Délmagyarország, 1911. május (2. évfolyam, 100-123. szám)

1911-05-07 / 104. szám

iöil május 7 DELMAGYAttüRSZAG ne* ÍIŐVÓ üj iparágak meghonosítására alkalmasak? Mi volna a teendő a helyi viszonyok szerint a kézműipar színvonalának emelésére ? Szükséges volna e esetleg a házi ipar fölkarolása? Ezen kérdések lehető vizsgálata mellett a városok többnyire általános és már szokásos intézkedéseket tehetnek csak az ipar fejlesztése céljából. Ilyenek az iparoktatás fejlesztése, az ipari munkásosztály erkölcsi színvonalának és anyagi helyzetének emelése, illetve javítása, a hazai ipar támogatása, ipari termelő és hitelszövetkezetek alakitása stb. Ez az utóbbi különösen az, hol a városok — és itt értjük a városi közigazgatást — még sokat tehetnek az ipar fölvirágoztatása körül. Alakítsanak minden városban minél nagyobb számban ipari termelő szövetkezeteket s igyekezzenek behálózni az egész országot ilyenekkel. Az ipari termelő szövetkezeteknek akár kisiparosok, akár ipari munkások tömörülnek benne, nagy jelentősége van s ha város ilyeneket támogat a közfilléreiből, akkor nem egyes ember boldogulását segíti elő, hanem az összességét, A nagyipar és gyáriparnak akár ingyenes telek adományozása, vagy községi adómentesség biztosítása és pénzbeli segítséggel támogatása helyett sokkal helyesebbnek tartanók, ha a város résztvenne a viszonyokhoz képest kisebb vagy nagyobb mérvben az ipari és gyári vállalkozásban és arra igy befolyást gyakorolna. Ez inkább felel meg a közérdeknek, mint egyes embernek még iparpártolás cimén is történő támogatását. Egyebekben pedig az ipar helyi fejlesztésének közös eszközeit a lielyi mány tévelygéseit és túlkapásait ostorozta, megmutatván a biztos alapokon nyugvó helyes utat, amelyet az orvosnak és az embernek követni kell az uj tudásban. A fehér vérsejtek kilépésének módozatait a véredényekből itt állapította meg Cohnheim; a visszatérő láz okozóját, a spirillumot, itt fedezte fel Obermayer és Liebreich itt találta ki a chloral-hydrat altató hatását. Jobannes Mülleraz alapító ós Recklinghausen működtek még itt a tudomány korifeusai körül. És most, ha az ember végig gondolja, hogy itt ebben a városban, ahol lobogó lánggal ég az orvosi tudomány fényesen világitó fáklyája, a kuruzslás, vajákolás, ráolvasás szabadon folyik, ez igazán furcsának tetszik. Nem is képzelnénk, hogy itt hiányzik a kellő ellenőrzés. Egy reggelen fogkefét vettem az egyik Friedrich-strassei gyógytárban és mialatt szerény igényű fogkefémet megválasztottam, az ón patikusom két szemrendelést és egy bőrgyógyászati rendelést „intézett el". Hiába, a fény nyomán ott jár az árnyék. Az őszi ködös párázat csökönyösen üli meg a szűk Friedrichstrasse reggeli levegőjét, a taxiautók, a megrakott kraftomnibuszok, nagy uti csomagokat cipelő lovas jármüvek, terhes katonai motorkocsik rohannak és ontják, szállítják „nord"-ba és „weszt"-be, és kifelé az emberanyagot, meg Berlin szükségletét és fölöslegét. Az „Unter den Linden" kereszteződésénél a forgalom fél kilenckor a tetőpontra hág. Egyszerre mintha felosztana a köd és oszlana a tömeg, a „Brandenburgéi* Tor" felől a széles középúton három szürke, bugó automobil jön. — Az Imperátor! követelmény ek is rendszerint befolyásolják, mindé nesetre szükséges és kívánatos azonban' általában, hogy a városok sorsának intézői az iparra 8 az iparos osztályna k, mint kulturelemnek boldogulására fokozottabb figyelmet fordisanak. Szépülő Szeged. — Egg darab várusesztétlka. — (Saját tudósítónktól.) Tavaszt asszony- és leányfantomok, akikben vér lüktet, akiknek az ajkán hus pirosodik, szines napernyők, körül buja vörös tulipánok, apró kis brilliáasai a tavasznak: virágok igézően lilakék orgonák — ezek most minden városban ott szineskednek, ott szépülnek s mikor szépülő Szegedről akarunk beszélni, ezekről szabad legkevesebbet szólnunk. Mert mindez csak Unom arabeszkje, margódisze a városszépségnek, a városesztótikának, amelyben a domináns szépségek a — paloták, a bérházak s a belőlük kapcsolódó utcák. Fölösleges betűvel kezdődik ennek a cikknek a cime is, mert mikor szépülő Szegedről van szó, akkor tulajdonképen épülő Szegedről kell beszélnünk, arról, hogyan vonul be Szegedre az, ami modern értelemben szép és hogyan fejlődik ki nálunk már épületekben is az, ami tavaszos, ami egy kicsit forradalmi, uj az építkezésekben, amit ami szemünkkel nézve szépnek mondunk. Nem akarunk igaztalanok lenni azok iránt, akik előttünk jöttek. Akik már el is mentek, vagy már menet vannak. Akik más dolgokban gyönyörködtek, mint mi és el voltak ragadtatva attól, ami mellett mi legalább is fejcsóválva megyünk el ós amiben mi nem érezzük ott lüktetni a mi ritmusu nkat, nem látjuk rajta a mi esztétikánkat. Mikor azok a bizonyos régimódi paloták épültek Szegeden, a hatalmas kőtömbök, a telecifrázott, súlyos nagy emeletes skatulyák, mikben emberek laktak, akiknek főképen csak az egyszer vagy többször négy fal kellett, amely között megférjenek bútoraik és leélödhessók az otthon való életűk, akkor ez szép volt, akkor ez divat volt s akkor ép ugy Szeged szépülóséről beszéltek, mint ahogy arról beszélünk most mi, akik annak a divatnak hátat fordítunk és uj építészeti gondolatokkal vagyunk telítve. Nekünk mindez régi, súlyos, nehéz, mi nem tudunk azokba beléhelyezkedni s keressük, óhajtjuk a hangulatot, az esztétikát a paloták minden vonalában, minden síkján, minden részletében; valahogy poetizálniok, íilozofálniok, a leikünkhöz szélniok kell a mellett, hogy utilitáriusak*.: hasznavehetők. Rajtuk kell lennie annak a megbecsülésnek, melylyol az ember, a homo sapiens viseltetik a lakóhelye iránt, hiszen — odabenn édes, lázas életek bújnak meg minden nógyfalas szobát: jajok és csókok és gyerekcsodák. Ebből a látószögből nézve Szeged városesztótikájót, nap-nap után örvendetesebb jelekről számolhatunk be, egyre több az imponderábilis, finom öröme a szépet kutató léleknek. Nem mai keletű, nem ma indult meg ez az épitőprocesszus; látták a modern építkezés kísérleteit már évekkel ezelőtt. De akkor egészen elszigetelt jelenségek voltak ezek, nem olyan szinte mohó gyorsasággal, mondhatnók kollektiven föllépőek, mint most. Budapest juteszünkbe, a rohamosan ópitkező Budapest, a maga Lágymányosával, ahol pár hónap alatt paloták, gyárak eleven, lüktető kis városává alakult az a nemrég még kietlen, csöndes foltja a Duna és a Fehérvári-ut közének. Ha miniatűr arányokban is, de ilyesféle történik most Szegeden. Legélénkebb az ellentét a régi és uj Szeged között (mindig a belvárost értjük) a Feketésas-utcában, ahol az uj, fehér, ragyogó paloták a régi Szeged híres fogadóira ós a fejlődós versenyében alaposan lemaradt zöldmohos házaira néznék alá. Hatalmas és művészi alkotás a Wagner-palota a maga utcaudvarával, egészen nagyvárosi jellegű, lelket nyugtatóan finom, egyszerű és roppant praktikus. Mert levegője van, napfénye van, tud lélegzeni: s ebben méltó párja a tüdejükről híres bécsi ós berlini házaknak és fölényesen áll a pesti bőrkaszárnya-tipussal szemben, amely tudvalevőlog arról hirhedt, hogy levegőtlen, napfónytelen, beteg, mint a mi szerencsétlenül íólrefejlődött bgész fővárosi Jlptüjik. S a modernségéhez épen találóan kapcsolódik az a tény, hogy beléje költözött a Jfais-ttiozi, mert hiszen a mozi ShaW Bemard Molnár Ferenc, Bresztovszki és minden intelleÉtue.V* meggyőződése szerint a jövő színháza s gyorsan ?°rS5 b'mjeivel, tanulságos szórakoztatásával a mi 9Íet5> minden Percet fölhasználó és mindent meg>nulni' tudni akard századunknak, a mi modern Megértünknek színes, eleven szimbóluma, HáládaW."an »ézzilk a Keleti-bérház épülését a Belvárosi-káv^bézzal szemben, mert ha ez a grandiózus bérház — épitik Ottovay és Winkier — elkészül, akkor a Klauzál-tér baloldala is megszabadul attól a szerencsétlenül pesti utánzatu ideiglenes .épülettői ott a közepén s a Belvárosi szines, ötletes keritésü terrasza zavartalanul illeszkedlietik bele a korzó vonalába. Az épülő Szegednek másik mozgalmas pontja Stefánia mellett van, ahol a Kass-vigadóval szemközt érdekes, kackiás modern palotát épített Erdélyi István, a budapesti Spiegel tervel szerint. Ez a palota, a mellette levő Vajdapalotával, melyet szintén Spiegel tervezett és Ligeti Béla épített, csupa lélek. Amannak a falain kövér, mezítelen amorettek örülnek az életnek, emezen görög alakok táncolnak tavaszi fuvolaszóra s ez a könnyedség, graciozitás fejeződik ki mind a két épületen, csak a Vajdabérház monumentális görög portáléja súlyos, komoly, puritán. Mellettük a szintén kétemeletes Müller-palota, a Müller Miksa tervei szerint épitett pompás, tornyos, nagyvonalú müve Regdon Sándornak, mesterien bestilizált épület, a maga nyugodalmas, nagy belső erkélyével. Napsütésben is, csöndes éjszakai nyugodalomban is megkapó, szines látvány ez a három palota, amint a Tisza felé néz s ha annak a Tiszamenti darabnak az esztétikájából hiányzik valami, az nem a három palotának a bűne, hanem a Stefánia-sétány érthetetlen megszakitottságának, kurtaságának. Szinte kiált abból a felsőkereskedelmi iskola előtt levő szomorú, vizes, fás sétány-csökevényböl a Stefánia meghosszabbításának szüksége, mert hiszen ez több tüdőt, több levegőt, több szint és több intimitást jelentene, több harmóniát: mért nem adják meg ezt a tüdőt, levegőt, szint, intimitást, harmóniát, eleganciát? A Tisza közele azonban nemcsak fölfelé, a Tiszával párhuzamosan fejlődik építészeti tekintetben, hanem befelé, balra is, ahol a Nyilassy Pál dr palotája (építésze Müller Miksa, tervezője Rainer Budapest), az Erdélyi-palota (építésze és tervezője maga a tulajdonos), a Xoposs-palota (építésze és tervezője Erdélyi István) sorakoznak, még a gerendák, állványok pólyáiba burkoltak, de a karakterük, az értékük már kiszögellik, már jelentkezik s mind a három pompás ensemblet ad. Sokat beszélnek egy másik, rohamosan a befejezéshez közeledő palotáról, a Kárász-utca végén állóról, Pick és Tóbiás épitette vasbeton-bérházról. Pro vagy kontra, do minden arra sétáló kritikát mond erről a palotáról s ez jó jel: igy lesznek híresek a primadonnák is. Épen a minap cikkezett a Berliner Tageblatt arról, hogy az uj európai építészeti stilus most már tisztán vasbeton-stílus (Amerikáben újfajta