Délmagyarország, 1911. június (2. évfolyam, 124-147. szám)

1911-06-25 / 144. szám

4 r.. DÉLMAGYARORSZÁCi Í9li junius 2S A kormány a kellő sorrendben meg íog csinálni mindent, amit igért. Nem határozatlan, hanem öntudatos politikát csinál. Nem mond le semmiről, de nem is igért semmiféle junktimot. Amit pedig igért, az meglesz. Lovászy vádjai alaptalanok, mert a Kúria eddig minden peticiót visszautasított. A kivándorlásért nem lehet a kormányt hi" báztatni, mert az idén éppen egyharmadára csökkent a kivándorlók, száma, szemben a koalíció idején tapasztalható aránynyal. A közelógületlenség tehát ma kisebb. A választói reform terén a kormány ma is a trónbeszéd álláspontján van. Meg fogja csinálni, de nem fog semmit sem elhamarkodni. A császári hatalom érdekében nem tesznek semmit de az ország érdekében mindent. A nemzet érdeke pedig egy erős hadsereg és ezt meg kell csinálni. (Megszavazták.) A megejtott szavazás alkalmával a nagy többség általánosságban elfogadta a javaslatot, majd vita nélkül megszavazta a részleteket is. Erre folytatták a pénzügyi tárca költségvetésének részletes tárgyalását s a letárgyalt tételeket vita nélkül elfogadták. Főimentette a gyulai esküdtszék a Zsslinszky-fiukaí. — Békéscsabán minden csöndes. — (Kiküldőit munkatársunk telefonjelentése.) A békéscsabai tragédia országforraló epilógusa a mai nappal véget ért. Szánalmasán egyszerű, szabad emberek mától fogva a hősök, akiknek legfölebb zsur-ázsióját emelte a véres tett emléke és néhány főtárgyalási póz, amelybe keveredtek; Áchim András békétlen, bepiszkolt emléke pedig legfölebb a csabai töt parasztok kezeit szorítja ökölbe, a magyar társadalmi reakció örömmel bigygyeszti az esküdtek verdiktje után az áment. Ami még jöhet, az már csak a „rendfentartó" csendőrség dolga. Azoknak lett igazuk, akik kezdettől fogva politikai szemmel nézték az egész bűnügyet és nem az igazságot várták, hanem valószínűségi számítás alapján a reális következmények egyenletét vezették le. Az uj tragikus hős, amely a viaskodó felek nyomába lépett, Magyarország jogrendje, ujabb sebből vérzik — de ez a hős már senkit sem érdekei, niert hozzászoktunk a sebeihez és a farizeus beteglátogatók sirámaihoz is. Beigazolódott, hogy Magyarországon, a büszke huszadik században is: akié a föld, azé az igazság! Azok, akiknek imponál a földesurak önkénye és tömegkormányzó egoizmusa, természetesnek és igazságosnak fogják tartani, hogy az ur lelőtte a parasztot, amikor ez a polgári jogegyenlőség fegyvereinek segítségé vei az uraknak túlságosan kényelmetlen kezdett lenni. A gyulai párbaj törvényes formák között, az állam asszistáiása mellett folyt le, de bizony párbaj, istenitélet volt csupán és isten ebben az interpretálásban ismét igazságtalannak mutatkozott, mint az inkvizíciós középkorban oly sokszor. A Zsilinszky-fiukat fölmentették, mert megölték az apjuk rágalmazóját, felmentették a törvény és igazság nevében, amelyre hiába hivatkoztak az életből kitaszított ember hitvese és gyermekei abban a kiközösítő társadalomban, amelynek mit se vétettek. Hát jól van. Az igazság ritkán ragyogtatja fényes arcát az emberek sokasága előtt. És hogy mi az igazság, azt ugyancsak ritkán adatik meg ismerni viaskodóknak és csendesen szemlélőknek egyaránt. Az igazság is, a törvény is olyanok, mint ősei, a paragrafusok: görbék, kacskaringósak és I;fi Hl!''•'!'ók- Va < i nj?m' iTzsáeban é"1 törvényben, ami emberi munka és emberi juss, ami nem érzések és hangulatok, nem kiegyenlíthetetlen indulatok és meggyőződések letéteményese, amihez mindenkinek és mindannyiunknak rendíthetetlen jogunk van és ez az alaki igazság. Az az ut és az a mód, amelyen emberi féligazságainkhoz eljutunk. Ami fájdalmas és megaiázó ebben az exedusban, ami ellene dolgozik minden kiengesztelő és megbékítő tendenciának, ami mérget vegyit a szájöblitő vizbe is, amelylyei a bünper keserű és aljas izétől szabadulni akarunk, az az áiiam asszisztenciája, amelylyei ezt a párbajt lehetővé tette. Szinte bizonyos, liogy megint az esküdtek, az esküdtszék intézménye lesznek azok, akik eiien az elfogulatlanok haragja, a felületesen látók dühe fordulni fog. Ismét a díván lesz a bűnös, amelyet olyan sokan szeretnének kidobni a magyar állam uri háztartásából és amely valóban nem soká fog ellenállhatni a sok oldalról jövő ostromnak. Megint az esküdtek lesznek a hibásak, mert nem őrizték meg a törvényt és a szigorú jogrendet, sem pedig a jogrend ősei, akik a laikus léleknek és az elfogultságnak e drága kincset játékul odavetették. Az igazság talán nem szorítható a törvény Prokrusteságyába, de az igazság keresése egész bizonyosan beleszorítható. És ebben a biinpörben akörül történtek felháborító mulasztások. Az az ügyész és az a szolgabíró, aki a gyilkosság gyanújával bizonyossággal terhelteket le nem tartóztatja, hanem módot ad arra, hogy kitaníttassanak és védelmükre elkészüljenek, nagyobb bűnösök a jogészmék tribunálja előtt, mint azok a vádlottak, akik az adott helyzettel élnek, vagy talán visszaélnek, vagy az a magánjogi képviselet, amely esetleg a mulasztások leküzdésére szokatlan tanácskozásokba keveredik. Az az ügyész, aki gyilkossággal vádol, holott ha a valósáhgoz hiven lefokozza vádját, illetékes szakbiróság elé viheti az ügyet, nem hivatkozhatik a laikus esküdtek tévedésére, aminthogy csak félig cselekszik igazat, ha meliőzi a szónoki fogásokat és vádolásánál egész mivoltával dokumentálja, hogy érzései nem egészen fedik hivatalos és rövidre fogott szóáradatát. És a legfőbb őrei a jogrendnek, a koronaügyészség nagyméltóságú férfiai csak a papirosigazságnak tesznek eleget, ha nem keresnek arra módot, liogy egy szenvedélyes ojgvitát kiragadjanak az izzó és gyűlölködéssel teli légkörből, amelynek mágnesessége minden iránytűt eltorzít a maga utvonalából. Szép dolog a frázisok kerülésé a vád asztala mellett, csak ne volna oly tulíüszeres a védőeitielvény mellette. Törvényeink a vád és a védelem egyenrangúságát és egyenjogúságát is hirdetik, de bizony arról is kellene egy kissé gondolkozni, hogy egyenlő erősek is lehetnének. Ma ez a vélemény kedves a tömeghangulatnak, de tegnap még az egész ország forrott a Haverda-bünpör kimenetele miatt. Ott is az esküdteket okolták, holott a rendőrségtől a biróságig nem volt fórum és epizód, amely ne hibázott, ne tévedett volna. Ott o szekrényjelenet, a védelem aránytalan túlereje, itt a vádlottak szabadlábonhagyása, az ügyész reserváltsága. A mérleg arra hajlik, amelyre több sujt vetnek a serpenyőbe. Nem mindig tényekben és igazságokban. Az Áchim•• Ysiliprzl'y- "cnv.*!-: is ' r" legvégső tanulságai. A csabai tót parasztok öklei majd csak meglazulnak és a jogrend vitázói is vajmi hamar el fognak csendesedni. De a jogrend, amelynek nevében árvává szabad tenni a társadalmi harcokban első csatasorban állók serdületlen gyermekeit, amelynek égisze alatt meginog fizikai törvényeknek hódoló erőiben a bíróság előtti egyenlőség váza is, amely, eltűrni kénytelen a közigazgatási kiskirályok törvénysértéseit is, az a jogrend állandó veszélyben vain. Arra jobban vigyázzunk, akár szeretjük, akár gyűlöljük egymást. Mindannyiunkra eikövetkezlietik egy olyan nehéz óra, amelyben szükségünk van erre a bitre. A fölmentő Ítélet természetesen országszerte óriási feltűnést keltett. A kora ebéd utáni órákban terjedt el az esküdtek szenzációs verdiktjének a liire, amelyet Szegeden a Délmagyarország különkiadása röpített szét már másfél órával az itélet kihirdetése után. A szombati tárgyalás. Az izgalmas drámák ötödik fölvonásának minden hatásával kezdődött ma reggel a hat nap óta tartó tárgyalás utolsó napja. Félkilenc óra volt, mikor Gátbor y elnök megnyitotta az ülést. Birák esküdtek komolyan, fontos szerepük tudatában foglalták el helyüket és csendesen viselkedett a közönség is. Zsilinszky Gábor és Zsilinszky Endre elvesztették azt az imponáló nyugalmat, amely az eddigi tárgyaláson olyan szimpatikussá tette Őket a hallgatóság szemében. Ma már nem voltak vakmerő hősök, és a hallgatóság sem bizott annyira az ítéletben. (A kérdések.) A tárgyalás megnyitása után az elnök fölkérte az ügyészt, liogy reflektáljon Kenedi Géza dr, és Keppich Frigyes dr tegnapi vmdbeszédeiréj amelyek az egész délutánt elfoglalták. • < Liszy Viktor dr királyi ügyész nem élt a replika jogával, mire az ügyvédek is elálltak a viszonválasztól. De nem kívántak élni törvényadta szólásjogukkal a vádlottak sem. Fölolvasták ezután a kérdéseket, amelyeket már tegnap délben, az ügyész vádbeszóde előtt közöltek az. esküdtekkel, összesen harminchárom kérdést tettek föl, amelyek két csoportra, oszlanak. Az egyik csoport Gáborra, a másik Endrére vonatkozik. Az első csoporban összesen 15, a másodikban 18 kérdés van. Az első főkérdés mind a két csoportban az előre megfontolt szándékkal elkövetett emberölésre vonatkozik, azonkívül fölteszi a szándékos emberölésre s a haláltokozó súlyos testisértésre Vonatkozó kérdéseket is. A mellékkérdések közt Zsilinszky Endrére vonatkozólag föltették a biinsegédség kérdését is. (Elnöki szó az esküdtekhez.) Mikor ez is megtörtént, Gálbory József elnök kötelességszerűen összefoglalta az esküdteknek az eddig történteket. Elnöki rezümééjét, amely ötnegyed óra hosszat tartott, igy kezdte meg: — Az adráma, amely Békéscsabán május 14-én a csendes Mészáros-utcában lejátszódott, minden izgalmával megismétlődött. Fölvonultak előttünk a tanuk, itt vannak a vádlottak és elmondották azt a tényállást, amelynek alapján önöknek Ítélkezniük kell. Élvezettel hallgattuk a védők okfejtését, csak a kritika hiányzik: önöknek, az esküdteknek igazmondása. Azt várjuk még, hogy a verdiktet meghozzák s csupán az én fövilágositásaim hiányoznak, amelyek megadására a törvény kötelez. Magához a bizonyítási anyaghoz nem nyúlhatok hozzá, hanem az esküdteknek saját belátásuk, mérlegelésük és igazságszeretetük alapán kell megtalálniok az igazságot. Ezután ismertette az elnök az esküdtekkel i;"..-<>tp,': V[ p] járás tpeViikpi vészéi és a