Délmagyarország, 1911. június (2. évfolyam, 124-147. szám)

1911-06-11 / 132. szám

•yrvSK3F-­fát7? 94 DELMAGYARORSZAG 1911 junius 11 lenleg mandátumot vállaljak. A reám nézve túlságosan meg­tisztelő fölhivásuknak a leg­nagyobb sajnálatomra nem te­hetek eleget. Fogadja Nagy­ságod a végrehajtó bizottság nevében igaz köszönetem és is­mételt sajnálkozásom kifeje­zését. Návay Tamás. Eötvös Károly jelölése. A Tisza-szálló üvegtermében a munkapárt tagjai közül nagyon sokan gyűltek össze. Fél hét felé érkezett a helyiségbe Rózsa Izsó dr, akit lelkesen megéljeneztek. Nagy érdeklődós mellett fogott hozzá Rósa Izsó dr a beszédjéhez, amelynek elején üdvözölte az egybegyűlteket és Márki Imre dr-t kérte fel a jegyzői tisztség elvállalására. Napirend előtt Balassa Ármin dr szólalt fel, aki arra kérte a jelenvoltakat, hogy miután ennek az ülésnek a napirendjót a végrehajtó-bizottság jelentése képezi, arra kéri a jelen voltakat, hogy a jelentós letár­gyalása, illetve az ülés berekesztése után is együtt maradjanak. Rósa Izsó dr emelkedett ezután szólásra ós általános figyelem közepette a követke­zőket mondotta: Az igen tisztelt pártgyülés tegnapi határoza­tához képest ismételten értesítettem Návay Tamás urat a pártgyülés elhatározásáról. Tőle ma reggel a következő tartalmú sürgönyt kaptam : „Magán viszonyaim nem engedik, hogy jelen­leg mandátumot vállaljak. A reám nézve túlsá­gosan megtisztelő felhívásnak legnagyobb sajná­latomra nem tehetek eleget. Fogadja Nagyságod a végrehajtóbizottság nevében igaz köszönetem és ismételt sajnálkozásom kifejezését. Návay Tamás." Ez a sürgöny, amely nemcsak énreám, hanem a végrehajtő-bizottságra is a legkedvezőtlenebb hatással volt, ismét elénk állította azt a kérdést, hogy milyen javaslattal lépjünk a tisztelt párt­gyülés elé? Előre kell bocsátanom, hogy ennek a sürgönynek a vétele ránk annál nagyobb ha­tással volt, mert föl kellett tételezni, hogy Návay Tamás ur jelöltségét a miniszterelnöki államtitkár ur nem hozta előttem javaslatba anélkül, hogy vele ebben a kérdésben előze­tesen no értekezett és az ő szándékát ki nem ismerte volna. Annál több joggal kellett fölté­teleznem ezt, mert Návay Tamás ur neve nem most először merült föl. Azokban a körökben, ahol a jelölés kérdését tárgyalták az ő neve már előzotesen is szóba került, ugy hogy ki­zártnak kellett tartanom, hogy az ő részéről ilyen választ fogunk kapni. A tények előtt azon­ban mindig meg kell hajolni. Miután ezt már megváltoztatni nem lehet, ennek következtében a végrehajtó-bizottság ez igen tisztelt pártérte­kezlet elé azzal az inditványnya! és javaslattal járul, hogy okulva azokon a sajnos tapasztala­tokon, amelyeket a képviselöjelölés kérdésében eddig szerzett, nem kevésbé tekintettel arra a rövid időközre, amely bennüukot a választás napjától elválaszt: a pártnak ujabb jelöltet nem ajánl. Nem ajánlhatunk hivatalosan jelöltet azért sem, mert milyen megtiszteltós rejlonék abban a felajánlásban, amely ennyi keserű csalódás után állana be. Mi azt hisztik, hogy Szeged város első kerületének a képviselője olyan ér­demes állás, hogy ennek a mandátumnak a megkinálása olyan tiszteletreméltó ajánlat) amelynek elfogadásától nem irtózni kell, hanem azon kapni kellene. Ezek a tapasztalatok nem vonhatnak maguk után más eredményt, mint azt, hogy hivatalos jelöltet a párt végrehajtó bizottsága nem ajánl ós arra kérem a tisztelt pártgyülóst, hogy ezt a javaslatot méltóztassa­nak el is fogadni. Ez azonban a végrehajtó­bizottság álláspontjának csak egyik része. Mi érezzük annak a súlyát, ami ennek a javaslat" nak az elfogadása esetén pártunkat éri. Tudjuk azt, hogy a választók alkotmányos jogának a gyakorlása nem olyan kétes értékű jog, amelylyel vagy élnek, vagy nem élnek. Ez olyan jog, amelylyel illik is élni. Ha erre nem volna közvetlen alkalom, közvotett módon al­kalmat kell arra keresni, hogy megnyilatkoz­hassanak és politikai elveiknek kifejezést ke­reshessenek. Erre való tekintettel a végrehajtó-bizottság, azt javasolja, hogy amennyiben a hivatalos szervezeten kívül a pártgyülésen résztvevő) azon kívül álló párttagok tudnának csoporto­sulni egy olyan szabadelvű név körül, amely az ő politikai meggyőződésüknek megfelol, abban az esetben a párt a maga tagjainak teljesen szabad kezet enged. A jelenvoltak megéljenezték Rósa Izsó dr-t. Ezután Falta Marcell dr emelkedett szó­lásra, de a nagy zajban nem lehetett meg­érteni a szavát, Szivessy Lehel dr azt hiszi, hogy a párt­keretek ebben a pillanatban eloszoltak. Itt csak kétféle pártról lehet szó. Arról a párt­ról, amelynek tagjait a szabadelvű törek­vés hatja át és arról a pártról, amely a klerikálizmusnak adott otthont. Szeged első kerületének a polgárai szabadelvűek, akik egy törpe kisebbséggel szemben nem vonul­hatnak félre. Szerencsétlennek tart minden olyan indítványt, amely paktumra vonat­kozik. Olyan jelöltet kell választani, akinek a nevét a győzelem biztos reményével vi­hetik harcba. Ha a párt nem jelöl, a pol­gárság jelölhet. Örömmel jelentheti, hogy sikerült egy olyan nevű liberális férfiúval érintkezésbe lépni, aki magának a történe­lemben szerzett nevet. Ez a férfiú, tagja a nemzeti munkapártnak. Ez a férfiú Eötvös Károly. Percekig tartó zajos és lelkes éljenzés követte Szivessy Lehelnek ezeket a szavait. A jelenlevők sokáig éltették Eötvös Károlyt. Amikor csönd lett, folytatta Szivessy Lehel beszédét. Elmondotta, hogy Vázsonyi Vil­mos érintkezésbe lépett Eötvös Károlylyal, akitől a szegedi polgárság egy tekintélyes részének a megbízásából megkérdezte, el­vállalná-e a szegedi első kerület jelöltségét. A délután folyamán a következő távirat ér­kezett Vázsonyitól: EötvösKárolylyalbeszéltem. A fenyegetett szabadelvüség becsülete érdekében a jelölt­séget elfogadni kész. Vázsonyi. Ezután Szivessy dr jellemezte Eötvöa Ká­rolyt, mint a szabadelvüség harcosát. Elmon­dotta, hogy Eötvös a választók hívására vasár­nap több országos nevű ember társaságában Szegedre érkezik. Rósa Izsó dr ezután azt mondotta, hogy mi­után csak a végrehajtó bizottság javaslata van a napirenden, kéri, hogy azt fogadják el. A pártgyülés ezt elfogadta, mire az elnök a párt­gyűlést berekesztette ós elhagyta a termet. Nyomban ezután a jelenvoltak, mint az Eök Hamar Évi ismeretsége. Irta Herczeg Ferenc. Hamar Évi vasárnap délután kihordta a kecskelábú asztalt a nagy eperfa alá, leve­tette a róklijót és a cipőjét és levelet kez­dett irni. Evi nevét Hamarnak ejti az egész falu, irni azonban Hammernek irják, mert sváb; miként Hubertit és Szent-Andrást, ugy egész Klementfalvát is becsületes né­met emberek lakják. Volt egy árkus papirosa Évinek, két krajcárt kóstált, annak sarkára fehér galamb volt ragasztva, ötpecsétes kis levéllel a csőrében. A leány oly buzgón irt, hogy nyitva felejtette a száját és a kezével együtt a piros nyelve hegyét is mozgatta fel-alá. A plébános ur arrafelé jött a vecsernyé­ről, a nagy sárban hátul fölfogta a reveren­dáját, mint a városi asszonyok a szok­nyájukat. — Kinek irsz te már megint, Évi ? — szólt be a kerítésen át. — A csákófalvi volt asszonyomnak t— mondta vérvörös arccal a leány. A plébános ur ekkor megintette Évit a pecsétgyürüs ujjával. — Vigyáz, vigyázz, Évi, mert ha egy lány levelet ir, annak gyereksírás lesz a vége. A plébános ur bölcs ember volt, de ez­úttal megkésett az intelmével. Öt hónappal azelőtt ha szólott volna, mikor Évi még az uraságnál szolgált. Most már nem árthat szegénynek, ha asztagszámra firkálja is a levelet. A levelét különben igazán Csákófalvára vitte a posta, csakhogy nem az Évi volt asszonyához, hanem a méntelepes kaszár­nyába, az Évi volt ismerőséhez. Mivel nem érkezett rá semmiféle válasz, a leány gon­dolt egyet ós jövő vasárnapon elmondotta édesanyjának azt, amit sokáig már ugy sem lehetett titkolni. Hamarné éppen tésztát gyúrt a konyhán, Évi pedig, aki ünneplőben volt, mereven nézte a tűzhelyen pattogó száraz venyigét. Egyszerre megszólalt: — Hallja! És három szóval elmondta az igazságot. Hosszú csend lett. A szobából kihallatszott az óra kettyegóse. A következő pillanatban Évi akkora pofont kapott édes szüléje tész­tás kezétől, hogy tebénrugásnak is elég lett volna. Éppen hazajött a gazda. A komájától jött,- kissé pálinkás volt és két ujjahégye között bőrszivart tartott, mivel vasárnap is volt. Mikor ő is megtudta a dolgot, szó nélkül bement a szobába, levetette a kabátját, szé­pen összehajtogatva letette az ágyra, aztán egy bikacsekkel a kezében, újból megjelent a konyhában. Évi ekkor már kiszaladt az udvarra. Egyenesen a kúthoz futott, de csak azért, hogy megmossa a tósztás arcát, az­után kiment az utcára, ahol a leány pajtá­sai karonfogva, vihogó glódában trappoltak föl-alá. Hamar gazda azalatt telikiabálta az égést konyhát: — Le kell vágni a haját! A haját! Ezzel azonban csak a feleségét mérgesj' tette fel. Mert hajat vágni, ostoba beszól Pofoniitni igen. Hamarnét is megverték aF nak idején, mikor otthon bejelentette VS elhamarkodott érkezését. (Hamar gazdának ujabban meggyöngült a fejgondolkodása minden szamárságért félre akarta verni harangokat.) Aratás után már megjött a gyerek. A plébános ur igen nagy patáliát csapot* Később azonban mégis megnézte és miy0 gyönyörű egy fattyú volt, megcsiklandoz*9 a nyakát. — Hát nem volna kár, ha nem volna itt — kérdezte sugárzó arccal Évi. — Te csak fogd be a szádat! — szólt a plébános. — Ugy, ugy! — biztatta nevetve Hamarti? Az Évi keresztanyja is eljött, a jegyző"? — No, te hires, hát ilyen szégyent hoz*9 reánk ? — mondta és gyöngéden hátb*' ütötte Évit. A falunak egy-két hétig még járt a szál de aztán békesség lett. A szomszédasszony0.? és Évi leánypajtásai egymás után mind e jöttek, megnézni a gyereket. Hamar gaz d» ti" is megbékült a helyzettel ós maga mutoga1 az embereknek az unokáját. — Olyan nagy, mint ogy bonyhádi bofJ Meg se nyekken egész ójtszaka.

Next

/
Thumbnails
Contents