Délmagyarország, 1911. június (2. évfolyam, 124-147. szám)

1911-06-01 / 124. szám

% m 154 DÉLMAGYARORSZAG 1911 junius 1 mint a magyar, sőt a közös érdekekre is. A munkapárti éra megtörte a jeget a két szövetséges állam népei közt, bizalmatlanságukat udvarias figyelemre váltotta föl s útját egyengette egymáshoz való kölcsönös közeledésüknek. Budapest és Bécs helyhatóságai jártak elül a megértésben előzékeny példával. Az osztrák . társadalomnál e példa, miként a magyai-nál csakhamar visszhangra lelt. Ausztria intézetei és egyesületei részérőt egyre több jelenségét tapasztaljuk ennek a bizalomnak és becsülésnek Magyarország iránt, a magunk részéről pédig e lojális szomszédérzés viszonzásának, amik kettőnk törvényes összeköttetését bensővé tehetik s a kiegyezési mü szelleméhez nélkülözhetetlenek. A Bánffy-párt föloszlik. — Lázár György elparentálta Bánffyt. — (Saját tudósítónktól.) Nagy magyar 'és demokrata gondolatok harcosa, Bánffy Dezső báró a Kerepesi-temetőben aluszik pihenőt a csaták fáradalmai utá,n s az ő vezéri alakjának összeroskadásával hűséges szegedi pártja elé odaállott az á kérdés: mit tegyen a vezére nélkül maradt tábor? Ennek a tábornak lelke, az együttműködésének és egész létének raison d' étreje Bánffy Dezső báró volt, akinek gondolatait, koncepcióit ez a párt értette meg elsőnek s aki mellett mindvégig ki is tartott.' Demokratikus és liberális elveiket ugy vélték legjobban szolgálni a tábor emberei, hogy Bánffy Dezső körül csoportosultak s most, mikor a halál süket csöndjében pihen a vezér, ezeknek a demokratikus és liberális elveknek a tovább szolgálása kellett, hogy irányítsa a párt további sorsának eldöntését. S ez a döntés — Szeged politikai életének egy igen jelentős mozzanata, — meg is történt. A szegedi Bánffy-párt elnöksége szerdán tartott ülésén azt-határozta, hogy a párt junius nyolcadikai nagygyűlésének javasolni fogja a párt föloszlását. Ezzel a párt föloszlása befejezett ténnyé vált. Ugyanakkor befejezett ténynek jelenthetjük azt is, hogy a föloszló párt legtöbb tagja a nemzeti munkapárt soraiba fog lépni. Kétszeres örömmel regisztráljuk a Bánffy-pártiak nagy többségének emez elhatározását, mert a nemzeti munkapárt erejének fokozódása a magyar liberalizmus ós igazi demokrácia munkálatait könnyíti meg s mert a nemzeti munka táborához való csatlakozással a Bánffy-párt hü marad vezérének tendenciáihoz. Ezzel pedig tartozott a párt Bánffy Dezső bárónak, akinek elhunytáról egyébként szerdán kegyeletes szavakkal emlékezett meg Szeged város közgyűlésének keretében Lázár György dr polgármester. A szegedi Bánffy-párt elnöksége szerdán délben tizenkét órakor volt a Bánffy-pártban kezdettől fogva elnöklő Végman Ferenc dr lakásán. Jelenvoltak: Balogh Ferenc, Bodnár Géza dr, Brauswetter Ottó, Deési Béla, Dobay Gyula dr, Holtzer Aladár, Kárász József, Kerner Pál, Landesberg Mór, Lichtenegger Gyu\a,fLövész Antal, Obláth Lipót, Paral Pál, Priváry Pál és Szivessy Lehel dr. Az elnökség kimondotta, hogy junius 8-ikára nagygyűlésre hivja össze a pártot s a párt plénuma elé a következő javaslattá! lép : Tekintettel arra, hogy a párt Bánffy Dezső báró nagy nevéhez ós személyéhez kötötte magát, Bánffy Dezsőnek minden magyar őszinte nagy fájdalmára és bánatára törtónt elhunyta folytán a párt, mint ilyen megszűnik és föloszlik azzal az elhatározással, hogy a felejthetetlen vezér nemes és nagy emlékét minden egyes párttag hiven megőrzi és hogy azok a demokratikus és liberális elvek ós eszmék, melyeket a boldogultban annyira tiszteltünk és szerettünk, irányadóul fognak szolgálni minden egyes jövőbeni magatartásánál. Ezt a javaslatot a párt magáévá fogja tenni s mint már jeleztük, jórészt beleolvad a szegedi nemzeti munkapártba, amelynek impozáns többsége igy még növekedni fog. Szeged város törvényhatósági bizottságának szerdán kezdődő májusi közgyűlésén parentálták el Bánffy Dezső bárót. A közgyűlés megnyitása után Lázár György dr polgármester emelkedett szólásra és a következő beszédet mondotta: Tisztelt közgyűlés! Mély megilletődéssel hozom a tekintetes közgyűlés tudomására, hogy Szeged város első kerületének országos képviselője, a képviselőház volt elnöke, Magyarország volt miniszterelnöke folyó hó huszonnegyediki reggeli három órakor az élők sorából elköltözött. — A megboldogultnak egész közpályáján erős elhatározások és a magyar fajnak megalkuvás nélküli erős szeretete és a faj szupremációjának törhetetlen kultusza jellemezte. Mint az ország miniszterelnöke kíméletet nem ismerő kézzel zabolázta meg a hazabéli nemzetiségek akkori nagyarányokat öltött veszélyes dekompozitiv irányú mozgalmait ós a mozgalmak ellenőrzését kormányzata körében intézményesen szervezte. Erős kormányzatának súlyát érvényesítette a nemzeti önállás eszménye javára ugy a közös kormányzattal, mint a külföld diplomáciájával szemben és midőn a politikai viszonyok őt a kormányzat éléről való visszavonulásra kónyszeritettók, általánosan megnyilatkozott az a nézet, hogy a kormányzat éléről Magyarország legmagyarabb miniszterelnöke távozott. A kormányzatról történt lelópóse után politikai iránya sokban ellenkezésbe hozta őt nemcsak régibb politikai barátaival, de saját eddig követett politikai irányával is; de ez ujabb politikai irány mellett kifejtett SZÍVÓS és mindig energiával folytatott országos akciója közben is kidomborodott minden cselekvésében két kimagasló irány: a közélet fórfiának törhetlensége és magyar fajszeretetónek izzó melege. Mint a város országgyűlési képviselője politikai pártállása folytán a város érdekében keveset tehetett, de soha nem muló érdeme az, hogy ép, izzó fajszereteténól fogva egy tudományegyetemnek Szegeden való fölállításának szükségességét fennen hirdette és ennek ugy házelnöki, mint miniszterelnöki minőségében is azzal az energiával adott kifejezést, amely egyéniségének kimagasló sajátsága volt. A város hatósága a gyász alkalmával megÉjjel a folyóparton. Irta Simon Maizeroy. ii. — Érdekes, de érthetetlen. — Hallgas ide. Mindjárt megérted. Régen volt . . . — Egy évvel ezelőtt. — Egy hónappal ezelőtt, de ugy végigsüvitett, végigszántott rajtam, hogy sokkal jobban megöregitett, mint amennyi egy évnek is kijár ebből a kellemetlen műveletből. — Jártam a folyóparton, nedves, de azért világos szürke, csöndes éjszakán. Feketéllet a folyó piszkos vize és amikor a közelre-raesszire kémlelő tutajosok úsztak lé rajta, olyan volt éz, mintha árnyékok vonulnának, siklanáriak el rajta. Hosszú, négyszögletes, fekete' árnyékok, amelyek nélkül nem lett volna olyan szép, olyan csöndes, olyan teljes az a — harmónia. Jártam a folyóparton ós láttam, amint a fiatal levelű, nyúlánk nyárfák titkon összeölelkeztek a házak felett ós látttam, amint a fekete ablakok, fehér házfalak olyan csöndet kerítettek körül, mintha halottak laknának a házakban, csöndes, megbékélt, a természettel együttdolgozó ós összeolvadó halottak, akik u nagy Harmóniának szintén részesei. Jártam a folyóparton ós láttam, amint a csillagok fényesen ragyogtak, amint az ég tiszta-kék volt, amint a hold büszkén trónpjt, amint majesztótikus csönd borult a városra és csak a bókák társadalma élt. Jártam a folyóparton ós átéltem azt a nagy harmóniát, mely a folyó felett és az ember életén kivül honol ós azóta félek ettől a harmóniától, mert megloptam, megcsaltam. Jártam a folyóparton és magammal raboltam a csöndjét, a békéjét, amelyet nekem is tartogatott, mert beléloptam a kékeges, csöndes, csillagok ragyogásától, hold büszke járásától fényes, nyárfás, fekete ablakos, fehér falas, zenés éjszaka néma ós majesztótikus harmóniájába sok rajongó, édes, mámoros csókomat, hosszú, vad ós tüzes ölelésemet, beléloptam egy női arcot, amelyet csak aléltságra tudtam csókolni, de nem tudtam vele együtt beléveszni, beléolvadni, beléhalni a néma, a csöndes, a szép, a zavartalan, a nagy harmóniába. Jártam a folyóparton, megláttam ott a harmóniát, amely mindig az enyém lehetett volna és magamhoz öleltem egy nőt, aki már nem az enyém. És azóta járok éjjel a folyóparton, árván. A fiatal levelű, nyúlánk nyárfák még ölelkeznek titkon a házak fölött, a falak még fehérek, az ablakok feketék, a házakban csend, mint a vizes kriptákban, a városból talán csak egyetlen hatalmas szuszogás hallik, az is belevész a bókák hangos életébe, a csillagok ragyogóan fényesek, a hold majesztétikusan büszke, a folyó vize szürke ós tutajok járásától árnyékos. És én még sem találom itt meg a nyugalmat, a harmóniát. Kisiklott a kezeim közül, akit akkor itt magamhoz öleltem és most nem tudom magamhoz ölelni, amit akkor kisiklani hagytam a lelkemből. Éjjel a folyóparton egyszer majd véres történet játszik le. Az a lány hiv és a harmónia, a megsértett nagy békesség, szent békesség büntet. Éjjel a folyóparton egyszer majd kiengesztelést nyer a harmónia és belevész, belóolvad, beléhal egy élet, amelyik valamikor jobban szerette a leányt, mint a csendet, a majésztétikus, a szép, a mélabús, a kedves, a drága, a gyilkosságig hü csendet. Éjjel a folyóparton, ez fog történni egyszer. A levegő barnára sűrűsödött, amikorra a lázas hangú, izgatott, szines elbeszélés véget ért. A két ember szótlan maradt, olyanok voltak, amint a széken hosszan elnyújtózkodtak, mint akikhez este csöndben, osonva lopódzott az ébrenalvás, ami transzcendentálissá, meglátóvá teszi az embert. A hangulatok, a mesék, az emlékek lenyűgözték őket, érezték mindketten, hogy azé a legnagyobb szenvedés, aki álmok lovagjául szegődik ós az élet szépségeit egy nő szívverésén, csókjain és ölelésén át akarja megérezni, meglátni. Az életnek önmagukban való szépségei mindenha megmaradnak, a nő pedig állhatatlan, változékony, jaj annak, akinek egy időben minden életnyilvánulásához hamisan csengő női hang, ártatlan szempár, csókos ajk, két fehér kar tapad. Ráfekszenek annak torkára az emlékek ós kinos kegyetlenséggel szorongatják, mert a nő fut az emlékek elől és útja nem a jövő felé visz, hanem cél nélkül száguld, szenvedést vet, álmokat arat ós csak a csókig szeret.