. Mikor menjek? Holnap, ha akarod. — Jó. Veszprémi elégedetten intett vagy háromszor a fejével, azután mosolyogva mondta: — Hanem ha szívesen jösz, akkor most feresd föl a feleségemet. Haragszik, hogy feleje sem nézel. Tarczy meghökkent. Ohó, — gondolta magában — hát az egész meghívás az asszonytól ered? Azután mentegette magát. — Nem tudtam, hogy itt vagytok. Merre van a nagyságos asszony? — Fönn van a teremben. Tárczy elindult. A teremben már táncoltak. Végigment a táncolók között és a terem végén találkozott az asszonynyal. — No, csakhogy rászánta magát, hogy felém néz, — mondta durcásan az asszony. — Erőszakkal kell idehozni. — Nem tudtam, hogy itt van. Bocsásson meg. — Jó. Megbocsátok. Leöltek. Hallgattak. Az asszony várakozva nézett a férfira. — Nem táncol ? — kérdezte végre Tárczy. — El akar küldeni? Már is sokalja a társaságomat ? — Isten mentsen. Boldog vagyuk, hogy együtt lehetek magával. — Boldog? Komolyan? Tárczy ránézett. Az asszony egészen csinos volt. Válla és nyaka puhán fehérlett a kivágott ruhában és harminckét éve csak egy finom, pikáns, könnyű hervadtság mutatkozott. Komolyan válaszolt neki. — Boldog vagyok. — Ezt ugy mondja, mintha egy pohár vizet kérne. — Pedig igazán boldog vagyok. — Miért? — kérdezte logikátlanul és kihívóan az asszonyra. Tárcy összehúzta a homlokát. Ha az asz~ szonyok ilyen ostobaságokat kérdeznek, akkor akarnak valamit. Mit akar ez ? Nyugodtan válaszolt neki. — Mert maga szép, okos és szeretetreméltó asszony. — Csak azért? Tárcy ránézett. Ha azt mondom neki — gondolta — hogy csak azért, akkor halálosan megsértem. — Nem csak azért — válaszolta hát, — Hanem? Tárcy nem válaszolt. Ránézett. Az aszszonynak csillogott a szeme és kutatva mélyedt az övébe. Tárcy lehajtotta a fejét áthallgatott. — A múltkor is akart mondani valamit — sürgette a választ az asszony. Tárcy most már tisztában volt mindennel. Eszébe jutott a múltkori beszélgetésük. Akkor is vallomásokat erőszakolt ki belőle az asszony. De a döntő szóig nem jutottak el Akkor ugy tett, mintha ezt a döntő szót ki akarta volna mondani, de adós maradt vele. Az asszony most számon kéri. Tárcy dühbe jött. Szerette Veszprémit és el akarta felejteni a múltkori dolgot. El is felejtette. AJ asszony makacssága bosszantotta. Egy másodpercig mérlegelte még az ügyet.