Délmagyarország, 1911. július (2. évfolyam, 148-172. szám)

1911-07-01 / 148. szám

Szombat, julius 1 II. évfolyam, 148. szám Központi szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, c=j Korona-utca 15. szám c=j Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., c=> Városház-utca 3. szám c=i ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: egész évre . R 24'— félévre . . . K 12'negyedévre. R 6'— egy hónapra R 21Egyes szám ára 10 fillér ELŐFIZETÉSI AR VIDÉKEN egész évre . R 28-— félévre . . . R negyedévre . R 7'— egy hónapra R Egyes szám ára 10 fillér ,,-í 2-40 TELEFON-SZAB: Szerkesztőség 305 c=i Kiadóhivatal 836 Interurbán 835 Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—12 Ellenzékieskedés vagy csak tétovázás? Ez a kérdés a juniusi közgyűlés állásfoglalására vonatkozik, melyet a legjobb akarattal sem tudunk megértetni. Azaz, hogy megérteni csak mégértjük, de sehogy sem tudjuk összeegyeztetni a politikai megbízhatósággal és következetességgel. Szeged város közgyűlése a verseci átirat elfogadásával önmagát vágta arcul — mert hiszen kétség sem fér hozzá, hogy a közgyűlés többsége munkapárti tagokból áll s az is letagadhatatlan tény, hogy a törvényhatósági bizottság számos tagja, akik a pár hét előtt lezajlott képviselő választás alkalmából épen a kormány jelöltjének megválasztása érdekében a legjobban buzgólkodtak; épen azok Versec átirata mellett szavaztak, amit másszóval ugy is mondhatunk, hogy a kormánynak bizalmatlanságot szavaztak. De hát az esetben miért lelkesedtek és lelkesítettek a kormány érdekében ? Gerliczy bárót munkapárti programmal küldötték a parlamentbe s Gerliczy báró bizonyára nem értelmezi kormánypárti képviselőségét ugy, hogy majd ő diktál a kormánynak, hanem ellenkezőleg, hogy ő szavaz a kormánynyal s öntudatos politikusnak, aminek Gerliczy bárót tartjuk — aligha kényes helyzetet nem jelent, ha leghűbb korifeusai szavaznak a kormánynak bizalmatlanságot. A véderőjavaslat nem ma lett ismeretessé. Ismerhették azt a közgyűlés tagjai, s Gerliczy báró hivei már akkor, amikor Gerliczy bárót képviselővé választották. Ha nem tetszett nekik a kormány katonai reformjavaslata, ha a hadügyi tulkiadásokat nem tartották összeegyeztethetőknek a nemzet teherviselő képességével, akkor módjukban volt az ellen már a választáskor nem szóval, — de minden Demosthenesnél szebben beszélő: tettel demonstrálni. Rövid két hét előtt még teljes bizalommal választanak kormánypárti képviselőt — rá két hétre változatlan viszonyok között a kormány ellen foglalnak állást! Ha ez nem következetlenség, akkor nagyon gyanúsan gyors fejlődés, vagy ami még elszomorítóbb: vicinális érdekek győzelm^rvult. , A legérdekesebb a vo'^ Bánffysták semlegessége. Ők nem szavaztak. Ugylátszik, — hogy még nem látnak tisztán s majd ha a zavaros hullámok elsimulnak, ha majd határozottabb formában jelentkezik valami pártalakulás, akkor majd könnyebben határozhatnak, hogy milyen politikai álláspontot foglaljanak eh „Várni kissé mit sem tesz". S ők várnak . . . Sajnálatos az a közgyűlési határozat mindenkép. A kormánynak ugyan aligha árt, mert nem valószinü, hogy más városok is ilyen rapid fejlődésre legyenek képesek a politikai magatartásukban s aligha csatlakoznak Szeged állásfoglalásához. Legfeljebb Szegednek árthat az a „szegedi határozat" s mellékeljük A) alatt az egyetem iránt beadott kérvényünkhöz. Reméljük azonban, hogy nagy kárt sem fog okozni az a bizalmatlansági tény, mert hisz az a határozat úgyis csak ötletszerűen jött létre és semmikép sem fedi Szeged választópolgárainak politikai nézetét. S jellemző, hogy Kelemen Béla függetlenségi képviselő, mikor a közgyűlésen Versec átiratának elfogadására tétt határozati javaslatot, azt csak függetlenségi pártállásából folyó lelkiismereti kényszerből tette s maga sem hitte, hogy javaslatát a közgyűlés többsége magáévá teszi. Komolyan aligha veszik azt a határozatot, mely a kormány ellen ugy is csak demnostráció számba mehet, viszont Szeged politikai érettségéről siA banális dal. Irta Guy de Téramond. André Darley, a festő és felesége, Dina, az operett énekesnő, valóságos párisi házaspár voltak és boldogan és elégedetten éltek bánatban, közösen szőtték dicsvágyó terveiegymással. Együtt osztoztak örömben, ket és együtt hullatták a csalódások gyorsan felszáradó könnyeit. Ugy éltek napról-napra, mint madár az ágon. A festő közkedveltségnek örvendett, felesége, Dina pedig, — a fitos orrú, csinos szőke baba, — a közönség megelégedésére játszotta szubrettszerepeit. így szépen átvergődtek az életen, amig egy szerencsés véletlen meg nem zavarta családi békéjüket. Dinát a „Bouffes Parasiennes" szerződtette, ahol egy hihetetlenül ostoba darabot mentett meg a bukástól, a második felvonásban énekelt, úgynevezett „színpadi trükkjével". Betétül egy banális angol dalt énekelt, a legképtelenebb hülyeséget, melyet szenvedélyes és fékezhetetlenül szilaj kékvókkal fejezett be. Másnap már egész Páris énekelte a banális dallamot: azután elterjedt a vidéken, külföldön és csákhamar fél Európán át hangzott a refrén: „Qie! Ai! Bourn my love! Oh la la!" A siker óriási volt és az ismeretlen kis szubrettből másnapra világhirü „star" lett. Ez a hirtelen fordulat, a váratlan siker Dina jellemét is hirtelen megváltoztatta. Kacér, szeszélyes, és követelő lett és férjétől feltétlen, alázatos engedelmességet követelt. Az uj diva az egész napon át férje műtermében fogadta hódolóit; a kollegák, szerzők, riporterek egymásnak adták a kilincset. Dina csevegett, kínálgatta a teát és próbálgatott a szerény, kis pianinón. Mikor férje türelmetlenkedve panaszkodott, hogy megfosztja a munkához szükséges nyugalomtól, Dina gúnyos, kihivó kacagással válaszolt és arra kérte férjét, hogy éreztesse rossz hangulatát másokkal, de ne szeszélyeskedjen ő vele. Legkínosabb volt azonban a férjére nézve az a banális angol dal, mely egész életét megkeserítette. Valamennyi látogatójuk azt hitte, hogy behízelegheti magát a diva kegyeibe, ha azt az ostoba dalt éneklik, fütyülik, dúdolják, vagv eltáncolják. Dina is minden mozdulatát egy kékvók-lépéssel kisérte. A banális dal mint lidércnyomás, nehezedett André lelkére és gátolta az alkotásban; még álmában is kisérte, a minden hangnemben körülötte énekelt buta refrén: „Oie! Aie! Bouin, my love! Oh, la la! ^ Ezért kezdődött közöttük a háborúság. Keserű, sértő szavak röpködtek a levegőben • • . . életiik pokollá változott. Egy szép napon Dia kettévágta a gordiusi csomót és megszökött férjétől egy orosz nemessel, aki már a Bouffes premierje óta behízelegte magát a diva kegyeibe. Ez kemény csapás volt Andréra nézve, aki nejét, szeszélyei ellenére is, nagyon szerette. De csakhamar leküzdötte bánatát és a munkában keresett vigasztalást . . . Elhúzódott tehát rideg műtermébe és szorgalmasan dolgozott. De szive mégis csak fájt. És alig tehetett e^- lépést házon kivül, hogy a Bouffes óriási falragaszain a szeme meg ne akadt volna. Legfölül fél méter nagyságú betűkkel állott a hütelen neve; rikitóan színezett plakátokon ott volt a diva arckép0 a második fölvonásbeli jelmezben, kihívóan mosolyogva, vakmerő állásban. És az utcai suhancok minden sarkon énekelték a banális dalt: „Oie! Aie! Bóurri, my love! Oh, la la! — Ezt nem birom ki tovább, -- boszankodott magában a festő — • ideges lettem . . . belepusztulok! Itt a nyár, elhúzódom a tengerpartra, valami csendes helyre, ahová nem követhet a hütelen emléke! Mikorra visszatérek, leveszik a műsorról azt a rémbuta darabot és a „star" már bizonyosan valahol a külföldön jár maja vendégszereplési körútján. Másnap reggel végrehajtotta tervét és Normandiába utazott egy divatos fürdőbe, mely már hemzsegett a pihenésre vágyó párisiaktól. Utazás közben André meg is állapította programját: hosszú séták, gyakori fürdés, tenniszjáték, csónakázás, szóval, változatos szórakozások, egészen uj és szabad élet. Kellemes utazás után a festő kitűnő hangulatban érkezett meg a fürdőhelyre, ahol elegáns villák emelkedtek virágzó kertek kö-