Délmagyarország, 1911. május (2. évfolyam, 100-123. szám)
1911-05-13 / 109. szám
10 DELMAGYARORSZAG 1911 május 13 Faipari és Kiviteli Részvénytársaság igazgatója a vádlott, a panaszos pedig Szatmár város tanácsa, amelynek becsületét Makay megsértette. A pör az avasi erdők miatt keletkezett. A faipari társaság megvett Szatmár város avasi erdejéből körülbelül ötezer hold bükkös területet, kitermelés céljából, egymillió hatszázezer koronáért. Az adásvételt minden fórum jóváhagyta cs a-részvénytársaság hozzáfogott a beruházásokhoz. Többek közt százezer korona költséggel fölépítette a turvölgyi vasutat, de már az eiső hónapokban kitűnt, hogy a szerződés egyes pontjai hátrányosak a cégre nézve. Tárgyalások indultak meg a szerződés módosítása iránt, do eredménytelenül. A város nem engedett merev álláspontjából s ez annyira dühbe hozta Makay dr-t, hogy sértő tartalmú levelet irt Léber Antal városi főerdésznek. Azt irta a levélben, hogy véletlenül rájött és meg is győződött nagy utánjárás után arról, hogy őt megtévesztették a szerződés kötésénél ós lelketlenül akarják megkárosítani. A büntetőbíróság oltalmát lesz kénytelen igónybevenni a vele szemben elkövetett és egy szabad királyi várostól Magyarországon még sohasem tapasztalt méltatlan eljárás miatt. A városi tanács a levélben foglaltak miatt följelentést tett Makay Ágost dr ellen. A tárgyalásra Makay a valódiság bizonyítására rengeteg térképet és aktát vitt magával és ezeket mind előadtf. Délben hirdette ki a szatmári törvényszék az Ítéletet. A bíróság becsületsértés vétsége miatt négyszáz korona pénzbüntetésre itólte Makayt, aki fölebbezést jelentett be. § Koiiunárt elitélték. Pénteken este hét órakor mondott Ítéletet a szegedi törvényszék az esküdtbíróság verdiktje alapján Kommár Sándor és öt társa bünügyőbon. Kommár, mint megírtuk, 1908 szeptember tizenhatodikán egy dorozsmai dugott bál után agyonütötte Mciróti Kálmán legényt, mire annak öt társa alaposan helybenhagyta Kommárt. A törvényszék Kommárt négy évi fegyházra és öt évi hivatalvesztésre ítélte, a többi vádlottat fölmentette. U I összes különlegességei dus vá:-: lasztékban megérkeztek. :-: uri divatüzlete IÍELEMEN-U. 7. SZÁM. Uránia /inna; Kállov- H-Éa Mier-lMii. Ma szombaton, május 13-án MŰSOR: 1. Tengerész-gyakorlat, látványos. 2. A habitüé, tréfa. 3. A tüz, drámai jelenetek. 4. Virágfakadás, sztereoszkóp-felvétel. 5. Panoptikum, humoros. 6. Napoleou, dr^ma. 7. Egy kétes mulatság, humoros. 8. A varázsfuvola, indián történet. Műsoron kívüli szám : Hieronymi temetése. Mideie este 7 ÉS 9 ÉRTE Ai Uránia Idiíoteiia 872 a berlini fogtechnikán alil^ és fogklinikán képesítve Fogmlitcrme Kossuth L.-sugárut 4. Készít mindenféle Jogtechnikai munkát kaucsukban és aranyban. Állami és közigazgatási hivatalnokoknak részletfizetésre is. (—) Földgáz Temesmegyében. lemesvárrtíl jelentik: Szépfalu temesmegyei községben tegnap egy ártézikut fúrását fejezték be. A több mint négyszáz méter mélységű kútból bőséges mennyiségű földgáz ömlik ki. A temesvári természettudományi társulat megbízottakat küldött ki a földgáz tanulmányozására és Temesvárra várják a földmivelésügyi minisztérium kiküldötteit is. (—) A gabonaiizletróT. Budapestről jelentik: A májusi búzából kiindulólag ma erős lanyhulás érvényesült — habár zárlat felé ismét fordulat állott be s az árveszteség nagyobb része megtérült. A buza-fölmondások azonban nagyobb terjedelműek s ama föltevés, hogy átvevők lesznek — csalódást hozott. A fölmondási ivek naponként a szállítókhoz kerülnek vissza s az egynapi prolongációért 5 fillért fizettek, ami szokatlanul nagy dij. Két nagyobb Spekulációs cég májusi búzáját bonyolította is s a sürgős kínálat e cikk reggeli 12.38 koronás jegyzését 12.— koronáig csökkentette, mi mellett kónyszorbonyolitások is eszközöltettek. A készárupiacon o közben egyes malmok, az olcsó árjegyzéseket kihasználva, májusi buzakötósek ellenében, nagyobb tételekben készárut vásároltak, állítólag malmok részére májusi buzavótelek is eszközöltettek volna s zárlat felé tényleg ismét szilárdabb irányzat érvényesült, ugy, hogy a ma erősen hullámzott májusi határ idő ismét 12 korona 25 filléren zárulhatott Az októberi rozs koulissze eladásokra szintén lanyhult. A tengeri aránylag tartott maradt. A fölmondások, mint eddig is, elég gyors s egy „kézben" összpontosuló átvételre találnak, a juliusi tengeri iránt is állandó érdeklődós nyilvánul. A májusi határidő ugyan néhány fillért vesztett, a juliusi tengeri azonban tartott maradt s az októberi zab is inkább szilárd. (—) Pályázat ipari immkásjiitalmakra. Az aradi kereskedelmi és iparkamara pályázatot hirdet a kereskedelemügyi miniszter által a kamara kerületi számára létesített öt, egyenkint száz koronát tevő állami jutalomra. Á jutalomban részesülhetnek oly ipari, illetve gyári üzemben, iparszerü munkában alkalmazottak, akik a következő minősítéssel birnak: 1. magyar állampolgárság; 2. tényleges ipari munkában való állandó alkalmaztatás; művezetők, pallérok stb, csakis kivételes rendkívüli méltánylást érdemlő esetekben jöhetnek figyelembe, gyári ós irodai szolgák jutalomban nem részesülhetnek; 3. legalább tizenöt évi megszakítás nélküli működés a munka körében, a rendes munkabér vagy munkakereset évi összege a bejelentés évében kétezer koronát meg nem haladhat. Mindezen föltételek teljesítése hite-. les okiratokkal esetleg munkakönyvvel vagy annak hiteles másolatával bizonyitandók. Az e célra kiállított bizonyítványok, illetve másolatok bólyegmentesek. Kerüietbeli iparosok (gyárosok, müiparosok) ennélfogva fölkéretnek, hogy amennyiben oly munkásaik vannak, akik a föntiek szerint a szóban forgó jutalom odaítélésére ajánlhatók, ezek megjutalmazására nézve az aradi kereskedelmi és iparkamarához legkésőbb 1911 junius hó tizenötödikéig javaslatot tegyenek. A bejelentést csakis munkaadó teheti, minélfogva közvetlenül, ennek mellőzésével benyújtott kérvények nem vétetnek tárgyalás alá. Felelős szerkesztő Pásztor József Lapkiadó-tulajdonos a Dólmagyarország I. rlap- és nyomdavállalat Nyomtatta a Délmagyarország hirlap- és lyomdavá'lalst Szegeden, Korona-utca 15. (Bokor-palota.) Iskolai hegedűk kitűnő hanggal. Kaphatók: 3, 4, 5, 6. 8, 10 forintárt és feljebb. Hangverseny-hegcdük 20 forinttól feljebb. Iskolai és hítrtnnnúimnti «« Ossaes zenekari matemplomi HfiUmmillHmn kedveiéi hangszerek, hníetarmLtigbcn." Uj szerkezetű cimbalmok legkiválóbb hangtartó szerkezettel, pedál nélkül iífl forinttól ^ti^tóffeu'bb. Fonográf és Gramofon legjutányosabb árakon. Hengerek és lemezek a világ leghíresebb művészeinek (elvételeivel. Dos raktár kiváló gyártmányú uj és átjátszott xonRoriik és piai? inékTi»n.n. Régi zongorák és egyéb hangszerek ujakra kecreréltotnek. Zongora kölcsönző intézet. Teljes zenekarok leiszerelése kedvező teltételek mellett. Tornászat! éa községi dobok dus választékban. Sternberg Ármin és Testvére cs. ÉS Kir. ciivari liangsiergyór [fiSiieíélmn MIDAPESI. VII.. IMócii-ul 33 Képen árjegyzéket (minden cikkről külön) ingyen küldünk, csak meg kell írni, hogy miféle hangszerről kívántatik az árjegyzék ÉRTESÍTÉS. Van szerencséin a n. é. közönséget értesíteni, hogy Holtzer Dániel cégtől, kinél két évig mint szabász működtem, kiléptem. Huszonöt évi szabászati működésem alatt a legnagyobb budapesti cégeknél voltam alkalmazva, többek között, u. m.: Neulánder K. és Testvérei, valamint Várady Bélánál stb. elég biztosítékot nyújt arra nézve, hogy a n. é. közönségnek magas igényeit minden tekintetben kielégíthessem. Egyelőre lakásomon, báró Jósika-utca 30. száin alatt niftkődőnt. Tisztelettel Fenyő Simon. 6\SGNE<5>SSVSSV3G*S3*S Teief n 292. SV3SVSGVS6>Í>GVSGNSGNS©® Telefon 292. Épitési anyagraktár Koch Bélánál Szeged, Vadász-utca 4. sz. alatt. A polgórdi-i kő- és mésiipartelep hizórólogos képviselője Szeged és vidékére terméskövekben és égetett mészben. Raktáron tart állandóan: Tetőeserepet, vasgerendát, darabos- és oltott meszet, bcocsinl, román ós portland cementet, tető- és elszigetelő-lemezt, fűzött menyezetnádat, gipszet, kátrányt, karbolineumot, vakoló kőport, gránit törmeléket, tűzálló téglát és anyagot, száraz, gyalult — padozatdeszkát stb. — Prima darabos meszet és cementet teljes waggnnrakományonként bármely állomásra előnyös árakban szállítok. URIHOLGYEK szives figyelmébe! Május havában nyílik meg irausz Dezső Menyasszonyi kelengye, finom fehérnemüek, ===== Blous, Pongyola, Joupon, harisnya- és luxus-cikkek különlegességi üzlete ^ Szeged, Rárász-u. 14. == (Mayer- és Ungár-palota.) ===== 686