Délmagyarország, 1911. június (2. évfolyam, 124-147. szám)
1911-06-28 / 146. szám
II. évfolyam, 146. szám Szerda, junius 28 Központi szerkesztősé® és kiadóhivatal Szeged, t=3 Korona-utca 15. szám t=a Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal !V., c=3 Városház-utca 3. szám c=j ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: egész évre . R 241— félévre . . . R 12'— negyedévre. R 6'— egy hónapra K 2'— Egyes szám ára 10 fillér ELŐFIZETÉSI AR VIDÉKEN egész évre , R 28 — félévre . . . R negyedévre. R V— e®y hónapra R Egyes síim ára 10 fillér 14-— 2-40 TELEFON-SZAM: Szerkesztőség 305 q Kiadóhivatal 336 Interurbán 835 Budapesti szerkesztőség tefefon-száma 128—12 Osztrák csőd. Ausztria alkotmányos bonyodalmainak elintézésében az általános szavazatjognak semmi haszntá sem leliet venni. Szegény Bienerth, egészen ugy járt, mint Goethe hires versében a varázsló tanítványa. Ő is a megtanult büvszóval vizhordásra indította meg az általános szavazat sepiŐjét, de nem rendelkezett a másik büvszóval, amelylyel a túlságossá vált munkát megállította volna és hiába hasította azután ketté a seprőt, csak kétszeres vizhordás lett belőle. Szétverte az obstrukció vizhordóit, de jóformán mindegyik obstruáló pártot kettős kiadásban kapta vissza. Ő már bele is fult a rántásba, de akad-e utána olyan .varázslómester, ki az özönvíz ömlését föltartóztathatná? A német nagymesterek, Bismarck és Bülow mindig el tudták érni, hogy a kelletlen parlament föloszlatásával olyan uj parlamenthez jussanak, amely a legtulzottabb katonai és adóköveteléseket készségesen megszavazza. A német és egyéb példák valóban azt bizonyítják, hogy még a legszervezetteb általános szavazatjog is nagyon fogékony az erős fogásu kormánytekintély mágikus benyomásai iránt. De sohasem lehet ezt alkalmazni Ausztriában, ahol a parlamentarizmus a nemzetiségi és íaji harcoknak állandó csatatere. Ugyan hiába keresnek olyan kormányzati zsenialitást, amely szervező erővel tudjon hatni a pártokra. Kapkodnak hát most rettenetesen az elhasznált bürokrata kabátok lomtárában. Bienerth urat, aki nagyon szellős köpönyegnek bizonyult, fölakasztják már a fogasra és hamarjában leoldották Gautsch urat, a vastagabb szövetből valót és nem egy viharban kipróbáltat. Gautschot erre a szerepre talán az tünteti föl alkalmasnak, hogy a mi nemzeti ellenállásunk évében tulajdonképen ő kezdeményezte Ausztria számára az általános szavazatot, még pedig Luegerék ajánlatára, kik rettenetes xerxesi tábort gondoltak belőle újoncozhatni Magyarország ellen. Ámde ugy esett, hogy bár nekünk nem sikerült semmi szalamiszi győzelmet kivívnunk az ellenünk mozgósított tömeg ellen, az általános szavazatjog háborgó tengerén egymást fúrják viz alá az osztrák parlamenti hajók. És nevezhetik az osztrák miniszterelnököt akár Gautschnak, majd azt téheti ő is, mint a hajdani perzsa király, hogy nagy elkeseredésében megkorbácsoltatja a fegyelmezetlen hullámokat. Nincs mit csodálni, hogy még mielőtt az uj képviselőház egybegyűlt volna, már egészen komolyan beszélnek köreli feloszlatásáról. Pedig ez az ismételt föloszlatás már nem is lehetne más, mint az osztrák alkotmányosság beszüntetése. Már 'éddig is bebizonyosodott, hogy az osztrák általános szavazatjog alapján a föloszlatás uralkodói joga nem jelenthet semmi alkotmányos remeöiumot. Ez a nagysándori kardvágás a gordiusi csomót, ahelyett, hogy kettévágná, csak végtelen gubanccá ráncigálja szét. Csak számot kel! adnunk magunknak arról, hogy itt az úgynevezett múnkakt-pességes többség teremtése sem vezet többé semmi célhoz. Bienerthnek az előbbi parlamentben volt bizonyos munkatöbbsége, (kormányképes többségről a szokott parlamenti értelemben eleve sem lehet szó Ausztriában) amennyiben a német nemzetiek együtt a klerikálisokkal és a lengyelekkel készek voltak szabályosan elintézni az államszükségleteket. Csakhogy a német nemzetiek részéről azzal a kikötéssel, hogy a kormánynak a csehek irányában az alkudozásnak még csak kísérletébe bocsátkoznia sem szabad. Mivel pedig a szláv pártok konok kisebbségi akadékoskodása mégis minden rendszeres munkát megakadályozott, a föloszlatásnak céljául nemcsak egy uj munkakész többség teremtése volt kitűzve, hanem az obstruálásban kimerithetlen szláv ellenzéknek harcképtelenné tétele is. Bienerth elvetette volt a nagy kockát azzal az eredménynyel, hogy a megszaporodott nemzetiAmlkor kéz nem mos kezei Irta Draschc- Lázár Alfréd. — Most, hogy egyedül vagyunk, parancsolj velem édes Janim. Mivel szolgálhatoké pénzzel vagy valami diszkrét ügygyei? Házasembernél az ilyen . . . — Ugyan kérlek, hadd abba! Komoly dologról van szó. —- Párbajról? — Legkevésbé. Csak a tanácsodat akarom kikérni. Cinikus, de higgadtan gondolkozó ember vagy s mivel érzem, hogy nem egészen tiszta a fejem, hozzád fordulok, Feri. — Meg vagyok hatva, édes Janim. — Hát képzeld csak el: el akarok válni a feleségemtől. . — Hogyan? — Igen, igen, tt a szándékom. — Kérlek, ne ismételd mégegyszer, mert kidoblak! — Bocsáss meg, de . . . — Nem bocsátok meg semmit. Szóba sem állok veled többet. Hallatlan! hallatlan! Ahelyett, hogy mindennap térdenállva hálát adnál az Úristennek, hogy ilyen drágagyöngyhöz jutottál, mint amilyen Lucy, el akarsz tőle válni. Te, aki még arra sem vagy méltó, hogy a lábáról letörüld a port! Mi bajod van tulajdonképpen? — Tökéletesen igazad van. Aláírom minden szavadat. Nem vagyok méltó Lucyhez. S azért el akarok tőle válni. — Állapotod kezd aggasztani, Jani! Ha nem érdemled meg Lucyt, azt hiszem, első sorban ő volna hivatva arra, hogy ebből levonja azokat a következtetéseket, amelyeket jónak lát, de te csak nem? — Tudom. De Lucy nem ismer. Szeret, bizik bennem! Bizik! Érted! S látod, ezt nem tudom elviselni. Ha gyanakodna rám, ha üldözne féltékenységével, ha kellemetlen, hideg, elutasitó volna hozzám: nem bánnám. Eltűrném minden szeszélyét, mert ebben látnám jól megérdemelt büntetésemet. De igy? A leghaszontalanabb, a legsemmirekelőbb gazembernek érzem magamat, s ez az állapot megöl. Egyszerűen nem birom ki tovább. — Hát mi az ördögöt művelsz, hogy anynyira bánt a lelkiismereted? — Kérlek, Feri, megcsalom a szegény asszonyt, ahol s amikor csak tudom. Nem tehetek róla, ilyen a természetem. A mi pedig legjobban bánt, az, hogy most már két viszonyom is van s egyiktől sem tudok szabadulni. Az egyiket egy tisztességes aszszonnyal folytatom, a másikat egy kis ballerinával, aki olyan volt, mint a fehér liliom, mikor megismerkedtem vele. Pedig egyiket sem szerettem. De nem elég, hogy a feleségemet csalom meg velük, megcsalom őket különösen egymással s még azonkivül mind a hármat az első jött-ment nővel, akinek csinos arca és jó alakja van. Utálom önmagamat, de ha százszor is megfogadom, hogy megjavulok, mindig ismét újra kezdem. Megvetsz, ugyebár? Csak mondd bátran, úgyis tudom, hogy megvetsz! — Dehogy vetlek meg. Úgysem használna semmit. De most már igazat adok neked. Te nem születtél házasembernek. El kell válnod Lucy tői. — Hál' Istennek, hogy ezt végre te is belátod, édes Ferim! Hát ugyebár, nincs más megoldás? — Nincs. Ez a leghelyesebb, a legkorrektebb, amit tehetsz. -Én is azt mondom. Csak mivel indokoljam Lucy vei szemben? Hiába töröm az eszemet, nem jut az eszembe semmisem. — Meg kell neki mondani az igazat! — A világért sem, Feri! Ez először is nagy bánatot okozna szegénykének, másodszor pedig súlyt helyeztek rá, hogy mint eddig, ezentúl is tisztességes, becsületes embernek tartson. — Vén farizeus! — Taián ebben is igazad van. De be fogod látni, hogy szeretném, ha legalább az emlékem jobb volna, mint amilyen magam voltam. — Pedig nem tudok neked mást ajánlani, mint az őszinteséget. Különben, — hátha eszembe jut még valami? Majd meglássuk. Közben pedig engedd meg, hogy most én vegyem igénybe a te bölcseségedet.