Délmagyarország, 1911. június (2. évfolyam, 124-147. szám)

1911-06-08 / 129. szám

10 DELMAGYARORSZAG Olaszországban csak az állami biztosító intézet­nek szabad kötnie. A fönnálló intézetek tehát ezentúl uj üzleteket nem kötnek, csupán arra szorítkoznak, hogy az eddigi biztosítási szer­ződéseiket lebonyolítsák. Az 0 aszországban kötött életbiztosítások összege körülbelül ezer­hatszáz millió frankra rug. Ebből hétszáz millió a belföldi ós kilencszáz millió a külföldi társa­ságokra esik. Különösen nagy szerepet játsza­nak az osztrák ós a magyar biztosítási társa­ságok. (—) Szerb bus Debrecenben. Debrecenben, mint tudósítónk irja, a városi tanács és a mé­szárosok között a husdrágaság miatt folytonos háborúság volt. A folytonos drágítás ellen a város a földmiveiésügyi minisztériumhoz fordult segítségért. A minisztérium tegnap értesítette a várost, hogy a Szerbiából behozható hus korlátlan mennyiségben való szállítására enge­délyt adott és a szükséges intézkedéseket a zimonyi kirendeltségnél megtette. A város a héten megkezdi a szerb hus szállítását. ÜZLETflTHELYEZÉS! Varrógép 1 Kerékpár J Gramofon J Kerékpár > R AKTARAM AT Uj MM-W (Kis-utca) helyeztem át DERY EDE SZEGED Addig n raktáron levő áru­kat gyári áron kiárusítom. ! I % $ I Variette Killiany a Mars-téren. CIRCUS Ma csütörtökön, junius hő 8-án nagy disz- és jutalom-előadás a közkedvelt akrobatanök, Dissely-uővérek javára. Itt először! .Jfcéíími gytil'ük M előszűri kitűnő légtornászati mutatvány, előadják a jutalmazandók. Záradékul a nagy nemzetközi dijbirkózás Ma a következő 3 pár birkózik: I. pár Tury József szegedi mesterbirkózó és Albrecht Itaeke Magdeburg bajnoka. — II. pár Nagy Károly magyar bajnok és Sepl Mang a sziklatörő. — III. pár (döntő mérkőzés) Hans Kavan világbajnok és Tripold J. Ausztria championja. Számos látogatást kérnek mély tisztelettel it Jutalmazandók, Iskolai hegedűk kítünö h-nggal. Kaphatók: 3, ft, 5, 6. 8, 10 forintért és feljehb. Hangvereeny-Iiegedflk 20 forinltól feljebb, líkolal ée }ií!r»T!n«i!n»rinir bb bs»i«b lenckarl és -nO­templom I«UIIlW*IHjn, kerfvt-.l^l lm>ms*ereV, Sin­ÖJ szerkezetű tintiaM legkiválóbb bangtartó sserkcseUel, pedál nélkül 30 forinttól s^rt'ln^febb. Fonográf és Gramofon lecrjntünjosabb órákon. Hengerek és lemoiek a vlíÁtj loij­bli-CBcút) usilvéHxcinett felviteleivel. Dos raktár kiváló gyártmánya nj és átjátszott zonipirák és piiminók'oisM. ilégi tongötÜK és egycb hangszórók ujakra beéSiréUrtnflk. Zoneura külcstlnzÜ Intézet. Toljos zenekarok tetsza­relése kodvozö feltételek mellett. Tornászat! és kÖKsógi dobok dus választékban. Sternberg Ármin és Testvére Cl. ÉS hír. literi kmsnrnlr tiidttán BÉÍESI. 1'!!.. BsMeíhií 33 Képes árjegyzéket (minden cikkről külön) ingyen küldünk, csak m©. keJJ Írni, hogy miféle hangszerről Kivánfcatik az árjegyzék cipész es oríhopéd. Szeged, Jókai-utca. =*= Mérték utáni megrendelések a legjobb anyagból, kizárólagosan a láb fekvése szerint jutányosán - • " —- készülnek. — Amerikai cipők specialista készítője ZOLLi gummi­különlegesség. A tudomány ' inai állása sze­rint bebizonyí­tott legjobb létező BUMMI­óvszor. több mint 2000 orvos által leg­megbízhatóbb­nak van ajánlva. Kap­ható minden gyógytárban, jobb droguc­riában stb. 2 évi jót­állás. Ara tucatonként 4, fi, 8 és 10 korona. Követelje azonban, hogy szállítója önnek csakis OI,T.A-t adjon és ne engedjen magának csekélyebb értékű silány utánzatot mint „ép oly jót" feldicsérni. — Az elárusító helyek kimutatását és árjegyzéket ingyen küld az OLLA gum'migyár Wien, 11/806, Praterstrasse 67. Szegeden kapható: Vajda Imre és Társa, Nyilassy és Varró, Lemle József, Barcsay Károly, Gyuritza Lipót, Frankó Andor, Sandberg Henrik. 901/B fiOROUNGYAR BUDAPEST LMARGíT RAKPARTW.TELEFOlf Wtt IfilERURBÁII' • .. ,, - A Bevásárlásnál ügyeljen a fenti törv. bejegyzett eredeti csomagolásra, hogy értéktelen után­zatot ne kapjon. „CHANTECLER" a legmeg­bízhatóbb és legkellemesebb hyg. férfióvszer. Egy eredeti doboz (6 darab) tartálylyal vagy anélkül 2 korona 50 fillér. Szegeden kaphatók: Barcsay Károly gyógyszertár, Gerle Jenő »Kigyú« gyógyszertár, Vajda Imre és Társa drogéria, Szende és Vadas uri díuaíáruházában. Újszege­den: Nagy Kormány Zoltán »Őrangyal« gyógyszertárában. Főlerakat Magyarország és Ausztria részére : DIAMANT és MÉREI BUDAPEST, VII.. Nefelejts-utca 15. — Telefon 21—51 00000000000000000 o0apq0o0cq0a£bii33s2&i3 0b0bgsb00a0n 000 0000 a 0 1 • b EJ í3 n n a a O o Üzleti telefon 928. g URI SZABO-UZLET g 0 Az első szegedi szabóipari szövetkezet KORPASSY g JÓZSEF külföldi tanulmányútjáról gazdag tapasztala- a tokkal hazaérkezett üzletvezető-szabász vezetésével a a legkényesebb igényeknek megfelelő uri szabóüzletet tart ES fönn, Bástya-atca 9. sz. alatt, a Kass-vigadó mellett, P — Választékos szövetraktár, pontos kiszolgálás és a z— •••' ' — mérsékelt árak. = q Műhely telefon 780. 0 0 0 0 a a a 0 a 0 0 P » o0o0o0o0oooo00o0ooooo00ooooo00s000 0o0 00o0o00000ooo000p un- es noi­Széchenyi-tér Telefon 835. Csekon!cs-u. | Telefon Testvérek divatáru-háza SZENTES, K f Kossuth-utca Na norn ifA tiszta selyem, minden IXSip6rnyO létező színben 7 K. Francia {'>'i —, SL I, 1 köröháSO Mér?: szabású ly£US\ tő! 20 koronáig. ÉT Harisnya-király! iSSXS

Next

/
Thumbnails
Contents