Délmagyarország, 1911. június (2. évfolyam, 124-147. szám)

1911-06-23 / 142. szám

1911 II. évfolyam, 142. szám Péntek, junius 23 DÉLMAGYAROR 1 öni < e K s:t?sig cs Kiaáíhivata! Szeged, 9 c=s Korora-utóa 15. szám e-i Budapesti szerFesztöséfl és kiadóhivatal IV., cza Városház-utca 3. szán: a ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: egész évre . II 24'— félévre . . . fi 12'negyedévre. K 6'— egy fiónSpra fi 2'Egyes szán ára 10 fillér ELŐFIZETÉSI AR VIDÉKEN ? TELEFON-SZÁM: egész évre . K 28'— féiévre . . . R 14— | Szerkesztőség 305 cnL Kiadóhivatal 836 negyedévre . R V— egy hónapra K 2*40 j tMcrurbán 835 Egyes szám ára 10 fillér j, Budapesti szeikmthség telefon-száma 128—12 Osztrák tanulságok. Mikor először csapott le a választások bakója az osztrák keresztény; szocialista párt fejére: nem tudott vele egészen végezni. A pótválasztások guiiiotinje már élesebb volt: leszelte a keresztényszocialista párt törzséről az összes, de az összes fejeket. Ahány vezér, mind halott. A hires, a nagy fejek ott vonaglanak a fürészporban. Ez is nagy eredmény már, de hátra van még a bakó harmadik csapása, Ha megjön a bécsi községi választások napja, akkor majd kiteszik Bécsből a keresztényszocialista holttestet az udvarra. Lueger pártja: volt — nincs. Bécs fölszabadult egészen. És ha igaz, hogy a keresztényszocialista párt volt a trónörökös pártja, akkor a párt meghalt, mielőtt ura megszülethetett volna. Ebben a világot konsternáló fordulatban nem legfontosabb, de legérdekesebb momentum az az utólagos fölismerés, hogy az egész keresztényszocialista diadal voltaképen Lueger személyes diadala volt. Vele győzött, halálával bukott a párt, Az a Bécs város, mely legközvetlenebbül állott a szép Károly varázsa alatt, legelőbb vitte őt és pártját diadalra s most, megszűnvén az egyéni varázs, legelőbb buktatta is el pártját, De ahogyan kezdetben Bécs példája hódította meg Luegernek ős pártjának a vidéket, ugy a legközelebbi választásoknál megint csak Bécs példája lesz az, melyet követve, a vidék is el fogja buktatni a lefejezett keresztényszocialista pártót. Pünkösdi királyság tehát az az önvigasztalás, hogy a vidék mégis hü maradt a keresztényszocialistákhoz, csak Bécs pártolt el tőlük. Nem ugy van az. A vidék nem volt még informálva Bécs hangulatváltozásáról s azért látszik hívebbnek az elhalt Lueger pártjához. De nézzék csak meg majd ezt a vidéket a legközelebbi választásnál. A másik érdekes momentum ebben a fordulatban az általános választói jog hatásának megfigyelése. Kiderült mindenekelőtt, hogy az általános választói jog igazában csak a nagy városokban használ a radikális táboroknak. Az intelligencia szavazatai ezekben a nagyobb körzetekben tömörültek a szociálisták, dé még inkább a liberálisok körül. Maga Bécs a szociálistáknak juttatott többséget, de a legtöbbet nyertek az általános szavazati jog révén az egész országban a liberálisok. A választók túlnyomó többsége tehát a szélsőségek között a józan középutra lépett s a végletes szociálisták között a szabadelvűeket választotta. S ha ez az eredmény momentán kellemetlen is a mai osztrák kormánynak, de ezt a muló kellemetlenséget nem lehet az általános választói jog rovására írni, mert Ausztriának és Ausztria jövendő kormányainak csak megnyugvás lehet az, ha az általános választói jog alapján hovatovább olyan liberális többségre támaszkodhatik, melyet egy erősödő szociálista párt a szabadelvűséi? mellett való versenyzésre kényszerit. Az általános választói jog biztosítéknak vált be, hogy az összeütköző szélsőségek között a szabadelvüség legyen a győztes. Harmadik és ránk magyarokra nézve legfontosabb momentuma az osztrák választásoknak: a Magyarországgal szemben álló erőviszonyok megváltozása. Az a többség, melynek jelszava a Magyarországba való bemasirozás, zászlója a magyargyülölet és legfőbb ereje az a titkos hit volt, hogy a trónörökös intencióit képviseli: a tegnapi nappal megszűnt. A keresztényszocialisták nem urak többé Bécsben, nem urak többé a Reichsrathban s ezzel megszűnt az a rontó erejük is, hogy állandóan tüzelhették a magyar reakcionáriusokat. A Reichsrath többsége immár azokból a liberálisokból rekrutálódik, akikkel annak idején mégis csak jobban boldogultunk s azokból a szocialistákból, akik önmagukat a érnék arcul, ha nacionalista jelszavak szerint bírálnák el a magyarokkal fölmerülő ügyeket. Májusi levél — Egyik leány a másikhoz. — Irta Álba Áevis. . . . Elmondom neked, igen, de félek, nem sokat érsz vele, mert a mese apró és olyan szakadós, akár az elavult cérna. Voltakép tán nincs is mese, csak hangulat van, amelyik beleveszti szinét a tinta feketeségébe. Es érzések vannak, amik meghatók, szomorúak és édesek átérezve, de leirva nem jelentenek mást: néhány betűt! Borzasztó, hogy nem tudom elmondani, ugy, ahogy szeretném, ugy, ahogy megtörtént, hát elmondom csak ugy, hogy te a szines, meleg lelkedből hozzáadd a szint és meleget. Akkor szép lesz és igaz lesz! ... Az ebédlőben és a gyermekhálóban fűtöttünk akkor, innen tudom, hogy tél volt, mert máskülönben nem értem rá az idővel törődni. Végeztem ugyan a dolgomat ugy, mint azelőtt, csak kissé szótlanabbul és álmodóbban. Szerelmes leány módjára! Érdekes, hogy ebben az időben alig volt egy öntudatos, tiszta gondolatom! A belső érzéseim ugy elkábítottak, mint egy kloroformmal átitatott selyemkendő . . . Például: az ablakon kinézve, elgyönyörködtem a világ ragyogó fényességén, de az már eszembe nem jutott volna, hogy a hó, a bokáig érő hó árasztja azt a fehér csillogást. Aztán órákig elbámultam a szemközti háztetőt, melyről vastag, áttetsző csapok függnek le és nem tudtam bizonyossággal, jég-e az, vagy gyémánt. Szépek voltak, sziporkáztak a napban, gyönyörködtettek. S a szemem rájuk tapadt,csak ugy, önkénytelenül, gondolat nélkül . . . Szent, hogy képtelen voltam gondolkodásra, álmodtam nappal is, járva-kelve, nyitott szemekkel, ép, mint az éjszakai feketeségben. A szobákat, mondom, fűtöttük. Az ebédlőben volt egy hatalmas kályhánk, fehér porcellánból, ez befűtötte az anyáék szobáját is. Olyan kályha volt, amit regényírók kandallónak szeretnek nevezni. Borzasztó szenet nyelt el, amig fölmelegedett, de ha aztán fölmelegedett! . . . (Olyaa volt, mint egy simahaju, lesütött szemű asszony! . . .) Ketten ültünk egymással szemben és a térdeink között alig volt egy vonalnyi hézag; ügyelnem kellett, nehogy egy kicsit előre hajoljak, vagy megcsusszanjon alattam a szék s egymáshoz érjünk, Isten ments! (oh, bárcsak igy történne! . . .) És ez a rettegés okozta tán, hogy az egész testem ugy bizsergett, mintha csiklandoznának. Amikor valaki bejött hozzánk, vagy keresztülhaladt a szobán, hirtelen beszédbe kezdtünk; mint a bűnösök, akik rosszban törik a fejüket, s el akarják azt palástolni. (Sajátságos, hogy az ember olyan gyanúsnak, olyan rajtakapottnak érzi ilyenkor magát! Persze, fontos és nagyszerű dolgok kerültek szóba;Józsi a hivataláról mesélt, amelytől lélegzeni se lehef. Majd a napot szidtuk, ami igy télen, egy arasz. Azután rátértünk a lagyos időre, amit ugyancsak megérez a sok szegény ember. A szegényekről egyébként süriin esett szó: mind a ketten sajnáltuk őket. Elmondta, hogy van egy öreg szolgájuk a hivatalban, aki szárazzsömlyét eszik ebédre, de minden este forró marónit visz haza a nagy leányainak. Igen szomorú alak szegény; ősz, horpadt mellű s olyan gyönge, hogy bot nélkül tán járni sem tud, de a gesztenyés zacskót mindig ott viszi a kabátja zsebében és melegiti rajta a kezét. Józsi sokszor adott neki pénzt, hogy főzessen magának egy tányér erős, jó husievest, de az öreg ilyenkor bomlott pazarlásokra vetemedett; szalagot, meg virágos kendőt vett a leányainak, s egyik irodaszobába bújva, széles ábrázattal ropogtatta megmaradt fogaival a száraz zsemlyét. Mikor ezeket elmondta Józsi, a piros, szép szája meg-megremegett, s ideges ujjaival dobolt a kályhán: Azt hiszem, szégyelte a gyöngeségét, az ellágyulását, pedig nincs gyönyörűbb és hatalmasabb, mint egy férfi, akinek a más nyomorúsága fáj! Azután . . . csókolóztunk. Ez olyan magától jött, olyan elkerülhetetlenül, mintha öröktől fogva csókoltuk volna egymást. És mindennap forróbbak és erősebbek lettek a csókok . . .