Délmagyarország, 1911. május (2. évfolyam, 100-123. szám)

1911-05-11 / 107. szám

10 1911 II. évfolyam, 107. szám Csütörtök, május 11 MjMnti szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, Korona-utca 15. szám a ®^apesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., ^ Városház-utca 3. szám c=i ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: egész évre . R 24-— félévre . . . K 12'— negyedévre. R 6'— egy hónapra R 2"— Egyes szám ára 10 fillér ELŐFIZETÉSI AR VIDÉKEN egész évre . R 28*—• félévre . . . R 14 — negyedévre . R 7-— egy hónapra R 2*40 Egyes szám ára 10 fillér TELEFON-SZAM: Szerkesztőség 305 c=a Riadóhivatal 836 Interurbán 835 Budapesti szerkesztőség teleion-száma 128—12 A nemzetiségi kérdésről. il Amilyen tévedés a nemzetiségi kérdést tisztán rendőri problémaként f°gni föl, ép oly téves a fajok harcában csupán gazdasági és kulturális erőknek Küzdelmét látni. A nemzetiségi kérdés Esősorban közjogi kérdés, mint Magyarországon a fontos kérdések majd uundenike. Mert hiszen politikai szempontból annál nagyobb fontossága van valamely kérdésnek, mentől inkább fogván annak a hatalmi jellege. A váltási jog reformja például nyilványalóan hatalmi kérdés s közjogi kérdés *s> oz ma már nagyon nyilvánvaló. A Közigazgatás államosítása ép ugy hatalmi kérdés s közjogi szempontból ép °'y fontosságú. A klerikálizmus kérdése, k szociálizmus kérdése, az állami oktass mind közjogi szempontból is megJU'álandók s elsősorban abból a szemPontból itélendők meg, hogy a hatalmi viszonyokban okozott változást magyar érdeknek s liberális érdeknek kell-e tekinteni. . A közigazgatás államositásának hivei ls érzik, hogy ez a kérdés nem csupán a Jö közigazgatás kérdése, hanem elsőS0l'ban közjogi erőviszonyok szempontjából nagyfontosságú. És nem azért hivei a reformnak, mintha a közjogi szempontokat nem méltányolnák, hanem épen azért, mert azokat teljes mértékben át tudják érteni. Ha a vármegye tényleg alkotmány biztositék volna, közjogi szempontból igen nagy hiba lenne föladni ezt az erőt. De az elmúlt időknek tanúsága, a nemzeti ellenállásnak nevezett mozgalom története, minden elfogulatlan s őszintén ítélni tudó ember előtt nyilván bebizonyította, hogy a mai vármegye közjogi szempontból többé már nem elég. De nem erő, belső ellenségeinkkel szemben sem s ez az, amin a közigazgatás államosításával segíteni kell. Semmi sem tévesebb, mint a közigazgatás államosítását ugy feltüntetni, mintha az által nemzetiségi szempontból ugyan nyernénk, de közjogi szempontból csak veszítenénk. Közjogi szempontból semmit sem vesztünk, mert egy értékét veszített eszköz összetörése nem veszteség. Amit pedig nemzetiségi szempontból nyerünk, az elsősorban közjogi nyereség. Minél egységesebb, minél erősebb ez a magyar állam, minél szilárdabb az alapjául szolgáló magyar szupremácia: annál nagyobb súlya van odakünn. A mi egész politikai fölfogásunk ide konkludál. A szervezett,, organizált, egységet bontó tényezőit eltiporni képes nemzet oly hatalom, melynek függetlenségét nem a törvény, de saját ereje adja meg. És ha látjuk, hogy ebben az országban mennyi a bontó elem: hogy pánszláv és dákoromán, hogy akarja ennek az államnak faji és társadalmi egységét megbontani: akkor látnunk kell azt is, hogy minden, ami erőt ad az államhatalomnak, hogy velük szembe szálljon, magának az állami függetlenségnek ad voltaképen erőt. Mert valahányszor Ausztriában alkotmányellenes és centralisztikus irányzatok kerekedtek felül, mindannyiszor a nemzetiségek elégedetlen elemeiben keresték támaszukat. Ha az államosítás csak arra ad erőt a közigazgatásnak, hogy a nemzetiségek békeszerető nagy tömegei közé ne engedje bevinni az agitációt: már is nagy szolgálatot tett a magyar szupremáciának. De az államosítás legfőbb föladata az, hogy jó és igazságos közigazgatást teremtsen, mely a nép érdekeinek megfelel s amely nem okoz szociális elégedetlenséget és nem készíti ez által ő maga elő az U* <5* 1, Az abroncs. Irta Fjodor Sologub. A városvégi csöndes uton egyik reggel , hölgy ós egy négy óves kis fiu ment; a .ülgy fiatal, jól öltözött, a fiu vidám és ^ rcsképü. A hölgy mosolygott és boldogan éber gonddal nézett a fiára. A fiu egy p^y, uj, világossárga abroncsot gurított. gVctlen mozdulatokkal kergette, nevetett, tó*!* ^P®?®*'*' kövér lábacskáival, amelyek e/ i en mezítelenek voltak és egy pálcát /"elgetett. A pálcát nem kellett volna olyan agasra, a feje fölé emelnie, de ö mégis Ulegtette. ^Micsoda öröm! Kevés idővel ezelőtt még előtt VOlt abroncsa és most vigan gurul He Mekkora öröm! A fiu számára ezelőtt a / ,yolt semmi. Minden uj: a reggeli ut, S2früs nap, a város távoli moraja. A fiu mara minden uj, tiszta ós örömteljes. tóg*n, minden tiszta. A gyermekek magukold latiak meg a dolognak a szennyes iái at: amig a felnőttek meg nem mutatják nekik. Égy szegényes ruházatú, durvakezu oreg fmber állt meg a keresztútnál. Odasimult a Kerítéshez és megvárta, amig a hölgy es a üd elmennek mellette. Az öreg borús szem"S61 nézte a fiút ós bágyadtan mosolygott Értelmetlen, lassú gondolatok kóvályogták koPasz fejében. - Uri gyerek, - gondolta gyerekecske. Játszik. fp Valamit nem értett, valamit furcsilt — gyermeket megvernek 1 A játék időtöltés! v® oz az anya másképen gondolkodik. Nem Káromkodik, nem tenyegetődzik. Pompás külsejű és megelégedett. Nagyon jó dolguk van. Amikor ő fiu volt: kutyának való volt az élete. Most sem kellemes, bárha nem is verik meg már; most még sem kell annyit koplalnia. De annakidején: éhség, hidegség, verés. Abroncsa vagy egyéb játékszere nem volt. Igy telt el az egész élete: szegénységben, gondok között, keserűségben. Emlékei közül az öröm hiányzott. Fogatlan szájával a fiu felé nevetett. Irigyelte őt. Az ostobák játszanak! — gondolta. És emésztette az irigység. Munkába ment; a gyárba, ahol gyermekkora óta dolgozott, ahol megöregedett. Egész nap a fiúra gondolt. A fiu szaladgál, nevetgól, tipeg, kergeti az abroncsot. Lábai oly kövérek, a térdei meztelenek ... A gépek dübörgése között egész nap a fiúra gondolt. És éjjel is felőle álmodott Másnap reggel az álmok újra magukkal ragadták az öreget. A gépek zakatolnak, a munka egyhangú, nem követel gondolkodást. A kéz elveszi megszokott munkáját, a fogatlan száj mosolyog a játékos álom fölött. A portól köd támad a levegőben fönt, a magas födél alatt, ahol vógnélküli szijak csattogva forgatják gyorsan a kerekeket. A távoli sarkokat szürkeség borítja. Az emberek ugy osonnak, mint kisértetek és a beszédet a gépek zajától nem lehet hallani. És az öregnek ugy rémlett, hogy ő gyermek, az a finom úrinő az anyja, van abroncsa és pálcája és játszik, kergeti az abroncsot. A ruhája fehér, a lábai kövérek, a térdei meztelenek. Egyszer este, amikor az öreg hazatért, az udvaron egy hordóról való régi, fekete, durva abroncsot talált. Az öreg megremegett örömében ós borús szemeiből kicsordultak a könnyek. Egy gyors, szinte öntudatlan kivánság hatotta át. Az öreg fólősen körülnézett, lehajolt, remegő kézzel megfogta és szégyenkező mosolylyal hazavitte. Senki sem vette észre, senki sem kereste. Kit is érdekelt volna ? Egy szegény rongyos aggastyán egy régi törött, hasznavehetetlen tárgyat visz: ki törődik vele. És ő vitte titokban, félt, hogy kinevetik ... Hogy minek szedte föl, mi célból vitte elr maga sem tudta. Ez az abroncs ugy hasonlított ahoz a másikhoz, a fiúéhoz: azért vitte el. Mit árthat, hadd legyen nála. Megnézte, megtapogatta és az álmai élénkebbre váltak. Az abroncs néhány napig az öreg ágya alatt hevert, szegény, szük, szobájában. Néha elővette, nézegette; ez a szennyes, szürke abroncs elragadtatta az öreget és élénkebbnek látta a boldog fiúról való makacs álmot. Egy derűs, meleg reggelen fölkelt az öreg, fogta az abroncsot és kiment a városból jó messzire .. . Köhécselve ment az erdőben öreg fák és tövises cserjék között. Érthetetlen volt előtte a száraz, sötét, repedt kéreggel boritott komoly fáknak a hullgatagsága. Az illat különös, a moha csodálatos. Se zaj, se por nem volt itt és a fák alatt gyöngéd homály terjengett. Az öreg lába megcsúszott a merev ágakon és megmegbotlott a kiálló, évszázados fagyökerekben.