Délmagyarország, 1911. május (2. évfolyam, 100-123. szám)

1911-05-03 / 100. szám

m II. évfolyam, 100. szám Szerda, május 3 DÉLM Rízponti szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, crj Korona-utca 15. szám c=a Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., t=j Városház-utca 3. szám a ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: egész évre . R 24'— félévre . . . R 12' negyedévre. K 6-— egy hónapra R V Egyes szám ára 10 fillér ELŐFIZETÉSI AR VIDÉKEN egész évre . R 28— félévre . . . R 14 — negyedévre . R V— egy hónapra R 2-40 Egyes szám ára 10 fillér . TELEFON-SZÁM: Szerkesziősóo 835 crs Riadóhivatal 836 Interurbán 835 Budapesti szerkesztőség telefon-száma 123—12 Az ipari munkásházak. (Saját tudósítónktól.) Szinte érthetetlen, hogy nálunk az agrár és merkantil szellemet meg érdekeket mindig szembeállították. Geológiai viszonyaink olyanok, hogy az agrárjelleget le nem tagadhatjuk, de bizonyos, hogy a merkantil szellem éledésének és megizmosodásának e miatt útját állani olyau botor dolog, ami a gazdasági erőviszonyok helyes eloszlása, az ipari és kereskedelmi élet intenziv kifejlődése, az ezzel kapcsolatos eksztern és intern népforgalom folyton erősebb lüktetése elé mindig sorompót fog állítani. A gazdasági élet mai komplikált szerkezete mellett az agrár-államnak is arra kell törekednie, hogy minél mozgalmasabb kereskedelme és fejlettebb ipara legyen, mert hiszen az őstermelés folyton folyvást érintkezik a kereskelemmel és az iparral, aminthogy ezek ketten is mai hatalmas fejlettségükben szinte korrektivumai egymásnak. Különböző tényezők, amelyeknek részletezése egy tudományos értekezés keretében tartoznék, a tehnikától a fényűzésig bámulatosan fejlesztették a keresletet és a kinálatot. Az erőviszonyok mai eloszlása mellett tisztára agrikultur állam el sem képzelhető, a nemzeti vagyonosodás, a vele kapcsolatos gazdasági és erköcsi előnyök áldásáit abban az arányban szerzi meg minden nemzet, amilyen mértékben vesz részt az ipar és kereskedelem egyre hatalmasabbá fejlődő versenyében. De ez távolról sem jelent annyit, hogy most már öljünk meg minden őstermelést. A merkantil érdekek egyetlen istápolója sem ősember annyira, hogy az őstermelés hullajára építené az ipar és kereskedelem fejlődéséről szőtt magyar álmokat. Dehogy. Csak azt ne kívánják, hogy továbbra is egész magyar vidékek maradjanak, amelyeknek göröngyös rögét a kereskedelemtől és ipartól közvetített nyugati szellem és kultura éles ekéjével föl nem szántotta. A magyar kereskedelmi és ipari érdekeknek országosan elismert, kitűnő szószólói vannak Szegeden. Az első helyen állanak közöttük Perjéssy László, a szegedi kereskedelmi és iparkamara kitűnő titkára és Wimmer Fülöp, a kenderfonógyár országosan elismert igazgatója. Ez utóbbinak egy akciójáról van most szó, amelyet ipari munkásházak létesítése érdekében indított. Nagy horderejű kérdés ez, szervesen beleilleszkedik iparunk jelen és jövő életébe. Az akciót Szegeden az Magyar gyáriparosok országos szövetsége fiókjában indította meg Wimmer, akinek kezdeményezésére a szegedi fiók az ipari munkásházak létesítésének érdekében a következő inditványt terjesztette a közgyűlés elé : Mondja ki a közgyűlés, hogy ipari munkásházak létesítését a munkáslakáshiány és az ezzel összefüggő gazdasági és szociális bajok megszüntetése érdekében sürgősen szükségesnek tartja s e célból 1. a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége behatóan indokolt fölterjesztésben forduljon a magyar királyi kormányhoz az iránt, hogy amennyiben városok, közhasznú egyesületek, egyesek, illetve egyes iparvállalatok ipari munkások részére, a nyerészkedés teljes kizárásával, munkásházakat épitenek, biztosittassék ezeknek az állam támogatása legalább oly mértékben, mint ezt az 1907. évi XLVI. törvénycikk a gazdasági munkásházak épitésének állami támogatásáról a mezőgazdasági munkásházaknak biztosítja; 2. tekintettel arra a körülményre, hogy városaink túlnyomó része egyéb sürgős föladatok által (vízvezeték, burkolás, csatornázás, világítás stb.) nagy mértékben igénybe lévén véve, az ipari munkásság állandó letelepedésére elegendő munkásházak épitésére a közel jövőben nem vállalkozhatik, a Szövetség szükségesnek tartja, hogy a közhasznú egyesületek és egyes vállalatok által, a spekuláció kizárásával létesített ipari munkásházak épitése oly módon is előmozdítandó lenne, hogy a városok köteleztessenok ily munkásháztelepek részére szükséges telkeknek ingyenes átengedésére, annál is inkább, mert az áldozatot, amelyet ezzel városaink az ipari munkásság érdekében hoznak, messze felülmúlja az a nyereség, amelyet az ipar fejlődésének biztosítása a városokra nézve jelent. Az indítványt Wimmer Fijjöp indokolta meg. Ez az indokolás széles perspektíváját nyitja meg azoknak a hiányoknak és annak a fejlődésképességnek, amely az ipar további fejlődésével és uj iparágak támadásával áll kapcsolatban. Különösen érdékel bennüuket ez a beszéd itt, a vidéken, ahol a nagyipar csak nehezen vergődik erőre, ami a legelső sorban áll azok között az azok között, amelyek vidéki emporiumok létesülését megakadályozzák. Ennek a nagy horderejű kérdésnek és vele kapcsolatosan a munkásházak épitésének dolgát nagyon helyesen ós okszerűen igy világítja meg Wimmer: Arról van szó, hogy szövetségünk irjon föl a kereskedelmi miniszterhez és vesse latba egész befolyását arra, hogy alkottassák olyan törvény, amely az ipari munkásság részére munkásházak ópitését könnyen lehetővé teszi. E tekintetben a fővárosi viszonyokról kevesebb emlitést teszek, mert hisz azoknak speciális karaktere van és épen a napokban is olvastuk, hogy a fővárosban az a lehetőség állott elő, hogy a Wekerle-kormány által létesített állami munkásházak egy résíe a magánvállalkozók munkásaink is helyet ad. Föl kell emlitenem azonban azt a tényt, hogy a nagy vidéki városokban normálisan rendelkezésre álló munkáslétszám a ma fönnálló iparosok részére annyira le van kötve, hogy nem elégséges az ipar további fejlődésére és még kevésbé alkalmas arra, hogy uj iparágak támadjanak. E városokban tehát föltétlenül szükséges munkások behozatala s énnek ma fönnálló egyedüli nagy nehézsége az, hogy nem lehet azokat kellően elhelyezni, mert nincsenek raunkáslakások. Ennélfogva tehát a vidéki városokban munkáslakások épitése föltétlenül szükséges s hogy kissé a fővátosi ipari viszonyokat is érintsem, föltétlenül szükségesnek tartom, hogy nagyipar nemcsak a fővárosban, hanem a perlferiáköh is létesíttessék, ami aízal jár, hogy elsősorban nem halmozódik ÖSszé tulnagy mlibkástörtieg, másodsorban á vidéki émpóriuirtok is elősegittetnek. A üli fölterjesztésünknek, az kéli tehát,hogylegyen a célja és lényege, hogy amint az 1907. évi XLVI. törvénycikk a mezőgazdasági munkásoknál már megtette, sogittéssehek az ipari munkások is lakások építésével. Először is kapjanak ingyentelket, ariiire elsősorban a községek, a városok Volnának hivatva, másodsorban husz-huszonöt éves teljes adómentesség volna azoknak adandó, harmadsorban a kereskedelmi kormánynak a tényleges épitési költségek egy harmadát szubvencionálni kellene. Ez volna a módja annak, hogy a munkástömegeket a vidéki empóriumokba tereljük s anélkül, hogy itt agrár vagy merkantilista szempontokat akarnék keresni, rámutathatok arra, hogy ha a törvényhozás a mezőgazdasági munkások javára ilyen törvényt alkotott, annál inkább kell, hogy megtegye az ipari munkások érdekében, mert hisz azok viszonyai sokkal súlyosabbak, nehezebbek. Nem kell rámutatnom arra, hogy menynyivel nehezebb a városokban lakásokat létesíteni, mint ott, ahol a mezőgazdasági munkások laknak; hogy a mezőgazdasági munkás csaknem egész idejét a szabadban tölti el, mig az ipari munkások csaknem mindig a nem épen legegészségesebb gyári helyiségekben vannak. Föltétlenül szükségesnek tartom tehát, hogy a Szövetség a legbéhatóbban foglalkozzék ezzel a kérdéssel s ttém kételkedem abban, hogy a mai kereskedelmi kormány ennek az igazán illetékes helyről eredő kérésnek