Délmagyarország, 1911. június (2. évfolyam, 124-147. szám)

1911-06-22 / 141. szám

1911 II. évfolyam, 141. szám Csütörtök, junius 22 DÉLMAGYAR! liözpcn i se k.s"tőség és kiadóhivatal Szeged, Kerona-utea 15. szám Budapesti szsrkesztfiség és kiadóhivatal IV., =3 Városház-utca 3. szám eza ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: egész évre . R 24'— félévre ... R 12" negyedévre. R 6-— egy hónapra R 2-Egyes szám ára 10 fillér ELŐFIZETÉS! AR VIDÉKEN egész évre . R 28-— félévre . . . R 14'— negyedévre . R V— egy hónapra R 2-40 Egyes szám ára 10 fillér TELEFON-SZAM: SzerhcsziSség 305 a Riadóhivatal 836 Interurbán 835 Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—12 fiz uj egyetem. A tegnapi és a mai nappal Szegedre vigasztalóbb képet nyert az az országos jelentőségű ügy, amelynek ránk nézve kedvező megoldásától a város fejlődésének uj és gyorsabb kialakulásait vártuk. A harmadik egyetem fölállításának dolgában Szegeddel tárgyalnak és Szegeden tartanak helyszíni vizsgálatokat a közoktatásügyi miniszternek megbizottai és ezzel halomra dől minden föltevés, amely abból, hogy a kormány Debrecennel kezdte meg a tárgyalásokat, azt a következtetést vonta le, hogy Debrecené a harmadik egyetem. Kezdettől fogva alaptalannak és indokolatlannak tartottuk ezt a véleményt. Bármennyire megingathatlan az a véleményünk, hogy országos kulturális, gazdasági és közigazgatási érdekek kizárólag Szeged javára szóló döntést eredményezhetnek, mégis lehetőnek tartunk olyan döntést, amely a harmadik egyetemet nem nekünk juttatja. De lehetetlennek tartottuk azt, hogy ez a kormány a többi város meghallgatása, a többi várossal való tárgyalás nélkül határozzon ebben a nagyjelentőségű kérdésben akkor, amikor két-három város igazán nagy áldozatkészségről tett tanúságot, hogy megnyerje azokat az előnyöket, amelyek a harmadik egyetem fölállításából származnak. Sokszorosan tartottuk lehetetlennek Szeged mellőzését, amikor aspirációi a legkomolyabbak, áldozatkészsége a legnagyobb és országos jelentőségű férfiak egész sokasága sorakozik abba a táborba, amely egyedül való közérdeknek a harmadik egyetem Szegeden való fölállítását hangsúlyozza. Ugy érezzük, hogy most, amikor szegedi vonatkozásban olyan aktuális és komoly lett ez a kérdés, mint még nem volt soha: sorba kellene szedni és csatába kellene vinni minden érvet, amelyet a harmadik egyetemnek Szegeden való fölállítása mellett eddig fölhoztak. De ez messzire vezetne és régi, bár kipróbált fegyvereknek újból való megforgatása aligha jár azzal az eredménynyel, amelylyel ezután a nagyfontosságú kulturmozgalom után pontot szeretnénk tenni. Minden esetre helyes dolog, hogy amikor a harmadik egyetem dolga közvetlenül a megoldás előtt a közélet szinterén nagyobb sulylyal jelenik meg, mint valaha, Lázár György dr polgármester egy utolsó, nagy akcióba kezd, amelylyel Szegednek egyetlen várostól el nem ért anyagi ereje és nemes áldozatkészsége mellett dokomentálni akarja azt, hogy Szegednek kívánja az egyetemet majd az ország felének minden városa és vármegyéje. Ma, a második napon befejezték a közoktatásügyi miniszter megbizottai Szeged várossal folytatott tárgyalásaikat, amelyeknek célja az volt, hogy az uj egyetem céljaira fölajánlott hozzájárulások tekintetében teljes megegyezés jöjjön létre a kormány és a város között. A miniszter megbizottai mindössze az uj egyetem céljaira fölajánlott hely tekintetében voltak más nézeten, mint a város és azt kérték, hogy a törvényhatóság az egyetem céljaira szükséges ötven hold területet Újszegeden jelölje ki. Ez minden bizonynyal rövidesen meg fog történni, ugy, hogy mire a kormány elé járul az a hatalmas küldöttség, amely az uj egyetemet Szegednek sürgeti, a városnak olyan ajánlata fog a kormány előtt feküdni, amely a legtávolabbi igényeknek is megfelelő, minden várakozást kielégít. Nem lehet tudni, hogy az uj egyetemért versenyző városok közül melyikkel kezd még tárgyalásokat a város. De bizonyos, hogy minden város Emberek a hegytetőn. Irta: Herczeg Ferenc. Emberi hang hallatszott a hegytetőn, ahol az elhagyatottság csendjét csak a sziklák közt tévelygő szél siivöltése és a ragadozó madarak károgása szokta zavarni. Ádám és felesége ott jártak a hegycsúcs puszta, lepörzsölt gyöpén, a törpe fenyőbokrok és fehér szikladarabok közt, melyek ugy heverésztek szanaszét, mint egy özönvíz előtti állat korhadó csontjai. Ádámné aztán fölmászott az egyik meszes kőszálra, a legmagasabbikra, amely messze föluyuk a levegőbe, mint a vízben fuldokló ember keze. Eölőtte semmi sincs, alatta a tízezer lábnyi hajmeresztő mélységben, mohlepte vai onddurásokként simulnak az erdős halmok a hegyóriás lábához. A halmok közt van egy tenyérnyi világos folt: a fürdő parkja, hol mikroszkopikus tarka pettyek, piros és fehér napernyős infuzóriák végzik a déli sétájukat. A vékony csillogó vizionál szélén pedig egy kis fekete féreg tolja magát előre, fehér füstöt eregetve: a déli gyorsvonat, amely a szemhatáron ezüstködbe borult óceánként elterülő rónaság felé halad. Ádám lefeküdt a vörhenyes gyöpre, meszszilátóval a kezében. Nem a vidéket, hanem a feleségét nézte, aki lobogó ruhával támaszkodott a hegymászó botjára. Az aszony arca sápadt volt; szótlan megindulással, szinte rémülten nézte a kolosszális térséget, amelyben a lelke eltévedt, mmt a madár, amelyet a vihar elsodor a nyilt tengeren. Az asszony kívánságára jöttek föl ide. Korai szürkületkor indultak végigmentek a fürdőhelyet övező parkon, napfölkeltekor pedig betértek a szűzies, baltát nem látott erdőségbe, hol a bükkfák lombja a szélben sziszegő, titokzatos kupolát vont a kidőlt faóriások korhadt törzse felé. Aztán végtelen, fehér kőomlásokon haladtak végig, majd egy kiszáradt patak sziklás medrében folytatták utjokat. Minden kanyarulatnál azt hitték, hogy már elérték a hegy legtetejét, a tetőre érve pedig ujabb lejtőt láttak maguk előtt, elérhetetlennek látszó, ködös magasságban. összekapcsolt kezekkel, egymást emelve haladtak fölfelé: elől a férfi, nyomában a nő sápadt mosollyal és lihegve. Ádám hatalmas tüdeje szivta a vadon friss levegőjét. Valami gyermekes büszkeség töltötte el, hogy kiemelhette az asszonyt a völgynek párás köréből. ö nem szerette azt a levegőt odalenn, a fürdői élet idegsorvasztó páráját, hol titokzatos, előtte érthetetlen beszédekkel gyötörték és ahol rejtelmes vágyak idegenitették el tőle az asszonyt. Most, mikor megfeszített izmokkal és harmonikusan összevágó léptekkel törtek a magasba, a hűvös szélben szétfoszlottak sötét töprengései és hetek után érezhette megint először, hogy az asszony mégis csak az övé. Az övé, a vadon fölséges csendje közepett, az övé itt, hol íenki sincs, aki elragadhatná tőle. A felhőket szántó keselyük rémült szárnycsapásokkal menekülnek, az erdei nyulak és özök pedig hanyatthomlok illannak el a bokros lejtökön, ha közeledik a teremtés legféletmesebb ragadozója, az ember. Az ember pedig, gyöngébb társa kezét fogva, kevélyen teszi reá lábát a hegyóriás szűzies nyakára. Ádámné jóidéig elgondolkozva nézte a vidéket, aztán egyszerre nem látott semmit. Felhők torlódtak össze a völgy fölött, aranyos hátú, barna felhősárkányok, melyek lomhán gomolygó csordákban úsztak a levegőben és utjukban elnyelték az erdőket, a fürdőt és a folyót. Az egész mindenség elmerült a ködben, a világból nem maradt meg semmi, csak egy puszta, vad kis földdarab, a hegycsúcsa, amely elhagyottan uszott a szürke semmiségben, mint egy parányi koraisziget a távoli óceánon. Minden elveszett a ködben: a föld az emberek. És elvesztek azok a titokzatos erők is, amelyek felülemelkednek az emberek tömegén és irányítva, parancsolva és zsarnokoskodva belenyúlnak az egyesek életébe. A társaság, a szokás, az illem, a divat. . . Nincs! Nem is volt soha. Csak Ádám álmodta ezeket a zűrzavaros ostobaságokat, mikor a mészkőnek támasztva fejét, egy pillanatra lehunyta szemét. Csak ők vannak a világon, a két ősember, a szélesvállu, bátorszemii férfi és a délceg, rejtelmes pillantású asszony. Barnahajú mind a kettő. Egyszerre valami különös nesz üti meg Ádám fülét; a ködös mélység hangot a<L