Délmagyarország, 1911. július (2. évfolyam, 148-172. szám)

1911-07-14 / 159. szám

REGGELI LAP. II. évfolyam, 169. szám ISII, péntek, julius Í4 Központi szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, ^ Korona-utca 15. szám a Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., 1=3 Városház-utca 3. szám REGGELI ÉS ESTI LAP ELŐFIZETÉSI ARA SZEGEDEN egész évre . R 24'— félévre . . . R 12 — negyedévre. R 6'— egy hónapra R 2'— Reggeli lap ára 4 fillér REGGELI ÉS ESTI LAP ELŐFIZETÉSI ARA VIDÉKEN egész évre . R 28*— félévre . . . R 14'— negyedévre. R V— egy hónapra R 2*40 Esti lap ára 2 fillér TELEFON-SZAM: Szerkesztőség 305 c=3 Riadóhivatal 834 Interurbán 835 Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—11 Erkölcstelen taktika. Az ellenzék szerdai nyitánya unalmas és sivár volt. És nagyon tanulságos. Az ellenzéki taktika értéktelensége teljesen kidomborodott. Erkölcstelen obstrukcióba fulladt, hiszen a Kecskeméti katasztrófát használták föl kormánytámadásra. Ilyen köriilmé'•yek, ilyen nyitány után látnivaló már a Házon kivül is, hogy az ország tisztában van az ellenzéki hazafisággal. S a munkapárt egységét, erejét, bizalmát Tisza István nyilatkozata jellemzi igazán. A többség — mondotta Tisza István gróf, — megbízatást nyert a nemzettől, amely megbízatás kötelezettséget is ró reá, hogy minden erejével érvényesítse azt, amire vállalkozott. A párt felelős vezetősége kellő Pillanatban meg fog tenni mindent, sem többet, sem kevesebbet, mint amennyi szükséges .. . Eddig Tisza István nyilatkozata. S valljuk he, rossz taktika volt a tegnapi időfecsérlés az ellenzék szempontjából is. Az ellenzéki akciónak nem volt föltüzelő ereje. A sivár technikai obstrukció fegyveréhez nyúlni mindjárt a kezdet-kezdetén ott kezdeni, ahol az obstrukciót rendesen végezni szokták, a fejetetejére való állítása minden sikeres parlamenti küzdelemnek. Nekünk különben nincs beleszólásunk a „vitarendező bizottság" belső dolgaiba. Ugy A gyilkos látomása. Irta Binet Valmer. — Életemnek egy emlékét? — kérdezte Eebrégue tanácsos ur mosolyogva. — Vagy valami bűntény történt? Igazán nem unták még meg azokat a rendőri liireket, amelyek az újságok felét megtöltik? Nos, legyen, elmondok önöknek egy történetet. Öreges, elfáradt teste csaknem belesülyedt es eltűnt a nagy karosszékben. — Nagyon régen volt mindez — kezdte azután. — A Jura-hegység alján, L . . .-ben v°ltam helyettes akkoriban a vidéki törvényszéknél. Nem ismerik L . . . városkát? Aidám és becsületes városka ez, sohase törteit ott lopás; gyilkosság vagy rablás; a börtönök mind üresen tátongtak, nem volt mit csinálnunk s én rettenetesen untam magamat. De egy áprilisi reggelen, emlékszem, hogy gyönyörű napsugaras, harmatos reggel volt ez — a mezei őr jelentette nekünk, hogy huszonnégy óra óta nem látták Godron anyót Hmenni házikójából, aki az erdőszélen lakott egyedül, minden cseléd nélkül. A panasztok eleinte nem nyugtalankodtak, mikor "cm látták mozgolódni a kertjében, azt hittek, beteg talán és mivel rettenetes fösvénység*! és rossz szája miatt nem igen kedvelték, eszükbe sem jutott segítségüket neki fölajántáni. De ma reggel a pék és a tejes meglepetten látták, liogy a tegnap hozott sütemények cs tej még a szokott helyükön vannak érintetlenül. Féltek tőle, liogy nem kapják meg nz érette járó fizetést s azért hangosan besiitnek-főznek s ugy tálalnak, ahogy kedvük tartja. Más kérdés azután, hogy elhibázott harcukhoz mit szól az ország? Elsőrangú balfogás volt például, liogy még Kecskemét katasztrófáját is arra használták fel, hogy a derék magyar város szorongatott helyzetét, kiváló polgárainak kétségbeejtő állapotát, a maguk időpocsékló terveik szolgálatába állítsák. Hogy épen Kecskemét egyik követe vállalta el e nem kellemes szerepet, az igazán privát pechje neki. Mert napnál világosabb, hogy a komoly természetű alföldi nép aligha köszöni meg azt a különös eljárást, hogy a képviselőháznak egyhangúan megnyilvánult impozáns részvétét egy hosszú, unalmas, hetet-havat összehordó ugyrfevezett távszónoklattal, szép összhangjában megrontotta. Annál kirívóbb volt ez a dolog, mert a másik kecskeméti követ, ellenzéki létére is eltalálta azt a komoly, férfias hangot, amely egyedül méltó egy virágzó magyar város mélységes részvétéhez. A miniszterelnök, aki a kormány nevében késznek nyilatkozott minden hazafias áldozatra, hogy Kecskemét szebben, üdébben és ifjabban emelkedjék ki romjaiból, néhány talprasett szóval k öszönte meg az egyik kecskeméti képviselő tapintatos szavait, s torolta meg a másik kecskeméti követ elhibázott járását. kiáltottak az öreg asszonynak és miután az nem felelt, megrázták az ajtót, de az be volt zárva és azért kerestek föl minket, hogy mi most már nyittassuk föl azt a törvény nevében, mert immár bizonyossá vált, hogy Gödrön anyó meghalt Meg kell mondanom, hogy én voltam az egyetlen, aki arra gondolt, hogy az anyókát meggyilkolták. Mikor erről beszéltem: a mezei őr, a csendőrök és a biró vállat vontak, előttük nagyon hihetetlenül hangzott ez a föltevés. Azt mondták, hogy Godron anyó hatvanöt éves volt, hogy bizonyára gutaütést kapott s hogy L . . .-ben nem laknak gyilkosok, hogy emberemlékezet óta még a legkisebb lopás sem történt e vidéken. De mivel abban az időben meg volt a saját metódusom, az öreg múltja felől kezdtem kérdezősködni, szokásairól s erkölcseiről s mialatt sürgősen az erdőszéli házikó felé mentünk, megtudtam, hogy az öregnek neiu volt családja, sem örököse s hogy nagy szegénységben élt, habár volt is földje, szőlője és minden évben bevette belőlük a jövedelmet. Egyszeriben tisztában voltam a dologgal: ha nem költötte el a pénzét, rakáson hevert az s valaki megsejtette ezt és megölte őt miatta. Az ut hajlásánál észrevettük a házikót. Kell, hogy leírjam önöknek, hogy megérthessék a történteket. Elég terjedelmes belsőség volt ez, amelyet négy fal és egy erős ajtó őrzött. A zárt tér közepén emelkedett a ház. Csak a tetejét láttuk, mert a három méter magas kőfal elfedte homlokzatát. Mikor mi odaértünk, mintegy száz paraszt A katonai javaslatok felett megindult parlamenti küzdelem minden nemes díszétől megfosztotta a hadba induló ellenzéket. Még az ő népük is megcsalódott bennük, mert a harc irányának, eszközeinek és céljainak világos megjelölését várta tőlük, s ahelyett ők — enyhén szólva — a naplopásból tartottak főpróbát. Az unalom köde és füstje gomolyodott a csatatéren mindjárt az első összecsapás alkalmából. Ha már a kezdet ilyen volt, a folytatás is méltó volt a teljesen elhibázott kezdethez. Két névszerinti szavazást provokált az ellenzék oly kérdésekben, amelyekben ő is ugyanazon a nézeten volt a többséggel. Miért kellett megszavaztatni a Házat, ha a pártok között nem volt véleményeltérés? Mi, az igazat megvallva, a megindult nagy küzdelemet nem nézzük azegyoldalu pártfelfogás szemüvegén. Nem telik benne semmi örömünk, ha ily nagy, a nemzet jövőjére kiható kérdésben a harc a méltó ellenféllel nem a komoly, férfias mérkőzés fegyvereivel vivatik. Az ország érdeke nem az, hogy a parlamenti élet erőszakosan és ok nélkül megbénittassék, hanem az, hogy a kisebbség a maga igazát mérje össze a többség igazával. Felvilágosítani és meggyőzni kell kölcsönösen egymást és az országot, nem megenni, elfogyasztani a tárgyalásra szánt időt. Nem arra van szükség, hogy a parlamentet kivetttií i i phi hemzsegett már körülötte s mi fölfedeztük hogy a falhoz támasztva — melyet árok választott el az országúttól — egy létra áll. Könnyű, törékeny létra volt ez. Tetején olyan helyzetben, melyet igen veszedelmesnek tartottunk, egy nagy suhanc ült s szenvedélyesen handabandázott kezével. Közben Kinézett a zárt udvarra. Minden paraszt a suhanc felé tekintett s morgásuk elhallatszott hozzánk. — Nos, mi van? — kérdezte a biró. Az egyik paraszt levette a kalapját s ugy válszolt: — Borzasztó, biró ur, borzasztó! Francois látja őt a konyhában. Az egész arca véres: megölték! Megparancsoltam a magunkkal hozott lakatosnak, hogy nyissa föl az ajtót, de egyszerre az a gondolatom támadt, hogy a létrához közeledjem, amelyen most Francois, a suhanc hallgatag ült. Mondtam már önöknek, hogy ez a létra könnyű és törékeny volt. Súlyom alatt egészen meghajoltak fokai. — Vigyázzon, eltörik! — kiáltotta felém valaki. De már Francois mellett voltam s a falba kapaszkodva, fölnyujtottam fejemet, hogy én is lássam a hullát. De nem láttam. Láttam a kertet, a virágosat és zöldségeset, láttam a konyhaajtót, mely csaknem egészen be volt téve, de az öreg asszonyt nem láttam sehol. — Hol van hát ő? — kérdeztem a mellettem ülő suhanctól. A konyha felé mutatott: — Ott! De én nem láttam mást, mint a nagy kály-