Délmagyarország, 1911. június (2. évfolyam, 124-147. szám)

1911-06-13 / 134. szám

1911 junius 13 űelmaüyarokszaG ora fáÉn a ta. sem — De fáj. — De nem fáj. — Akinek fáj, az sir. — Nem mindig sir. ELhalgatnak. Mind a ketten ott kuporognak a még nedves homokon ós dolgoznak. Jó móly gödröcskét vájtak és most azt kerítik körül a gáttal. — Tudod mit, én csinálok halat. (Ahá, itt tehát egy igazi, szegedi halastó készül !) — Miből. — Miből? Ilyen kis fehér kövekből. — Inkább fogjál hosszú bogarat és abból csinálj. — De haavizbe teszem a bogarat, megdöglik — De olyan szépen mozog, mikor döglik. — De az fáj neki. — Az nem baj. Fogjál. — „De az állatot nem szabad kínozni, a fájdalmat ő is érzi, ha az állatot kínozod, rossz szivedet elárulod". — Azért, mert az iskolában is mondják: nem •gaz. — De igaz ós a jó isten megver. — Hány isten van? — Égy. — Tegnap azt mondtad három. — De a három egy. — A három az három. — De az Isten három és mégis egy. Mert az lélek. Az Isten hallja, amit mi beszélünk. — Hallja? Fogadjunk nem hallja. — Mibe? — Mibe? Én kérek egy krajcárt a Pista bácsitól, te is kérsz a mamádtól ós abba. Jó? — Jó. — De mondom, akkor nincs is Isten ! Nincs is isten ! Nincs is isten ! . . . No! most enyém a krajcár . . . — Miért? Mert ha az isten hallotta volna, a számra üt. — Azért van, ha nem is üt. Mert az nem üt mindjárt, mint a te mamád. Az isten csak az őrangyalnak mondja, hogy irja fel a bünt. Az őrangyal is a hátad mögött van. (A gyerek hirtelen megfordul.) — Hol van? nem is látni. Ami van, azt látni. — A levegő is van, mégse látod. — De az angyal a szivembe van. Itt ül benne a szivemben és mindig kopogtat. Ugy kopogta^ mint egy óra. Mondta a mamám. — És mikor alszol ? ő is alszik. — Akkor ki vigyáz? — A mamám vigyáz, a sötét is vigyáz. — A sötét? — Igen, a sötét. Téged nem takar be a sötét? Hunyd be a szemed, akkor látod a sötétet .. . Én már voltam a pincébe és ott is láttam a sötétet. Én nem lélek a sötéttől. És te?. — En? Én se félek, ha ott az őrangyal? — Honnan tudod, hátha nincs is ott? — De ott van . . . A halastó készül, épül és mig a négy kis kéz kivörösödve turkál a sárban, esővízben, sorra megforgatják játékos könnyedséggel a problémákat, amelyekkel valamikor birkózni fognak, mint malomkövekkel. Akkora az a mélység, amelyet most együtt vájnak, mint áthidalhatatlan ür fogja elválasztani őket. Miért leplezték le Szterényit? Heltai Ferenc ós Szterényi József véres párbajt vivtaka Házban és Szterényi tagadhatatlanul alulmaradt. Nem az a kérdés, hogy kinek vau igaza. Sokkal érdekesebb a mindennél kinálkozóbb kérdés: miért végezték Szterényit épen most? A Nap tudósítója előtt egy beavatott politikus, aki a Szterényi—Heltai-affér összes kulisszatitkait ismeri, igy magyarázta meg, hogy miért kellett Szterényit épen most leleplezni. — Szterényi József mindenkép be akart lépni a munkapártba. Egyedül természetesen nehezen ment volna a dolog, ezért rávette a volt alkotmánypárti képviselőtársait és Szél! Kálmánt és kapacitálta a munkapártba való belépésre. A kabinet egyik vezető és nagyon fontos tagja, mindenképen Szterényi ellen foglalt állást. Szterényi ekkor cselhez folyamodott és árulás árán akart a munkapártba jutni. Fölkereste munkapárti konnekszióit, elmondotta, hogy szereti a munkapártot, de mert vannak elemek, amelyek ellene csoportosulnak, visszavonul. Bizonyítékot akar azonban szolgáltatni hűségéről. Elmondotta, hogy Andrássy Gyula gróf határozottan ellenzéki álláspontot foglal el a véderőjavaslatok ellen és föl is fog szólalni amely alkalommal minden harc jogosultságát fogja hirdetni. Szterényi ezt az alkalmat kínálta föl arra, hogy ekkor nagy oszfcentációval bevonulna a munkapártba. Megtudták ezt a tervét és főként azok, akik a kormánypártról is jobban szeretik Andrássyt, mint volt hive, Szterényi, lehetetlenné tették ezt. Azok pedig, akik ellenzik a Szterényivel való barátkozást, mindén eszközt mégragadtak Szterényi távoltartására. Heltai akciója is egyik része a Szterényi távoltartására vonatkozó akciónak. Ezek kulisszatitkai a Heltai—Szterényi-ügynek. Minden azért történt, hogy Szterényi József be ne léphessen a munkapártba. Katonásdi rozsdás fegyverrel. — Gyerekek halálos játéka. — (Saját tudósítónktól.) Mindennapos, szimpla eset, sok .tanulsággal. Régi rozsdás fegyver akad a játszó gyerekek kezébe, csattogtatják a ravaszt, katonásdit játszanak. A fegyver nem sül el. Ráfogja egyik a másikra, nagyot dörren a fegyver, sivítva ékeli bele magát a kis golyó az elevenbe, egy velőtrázó sikoltás és a bohó játék után felelet a halál, ez tesz tragikusan pontot Hétfőn délután újra lejátszódott Szegeden ez a sablonos, de részleteiben lelket rázó, szomorú játék. A Móra-utca 23. számú házát cserepezték. Kis gyerekek hordták föl a cserepet a padlásra. A padláson találtak egy régi puskát. Játszottak vele, a puska Domonkos István kezében elsült és'a golyó a közvetlen közelben álló Bori János koponyájába fúródott, aki azonnal meghalt. A végzetes játéknak ezek a részletei : (Találtam egy puskát.) Kilenc kicsi gyerek hordta föl a ház-cserepezéshez a cserepet a Móra-utca 23. számú háznak padlására. A misztikus félhomály megfogta a gyerekek fantáziáját. Összebarangolták az egész padlást, megnéztek minden lim-lomot. Kacagva hancúrozott a gyereksereg. — Ni, én mit találtam — kiabálta határtalan örömmel egy tiz éves szőke fiúcska. — Mi az? Mi az? — szaladt kiváncsian a kacagó csapat hozzá. — Hiszen ez egy puskái — Persze, hogy az. Adjátok ide! Én vagyok a legidősebb — szólt büszke önérzettel Domonkos István.; — De mi is játszunk. Mi is akarunk ám 'óni, — lázadt föl a kis csapat. — Katonásdit játszunk, — oszt mindenki lőhet — indítványozta Domonkosék Istvánja. S a tervet mindenki helyeselte. Lementek az udvarra és sorba nézték az értékes tárgyat. — Puska! — érintette meg szent áhítattal a legkisebb gyerek. Puska volt, régi ócska szerszám. Csövén vas. tagon feküdt a vörhenyes rozsda. Agyára sok szu rághatott hieroglifeket. Kakasából levágott az idü egy darabot, de azért puska volt, olyan, amivel a nagyok lövöldöznek. Mikor már mindenki megnézte az öreg portóká, valaki hangosan elkiáltotta magát: — Játszunk csatát! Csináljunk katonásdit. Nevettek, örültek és még tapsoltak is hozzá. (Játszanak a gyerekek.) A puska kézröl-kózre járt. Csattogott, kopogott a rossz ravasz. Nevetve hemperedtek le, a gyerekek a földre egy-egy csattanás után: — Én most meghaltam . . . Pár perc múlva vihogva ugrott fél a kis szimuláns ós követelőzve kiabált: — Most én löVök, most én lövök ! Mindenki kedvére játszhatott. Trifunács Mihály harminchót éves munkás is megnézte a fegyvert, lőtt is vele, persze most sem sült el. — Nincs megtöltve — vetette oda és ott hagyta a játszó társaságot. Azok meg boldogan csattogtatták a fegyvert. Fantáziájuk lázasan dolgozott. Lőttek oroszlánt, medvét, ellenséget. Senki sem törődött velük, hisz olyan volt az a puska, mint egy bot. mint törött ós berozsdásodott emlék. — Nem ér ez igy semmit, — jegyezte meg Domonkos IstváD. — Nem ám, hiszen nem is pukkan, — helyeselte a kis szőke Bori János. — Nézzetek ide, mindjárt pukkan, még lobbot is vet — szólt büszkén a legnagyobb fiu, Domonkos. (Elsül a fegyver.) Domonkos foszforos gyújtót keresett elő a zsebéből, a gyufáról leszedte a fejet ós a kakas alá hintette. A puska nagyot durrant. — Na lássátok! Igy kell lőni. A gyerekek megpróbálták ós boldogan villogott a szemük, mikor nagyot szólt a fegyver. — Most játszunk katonásdit — indítványozta az egyik fiu. Domokos a kezébe vette a szerszámot és a kis Bori Jánosra tartotta: — Te vagy az ellenség. Most meghalsz! S meghúzta a kakast. Nagyot durrant a fegyver. Éles kiáltás hasitott bele a levegőbe. A kis szőke fiu véres fejjel, összeroncsolva hevert a földön. A golyó közvetlen közelről fúródott a fejébe s kiütötte mind a két szemét és szétroncsolta az agyát. Ott a játszótéren, a csatatéren szenvedett ki a szerencsétlen gyerek. Domokos ijedten hajította el a puskát. Elsápadt, homlokán kidülledtek az erek. Lábai az ijedtségtől a földbe gyökereztek. Csak nézte ttambán' üres tekintettel a kis játszótársát, a szőke Bori Jánost. Egy árva szót se tudott szólni. A kis gyerekek ijedten szaladtak széjjel s néhány perc múlva már az egész környék értesült a szerencsétlenségről. (A szülők, a szomszédok, a rendőrség.) Néhány perc múlva megtelt emberrel a kis udvar. Sirás-rivás mindenfelől. Legkésőbb érkezett Bori János apja. 0 a korzón sétált, mikor hirt kapott a szerencsétlenségről. — Szegény kicsi fiam — borult rá a nagy munkás ember a csöpp holttestre. Öt kisgyerek sorakozott a zokogó ember mögé. A szerencsétlen fiu testvérei. — Meghalt a Jani? Ugy-e nem halt meg a Jani ? Ugy-e nem papa ? — kérdezték szívszaggató hangon a kicsinyek. Néhány perc múlva berobogott az udvarra a fekete kocsi. Lengyel István rendőrbiztos ós Wolff Ferenc dr jöttek ki afc eset helyére. Siralmas jajveszékelés rapszodikus hangja mellett robogott ki a halálkocsi az udvarból.