Délmagyarország, 1911. május (2. évfolyam, 100-123. szám)

1911-05-27 / 120. szám

2 DÉLMAGYARORSZAG 1911 május 24 Olimpiai játékok. (Fővárosi munkatársunktól.) A világsport ügyének nagyhete van most Budapesten. A kulturnemzetek megbízott sportférfiai tartanak nemzetközi konferenciát székesfővárosunk falai közt, előkészíteni a negyedik modern olimpiai sportünnepséget, mely esztendőre Stockholmban lesz. Az antik görög olimpiai játékok a hellén nemzeti kapcsot acélozták. Részt vettek benne az összes görög államocskák s ott nevelődött nagygyá, hőslelküvé, a perzsa veszedelem lebirójává Homérosz nemzete. Ez a példa lebeg a müveit emberiség szeme előtt, midőn az ókor klasszikai sportünnepségét fölujitja, a modern életviszonyoknak megfelelő átalakítással. Az uj olimpiai játékok nem korlátozódnak egyetlen fajnép testi s erkölcsi kultuszára. Az emberfaj elitje: valamennyi kulturállam fog itt baráti kezet s elküldi képviselőit nemzetközi szövetségük világraszóló sportünnepére, a férfiasság erényeit kiművelni s e jegyben az emberiség benső szolidaritását megpecsételnie. Husz éve lesz, ma-holnap, hogy a testedző nemes sport ügyének internacionális világverseny alakját és méreteit a modern úttörők megteremtették. Törekvésük fényesen sikerült, s az iigy jelentősége világszerte elismertetett. A kezdetkor még Európa is csak csonkán volt a szövetségben képviselve ; de az elért eredmények csakhamar fölkeltették as összes államok s az oceántuli világrészek figyelmét e mozgalom iránt. Ma együtt látja az ügy az egész civilizált világot. Örömmel tapasztaltuk, s ez jogos büszkeségünk, hogy e kultusz szolgálatában a magyar nemzet is kivette a maga méltó részét az eddigi olimpiai játékokon. Atlétikánk a világversenyeken előbb figyelmet, majd feltűnést keltett, sőt a sport némely ágaiban, milyen az úszás, a sulydobás és főleg a kardvívás, elsőrendűt produkált. Ennek tudható be, hogy a negyedik sportünnep nemzetközi intézősége mostani értekezletének színhelyéül Budapestet választotta. Magyarországnak jutott a nagy tisztesség? hogy házi gazda gyanánt, nemzetünk vendégéül fogadhassa székesfővárosunkban a világsport ügyének legtekintélyesebb képviselőit s ezzel fényes elégtételt kaptunk ez illusztris testülettől amaz Ízetlen támadásért, mellyel nemrég bizonyos elfogult körök Magyarország önálló államiságát kétségbe vonni merték s a nemzetközi szövetségben képviseltetésót nullifikálni megkisérlették. E kisérlet teljes fiaskójóval a magyar nemzet bizvást beérheti. Az olimpiai konferencia egész lefolyása Budapesten nyilvánvalóvá teszi immár az egész müveit világ előtt, hogy hazánk állami jellegét s nemzetünk szuverénitdsdt saját jogterületén csak a botorság ismerheti félre ós a rosszhiszeműség tagadhatja meg. Az értekezlet ünnepi részéből ez szimbólikusan kidomborodott eléggé. A nagygyűlés megnyitójára őfelsége a magyar király elküldte legmagasabb személyét képviselni, József főherceget, ki az iinnep középpontjában állt és lelkes beszédet is mondott. A konferencia alkalmából a királyi udvarnál fényes fogadó est volt. Ősz uralkodónk Gödöllőről telegramban üdvözölte az illusztris testületet, köszönetül hódolatáórt, s kellemes tartózkodást kivánt neki a magyar fővárosban. A vendéglátás és az ünnepségek gazdag programja: az atlétikai és torna mutatványok, a dunai evező verseny, a magyar kormány égisze alatt sikerültek. Khuen-Hédervdry Károly gróf miniszterelnök személyesen ott volt mindenütt, a margitszigeti lakomán tegnapi felköszöntőjével zajos tetszést aratott. — ő adja a bucsulakomát is szombaton a kormányelnöki palotában, s utána fogadó estén egyesiti ugyanott a magyar közélet összes kitűnőségeit, vendé— Bemegyek, eszem, aztán hazamegyek ; ez nem lesz bün. Óvatosan körülnézett, hogy látja-e valaki, aztán tágra nyitva az ajtót, belépett. Otthon volt. Leült a kassza mellé, rendelt. Mohón vett, majd szórakozottan fölnézett a kasszába trónoló nőre. Leejtette a villát. — Margit! A kassza tündére mosolylyal ajkán beszólni kezdett! — Honnan ismer? — Margit! — Az, az vagyok. De maga ? Megálljon csak, hopp, megvan: Sándori. Nem, nem az. Pedig nagyon ismerős. Nem, nem emlékszem. Ugy-e, rendel, szép ember, egy csáját? Már kiáltott is a pincérnek: — Egy csáját! Miskát megbolondította a hasonlatosság. A haja, a szeme, a nyaka ugyanaz volt, csak a modora, az nem. Mégis ez a nő, ismerősebb volt neki, mint a menyasszonya, közelebb a lelkéhez, mint az, ez az ő világából, a léha világból való volt. Megfeledkezett a hazamenetelről, nézte a leányt, a szemét, a száját, a haját. Fizetett neki, mint egy született balek, Keveset beszélt, csak nézte a leányt. Az erős bor, a füstös levegő, a zene félálomba ringatták. Ott volt a menyasszonya mellett és csókolgatta a kezét. Hamar berúgott — mondogatták. 0 volt a legutolsó vendég, rohant ki a kávéházból, bűnösnek érezte magát, nagyon bűnösnek. A lumpok rutinjával a fürdő felé tartott. A fürdő kissé fölfrissítette. A redakcióban dolgozni próbált. Lassan ment a munka, irt, irt, mint egy gép. Ebédelni nem ment, fáradtan sietett haza, ruhástól bele dobta magát az ágyába és csakhamar elaludt. Az egészséges, de fáradt, kilumpolt emberek ziháló szuszogásával aludt. Este ébredt fölt. Fölgyújtotta a villanyt, megnézte az óráját. — Nyolc. Szent isten! Margit! Már nem látogathatom meg. Fájdalmas szúrást érzett a halántékán. Léhaságának bűnét még sohase érezte ennyire fájdalmasnak. — Mit csináljak? Mit csináljak? — hajtogatta kétségbeesetten. Igaza volt, mert egy jól kialudt embernek kell valamit csinálni. Bekapta a vacsoráját. Ment. — Hova? — Margithoz, ahhoz a másikhoz. Látni akarta a szemét, a száját, a haját. Bánatában pezsgőt rendelt. Ivott, hogy felejtsen. Mulatott eszeveszetten, csókolta a kaszirnő kezét, később a száját. — Margit, menyasszonyom. Szeretsz? Ennyire még sohasem alacsonyodott le. Nem tudta, mit csinál. Be volt rúgva. Kocsin ment haza. Egy darabig álmatlanul fetrengett fekhelyén, majd fájdalmas zihálással, mint akinek lidérc ül a mellén, mély álomba merült. Álmodott Margitról, a menyasszonyáról, nehéz, kinzó álmok voltak ezek. Megtörten ébredt föl. Kidörgölte szemeiből az álommorzsákat, zavaros tekintettel szójjelnézett a szobájában. geink tiszteletére. E tények eléggé felelnek \ az emiitett támadásra, s tapintatos, sima modorban intézik el a kérdést, remélhetőleg véglegesen. Nem volt szükség tehát a konferencián vele külön foglalkozni s e szép napok történetébe disszonáns hangokat keverni. Az értekezlet sokat dolgozott és eredményes munkát végzett. Illusztris tagjai észrevehetőleg megvannak az eredménynyel ós a Budapesten tapasztaltakkal, állami berendezéseinkkel elégedve. Szivből kivánjuk, hogy kellemes emlékeket szereztek, légyen maguknak Magyarországról, emlékezzenek vissza szivesen az itt töltött időre ós ujitsák föl azt egy mielőbbi viszontlátáskor: azon az olimpiai játékon, mely a közel jövőben Budapesten lesz. A mexikói elnök lemondott. Mexikóból jelentik: Diaz elnök lemondása tegnap délután háromnegyed öt órakor megtörtént. Még az utolsó órákban is véres összeütközések voltak a fővárosban. Diaz a palotában maradt, melyet erős katonaság vett körül. A tömeg a palota elé akart menni, hogy megakadályozza Diaznak Veracruseba való elutazását. A katonaság sortüzet adott és igen sokan megsebesültek. A köztársasági elnökséget ideiglenesen De la Borra külügyminiszter vette át. A Tribnna vakmerősége. Aradról írják : A Tribuna topánfalvi tudósítás alapján köz i, hogy az ó-naptár szerinti május elsejének megünneplése alka'mábél a topánfalvi zenekar Orloa Tógyor vezetésével részt vett az ünnepségen. A topánfalvi csendőrhadnagy — írja a Tribuna — a Desteapta-te Romane játszását megtiltotta s figyelmeztette a zenekar vezetőjét, hogy a tilalom megszegése esetén letartóztatja. Orlea azt válaszolta, hogy a gyulafehérvári császári és királyi közös ezred zenekarának ez a dal már rég programján van, nem lát tehát okot az eltiltására. A darabot csakugyan nem játszották el." Ezek utána Tribuna fölszólítja a román képviselőket, hogy kérdezzék meg a parlamentben, vájjon csakugyan tilos-e ennek a nótának dalolása és játszása ? — Maga! — Én. — Hogy került ide? Maga hivott tegnap este, itt a névjegye, azt mondta: délután látogassam meg. Itt vagyok. — Én! Magát! — ordította Miska. — Igen, maga engem. Ha-ha, a mennyaszszonyát. Miska őrült módjára öltözni kezdett. Karon ragadta a leányt. Az fölsziszszent. — Gyerünk! Jöjjön! — vezette, ki az utcára, ki akarta lökni. Alig ért ki a kapun, maga előtt tolta a leányt, hangosan fölkiáltott: — Szent Isten, Margit! Margit ment ott, egy barátnőjével. Látta Miskát, a nőt, undorral fordította el fejét. Büszkén, egyenes testtartással ment tovább, ugy tett, mint akit nem érdekel a dolog, csak lelke mélyén szakadt föl a seb, hát ezért nem jött el hozzám? Pfuj! Miska, mint egy sebzett vadállat, lökte el magától a nőt. Szaladt Margit után, megakart neki magyarázni mindent, vezekelni akart, letérdelni eléje. Elmondani, hogy a nagy, vak szerelem áldozata lett. Utjdta akadt egy bálvány és ö nagy szerelme hevében azon keresztül is az Isten akarta imádni. Utolérte Margitot. Lázas kétségbeesett hangon szólította meg: — Margit, az égre kérem, hallgasson . . . Margit büszkén végig nézett a vergődő emberen, határozott kemény hangon mondta: — Uram, ön tolakodó ! Én nem ismerem magát.