Délmagyarország, 1911. május (2. évfolyam, 100-123. szám)

1911-05-25 / 119. szám

4 bELMAőVÁKóRSZU ÍOli május 2b tikai törvényeknek a felekezetekre nézve le liető kiméletes végrehajtása mellett hangsúlyozta az 1867-iki kiegyezés törhetetlen föntartását és a magyar állami eszme teljes érvényesítését. Kormánya megalakításában arány lag igen csekély körböl választhatott. A szabadelvü-párt vezető férfiait a lelépő kabinet küzdelmei egy időre kizárták a kombinációból, a nemzoti párt egyes tagjaival folytatott alkudozásai pedig nem vezettek eredményre. Ezért az uj minisztériumot hivatalba lépésekor nem igen tartották életrevalónak. A még hátralévő egyházpolitikai törvényeket sikerült a főrendiházzal is elfogadtatnia és igy a kormány első föladatát teljesíthette. Harcai. Csakhamar fordulat következett be, melyet az osztrák állapotok bonyodalmai idéztek elő. A gazdasági kiegyezés megújítása végett a Bánffy-kormány kezdettől fogva tárgyalt az egymást gyorsan felváltó osztrák kormányokkal. Ezek a tárgyalások Badeni gróffal teljes eredményre is vezettek, Bánffy Magyarország javára megváltoztatta a fogyasztási adók beszedésében eddig folytatott eljárást. Az osztrákok viszont azt remélték, hogy a magyar kvóta felemelése ezért megfelelő kárpótlást fog nekik nyújtani. Csakhogy a két parlament kvótaküldőttségeinek alkudozásai az osztrákok roppant túlzott követelései miatt nem vezettek eredményre. Még nagyobb baj volt az, hogy a német oppozíció elszántsága Badeni ellenében, ami különösen az 1897. óv őszi hónapjaiban dühöngő obstrukcióban nyilvánult, teljesen lehetetlenné tette a kiegyezés törvényét, a parlamentek által becikkelyezett megkötését,melyet az 18Ő7. XII. t.-c. előir. Bánffy eleinte kötelezőnek tartotta ezt a formát, később azonban az ausztriai viszonyok gyógyíthatatlannak látszó zűrzavara arra kónyszeritette, hogy belenyugodjék abba, hogy a kiegyezés Ausztriában a kormány rendelkezése utján lépjen életbe, melyet aztán a tíeichsrath elé terjesztenek. Badeinnek 1897. november 23-án törtóut bukásakor már csak egy hónap maradt bátra a gazdasági szerződések leteltéig. Igy Bánífy egyetértésben a nemzeti párt vezetőivel, kijelentette, hogy az 1867: XII. törvénycikk alapján Magyarország már csak önálló rendelkező jogánál fogva hosszabbítja meg a vámterület közösségét egy évvel, féltve, hogy ez alatt az idő alatt Ausztriával létrejöhet a kiegyezés. Igy épen az a kormány, melynek kezdettől fogva leghatározottabb célja volt az 1867-iki kiegyezés teljes föntartása, nem járt el annak szavai szerint. De már az uj törvény magyarázatánál megszűnt Bánffy és az ellenzék közötti egyetértés. Amellett a németok obstrukciójának folytatása Badeni utódai: Gantsch, majd Thun alatt is, lehetetlenné tette a kiegyezés végleges megkötését. A tárgyalások egyre tartottak és Bánffy még azt az eredményt is kivívta, hogy az osztrák kormány elállott a junktimtól, vagyis elismerte, hogy a kvóta kérdését és gazdasági szerződéseket egészen külön kell tárgyalni és elintézni. Az ischli klauzula. Thun, aki a németek ellenzékét a Reichsrathban sehogysem tudta elcsendesíteni, az ausztriai alkotmány önkényes módosítására és uj, munkabíró Reichsrath egybehívására gondolt, hogy igy a kiegyezés ezen az uton mehessen végbe. Bánffy útját állotta Thun alkotmányellenes szándékainak és emellett az lehelben tartott tanácskozások alkalmával törhetetlenül föntartotta Magyarország jogait. Ezeket a tárgyalásokat Budapesten, majd Bécsben folytatták és fejezték be, ahol abban az ismeretes, de akkor titokban tartott formulában állapodtak meg (ez az úgynevezett ischli klauzula), hogy ha az 1903. év végéig a két állam között a vám- és kereskedelmi ügyre vonatkozólag kölcsönös megalkuvás nem jönne létre, ugy a magyar törvényhozás ujabb határozatáig a ténysági közösség tartható fenn. A helyzet feszültségét fokozta a bizonytalanság a kvóta kérdésében. Bánffy mindig a leghatározottabban tiltakozott ama feltevés ellen, mintha a magvar kormány eleve belenyugodott volna a Magyarországra eső százalók jelentékeny fölemelésébe, de azért ezt a gyanút teljesen eloszlatni nem tudta. Az ellenzék az 1898. óv őszén összeült országgyűlésen ügyesen és kíméletlenül fölhasználta a helyzetet. A kormány a budget tárgyalását óhajtotta, az ellenzék azonban ezt megakasztotta. Eleinte nem vallotta be az obstrukció szándékát s csak azt hangoztatta, hogy az országgyűlés nem engedhet v kormánynak szabad kezet, mlg a leglényegesebb kérdésben, az Ausztriához való viszony megállapításában, nem lát tisztán. Az osztrák kormányra való tekintet, valamint az úgynevezett ischli klauzula idöelőtti közzétételétől várhatott rossz hatás megakadályozta Bánffyt az egyre sürgetett döntő nyilatkozatok megtételében. Ezalatt az ellenzéknek annyi elvi és személyes ellentét miatt elkülönített pártjait összeforrasztotta a Bánffy személye s rendszere elleni közös gyűlölet. A Hódossy által szerkesztett feliratot már valamennyien aláírták. A vitából lassankint valóságos parlamenti forradalom fejlődött ki, amilyenhez hasonlót a magyar országgyűlés alig látott napjainkig. Minden incidenst bevontak a vitába és Bánffy ellen a legkevésbé sem válogattak az eszközökben. Még azt az elhatározást is, hogy boldogult Erzsébet királyné szobra jusson a Hentzi momentuma helyére, ellene fordították. A harc szinte szünet nélkül folyt és a kormánynak még arra sem lehetett kilátása, hogy a budget helyett legalább két hónapra szóló indemnitást szavazzon meg neki a Ház. Uj utakon. Ezerkilencszáznégy márciusában lemondott főudvarmester! méltóságáról és ismét kiállott a politikai küzdőtérre, megalakítván az uj-pártot. 1904-ben időközi választáson Szeged város I. kerülete képviselővé választotta Rónay Jenő szabadelvű jelölttel szemben és nemsokára a képviselőházba való bevonulása után vitája volt Tisza István gróf miniszteielnökkel a vámterület kérdésében. Leghevesebb ellenzője volt a házszabályok szigoritásának. Az 1904. november 18-iki esemónyok után ő, valamint a táborába állott többi képviselők is csatlakoztak a szövetkezett ellenzékhez, amelynek vezérlőbizottságában igen jelentős szerepe volt. Az 1905-iki általános választások alkalmával pártja tizenhárom taggal vonult be a képviselőházba. 1905. februárban a Tisza-kormány lemondása után egyike volt azoknak, akiket a király a válságról meghallgatott; azóta is több izben volt a válság alatt kihallgatáson; az 1905. szeptember 23-ikán tartott hires kihallgatáson is ott volt az öt pártvezér között. 1906. februárjában a szegedi választékhoz intézett nyilt levelében a katonai kérdések kikapcsolását sürgette. Emiatt ellentétbe jutott a koalícióval, amelyből, valamint a vezérlőbizottságból kilépett. Pártja nem követte, hanem nagyrészt a függetlenségi párthoz csatlakoztak. 1905-ben Pápa város, majd Tállián Béla lemondása után Szeged I. kerületének mandátumát is elnyervén, ez utóbbit tartotta meg. 1906-bau és 1910-ben is a szegedi mandátumot kapta meg. Szamosujvár, Dós, Varasd, Marosvásárhely, Jászberény, Kolozsvár, Zágráb, Belovár, Eszék, Szentes, Nagybánya városoknak is díszpolgára, a besztercei református egyházközség tiszteletbeli és a református egyház erdélyrészi kerületének főgondnoka, az egyetemes református konvent és zsinat világi elnöke volt. Bánffy és Szeged. — Uj éra, uj program. — Bánffy Dezső báró mint ellenzéki politikus tulajdonképen akkor lépett aktivitásba, amikor Szegeden ujpárti programmal képviselőnek választották. Ez 1904. május 31-én történt. Szeged városa első kerületében, amely valamikor hires kerülete volt Tisza Lajos grófnak és amely addig a napig mindig kormánypárti volt, a képviselői mandátum megüresedett, mert a kerület legutóbbi képviselőjét, Lázár György dr-t a szegediek polgármesterré választották. Ekkor lépett föl Szegeden Bánffy. Jelöltsége nagy, országos szenzáció számba ment. Programbeszédeire, amelyekre leginkább Eötvös Károly és Hock János kisérték el, seregestül jöttek el a választók és különösen a szegényebb néposztály körében tett nagy hatást, hogy a volt miniszterelnök ellenzéki progtammal, különösen az önálló vámterületet követelve lép föl. A kormánypárt — Tisza István volt akkor a miniszterelnök — Bánffy ellen foglalt állást, ellenjelöltül Rónay Jenő volt főispánt léptette föl, aki a Délvidéken kedvelt ember volt, Bánffy a kormánypárti Rónayval és Becsey Károly nevü függetlenségi jelölttel szemben is abszolút többségbe jutott. Az izgalmas választáson Bánffy Dezső 933 Rónay Jenő 768 Becsey Károly 50 szavazatot kapott és igy Bánffy 115 szótöbbséggel győzött. A választás nagy és kedves izgalom közepette folyt le. Az egész napon át Hock János ós Szemere Attila vezették az urnák elé a nagyszámú és a győzelemben föltétlenül biztos Bánffystákat. Már délben oly biztosnak látszott Bánffy győzelme, hogy a délutáni vonattal leutazott Szegedre. Már Pesten a pályaudvaron ovációkkal fogadták a Szegedre készülő Bánffyt és az ováció nem maradt el a vidéki vasúti állomásokon sem, ahol nem egy vasutast (a vasutassztrájk épen akkor ért véget) lehetett látni Bánffy-fólo kortes-tollal. Szegeden óriási néptömeg várta Bánffyt, a Kossuth-nétát énekelték és Kossuth Lajos neve helyett mindenütt a Bánffy Dezsőt illesztették bele. Ez a nap volt talán a legszebb Bánffy egész életében. A szegediek azután is liiven kitartottak Bánffy mellett. A koalíciós kormány ellen is őt választották meg, aki fölfrissülve és uj energiákhoz jutva dolgozott ideáiért. Szegeden gyakran járt. Évente hat-nyolcszor. Legutóbb, mint az általános választójogi liga elnöke volt itt s elnökölt egy pártközi népgyűlésen, ahol rövid beszédet mondott. Bánffy legutolsó szegedi beszéde. 1910 május 8-án volt az a népgyűlés, amelyen Bánffy Dezső báró a következő megnyitó beszédet mondotta: — Tisztelt urak! Mielőtt rövid előadásomat megkezdeném, engedjék meg, hogy egy táviratot olvassak föl Sándor Páltól, az általános választói jog országos ligájának alelnökétől, amelyben kimenti a távolmaradását s az általános, egyenlő, titkos választói jog hivónek vallja magát. (Olvassa a táviratot.) — Én is azt mondom, amit táviratában Sándor Pál. Azt mondom, hogy az általános, egyenlő, titkos választói jog az a fegyver, amely a magyar kultúrállam kivívásához szükséges; az az ut, amely végső eredményében egy gazdagabb, erősebb magyar állam kiépítéséhez fog vezetni. (Éljenzés.) Nekem nem is kellene itt az általános, egyenlő és titkos választói jogról beszélnem, mert hiszen én már hat év előtt épen Szegeden az általános választói jog mellett nyilatkoztam. Mindig azt mondottam és azt mondom ma is, liogy ezen jog kiterjesztésében más korlátokat állítanunk nem szabad, mint azokat, amelyeket az egységes magyar nemzeti államnak biztosítására szükségesek, biztosítására ennek az őstalajnak, amelyben mindannyian gyökerezünk. A kerületek alkalmas beosztásával a magyar nemzeti állam egységét minden veszélytől megóvhatjuk. Általánosnak, egyenlőnek kell lennie a választói jognak, mert ezt kívánja a méltányosság és haladás szelleme. A titkosságnak is hive vagyok, mert csak igy juthat érvényre a választók igaz meggyőződése • csak igy kerülhetők el a visszaélések. Szükséges az általános, egyenlő, titkos választó jog, mert ezt követeli a demokratikus fejlődés és az a méltányosság, hogy a terhek egyenlő viselése mellett a jogok is egyenlők legyenek. (Éljenzés.) Tisztelt urak! Nem akarok hosszadalmas fejtegetésekbe bocsátkozni. Erre sem a hely, sem az idő nem alkalmas. Én csak arra akartam figyelmüket fölhívni, hogy a vázolt gondolatmenetben haladjanak s összefogva segítsenek kivívni a boldogabb, erősebb magyar államot kiépitő uj parlamentet. Beszédét lelkesen megtapsolták. Bánffy másnap reggelig maradt Szegeden s azóta nem járt Itt. Szeged részvéte. A szegedi városi tanácsot a gyaszliir vétele után Bokor Pál polgármester-helyettes rendkívüli gyűlésre hívta össze. Az ülésen Bokor Pál elnökölt, aki a kővetkező szavakkal nyitotta meg az ülést ; Tekintetes tanács 1 Mély megilletődéssel jelentem, a lapokból különben már köztudomásra jutott hirt, hogy Bánffy Dezső báró, Szeged első kerületének országgyűlési képviselője az