Délmagyarország, 1911. június (2. évfolyam, 124-147. szám)

1911-06-11 / 132. szám

4 DÉLMAGYAR08SZAG 1911 junius 13 Vallásviták — vég nélkül. Érthetetlen, gyanús türelemmel folyik a vita a képviselőházban a vallás- és közoktatásügyi tárca körül. A közoktatásügyről mennél kevesebbet, a vallást érintőről mennél többet beszélnek a vitatkozók. A vita mindenféle alakban tovább folyik; tágas mezőn hömpölyögnek a szenvedélyek árjai; kongregációkat, szabadkőmiveseket, klerikálizmust, liberálizmust, radikálizmust érinti az áradat; az emberek szenvedélyeit fölkorbácsolja, figyelmét leköti ,r az ország előtt álló aktuális nagy kérdésektől elvonja. Vájjon helyes-e ez ? És az ország érdekében van-e ez ? Az ország úgyis a jelszavak országa, minduntalan fölbukkan valami jelszó. Előrántják a felekezeti politikát, midőn a józanság és a hazafiság azt követelnék az amúgy is széttagolt nemzetnél, hogy ne keressünk okot és alkalmat arra, hogy minden áron egymásnak rontsunk! Valóban, mi köze a katolikusoknak, a reformátusoknak, az evangélikusoknak, a zsidóknak s a többi bét felekezetnek egymáshoz, oly államban, ahol a vallásszabadság elvileg és gyakorlatilag megvan ? Milyen cimen nevezi az egyik klerikálisnak a másikat azért, mert vallásának külsőségeihez is ragaszkodik, vagy pedig atheista és állambontó radikálisnak azért, mert valamely szabadkőmivespáholy tagja. Mintha például Edvárd király, az angol szabadlcőmívesek nagymestere államfölforgató és atbeista lett volna, vagy pedig a nyolcvan éves korában gyermekekkel psalmodiáló Giadstone klerikális. Hagyjunk békét az emberek lelkiismeretének; legyen hivő, aki oly boldog hogy hisz; legyen hitetlen, aki azt képzeli, hogy ez képezi az ő felvilágorigmusokat mondtak, amelyeket senki sem értett meg. Megjött a kikérő násznagy is, bokrétás bottal a kezében. Hamarék csak irultak-pirultak, mikor ezt a sok idegen furcsaságot látták, amelyhez hasonló még sohasem történt Kiementfalván. Csak akkor sóhajtottak fel megkönnyebbülten, mikor Éviké kocsira ült és elvágtatott a magyar sógorsággal. Az uj menyecske egyszer-kétszer még átjött a gyerekkel Klementfalvára. Szép két lóval jött, mert az ura jó bérletet kapott az uraságtól. Évi szalmaszőke feje magyarosan be volt kötve, csákófalvi bekecs ós piros csizma volt rajta. Mivel azonban észrevette, hogy otthon nem szívesen látják, sőt az édesapja be sem jött a házba, rántott egyet a vállán ós nagy hepciával azt mondta: — Az én uram nemes ember és nekem nem muszáj ebbe a parasztfaluba jönnöm. Ugy elhajtott a szemtelen, mint a förgeteg és nem jött többet, csak az édes apja temetésére. Az öreg nem ólt sokáig. A falubeliek ugyanis örökösen csúfolódtak vele. Hallották annak idején, hogy a juhászgazda nászomnak szólítgatja és most ez lett a csufneve. — Nászúm 1 Nászúm ! — kiáltották utána a gyerekek az utcán. Az öreg annyira szivére vette a szégyenét, hogy ivásnak adta magát, az ital aztán gyorsan végzett vele. Ámbár vannak, akik azt állítják, hogy azelőtt is ivott már. sodásának a jelét; köttesse le gondolkozását a dogmák által, akinek ez a lelkülete, gondolkozzék szabadon a másik; az egyik ne üsse ezért a másikat, kivált akkor nem, mikor a kettőnek együtt a harmadikat kellene ütnie, mint ahogy ez nálunk — fájdalom — nagyon is gyakran nemzeti kötelesség lenne. Magyarországot a 48-as újjászületés s a 67-es kiegyezés képesítette a második ezredéves életre. Ez az újjászületés a szabadság jegyében történt. A szabadelvüség nem más, mint a rendszert és üdvös korlátot tartó szabadság, nehogy a szabadságból szabadosság legyen. Ezért szó szerint igaz az, hogy Magyarország jövője a szabadelvüségben, a hazafisággal szorosan összekapcsolt szabadság rendszeres fejlődésében rejlik. De a szabadelviiségnek abszolúte semmi köze nincs sem a különböző vallások egyikéhez sem, de a vallástalansághoz sem. Nincs semmi köze sem a vallásosság, sem a vallástalanság beléletéhez. A szabadelvüség egy egészen más térre tartozó fogalom. — Amilyen elitélendő, ha a vallásosság oly törekvéseket leplez, amelyeket mások szabadsága ellen irányitanak, ép oly elitélendő az, ha az ellenkező áramlat egyeseket üldözőbe vesz és ujjal mutat, mert vallásuk külsőségeihez korlátlanul ragaszkodnak. Amint az inkvizíciók sötét termeiből lehetett zsarnokoskodni a szelid Jézus egyik vallása nevében, ép ugy az emberi jog és szabadság nevében ezreket lehetett lenyaktilózni. A szabadság semmi oldalról jövő zsarnokságot nem tür; sem a felülről, sem az alulról jövőt, sem a balról jövőt; magyar hazánkban pedig nekünk, a szabadság kultuszával kell bizonyára élnünk, mert csak e jegyben élhet meg maga ami hazánk; ebben maradhat fenn ami fajrokon nélkül álló nemzetünk ! Folytatódik a Szterényi—Heltai párba] Heltai Ferenc leleplezései még foglalkoztatni fogják ezután is a parlamentet. Sem Szterényi József, sem a koalíciós kormány nem hajlandó megnyugodni abban, hpgy a kérdés aktái a jelen stádiumban kerüljenek le a napirendről, Szterényi József kijelentette szombaton a képviselőház folyósóján, hogy neki sok mondanivalója lett volna még. A replikához azonban nem volt joga és összes adatait, amelyek a Heltai előadását is megcáfolták volna, nem volt alkalma és módja, előterjeszteni. — A szénszerződést különben nem a kereskedelmi miniszter kötötte — mondotta. Az, hogy Olaszországban előnyösebb talpfa-szerződést kötöttek, meglehet. De még nincs bizonyítva. Majd hozzácsatlakozott Apponyi Albert gróf ós félrevonult Szterényi Józseffel. Szterényi közölte Apponyi val, hogy o szénszerződést tulajdonképen Wekerle Sándor kötötte. Erre elhatározták, hogy Wekerle Sándortól fölhatalmazást kér Szterényi, hogy a Wekerle nevében erről beszélhessen a Wekerle adatai alapján. Abban állapodtak meg, hogy Szterényi interpellál majd a szerdai ülésen a szénszerződések tárgyában, mert alkalmat akar szerezni ahoz, hogy a kérdésre mégegyszer rátérhessen. Két beszéd tanulságai. (Saját tudósítónktól.) A véderóról szóló javaslatot rövid három napos vita után általánosságban elfogadta a képviselőház vóderőbizottsága. Ez a gyors eredmény magának a javaslatnak dologbeli érdemén kivül annak a két nagyszabású beszédnek tudható be, amely a bizottság előtt, elhangzott s amelyek elsejét a kormányelnök mondotta a tárgyalás első napján, másodikát a honvédelmi miniszter a harmadik napon. Hatásában nagyjelentőségű ós meggyőző mindegyik fölszólalás s egymást harmonikusan egészíti ki. Mig a miniszterelnök közjogi és politikai vonatkozásaiban világította meg a véderőreform nagy müvét, addig a honvédelmi miniszter katonai és társadalmi szempontból verte vissza a helytelen bírálatot s erőtlenitette meg az ellenzéki részről fölhozott kifogásokat. Mind a két beszéd a maga hatásában valósággal elvette talaját az eddigi támadásoknak, de ezenfelül okos előrelátással szembeszállott a jövőben esetleg még várható gáncsokkal is. El lehet mondani, hogy ezzel a két beszéddel meg van ásva a véderővitának medre, amelyből, hogy ki ne csaphasson, arról gondoskodik annak a kormányálláspontnak igazsága, alapossága és megfontoltsága, amely ebben a két beszédben kifejezést nyert. Mivé válik például az ellenzéknek az a fegyvere, melyet a nemzet anyagi túlterhelésének jelszavában vélt megtalálni, holott a honvédelmi miniszter adatokkal mutatja ki, hogy Magyarország nemcsak hogy nom költ többet hadi célokra, mint a nálánál kisebb ós gazdaságilag fejletlenebb Balkán-államok bármelyike, hanem legtöbbjénél kevesebbet költ. Hogy különben a túlterhelés jelszava egyébként sem helytálló, azt a miniszter érdekes adatokkal illusztrálta. Állami bevételünk — mondotta — minden adóemelés nélkül évente átlag hatvan millió koronával gyarapodik. Vagyis tiz óv múlva az állami bevételek összesen hatszáz millió koronával lesznek nagyobbak, amivel szemben az |vi katonai többköltsóg csak negyvennyolc'millió koronát fog kitenni. Különbejt is a hadügyi kiadások a tiz év utáni időre, szemben egyéb kiadásokkal csökkenő irányzatot mutatnak. Amiből az az érdekes tanulság következik, hogy a Véderőreform nagymérvű fejlesztéséhez minden pénzügyi megerőltetés nélkül jutunk el. Vagyis elérjük véderőnknek korszerű szervezését nemcsak súlyos áldozatok nélkül, hanem ellenkezőleg mind az emberanyag, mind az anyagi erők fokozott kímélésével. Ezek a meglepő érvek nem téveszthették el hatásukat a bizottság tagjaira, bármelyjpártárnyalathoz tartozók legyenek is. Aminthogy elmaradhatatlan lesz hatásuk- az egész országban, amelynek közvéleményét óvtize" deken át riasztgatták és próbálják riasztani most is a katonai kiadások rémével. Hisz még ha valóban elviselhetetlenek volnának is e terhek, aminthogy nem azok, akkor is meg kellene hoznunk ez áldozatot nem nagyzásból és hiúságból, mint ahogy a nagyhanguak hirdetni szeretik, hanem a legridegebben fölfogott gazdasági és biztonsági érdekből. És még ez esetben is