Délmagyarország, 1911. július (2. évfolyam, 148-172. szám)

1911-07-29 / 171. szám

1911 julius 28 DELMAGYARORSZÁG 3 budapesti mulatóhelyeken megeszik. Némelyik nyomtatásba kerül ama kalandjai révén, amelyeket mint szalmaláng ától. Budapest vig éjsza­káinak temperamentumos gazdaasz­szonyi és gazleányai a szalmát be is fűzik és igy teszik el télire a für­dőkből hazatérő hitvesek, akiknek a háztartásában a szalma mint kom­pót szerepel. Amig azonban erre kerül a sor a szalma bogárhaju ós bogárszemü nőkkel szórakozik, kiket bizonyos idő után ki szoktak cserélni. Ezért az illetőket cserebogaraknak is szo­kás nevezni. A szalma nem kérdezi a cserebogártél, hogy mikor lesz nyár, mert azt a szalma jobban tudja, liogy nyár akkor van, amikor a meleg rekkenni kezd ós szalma­lángok égnek a városban. — Szeged a debreceni pfispök­u tatáson. A tiszántúli református egyházkerület meghívta a várost Baltliazár Dezső dr, az uj tiszántúli püspök ünnepélyes beiktatására amely augusztus 15-ikén lesz Deb­recenben. — Irtó hadjárat legyek ellen. Ez esztendő nyarán egész Ameriká­ban irtó hadjárat indult meg a le gyek ellen. Lógyölő csapatokat szer­veztek az iskolás gyermekek köré bői és • egy fiu tiz dollár jutalmat kapott, mert e nyáron egy fél mil­lió légynek oltotta ki az életét. Leg ujabban Boston városának közegész­ségügyi tanácsa adott ki rendeletet a rendőrség számára, hogy nyújtsa­nak segitő kezet a legyek irtásá­hoz. A rendelet kiadására a Bostoni Hölgyek Ligája kérte föl a hatósá­got, hogy miért szükséges irtóhábo­•rut indítani a legyek ellen, erre egy röpirat számos okot sorol föl egyet­len egy légy egy nyár folyamán 195,312,500.000.000.000 utódot nevel! Ugyancsak fáradságos és a mostani meleg időben irigylésre nem méltó munkája lehetett annak a jeles szá­moló művésznek, aki a fönt emiitett légy leszárntazottainak összegét va­lami bonyodalmat számtani müvelet segítségével ilyenkópen megállapí­totta. — Az iskolaszolgák pótdija. A város közgyűlése az iskolaszolgák részére a szabályszerű ötszáz ko­rona tisztogatási oijon kivül még 494 korona tisztogatási pótdijat sza­vazott meg. Az eriől szóló közgyű­lési határozatot a belügyminiszter nem hagyta jóvá és erről leiratban értesítette a várost. — A kihágási bíráskodás. Az eddigi gyakorlat szerint a szolgabirák, tiszteletbeli főszolga­birák és tiszteletbeli szolgabirák a kihágási bíráskodást csak kiilön törvényhatósági felhatalmazás alap­ján gyakorolták, ilyen felhatalma­zás nélkül kihágási ügyekben csak a főszolgabirák bíráskodhat­tak. A rendőri büntető szabályzat értelmében a folyó évi január hó 1-től kezdve a szolgabirák külön törvényhatósági felhatalmazás nél­kül is eljárhatnak mint péndőri büntető birák. Ugyanez állatény­'eges szolgálattételre berendelt tiszteletbeli főszolgabirákra és szol­gabirákra is, mert ezek ilyen eset­ben a hasonló állásban levő való­ságos tisztviselőkkel ugy jogok, mint kötelességek tekintetében teljesen azonos elbirálás alá esnek. Minthogy ezek szerint a szolga­birák, tiszteletbeli főszolgabirák és tiszteletbeli szolgabirák január 1-től kezdve a vizrendőri kihá­gási ügyek elsőfokú elbírálásánál a törvény erejénél fogva járnak el, mint rendőri büntető birák, a földmivelésügyi miniszter most kiadott rendeletével azt a mult év végén kiadott körrendeletét, mely szerint a vizrendőri ügyekre nézve a szolgabirák, a tiszteletbeli főszolgabirák és tiszteletbeli szol­gabirák külön törvényhatósági felhatalmazással látandók el, vissza­vonta ós hatályon kivül helyezte. — A délvidéki hadgyakor­latok. Az idei délvidéki hadgya­korlatok mint értesülünk, augusz­tus hó közepén kezdődnek s az idén is Lippa környékén lesz az összpontosítás. A hadgyakorlaton részt vesz a szegedi ötödik honvéd gyalogezred ós annak nagybecs­kereki zászlóalja is. A nagybecs­kereki zászlóalj Kamenszky Rezső alezredes zászlóaljparancsnok ve­zetésével augusztus tizenkettedikén indul el Nagybecskerekről. — A hétmilliós kölcsön. A hétmii liós, illetve pontosan 6,800.000 koronás kölcsönről szóló közgyű­lési határozatot a belügyminiszter jóváhagyta. A kölcsönre vonat­kozó szerződóst tudvalevően a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank­kal köti meg a város és most már röviden föl is veszik a pénzt. — Jó fogsís. Szombaton dél­előtt Biceók .János rendőr elfogta Ördög Mihály szegedi születésű 52 éves napszámost, ki többrend­beli lopással van gyanúsítva. Ör­dög Mihály allén most igen sok bünügyben indul meg az el­járás. — Meglopták a piacon. Kálmán Erzsébet szegedi asszony a szombati hetipiacon tejet vásárolt. Lehajolt a tejes köcsögök közé és válogatott, ezt az alkalmas pozíciót fölhasználta egy notórius zsebtolvaj ós ellopta az asszony pénztárcáját, melyben ötvenhat korona készpénz volt. Az asszony jelentést tett erről a rend­őrségen, hol meg is indították az el­járást az ismeretlen zsebtolvaj ellen. — Zsebtolvaj a piacon. Hor­váth Flóriánná foktői cigány­asszony szombaton délelőtt a Tisza Lajos-köruti baromfi piacon egyik asszony zsebéből kilopta lO koronát tartalrrazó pénztárcá­ját, de a közelbe álók észrevették a tárcát elvették tőle. A porul­járt cigányasszony ellen zsebtol­vajlás miatt indult meg az el­járás. — Hálás lakótárs. Felhő Mik­lós szegedi földmives szombaton délelőtt panaszt tett a rendőrsé­gen, hogy a nála lakó Szautra Antal ellopta 25 koronát érő ezüst óráját és láncát. Szautra a tett elkövetése után megszökött. A rendőrség a hálás lakótárs ellen megindította a bünügyi eljárást. TÖRVÉNYKEZÉS. 15 év körüli leány két gyermek mellé, kik közül az egyik 2, a másik 5 éves lehetőleg azonnalra kerestetik. Cim a kiadóhivatalban. Kiszabadul-e Fodor? — Saját tudósítónktól. — Hétfőn vagy kedden határoz a vádtanács Fodor Jenő szegedi vál­lalkozó ügyében. A vádtanács ak­kor ül össze Rigó Endre dr elnök­lésével. Ezen az ülésen tisztázódik az a kórdós, hogy Fodor Jenő to­vábbra is vizsgálati fogságban ma­rad-e. Legújabban Fodor Jenő ellen Friedmann Lajos és Testvére buda­pesti cég tett följelentést. A vád szerint Fodor temetkezési cikke­ket vásárolt ettől a cégtől és a temetkezési cikkek fedezésére egy 5300 korona összegű váltót adott, amelyen Fodor Jenő és Fodor Béla név van aláirva. Mivel Fodor Béla, a vádlott bátyja tagadja az aláírás hitelességót, Fodor Jenőt vádolják a váltó hamisításával. Szakáll József dr alkapitány ebben az ügyben tegnap hallgatta ki Fodort. Fodor Jenő tagadja a vád valódiságát azt adta elő, hogy ő a váltó fedezeten kivül ingatlan bekebelezési biztosítékot is nyúj­tott, mert Friedman Lajos ós test­vére követelését a Fodor-utca 33. számú lakóházára betábl áztatta. Miután a hitelezők ezt a házat potom áron elárverezték, a be­folyt összegből Friedman Lajos és testvére cégnek csak 2300 korona jutott, a fenmaradó összeg fede­zetlen maradt. Fodor tagagja azt, hogy fivére nevét ő vezette volna a váltóra. Fodort e kihallgatás után visszavezették az ügyészség fogházába. Munkatársunk ez ügyben beszél­getést folytatott Fodor Bélával, a vizsgálati fogságban levő Fodor Jenő bátyjával, aki elmondotta, hogy a Friedman cég által panaszolt váltón az 5 alá' írása hamis, de nem hiszi, hogy azt az öcscse hamisította volna a váltóra. Első kötelességének tartja öcscsónek megmentésót ha az tényleg bűnös lenne az ügy­ben, ugy neki minden bizonnyal inkább megvallotta volna, semhogy kitenné magát a büntető igazság szolgáltatás fenyítésének. Ujabban Kosóczky Pál vonta vissza Fodor ellen a följelentést. Kosóczky 128 korona elsikkasz­tása miatt tett följelentést a vál lalkozó ellen. Szombaton ebben az ügyben is folytatták a kihallga­tást, amelynek során Kosóczky kijelentette, hogy eláll a vádtól. Ezért a vádtanács szombaton még nem határozott a kérdésben, ha­nem hétfőn, vagy kedden fog csak dönteni. KÖZGAZDASÁG. A piac. Szombaton már a kora reggeli órákban hullámzottá tömeg a piacon. A piacon meglátszott, hogy vásárra készül Szeged. Az árak mérsékel­tek, csak a gyümölcsfélék lettek drágábbak. A nagy szárazság nyo­mott hagy a gyümölcspiacon. A szár­nyasok árai a régiek. Érdekes, hogy a gyümölcsöt már a kora reggeli órákban megvették a kofák és a közönség már csak a kofák közvetítésével juthat a gyü­mölcshöz. A szombati piacról az árjegyzék a következő: K-tól K-ig . . 8. 12.— . . 3.50— 4.60 . . 1.50— 2.80 . . —.70— 2.20 n n 20. 26.— —.10 .12 —.13 .20 —.16 .18 —.80 .90 —.38 .40 -.14 .16 1.84— 1.92 1.70— 1.84 1.58- 1.70 1.90— 2.10 2.20— 2.40 1.80— 2.20 L80— 1.84 1.40— 1.46 § A Zsilinszky-fink pöre a Kúrián. A gyulai esküdtbíróság, mint ismeretes, több napi izgal­mas tárgyalás után az Áchim András országgyűlési képviselő meggy ilkolásával vádolt Zsilinszky­fiukat fölmentette és nyomban szabadlábra helyezte. A királyi a fölmentés miatt semmiségi pa­naszt jelentett be. Az ügy iratai ma érkeztek föl a koronaügyész­séghez s ha ez magáévá teszi az ügyészség álláspontját, az iratok a Kúriához kerülnek, mely csak a nyári szünet befejezése után fogja a tárgyalás határnapját kitűzni. Hizott liba drbja . . Sovány „ „, . . Hizott kacsa „ . . Csirke „ . . Pulyka „ . . Káposztafej száza. . . 'Krumpli .... kilója Gyökér .... „ Sárgarépa ... „ Torma .... „ Foghagyma . . „ Vöröshagyma . . Marhahús sütni . „ levesnek „ paprikásnak Borjúhús eleje . kilója „ hátulja. Sertéshús . . . Zsir Juhhus .... „ B Tej literje —.20 .24 Tojás darabja .... —.05 .— Kenyér fehér kilója . —.26 .— Kenyér barna kilója . —.26 .28 Disznó élő súlyban I. 1.20 .— Disznó élő súlyban II, 1.12 ,— (—) Magyarok a dresdeni kiállításon. Dresdenből irják: A memzetközi higiénikus kiállításon levő magyar pavillont a közönség rendkívüli módon látogatja. A né­met kiállítási területektől elte­kintve, alig van más nemzet kiál­lítása, amelyet oly sokan keres­nének fel, mint a magyart, amely valóban sikerült rendezésben mu­tatja be Magyarország egészség­ügyét. Különösen tetszenek az állami munkáslakások és a kór­házak másai, Pozsony, Szeged és Temesvár higiénikus berendezései, az állami és társadalmi gyermek­védelem kiállítása Az utolsó vasár­napon 114.000 ember nézte meg a kiállítást. Feleifis szerkeszti! I'ásztor József. Lapkiadó-tulajdonos a Délmafryarország hír­lap- és nyomdaválliilat, Nyomtatta a Délmagyarország hirlap- és nyomdavállalat Szegeden, Korona-utca 15. KELLEMES SZCTSflKOZÓHELV EWYOM-EMHÁZ Szeged, Fcketesas- és Csekonics-x sarok IYJIII ILÍIH HMELVILEEL Naponta moz-flóiényáép-ujdcnságoli bemutatása! műsor: — Dohánytermelés, színes, természetes felvétel. — Házaspár-furfang, komikus. — Mezi kán Bili, dráma. -•- Egyedül otthon, humor. — A nap fel­kelte és nyugta F.gyiptomban, látványosság. — A légy. komikus. — (iencral Willards hogy jut ' el nevelt leányához, francia dráma. Iliden Ituíleé ! Dréher-sSrl Szives pártfogást kér Patkovits Andor, káoés

Next

/
Thumbnails
Contents