Délmagyarország, 1911. május (2. évfolyam, 100-123. szám)

1911-05-20 / 115. szám

10 DÉLMAGYARORSZAG 1911 május 18 § Gyilkos család. Karánsebesrö 1 jelentik: Ez év januárjában történt, hogy Urderean Nyisztor, Péter ós Miklós megölték Kornya­réven Sándor János pénzügyőri fölvigyazót és társát, egy pénzügyőrt könnyebben megsebe­sítettek. Sándor János ugyanis a társával ha­zafelé ment, mikor Urderean Miklós ku­tyái megtámadták. Rálőttek a kutyára, amiért Urderean annyira dühbe jött, hogy fiával ós testvérével megleste a pénzügy­őröket, vasvillával megölte a fővigyázót, társát pedig megsebesítette. A karánsebesi esküdtszék tegnap ítélkezett ebben az ügyben. Urderean Miklóst két ós fél évi börtönre, Nyisztort öt évi és Pétert négy évi fegyházra ítélte. § Eyy érdekes ítélet. Debrecenbőt jelentik: Érdekes bitnügyet tárgyalt tegnap a debreceni esküdtbíróság, herényi Ferenc, Hosszupályiba való birtokos felesége szándékos emberölés miatt került a vádlottak padjára. Berónyiné a hosszupályii hires tudós asszonynyal került össze. Messze földön ismerik a Hajdúságban és a szomszédos vármegyékben Kocsisnét, aki különféle kuruzslással gyógyit testi és lelki betegeket. Berényiné is hozzáfordult, hogy Zsófi nevü leányét gyógyitsa meg. Berényi Zsófi ta­karos leány volt s szerelmes lett egy Kovács Imre nevü fiatalemberbe, aki elcsábította és elhagyta. E miatt a leány bánatnak adta magát s egyre sorvadt. Kocsisnó vállalkozott arra, hogy kigyógyítja. Éveken át a legkülönfélébb boszorkányságokkal hitegette a beteg leány anyját s ezen a cimen ezrekre menő honorá­riumot csalt ki Berényinótől, kit azzal rémít­getett, hogy amennyiben orvoshoz viszi a leá­nyát, a gonosz szellemekkel meg fogja öletni. Amikor ez óv február havában Berónyinétől ujabb összeget akart kicsikarni Kocsisné, nem adott, ellenben elővette a férje revolverét és kétszer rálőtt, ugy, hogy hónapokig nyomta az ágyat. A debreceni törvényszék esküdtbirósága elfogadta a vádlott asszony védekezését, hogy a gonoszlelkii kuruzsló asszonytól csak ugy szabadulnak meg, ha elpusztítják. Berényinét az esküdtek bűnösnek mondták ki a szándékos emberölés kísérletének bűntettében, de egyben megállapították a jogos védelmet is, melyet ki kellett fejtenie a kuruzsló nő praktikájával szemben. Ezért a törvényszék fölmentette Beré­nyinét a vád alól. Ékszereket nagy választékban csakis Fischer Testvéreknél talál. WW Ékszer- és órajavitó műhely. UZLETflTHELYEZESl S} RAKTÁRAMAT május hó folya­mán uj Keleti­palotába (Kis-u.) helyezem át. = DÉRY EDE SZEGED Addig a raktáron levő áritv kat gyár! &pon kiárusítom, SEHOL OLCSOBBAN ineg nem szerezhetők n legkitűnőbb kerék­párok, varrógépek és a világhírű „Pathé" tűnélkűli beszélőgépek 6—8—10 koronás Szántó Sándor raS ===== SZEGED, = Tisza Lojos-Körut 38. szám. (s zalagárulókkal szemben.) Nagy javítóműhely! i Májtis hóban nyílik meg : FÜSTÖS ÉS VARGA előnyomda, női kézimunka és rö­:: vidáru üzlete :: SZEGED, Kárász-utca 14. sz. alatt (Ungár- és Mayer-palota.) KÖZGAZDASÁG (—) Nemzetközi halászati kongresszus. A Rómában május 25-én kezdődő nemzetközi ha­dászati kongresszuson az összes nemzetek kép­viseltetik magukat. Magyarországot a minisz­tertanács határozatából Landgraf János mi­niszteri tanácsos ós Kotány Dezső tengerészeti akadémiai igazgató képviselik. A kongresszus öt napig tart. (—) Óriási szőlőkarók. Paksról jelen­tik: Paks egész környékén óriási jégeső volt tegnap este. A kölesdi, csámpai, uti és páskumi szőlőket teljesen tönkre tette a jég. A kár több mint százezer korona. (—) Drágább lesz a sör. Egy osztrák bank tárgyalásokat folytat az összes osztrák maláta­gyárosoknak egy kartelbe való tömörítése iránt. A tervezet szerint korlátolt felelősségű társaságot alakitanának, amely a malátagyárak bérlőjeként szerepelne. (—) Védekezés a perenoszpora ellen. Az Ampelológiai intézet május 18-áról a következő­ket közli: Az ország különböző részéből vizsgá­latra tömegesen beküldött szőlőlevelek és haj­tások a peronoszpora viticola de Barry, a jól ismert veszedelmes szölőpusztitó gomba föllépte állapíttatott meg. Világos ebből, hogy pernosz­porainfekció már néhány nap óta föllépett az országban és biztosra lehet venni, ha a te­nyésztésre kedvező, moleg páradús idő jár, amellett országszerte fog jelentkezni, ott ahol hiányosan vagy épen nem védekeztek ellene a rezes védekező szerekkel, vagy talán a véde­kezésre nem alkalmas anyagot használták. Még megijedni nincs okuk a szőlősgazdáknak, mert okszerű védekezéssel a peronoszpora-pusztitást elháríthatjuk, de ezt saját érdekükben is foga­natosítsák szorgos munkával. Különös gond fordítandó most a fürtök megvédésére és azokat egy százalékos bordói lével való permetezés után még rézkénporozni is kell, mig a lombo­zatnak elég védelmet nyújt a permetezés is. Védő utmutatást a magyar királyi Ampelológiai Intézet igazgatósága (Budapest, II. kerület, Törökvósz-dülő, Debrői-ut 15.) díjmentesen küld mlűdiwoknak, kik levelezőlapon eat kérik, (—) Romániai áruk vámkezelése. A Ro­mániába bevitelre kerülő áruknál a határon a beviteli bevalláson kivül oly számla-másola­tok is bemutatandók, melyek az áru minősé­gére és értékére vonatkozó adatokat tartal­maznak. E másolatokat a feladó tartozik a fuvarlevélhez mellékelni és aláírásával ellátni. Oly áruk, amelyek külföldi gyárosok által köz­vetlen román kereskedőkhöz küldetnek, vala­mint a vasáruk, a bevallás alapján is elvámol­tatnak, ilyenkor azonban a cimzett köteles utó­lag a számlamásolatot bemutatni. A magán­személyek részére küldött áruk nincsenek a szabályok alá votve. A többi alakiságokról kereskedelmi ós iparkamara irodája nyújt föl­világosítást. Felelős szerkesztő Pásztor József Lapkiadó-tulajdonos a Délmagyarország hírlap- ós nyomdavállalat Nyomtatta a Délmagyarország hirlap- és nyomda­vállalat Szegeden, Korona-utca 15. (Bokor-palota.) Iskolai hegedűk kltünö h'nggal. Kaphatók: 3, 4, 5, 6. 8. 10 forintért és feljebb. Hangverseny-hegedűk 20 forinttól feljebb. Iskolai ÍB Itarmntiitlllinlt Hr ®"«»«s leneknrl é« rolf­templomi űdl niüIllUHIOIV kedveled hann«<»erek, hn­Uj szerkezetű cimbalmok legkiválóbb hangtartó szerkezettel, pedál nélkül 3(1 forinttól tuMorinttól^feíjobb. Fonográf és Gramofon " legjutányosabb Arakon. Hengerek és lemezek a vllAj, iefl­klreNcbb luUvésrelnek felvételeivel. Dua raktár kiváló gyártmánya uj és átjátszott zongorák én ptaminékban. Régi zongorák és' egyéb hangszerek ujakra becsoréltotnek. Zongora kilcsinzo Intézet. Teljes zenekarok felsze­relése kedvező leltételek mellett. Tornászat! és községi dobok dus választékban. Sternberg Ármin és Testvére ts. ÉS hir. udvari hBnusierayár ÍÍIÜIIBIÍIIBII BUDAPEST. VII., RöKúcii-uí 31) Képes árjegyzéket (minden cikkről külön) Ingyen küldünk, osa k meg kell írni, hogy miféle hangszerről kívántatik az árjegyzék U!ü Uriszabó-üzlet 15Ü nyilt meg Gieella-tér 5. sz. a., ahol 24 frt-tól elsőrendű fórfi­r. • öltönyök készülnek. • •• •• TILL FRIGYES Vidéki rendeléseket személyesen eszközlök. URIHOLGYEK szives figyelmébe! Május havában nyilik meg Irausz Dezső Menyasszonyi kelengye, finom fehérnemüek, Blous, Pongyola, Joupon, harisnya- és luxus-cikkek különlegességi üzlete == Szeged, Kárász-u. 14. ===== (Mayer- és Ungár-palota.) === 686

Next

/
Thumbnails
Contents