Délmagyarország, 1911. június (2. évfolyam, 124-147. szám)

1911-06-14 / 135. szám

2 DÉLMAGYARORSZAG 1911 junius 11 hogy a politikai hatalmat egy, a felekezetekről tudomást nem vevő politikai testülettől magá­hoz vadja és ezzel az országban az első nyilt és heves ostromot intézze a liberálizmus vára ellen. Igy nőtt ki ez a harc országos érdekűvé, amelynek csatározásait és döntő ütközetét egykép az a hangulat uralja, hogy az egyik vagy másik párt győzelmével vagy bukásával uralmon maradnak vagy buknak azok a leg­szentebb szabadságjogok, amelyekhez a törvénybe iktatott polgári alapjogo­kon keresztül mindazok a föltételek tartoznak, amelyek az emberek békés együttdolgozását, vállási és társadalmi különbségek nélkül való boldogulását biztosítják. Rosszakaratú ámítás vagy botor ha­zugság ép azért, hogy a két, egymás­sal küzdő táborba vallásfelekezetek szerint csoportosulnak az emberek. Nem igaz. A haladók és visszafelé menni akarók, akiknek példája alapján teljes anarchia teremne meg ebben az országban, vívják meg első döntő csa­tájukat. Mi bizunk a győzelemben, mert tudjuk, hogy amikor a vezér a döntő küzdelembemenés előtt még egyszer szemlét tart lelkes csapata fölött, ott találja vallás- és vagyoni különbség nél­kül ennek a válásztó kerületnek zömét, amely szabadelvüségével, józanságával, okos higgadtságával és megmételyezhe­tetlen megfontoltságával az ország első választó kerületévé avatta ezt a ke­rületet. Magyar szabadelvüség. (Saját tudósítónktól.) Politikai irányok nem önmagukért valók, hanem a köznek, az összeségnek érdekóért. Politikai irány, mint öncél, magában való képtelenség s olyan doktrinarizmushoz vezet, amely vagy nevetségessé válik, vagy ha hatalommal pá­rosul, végzetessé válhat országok és nemze­tek sorsára. Az igazi államférfiú minden­nemű irányelvet csak eszköznek tekint a nemzeti boldogulás eléréséhez, csak útnak, amelyen az összeség közcéljai felé a leg­könnyebben és legbiztosabban lehet haladni. Mihelyt valamely irányelv megszűnt a nem­zeti boldogulás eszköze lenni, mihelyt tőle a végcélok elérése nem várható: oktalanság a puszta jelszóhoz, mely gyakorlati, szóval politikai értékét elvesztette, vakon ragasz­kodni. Bárha könyvekből sok világosság hatott már a politikára és sugárzott bele a gyakorlati életbe, a politika nem kötheti magát könyvigazságokhoz, amelyek az élet hihetetlenül változó jelenségeit nem állithat­ják meg. Amit a politikában ehmek szokás nevezni, azt az elv szó révén össze szokták téveszteni és egy rangba helyezni a tudo­mányos elvvel. Holott a kettő közt mérhe­tetlen a külömbség. A tudományos elv körülményektől és föltételektől független, mert természeti törvény megfogalmazása. S a mennyiben a természeti rendet helyesen ölti szóba, változtatásnak ép oly kevéssé van alávetve, mint a természeti erők tör­vénye. A politikai elv azonban, vagyis in­kább az, amit a politikában elvnek szokás nevezni, nem ilyetén természetű. A poli­tikai elv tulaj donképen nem egy ilyen, a körülményektől független igazság, hanem a nemzeti célok gyakorlati megvalósítási mód­szerének elméleti megfogalmazása. A poli­tikai elv tehát nem önmagáért való igaz­ság, hanem alá van rendelve egy felsőbb­rendű elvnek, melyet a nemzeti erők és képességek teljes kifejtésének szokás ne­vezni. A kettő az állandó ós változó viszo­nyában áll egymáshoz. Állandó és változ­hatatlan az össznemzeti érdek; a politikai módszereknek és irányoknak változniok le­het, sőt változniok kell aszerint, amint a nemzeti elv érvényesítésére alkalmasok, vagy alkalmatlanok. Ezt az igazságot fejezi ki a maga vei ős­ségében Khuen-Hédervdry Károly gróf rö­vid, de annál tömörebb nyilatkozata, ame­lyet a szabadelvüség kérdésében a napokban mondott. Magyar meggyőződésből vallja po­litikai elvül a szabadelvüséget, mert csak ezzel a világfölfogással tartható össze egy nyelvi­leg ós felekezetileg olyannyira széttagolt nem­zet, mintamagyar. A szabadelvüség a kölcsönös türelemnek ós elnézésnek politikája: szerte­huzó erőket csak ez alapon lehet egymás mellett megtartani és közös célok szolgála­tában irányitani. A szabadelvüség tcliát tü­relem és megbecsülés mindenkivel szemben, nemzeti és állami érdekből. S ez a türelem épen csak egy esetben szűnik meg : akkor, amikor az összeség céljait és érdekeit fenye­geti a külön csoportok vagy irányok vala­melyike. íme, bölcs, szabatos ós gyakorlati meg­fogalmazása a magyar szabadelvüségnek ; annak a magyar szabadelvüségnek, amely nem a tizenkilencedik századbeli nemzet­közi szabadelvüség forrásából ered; amely az emberi türelmessógnek, a faji, felekezeti, nyelvi különbség nélkül való kölcsönös meg­becsülésnek gondolatát ősi hagyományképen vett át nemzedókről-nemzedókre s amely a nyugati eszmeáramlatoktól legfölebb uj len­dületét, de nem eredetét nyerte, lévén az egyik legjellemzőbb éslegszobb tulajdonsága a magyarnak ós egyik uralkodóvonása tör­ténelmünknek. Ennek a szabadelvüségnek semmi köze a jelszavas, doktrinér liberalizmushoz, mely — csakhogy az elméleti álláspontnak ér­vényt szerezzen — hajlandó minden érde­ket föláldozni; de ép oly távol áll attól az álszabadelvüségtöl, mely csak magának kö­Virág Rózsi. Irta : Dóra. A látogatóba jött Dörfler kapitány a ké­peket nézegette a szalonban; amikor a szom­széd szobából vitatkozás hangzott be hozzá. — Megmondtam, hogy ez ügyben egy ujjat se mozgatok többé. Alaposan ráuntam. — Jenő, kórlek, csak nem mondod ko­molyan ? — De komolyan mondom, sőt a te részed­ről is kikérek magamnak minden további kísérletezést. — Kegyetlen zsarnok! — mondta pana­szosan az előbbi kellemes női hang és Dörfler kapitány, nehogy a folytatást is kihallgassa, kopogtatás után gyorsan benyitott a szom­széd szobába. — Szervusz pajtás ! — üdvözölte Istvánffy dr, a házigazda — Károly majd eldönti, hogy melyikünknek van igaza. — Mindenesetre és feltétlenül a Nagyságos asszonynak ! — mondta a kapitány és kezet csókolt Margit asszonynak. Lovagias, kifogástalan, de főleg pártatlan biró ! — de a felesége közbevágott: — Üljön le ide kapitány, majd elmondom magának a veszekedés okát. Maga is hallott már bizonyára a cselédmizériáról? — De hiszen Önnél e fajnak valóságos gyöngyei vannak alkalmazásban? — Igaz, de ez a cselédtragédia, — amely csaknem megzavarta békés családi életünket, Amerikában, Ne^YOfkban történt — Newyorkban?? — Majd én elmagyarázom, lehetőleg rövi­desen, — mondta Istvánffy dr. Már évek óta magyar cselédekkel látjuk el Newyorkban élő testvérbátyámat. Hálátlan hivatás, mondhatom, mert minden nőcseléd, alighogy megmelegedett odaát, menten férjhez megy. E váratlan kijelentés mulattatta Dörfler kapitányt. — Magának könnyű nevetni, — mondta szemrehányóan Margit asszony — de sze­gény sógornőm bánkódik és már meg is siratta a hütelen leányokat. — Gyerekes vagy drágám, hogy ily tra* gikusan kezeled ezt az ügyet. Igaz, meg* tiltottam a feleségemnek, hogy még tovább is fáradjon ebben az áldatlan dologban, — mondta Istvánffy dr. Hidd el kérlek, a cselédszerzők már vihognak, ha meglátnak bennünket. — Tavaly — gondolon — hat leányzót küldtünk ki, — valamennyi férj­hez ment odaát. Megelégeltem már ezt a furcsa házasságközvetitést. — Valami nagyon csúnya leányt kellene kiküldeni, — tanácsolta a kapitány. — Csak láttad volna pajtás a díszpéldá­nyokat ! Volt köztük csontos, hórihorgas, kövér, de kicsiny, himlőhelyes, vereshaju, banzsal, stb. De imádója azért mindegyik­nek akadt. A hazánk fiai odaát valósággal áhitoznak egy magyar nő főztjére, aki mos reájuk és rendben tartja a holmijukat; ezért S7Jvesen szentet hunynak i», hiányzó szépségek miatt ... De beszéljünk más egye­bekről is. Amikor a kapitány este távozott barátjá­nak vendéglátó házából, kényelmetlen érzése volt. Eszébe jutott ugyanis, hogy Istvánffy néhány percnyi távollétté közben könnyel­műen megigérte a szép asszonynak, hogy ő szerez majd vállalkozó szellemű dadát Amerikában élő rokonaik számára . . . Őrült igéret! Ő — a szerelmes szivü Dörfler kapi­tány — csak szép nőket ismert. Rosszked­vűen ment estebédre. A szállodás jó barátja volt és még nem is lévén vacsora ideje, egy üveg bor mellett beszélte el neki, hogy mit igért Margit asszonynak ós kikérte a segít­ségét. — Súlyos ügy, — mondta a szállodás, de reménylem, a feleségem segithet rajtad és, ha jó kedvben van, megteszi! Téged külön­ben is a kegyeibe fogadott, — lássuk hát, hogy mit mond. A szállodás felesége — feketehajú tüzes­szemü szép asszony — nagyon kedvesen fo­gadta a daliás kapitányt, aki csakhamar elő­állott a kérdésével. Az asszony rövid gon­dolkodás után egy cimet irt fel neki, meg­jegyezvén, hogy a nevezett nő biztos garanciát nyújt a házasság ellen, minthogy férjes asszony, de a férje, hat évvel ezelőtt, házasságuk negyedik hetében — hűtlenül elhagyta, — Azóta nem is hallatott, magáról a gaz* ember, folytatta az asszony, de ha ön meg* isnterj a fejpségét kapitány ur, npij] is pa^yoil

Next

/
Thumbnails
Contents