Délmagyarország, 1911. június (2. évfolyam, 124-147. szám)

1911-06-17 / 137. szám

2 ÖElMAGYARORSZSfj 1911 junius 15 azt az itt-ott fölhangzó szemrehányást szóvá tenni, hogy külügyminiszterünk politikája nyugtalan vérű és hogy bizonyos hajlandóságot mutat arra, (hogy akciókat megpendítsen és Bismarck mondása szerint — miként a jelen esetben — Európa preceptorát játsza. Az albán esettől különben, miután barát és ellenfél megegyeznek abban, hogy az akció teljes sikerrel járt, eltekinthetünk és minden védekezés és mentegetés üres szószátyárkodás volna. Azoknak azonban, akik azt hajtogatják: „Mi nem kívánjuk, hogy külügyminiszterünk sikereket arasson, mert minden siker kockázattal jár, mi a külügyben az unalmas, zavartalan, minden incidenstől mentes vezetést kívánjuk", — azoknak a nagyon rokonszenves, föltótlen békebarátoknak legyen szabad egy érdekes történeti precedenst emlékezetükbe idézni. Midőn a krimi háború kitörésekor a békeszerető Aberdeent elbocsátották és helyette a harcias Palmerstont a külügyminisztérium élére állították, a „Times" azt irta: „Sokkal előbb kelletett volna a kvakert (Aberdeent) eltávolítani és a dijbirkózót (Palmerstont) szerződtetni, mert ezzel szemben a cár szerényebb lett volna és a békét megóvhattuk volna". Ez a történeti reminiszcencia csak igazolja azt a régi tapasztalatot, hogy a külügyben egy határozott és erélyes magatartás sokkal nagyobb biztositéka a békének, mint az ingadozó és bátortalan jellem. Sohasem fogjuk eléggé megbecsülhetni, hogy Aehrenthal közismert szilárdsága milyen nagyértékü faktor a béke megóvása és mindenféle zavaró incidensek távoltartása körül. veti a császárkabátját, visszamegy a falujába. A fehér rózsáór. Már izgatottan villan össze a szemük. — Nekem is azt mondja: rózsám. Látod, hogy engem vesz el! — De gyürüt csak nem adott? Egy fájdalmas nem a válasz. — Látod! Nekem adott. Ezüstkarikát, belül a névvel. — A Kovács? -— A Kovács. — Majd ád nekem is. — Nem ád. Má vótá vele este. Akkor má nem ád. Sírásra görbül a kisebbik kis cseléd szája. — Nem is vótam vele este. Csak máma. — Elég az. Hun vótá? — A cirkusz mellett. Ott leültünk. Nyerítettek a csikók. Aztán csönd volt, mert a muskátlit beleszórta az ölembe. — Gyalázatos. — Nem a. Csak a kötényem szélit húzogatta. — Meg is csókut. Nem ette vacsorát. Megesókut. Nagyon, nagyon halkan felel a másik: — Meg. Nem is tehetett róla. A cirkuszban zenéztek, aztán sötét vót, aztán fölöttünk csillogtak a csillagok.... ... Eltűntek a bokrok felé, hazafelé. Valami kaszárnyában keservesen szólt a kilencórai takarodó. A liget készült elaltatni lágyan a szerelmeseit. Minden fa mögött csókok, pihegések, nagy ölelés... Budapest keritő, meleg, bolondos szive most készíti <5ket az éjszakára. Választás után. (Saját tudósítónktól.) Kétszer huszonnégy óra távlatából nézünk már vissza a szerdai választásra, annak előzményeire és egész lefolyására. S lo kell szögeznünk, hogy az egész forrongás, a világnézeteknek és érde• •JEK. --ST" • TSOMIi keknek az a kiütközése, tornára szállása, mely a választást megelőzte, nagyon tanulságos és értékes szimptomája a szegedi közélet elevenségének. Ebből a látószögből nézve ós ebből a magasságból Ítélve, csak örömre lehet okunk. De mert az izgalmak, az imént dicsért elevenség lüktetése kezdett túlságos arányokat venni ós ezek az arányok azután már veszedelmes szimptomái az életnek, — viszont azon való örömünket is ki kell fejeznünk, hogy a választási izgalmak utolsó hullámverésén is tul vagyunk és a szegedi atmoszféra ismét nyugodt, lecsöndesült. Nem involválja a két kifejezés visszamenőleg azt, mintha vihar lett volna, — sőt épen a legkritikusabb napon is, a választás napján, mikorra a legtöbb jogosultsággal lehetett volna a szegedi politikai élet meteorológiai prognosztikonjában vihart jósolni, olyan nemes komolysággal, olyan rendben történt minden, hogy Szeged igazán üdvös példát statuált ezzel a választások menetére vonatkozólag. Váratlanul nagy volt azok száma, akik legszentebb alkotmányos jogukat gyakorolták s högry kétezerkétszáz választópolgár leszavazása olyan példás rendben történt, a legkisebb incidens nélkül, az a leghizelgőbb dokumentum a pártvezetők bölcsességéről és a választópolgárok érettségéről egyaránt. S mikor a pártelnöki bölcsességet emiitjük, lehetetlen a teljes elismerés kifejezésével külön meg nem emlékezni Balassa Ármin dr-ról, aki a rendelkezésére álló három nap alatt a kiváló, tapintatos ós körültekintő pártvezetósi tudomány fényes jeleit adta. Dicséret illeti a Gerliczy-párt vezetőit, Pálffy Dánielt és Kugler Albertet is azért a körültekintésért ós higgadtságért, melylyel az izgalmas levegőben a szenvedelmeket letompították és lehetővé tették a választás teljes rendjót. Általában az egész szegedi választásnak a disszonancia nélkül valóság volt a szignaturája. Hogy egyszer belé kellett szólnia a disszonanciának, nagyon is rikitó, torz hangokon s egy szégyenletes botrány Szegeden a választás előestéjón megeshetett, abban ezúttal ismét egyesegyedül a szegedi rendőrség hallatlan könnyelműsége ós kötelességmulasztása a bünős. Mert hogy választási ós egyéb izgalmak egy pár magán uralkodni nem tudó ember szenvedélyességét teljesen fölszabadítják, azt értjük. De hogy az ilyen szenvedólyességnek szabad utja is lehessen, azt csak Szegeden lehet érteni. Ahol rendőrfőkapitány és rendőrbiztos egyaránt vétkes mulasztást követtek el, mikor nem gondoskodtak arról, hogy a Próféta-kertben rendőrök legyenek. Ellenkező híresztelésekkel szemben hangsúlyozzuk, hogy Somogyi Szilveszter főkapitánynál Balassa József másodmagával igenis bejelentette az esti pártgyülóst és azt a főkapitány tudomásul is vette. Ám a kiküldött hat rendőrt Sass Lajos rendőrbiztos hazaküldte aludni azzal a megokolással, hogy másnap erős napjuk lesz. Azzal nem törődött, vájjon nem lenne-e épen a Próféta-kertben erős estéjük s nincs-e ott épen ezért kétszeresen szükség rájuk ? Pedig jelezték neki, hogy a helyzet aggasztó, botrányt lehet sejteni. Ü ezzel nem törődött s lehetővé tette a botrányt. Ezért a botrányért tehát a felelősség egyesegyedül a rendőrséget terheli. És addig a polgárság lelke meg nem nyugodhatik, és érthetően föltámadt méltatlankodása le nem csillapodhatik, mig fegyelmi vizsgálat nem tisztázza ezt az ügyet.. Választás utáni beszámolónk teljességéhez tartozik ismertetni Eötvös Károlynak egy Budapesten tett nyilatkozatát. A vajda nagyon meg van elégedve a választás eredményével, mert hiszen az ő pártja csak három napig szervezkedhetett, s mégis 971 szavazatot tudott összehozni. Különben ősszel kiad egy könyvet, abban szegedi emlékeket is fog föleleveníteni s aktákat, leveleket, titkos följegyzéseket fog kiadni benne a Kossuth-pónz-ekre vonatkozólag is. Ismétli, a választás eredményével nagyon meg van elégedve. Még egyszer az illetékesség. (Sajáttudósítónktól.) Amit előre láttunk, elkövetkezett. Egyéb számbavehető argumentum híján csakugyan a jelen parlament illetékességének a kérdése az, amelylyel az ellenzék a véderőreform ellen való harcot megkezdi. A bizottságbeli ismételt s a kormányelnök által ott menten megcáfolt erre vonatkozó fölszólalások után most a fővárosi sajtó foglalkozik e kérdéssel. Mindmegannyi közül legmeglepőbb a függetlenségi Kossuth-párt lapjának, a Budapest-nek állásfoglalása, amely nem éri be azzal, hogy tagadja a parlament illetékességét, ami elvégre lehet fölfogás bárha — föltótlenül téves és jogilag tájékozatlan fölfogás dolga, hanem indulatában annyira ragadtatja magát, hogy szószerint a következőket irja: „Ha százszor mondja is a minisztorelnök, akkor sem hiszi el senki ebben az országban. Nem a véderőreformmal ment a választók elé. Olyan jelölt nem volt, aki ezt merte volna programként a választók elé tálalni. Az egész választási kampány alatt egyetlenegyszer, egyetlenegy helyen sem említették « véderöreformot." A véletlen sajátságos játéka, hogy ugyanakkor, amikor ez a kategorikus és szokatlanul nyomatékos tagadás a Kossuth-párt lapjában megjelenik, lapunk szószerint közölt a különböző kormánynyilatkozatokból és választási programboszédekből való szemelvényeket a véderőreform bejelentéséről, bizonyságául annak, hogy nem „egyetlenegyszer sem", hanem százszor ós száz helyen, a választást megelőző négy hónapon át majd minden alkalommal hangoztatták a kormány és a munkapárt tagjai a véderőreform szükségességét és sürgősségót. Ezekután bizonyára laptársunk sem hiszi, hogy ezt az előzetes bejelentést senki sem hiszi el az országban. Sőt föltesszük róla, hogy ő lesz az első, aki ezentúl majd elhiszi. Megerősit ebben a reményünkben három másik laptársunk nyilatkozata, amelyek elismerik azt a tényt, hogy a véderőreform előzetes bejelentése igenis megtörtónt s Khuen-Héderváry gróf miniszterelnök, valamint pártja e kérdésben is teljes nyíltsággal járt el. Ez alapon mind a hárman tagadják az illetékesség kérdésének jogosultságát. De egyikük, a Pesti Napló, nem ugyan követelésképen, hanem kivánatos megnyugtatás cimén óhajtja a nemzet ujabb megérkezését. Álláspontját azzal okolja meg, hogy a nemzet „nagyon is jól tudta, hogy a kormány diadala a véderőreform diadalát is jelenti", de a velejáró terheket s a reform részleteit nem ismerte,