Délmagyarország, 1911. június (2. évfolyam, 124-147. szám)

1911-06-25 / 144. szám

1911 II. évfolyam, 144. szám Vasárnap, junius 25 w^xmmxmgmsmss Központi szerkesztőséi! cs kiadóhivatal Szeged, e zi Korona-utca 1-5. szám cr.i Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., e.n Városi;,;z-uíca 3. száin a ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: egész évre . K 24'— félévre . . . K 12" negyedévre. K 6'— egy hónapra K 2Egyes szám ára 10 fillér ELŐFIZETÉSI AR VIDÉKEN egész évre . K 28-— félévre . . . R negyedévre. K 7'— egy hónapra K Egyes szám ára 10 fillér 14-— 2-40 TELEFON-SZAM: Szerkesztőség 305 a Kiadóhivatal 836 Interurbán 835 Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—12 A függöny legördült, véget ért az egyhetes színjáték, amelyben nem Achimék vagy Zsilinszkyék sorsából bontakozott ki a legsötétebb tragikum magva. Szenzációkkal nem szolgált ez a biinpör, arni individuális tragikum volt benne, az teljessé fejlődött az alatt a huszonnégy óra alatt, amely alatt a halál elemésztette az életerős, deli Achimot és egy Brovning és egy bot, vagy ki tudja, még mi, gyilkossá avatott két fiatalembert, akik alig kezdték meg az életet és már is szövevényes ösvényének majd a végére jutottak. A Haverda-pör sokkal nagyobb adagokban szolgált antropológiai, fiziológiai, emberi és lélektani érdekességekkel, amelyek sok részükben a gurmandokat, sok részükben a tudományosan vagy komolyan érdeklődőket vonták a hires-neves biinpör kuszált anyagához, szomorú emlékű bőseihez egyre közelebb. A Zsilinszky-pür kívül van azoknak a nagy, európai nevezetességre szert tett bünpöröknek gazdag során, amelyeket a szereplők egyénisége, öszszetett és csak nehezen kibogozható lélektani motívumok szélesbitettek hatalmas méretűvé. A tény, a valóság itt szüz-tisztán áll. Acliim András sértegette, üldözte az öreg Zsilinszky Endrét. Amikor a helyzet egyre tűrhetetlenebbé vált, elhatározta a két Zsilinszky-fiu, hogy apjuknak elégtételt szereznek. Elmennek ebből a célból Áchim lakására ós ott dulakodás közben vagy nélkül megölik a parasztkirályt. Minden egyébnek, ami az eseményekhez tartozik, tisztára a helyes jogi megitélés érdekéből van jelentősége. A helyes jogi megitélés érdekéből van jelentősége első sorban annak, hogy Zsilinszkyék azért mentek-e Áchim lakására, hogy őt nyomban megöljék, vagy csak azért, hogy felelősségre vonják. Még egy-két lényegtelenebb körülményen kivül minden egyéb, aminek valódisága után ebben a biinpörben kutattak, ami Zsilinszkyék bűnössége, vagy nem bűnössége mellett adatot szolgáltatott, nem a vádlottak, az áldozat, vagy a bünpör egyéb szereplőinek személyes dolga, erénye, vagy legtöbbször baja, betegsége volt, hanem egy egész társadalomé, amelyet megfertőzött az, hogy elaljasitották, lealacsonyították az osztályharcot és a társadalmi erők helyett egyéni érdekeket és értékeket tettek a legnagyobb erők ütköző pontjába. Nem a két Zsilinszky-fiu volt itt a vádlott, hanem egész Békéscsaba, amely hosszú napokon át alig tudott egy-egy olyan tanút szolgáltatni, akinek a biróság előtt *való igazmondásához kétség nem fért volna. Szorosan és szigorúan társadalmi ez a pör, amint társadalmiak azok az okok, amelyek Békéscsaba lakosságát pártokra osztották, társadalmiak azok a konzekvenciák, amelyek levonására a tárgyalás egy hetes anyagából bőven nyilik alkalom. * A magyar közigazgatás fonákságáról köteteket lehetne irni, nem a Mikszáth Kálmán humoros, szatirikus nyelvén, hanem a nagy, a sötét, a félelmetes Ibsen módján, aki minden társadalmi, gazdasági, családi, egyéni baj ősforrásául a hazugságot állította be, amely színtelenné és frázisossá teszi a társadalmi életet, ingadozóvá a legtöbb gazdasági hatalmat, csuszamlossá az erkölcsöt, lejárttá a családi életet és kétessé minden egyéni értéket. Ezek a tarsadalmi, gazdasági, családi és egyéni hazugságok megdönthetetlennek látszó óriások serege gyanánt nőttek ki a Zsilinszky-pör sürü-irásos, türelmes és sokat beszélő aktáiból. A feketeruhás Achimné minden gyászbaborultsága és ambiciója mellett, amelylyel a Zsilinszky-fiukat üldözőbe vette, sem tudott bennük rokonszenvet ébreszteni, részvétet támasztani. Sokszor és indokolatlanul előtérbe tolakodott a fájdalmával, a gyászával, teátrális jeleneteket rendezett. Mit akart ez az aszszony? A parasztpártnak az uri párt ellen való gyűlölködését, marakodó harcát akarta ura emiébében tovább vivni az igazságszolgáltatás szentélyében ? Elégtételt, boszut akart Áchim András haláláért, aki mégis csak hozzáállott legközelebb, akinek emléke ma fekete ruhája, jövendő életében bus özvegysége és két szép leánya ? Vagy talán — amit magunk sem akarunk hinni — jó kamat mellett szerette volna tőkésíteni a békéscsabai áldatlan harcoknak azt a néhány perces csatáját, amely urát a sírba, a Zsilinszky fiukat a vádlottak padjára juttatta ? Akárhogy is van, bántó volt nagyon, hogy ez az özvegy ennyire agresszív módon akart beleszólni a tárgyalás sorsába. Bántó volt, mert aki gyászol, ne hivallkodjék a könyeivel, aki boszut akar, legyen ereje és bátorsága azt egyedül kivivni és aki jó üzletet szeretne kötni, ne a temetőbe menjen. De Achimnénak a viselkedése némileg talán indokolható azzal, hogy primitív asszony, aki emellett asszimilálódott is alioz a levegőhöz, amelyet néhai ura teremtett meg. Mit szóljunk azonban ahoz a csendőrhöz, akit a független biróság nem eskettetett meg a vallomására, akinek kihallgatása közben szégyenkezve megy el a tárgyaló teremből a csendőríőhadnagy, ahoz a szolgabírósághoz, amelyen ilyen nagyfontosságú ügyben akkor kezdik el a jegyzőkönyv irását, amikor a vádlottak már eltávoztak. Olyan súlyos, olyan komisz botrányok ezek, amelyek fölött a tárgyalás befejeztével nem lehet napirendre térni. Itt már nem formalitásokba, hanem vétkes hanyagságokba fullasztják az anyagi igazságot, ezeket az embereket a tanuk padjáról a vádlottak padjára kell ültetni. A földúlt békéscsabai viszonyok a a Zsilinszky-fiuk fölmentésével aligha szanálódnak. De ennek a tárgyalásnak hullámai a közigazgatásnak olyan szenynyeseit vetették felszínre, amelyektől meg kell tisztítani a megyei és községi közigazgatást, ha azt nem akarjuk, hogy merev bürokratizmusok és bűnös hanyagságok ledöntsék az élet- és vagyonbiztonságnak, az egész társadalmi rendnek azt a gyönge bástyáját is, amelyet a mindig hiányos, sokszor hibás és elavult tételes törvények, a következetlen és mindig ingadozó társadalmi etika építettek föl. * Ismét a szokásosnál markánsabbul domborodott ki a zsurnalisztikának nagy és nehéz szerepe. A vezető fővárosi és vidéki reggeli és estilapok önfeláldozó munka és példás áldozatkészséggel állottak az események, az emberek és az igazságosztás szolgálatára. Igen, igy mondtuk: az igazságosztás szolgálatára. Nagy fejlettségével, hatalmas elterjedtsegével, az eseményeknek gyors és hü megrajzolásával és becsületes kritikájával az ujságirás nem egy bünpörben többet segített az anyagi igazság földerítésénél, mint az igazságszolgáltatás komplikált szervének bármely része. Hogy begyöpösödött koponyák ennek ellenére nagyon gyakran leszólják az újságírást és az újságírót, nagyon jól tudjuk. A magyar társadalom még mindig azt az osztályozást használja, amit ménesekben és állatseregletekben szoktak, de ézt is tévesen. Egyik legelső osztálynak akarja tenni a diplomások osztályát és azt hiszi, hogy az ügyvédségre vagy orvosi gyakorlatra képesitő pergament olyasvalami, amivel beoltódik és amitől megfinomodik az ember vére. Valószínűbb ugyan, liogy ennél a megítélésnél anyagi nézőpontok is vezetik a hiúságoknak csak a viskójáig fölérő embert, aki persze