Délmagyarország, 1911. június (2. évfolyam, 124-147. szám)

1911-06-29 / 147. szám

DÉLMAGYARORSZÁG 1911 junius 29 Honvédségi reformok kritikája. (Saját tudósítónktól.) Ha a honvédségre vonatkozó reformjavaslatot átlapozzuk, a legelső, ami figyelmünket megragadja: a nagyarányú létszámemlés. Eddig ugyanis a honvédség évi újonc jutaléka 12.500 fő volt, a javaslat szerint pedig 25.000 fő lesz, tehát az eddigi ujoncjutaléknak kétszerese. Ezt a meglepően nagymérvű létszámemelést első-' sorban a honvédségnek tüzérséggel való ellátása teszi szükségessé, de jelentékenyen fejleszti a javaslat a honvédség többi fegyvernemeit is. Ugyanis eddig volt a honvédségnél huszonnyolc gyalogezred, a javaslat szerint lesz harminckét gyalogezred, melyeknek békelétszáma századonként nyolcvan főre emelkedik. Szervezve lesz kct lovashadosztály, és minden lovasezred géppuskás osztagot kap. A lovasezredek békelétszáma századonként száz főre emelkedik. Ami edig az uj fegyvernemet, a tüzérséget illeti, az aként lesz felállítva, hogy minden egyes gyaloghadosztály kap egy nyolc iitegü tüzérdandárba két lovashadosztály pedig egy-egy lovagló tüzérosztagot. A szolgálati idő a gyalogliadosztáJVoknál két év marad, a lovasságnál ellenben bárom év lesz. Alétszámemeléssel együtt jár a hadkiegészítő kerületek szaporítása is. Eddig volt ugyanis huszonnyolc honvédhadkiegészitő kerület, ezentnl pedig lesz: negyvenhét. A honvédhadkiegészitő kerületek azonosak lesznek a közös hadsereg hadkiegészítő kerületeivel, ami nem nagyon örvendetes dolog, mert a közös hadsereg hadkiegészítő kerületeinek beosztása magyar nemzeti szempontból nagyon kedvezőtlen, a honvédségnél ellenben a hadkiegészítő , kerületek beosztásának ugy kellene történnie,hogy az oly nagy áldozatok árán kifejlesztett honvédség magyar jellege biztosítva legyen. Erre a körülményre fel kellene liivni a honvédelmi miniszter figyelmét; talán még lehetne változtatni a dolgon. Különben a honvédség kifejlesztése örömmel tölthet el bennünket. A honvédségnek tüzérséggel való ellátása nagy haladást jelent, de liol maradnak a honvédmüszaki csapatok? Igaz ugyan, hogy a javaslat szerint minden honvédgyalogezred kap egy munkás-osztagot, ez azonban nem pótolja a különálló műszaki csapatok (genie) hiányát. Amig a honvédségnek műszaki csapatai nincsenek, addig nem nevezhetjük a közös hadsereggel teljesen egyenrangú és egynlő szinvonalu tényezőnek, mert különösen korunkban — a technika szinte csodás fejlődésének korában — egy igazán modern hadsereg a technika vívmányait nem nélkülözheti. Nem is szabad ennyiben hagyni a dolgot, hanem a véderő javaslatok tárgyalása alkalmával a képviselőház katonai dolgokhoz értő tagjainak a legerélyesebben kell követelniük a honvédségnek miiszaki csapatokkal való ellátását. Hogy a honvédségi kórházak számát a javaslat nyolccal szaporítja, azt csak helyeselni lehet, mert ez arról tesz tanúságot,, hogy a hadvezetőségnek nemcsak a katonai szervezet tökéletesítése, hanem a legénység jóléte és egészsége iránt is van érzéke. Ami a javaslatnak az önkéntességre, a sorozásra, a póttartalékra és a fegyvergyakorlatokra vonatkozó részeit illeti, ezek megeg; eznek a közös hadseregre vonatkozó javaslat, a tulaj donképeni véderő javaslat hasonló rendelkezéseivel, tehát nem igényelnek külön ismertetést. Legföljebb ismételjük, hogy ez az ujitás a legjobb, amit várni lehetett. Természetes, hogy a sok ujitás nagy költségeket fog okozni. Csupán a honvéd-tüzérség szervezése 52,710.000 K átmeneti és 23,200.000 K beruházási kiadást igényel, a rendes évi kiadás pedig 15,530.000 K lesz. A reform összes kiadásai a következőek lesznek: rendes évi kiadás 41,000.000 K, átmeneti kiadás 61,000.000 K és beruházási kiadás 54,000.000 K. Szóval a militárizmus sok pénzbe kerül, de a honvédségnek mégis szivesebben adjuk a pénzünket, mint a közös hadseregnek. Bár azt intelligens ember előtt teljesen fölösleges magyarázni, hogy a hadsereg fejlesztése állami kötelesség, különösen az — most. ' 2 összefüggést abban a két aktuális eseményben, hogy ma még a szocialisták hivatalos lapja is kénytelen kiporolni Glücklich Vilma sok apostoli munkában porossá lett kabátját s hogy most a parlament mégis kénytelen volt egy lépést tenni előre, a nők éjjeli munkájának, legalább ipari téren való szabályozására. Bizony nehéz munka itt a nők fölszabadítása. Mert • meg kell védeni a nőket a nők ellen , is. És meg kell védeni a hipokrita férfiak ellen is. De csakhogy megindult valahára ez a védelem. Most már szabad benne reménykedni, hogy egykoron a magyar ég alatt is elkövetkezik a jobb idő s a nők tulfehér kezei ép olyan kevéssé fogják vádolhatni lelkiismeretlenségünket, mint a munkában elgyötört aszszonyok hajlott gerincei. A teniesi grófság főhijitása. Temesvárról jelentik: Temesvármegye törvényhatósága julius negyedikén közgyűlést tart. Ezen tárgyalásra kerül az az inditvány. melyet Woracziczky János gróffal az élükön a vármegye országgyűlési képviselői nyújtottak be és amely odairányul, hogy a vármegye közönsége irjon fel a miniszterelnökhöz, hogy a temesi íőispánságnak a temesi grófi címmel újból való összekapcsolása érdekében legfelső helyen előterjesztést tegyen. A király tudvalevően gróf Pálffy Edének, Pozsony vármegye örökös főispánjának nemrég a pozsonyi grófi cimet adományozta. A temesmegyei képviselők indítványa ezzel kapcsolatban ősi tradíciót kíván föleleveníteni. A temesi grófi méltóság egykor elválaszthatatlanul össze volt kapcsolva a temesi főispáni állással, a török hódoltság alatt azonban feledésbe ment, azonban Mária Terézia újból visszaállította. Az abszolutizmus kora alatt újból feledésbe ment, a nélkül azonban, hogy tételes törvény megszüntette volna. A temesi grófi cimet Hunyadi János is viselte. Az utolsó temesi gróf Csernovits Péter volt, akit a nádor 1848-ban nevezett ki főispánnak. A főrendiház pénteki illése. A főrendiház pénteken délelőtt 12 órakor ülést tart, amelyen az elnöki és egyéb előterjesztések mellett ós a gazdasági bizottság jelentése után az indemnitás és a bankszabadalom meghosszabbításáról azóló törvényjavaslat kerül tárgyalásra. mikor egymás mellett ültünk: — Add ide a szád, hadd csókoljalak meg. Te édes, te drága mókusom! Kitört belőle a sirás, rettenetes, borzongató erővel, mint a zivatar, amelyik fákat seper el a földszínéről s még csak meg se piheg a fáradtságtól. A familia riadtan menekült és egyideig nem m'entek felé. Márkus később kimerészkedett az utcára, különösen estefelé és elhagyott helyekre, a hol nem jártak sokán és nem kellett találkozásoktól félnie. Egyszer mégis összejött valakivel, valamelyik ismerősével, aki elujságolta, hogy a Lehotay bútorát, amelyik hónapok_óta gazdátlan, eladja a rokonsága. — Verekedni fognak rajta, - mondta — mért gyönyörű holmi. Ügy látszik, minden pénzét lim-lomra költötte. Márkust ugyan nCtru,érdekelté különösen az iró; közelebbről nem ismerte, tán egyszef, ha beszélt Vele, de áz ásszonyá, Flórika, felgyuladt, eksztázisba jött, valósággal rajongott volt, ha szó esett róla: — Ugy ir/— rhondta — hógy meg tudnám csókolni a kezét, minden ujját ... a körmei hegyét! . . . — Olyan gyönyörűén ir! — tette hozzá, mikor az ura hűvös kGjyeflén arcára nézett, Néha ilyenekké! jött/""' ' — Lehotaynak csupa kék hálóinge van, képzeld. Batiszt, de olyan kék, mint a nefelejts, amit falusi vizek partján egy kicsit már kiszivott a nap . . . Márkus a fejét csóválta: — Honnan tudod? Az asszony lelkesedése lelohadt erre, zavart lett: — A Berta — felelte — fogadott egy szobalányt, akinek a testvére házvezetőnő volt Lehotaynál, az beszéli. De édes volt ilyenkor is, egy kicsit félrehúzódott haragoskodni. azután magától megbékült, előjött, átölelte a Márkus nyakát és a fülébe duruzsolt: — Kiállhatatlan vagy! Olyan mogorva vagy, mint egy barlangi medve! Mikor Lehotay meghalt: az asszony rettentően megdöbbent; az esti újságokból tudta meg és az arca fakó lett a hirre: — Rettenetes! — mondta. — Ilyen fiatalon! Az embernek megdöbben a lelke. Tegnap . . . még . .• . láttam . . . — Hol? — kérdezte a férj, egész ártatlanul, csak hogy valamit mondjon. Az asszony lecsapta az újságot, a szobába rohafjt, azután magdr.a fS'jkía fi.7- ajtót és egész este sjrt ' " ' : ' — Gyalázat! — mondta még akkor is sírástól fuldokolva, mikor az ura előtte térdepelt. — Gyalázat, hogy még egy halottal . . . egy halottal is gyanusitsz! Azután szépen kiegyezkedtek, Márkus kimagyarázta, hogy azt az ártatlan szócskát csak ugy ejtette el céltalanul. Megint jó volt minden, tovább éldegéltek, de az asszony néha idegeskedett: — El kell tűrni, — mondta a doktor mosolyogva — ez már az állapottal jár. És pár napra rá megtörtént a szörnyűséges katasztrófa, aminek a nyitját senki se találta meg. És Márkus járt, most már az utcákon, mint egy hazátlan árnyék és egyik-másik meghittebb ismerősének újra meg újra elmesélte: — Eleinte igy hivott: mókus . . . De sirt a végén, hát nem szívesen hallgatták: az ember lehetőleg kerüli a szomorúságot. Azután elment Márkus a vércseszemii aggszüzhöz és megalkudott vele a Lehotay Íróasztalára: — Ha Flórika tudná! — gondolta magában, akkor és azután ís sokszor, mikor eltelt egy Jiét és az aszói! még niindig pgy állt ott, érintetlenül, " "' ' '/. i"í. %