Délmagyarország, 1911. június (2. évfolyam, 124-147. szám)

1911-06-12 / 133. szám

1911 junius 11 DÉLMAGYARORSZAG 113 Éppen ezért Deák szelleméhez hiven szent meggyőződésem az, hogy e nemzetet mágnásoknak és papoknak vezetni nem szabad. {Igaz, ugy van !) Csak az a nemzet lehet boldog, annak a nemzetnek törvényei lehetnek tiszták és üdvösek, ahol a mágnásés az egyházi osztály nem avatkozik be a politikába. Tisztelnünk kell ugyan a mágnásokat és a papságot; magaiabb társadalmi állásuk előtt meg kell hajolnunk, de csak oly feltétel alatt, hogy ők a gondviselés által rájuk ruházott hatalom, dicsőség és vagyon nélkülözhető részét nemzetünk javára fordítsák. A parlamentben most az a kérdés foglalkoztatja a törvényhozókat, bogy mi szabadelvűek legyünk-e, vagy nem. Hát ón kijelentem, mi történelmi hagyományaink alapján sem lehetünk mások, mint haladók és szabadelvűek, kik megbecsüljük a munkát és a munkást, de nem tűrjük el azt, hogy a munkástársadalmi osztályt felékezetekre széttagolják. Alkotmányunk megjavítására célzó összes törekvéseink odaiiányulnak, hogy népünk választójoga gyökeresen kiszélesittessék és hogy általános, szabad és korlátlan választás jogában minden felnőtt magyar ember fölruháztassék. (Élénk éljenzés és taps.) Vigyázni kell azonban arra, hogy Bánffy Dezső hagyományaihoz képest, hogy a nemzet ellen működő nemzetiségek és egyházak ennek a jognak korlátlan élvezésében ne részesüljenek, nehogy a magyar nemzet és a magyarság megbénítására dolgozhassanak. Ezt a kérdési ugy kell megoldani, hogy vele a magyarság ereje növekedjék. Itt van a felekezeti kérdés. A valláshoz, a valláserkölcshöz való ragaszkodás mindig erény volt, soha bün, azt meggátolni semmikép sem lehet és nem szabad. Ez igaz. Hanem ennek a föltétele a tökéletes jogegyenlőség s az állam erejéből arányos segítség, mindegyik egyház és mindegyik feleke. ot javára. Ma már nálunk minden felekezetnek önkormányzó joga van, °lyan nagy, amilyen ninrsen a világ egyetlen államában sem. Pedig mi nem is vagyunk föinden vallásunkkal magyarok. Fájdalom, Így volt ez már akkor, mikor Árpád idejött, ^em üresen találtuk mi az országot. A magyar nemzet türelmes, szabadságszerető, jogtisztelő nemzet, nem bántotta őket. Bennünket mindig fenyegette az idegenek, a védelem nagy harcokkal járt, amire egészséges katonai erő kellett és ezt a magyar áenizetnek mindig meg is adták. Hadvezefosben, néha jó uralkodókban sem volt foány. Az isteni gondviselés egy pár száz esztendő óta egy kicsit hanyatlott. Ez a hanyagság nem tőlünk függ. Tegnap este félnyolc órakor tudtam meg, n°gy Szeged város első kerületében a váifoztók tekintélyes része reám is gondolt. %ész éjjel tanácskoztunk, hat órakor reg?*1 indulnunk kellett, az isten ide segített es itt vagyunk. Látom, hogy itt is van egy kis felekezetiesség és sajátos, bogy fellett a nagy szabadság mellett, amelyet * magyar faj önmagának biztosított és n^elyet a birodalma területén élő idegenekfok is mindig megadott ez az ország, mégis foy alakult ki, mint egy sakktábla. Hatvanegy kocka van rajta. Nyolcféle fajból és foolcféle egyházból. Minden egyháznak megadtuk az önkormányzati jogot, amit arra fosználtak föl, hogy szervezkedjenek, vadont szerezzenek, ebből a vagyonból támofofoanak azután olyan külföldi szövetségeiket is, amelyek ellenségei ennek az államik- Ezek a felekezetek iskolát is tartanak inn, ahol ellenségeinknek nevelik a gyerekeket. Mindenütt, ahol a felekezetek nem jfo&yar iskolákat tartanak fönt, ott magyar (j kólákat kell föntartani. Nem vagyunk gazde olyan szegények sem vagyunk, u fy saját ellenségeinknek ne tudnánk is°fokat alapítani. Engedje meg a gondviselés, hogy a há111 nap múlva megtörténő választás azzal a renddel, azzal a tisztességgel és azzal a becsületeséggel folyjon le, amely Szeged városának becsületes, tisztességes jólelkű polgáraihoz illik. Senki meg ne bántsa az egymásközti békességet, az egymás iránti tiszteletet és jóindulatot. Ezzel akarok győzni, ez szerez nekem örömet, boldogságot. Tartsa meg az isten Szeged első kerületének polgárait egészségben, békességben, nekem örömömre, hazánknak örök büszkeségére. Szűnni nem akaró, lelkes, frenetikus él jenzés és taps követte Eötvös magas szár nyalásu beszédét. Balassa Ármin dr köszönetet mond Eötvösnek ragyogó fényes beszédéért és föl hivja a nagygyűlést és Eötvös Károlyt, az országos nemzeti munkapárt szabadelvű programja alapján kiálltsa ki képviselő jelöltjévé. (Lelkes éljenzés és taps.) Vázsonyi fölszólal. Meggyőző, elragadó volt Eötvös Károly programbeszéde s a frenetikus ünneplés, melyben a programbeszéd után a képviselőjelöltet részesítették, bizonyítéka annak hogy Szeged I. kerületének liberális választói a legjobb kezekbe teszik le a kerület mandátumát, mikor Eötvös Károlyt küldik a parlamentbe Bánffy Dezső báró helyére. Méltó pendantja volt az ő beszédének, Vázsonyi fölszólalása. A nagy szónok elemében volt s fulmináns beszédével szöges ostort suhogtatott a klerikalizmus, a felekezeti politika hátán. Magával ragadta a lelkeket és a harcra való készség tüzét szinte démoni erővel szította a legizzóbbra. Megbűvölve hallgatták ezeket a ragyogó mondatokat, mikben az igazság oly művészi szépségekkel revelálódott. Vázsonyi Vilmos ezeket mondotta : Mint a munkapárt törhetetlen hive megyek majd be az önök mandátumával a parlamentbe. Khuen-Héderváry miniszterelnök urnák rajongó hive és barátja vagyok, az egész liberális kormányt tisztelem és becsülöm és teljes lólekkel-szivvel támogatom. Tisztelt polgártársaink ! A nagy magyar Alföldnek ez a középpontja nem választhatott magának méltóbb férfiút képviselőjelöltjéül, mint Eötvös Károlyt, aki legragyogóbb szelleme ennek az országnak és magyar lelkében egyúttal ott lobog az a hagyományos magyar szabadelvüség, amely mindenkor egybe folyt a magyar nemzet küzdelmeivel. A mi szabadságharcainkat nemcsak az ország alkotmányáért, nemcsak az ország függetlenségéért vivtuk meg. Mindegyik szabadságharcnak ott volt éltető lelke: a szabadelvüség, a demokrácia. Tisztelt uraim I Ebben a városban, ahol a Szabadságharcunk vége felé ülésezett a magyar országgyűlés, ahol a fölszabadítás munkáját befejezte, mert szabadságot és polgári jogot adott azoknak is, akikről negyvennyolc megfeledkezett. Ebben a városban, ahol a jobbágyok, a városi polgárok fölszabaditója, Kossuth Lajos munkálkodott, ebben a városban lehet-e, szabad-e kibontani egy olyan zászlót, amely polgár és polgár között vallás terén akar különbséget tenni, amely a közéleti szereplést attól akarja függővé tenni, vájjon ki milyen valláshoz tartozik?! Polgártársaink! Ha ezek a szomorú alakok éltek volna 1848-ban, ba ilyen szomorú alakokból állott volna a magyar nép, ezek határozatot hoztak volna, hogy nem követik Kossuth Lajost, mert 5 luteránus, mi pedig katolikusok vagyunk. Egyre hallják önök a harangok megkondulását, hogy ebben az országban veszedelemben van a vallás istene, leakarják dönteni öt a trónjáról és a védelmezők akkor követik el a legnagyobb Isten káromlást, amikor azt hiszik, hogy az 5 nyomorúságos, kis segítségökre a hatalmas úristennek szüksége van. Ha a vallás „védelmezőia vallási lobogókat bontogatnák, azt hiszi az ember, hogy a társadalomban nagy az ájtatosság, hogy a templomok minden nap telve vannak azokkal az ájtatos hívekkel, a vallás ugy él az 5 lelkükben, miként nekik a vallás azt megparancsolja és ezzel szemben meg kell állapitani azt, hogy a vallás emberei beszélnek legkevésbé igazat. Ez a türelmetlenség, > amely végig viharzik Magyarországon és amelynek egyik zászló bontását szemlélték Szegeden, ez a türelmetlenség nem a középkori hitbuzgóságnak türelmetlensége. Azok, ha a máglyákat is ők emeltek és odacipelték a más vallásuakat, hittek a vallásban. Ezeket a modern klerikálisokat nem vezeti más, esak egy modern szellem, a klerikálisok szelleme, amely még a vallást is hasznosítani akarja. Ez a klerikalizmus a lelkeknek nagy romlottságát jelenti. Mindent jelent, csak hitbuzgalmat nem. Ez jelent egy védvámot, amelylyel bizonyos valláshoz tartozó egyéneket más vallásúak versenyével szemben megakarják védelmezni. Ha valaki vallásra hivatkozik, az vagy tökfilkó, vagy gonosz ember. Tökfilkó, aki azt akarja, hogy a vallásra való hivatkozás adjon neki előnyt szemben az erőssel, a bölcscsel. Oonosz ember, ha ezen a cimen akarja más ember társának a kárát. Mi a vallást nem támadjuk. Miért támadnánk azt? Nem hirdet senki hadjáratot a vallás ellen. Akik a vészharangot megkondítják, azok hamis tűzjelzésben bűnösök és ilyen cimen kell őket kihágásban elmarasz* talni. A vallás belső éltető lelkét mi nem támadjuk, hirdetjük, követeljük annak megvalósítását mert a demokrácia minden tótele belelér abba, hogy szeresd felebarátodat mint önmagadat. Aki felebarátját nem szereti ugy mint önmagát, az nem akarja felebarátját rnegve'deni. Szeged város polgárai előtt tehát, Uraim egy nagy kérdés vár eldöntésre. Nemcsak arról van szó, ami itten kockán-forog, nemcsak Szegednek sorsa, hanem az ország politikájának fordulása függ attól, miként fognak választani Szeged polgárai. Nemcsak arról van szó, hogy egy országos hirü, a magyarság történelmével egybeforrt kiváló politikust fognak megválasztani Önök, (Éljenzés) szemben azokkal, akik Szegedet lenézve, mint valami kis falu, a szomszédos földesurat kívánják Szeged város képviselőjévé (Abcug, le vele). Mintha Szeged ilyen importra rászorulna. Nemcsak arról van szó, hanem Önökön áll annak a példának statuálása, hogy polgár és polgár között felekezet szerint külömbséget tenni nem lehet. Önöknek lesz kötelessége az egész ország szine előtt megmutatni azt, hogy a magyar Alföld szivébe nem férkőzhettek be ezek a nemzetrontó érzések és szenvedések. Önöknek kedves polgártársaim már az első jelentkezésénél le kell taposniok ezt a vakmerőséget, amely néppárti elveket, klerikális elveket akar becsempészni a munkapártba. Azt kérdezem, ha az a munkapárt, amely azt mondja magáról, hogy benne föltámadt a régi szabadelvű párt, benne föltámadt az a régi szabadelvű párt, amely megcsinálta az egyházpolitikai törvényeket, azt kérdem én, hogy az a munkapárt, hogy tűrhet a kebelében olyan egyéneket, akik ember és ember között felekezeti különbséget tesznek?! Nyugatról importált gondolatok ezek, amint Önök gyakran hallják azoktól, akik nem akarják megtanulni, hogy ma már nincs különbség Magyarország ós a Nyugat között, mert talán már mégis bizonyos idő telt el azóta, amióta Széchenyi megírta a „Kelet Népét" beláthat*