Délmagyarország, 1911. április (2. évfolyam, 75-99. szám)

1911-04-06 / 79. szám

mm/L 8 DELMAuYÁRORSZÁŰ 1911 április 6 nagyrésze biztosítva volt. A tüzet okozó két kisleány szülei ellen megindult az eljárás. — Elsiilyedt állat sereglet. Kopenhágából jelentik: Vasárnapra virradó éjjel sü^ü, áthatol­hatatlan köd terjengett a tengeren. Sund kö­zelében egy német gőzös összeütközött egy dán hajóval, amely Krisztiániából jött. Mind a két hajó néhány szempillantás alatt elsülyedt, de a mentőcsónakokat még idejében sikerült lebocsátani és a két gőzös személyzete az uta­sokkal együtt megmenekült. A dán hajó egy hatalmas állatseregletet vitt Krisztiániából, amely Stottinen át Berlinbe lett volna szállí­tandó egy cirkusz számára. Az egész mena­zseria a tengerbe veszett. Volt benne tizen­nyolc gyönyörű példány jegesmedve s ezeknek értéke egymagában nyolcvanezer márkát tett ki. — Földrengés. A szegedi földrengóst­jelző állomás műszere tegnap délután négy óra negyvenhárom perckor heves erejű földrengést jelzett, amely huszonkét percig tartott. A rengés Szeged fölött északnyugati irányban haladt el s főfészke Szegedtől két­háromezer kilométerre lehetett. Az irótük szokatlan nyugtalanságát már délután egy órakor észrevette Hogyor József, az állomás tudós vezetője. —Bécsből jelentik: A meteoro­lógiai és geodinamikai intézet készülékei tegnap délután meglehetős heves^földrengést jeleztek ezerháromszáz kilométer távolságról. A földrengés kezdete négy óra negyvenhét perc hét másodperc, mintegy 0-2 milliméte­res, legnagyobb kilengéssel négy óra ötven­két perckor, a földmozgás vége délután fél­hat órakor volt. — Póldból táviratozzák: Tegnap délután négy óra negyvenhat másod­perckor erősebb távoli földrengés jeleztek a műszerek. A makszimális földmozgás négy óra ötvenegy perckor állott be. A rengés fészkének távolságát ezerkétszáz kilométerre becsülik. — Aí asszony meg a szeretője. A mult hónap utolsó napján a fővárosból hazament falujába, a zalamegyei Dióskálra Dömötör Jó­zsef kocsis. Mikor a présházba akart kimenni, egyszerre visszahőkölt, valaki a sötétben rá akart sújtani egy fejszóvei. A csapás szeren­csére nem talált, Dömötör rárohant támadójára, aki nem volt más, mint Borza István földmives, aki régóta ós sikerrel udvarolt a feleségének. Borza kiszabadította magát Dömötör karjaiból és megszökött. De vele szökött az asszony is. A férj megtudta, hogy a pár feljött a fővárosba, ő is utánuk utazott és tegnapelőtt az Andrássy­uton csakugyan találkozott velük. Borza, mikor látta, hogy nyomában a veszedelem, megugrott az asszony mellől. Azóta nyoma veszett. Ma Dömötör följelentést tett ellene gyilkosság kí­sérlete cimén. — A szegedi rendőrség krónikája. Két rovottmultu csirkefogót keritett kézre tegnap éjjel a rendőrség. Az egyiket Kisa Viktornak hívják s a legveszedelmesebb zsebtolvajok kö­zül való. Szegedről örök időkre ki van tiltva, de tegnap mégis visszajött, hogy „üzlet" utáp nézzen. Foglalkozás nélküli csavargás miatt harminc napra lecsukták, ennek kitöltése után pedig eltoloncolják Szegedről. — A másik csirke­fogó Ónozó Mihály. Tizenhét éves csak, de már a börtönben is ült. Legutóbb javitónevelésre Ítélték s a székesfehérvári javitó-intózetbe szál­lították. Onnan szökött Szegedre. Szintén csa­vargás miatt lecsukták, azután visszaszállítják Székesfehérvárra. — Az éjjel négy órakor Tóth Márton favágó ittas állapotában beleesett a Newyork-kávéház nagy üveg ablakába. Az ab­lak betört, de Tóthnak csodálatosképen leg­kisebb baja sem törtónt. . ~; Trieszti általános biztosító társulat (Assicurazioni Generáli) Budapest, V., Dorotya­utca 10. és 12. A „Közgazdaság" rovatában közöljük a Trieszti általános biztositó társulat (Assicurazioni Generáli), e legnagyobb, leggaz­dagabb ós legrégibb biztositó intézetünk mérle­gének főbb adatait. Teljes mérleggel a társulat mindenkinek, aki e célból hozzá fordul a leg­nagyobb készséggel szolgál. Az intézet elfogad: élet-, tüz-, szállítmány-, üveg- és betörés elleni biztosításokat. Közvetít továbbá: jégbiztosításo­kat a Magyar jég- ós viszontbiztosító részvény­társaság, baleset és szavatossági biztosításokat az Első o. általános baleset ellen biztositó társaság, valamint kezességi és óvadékbiztosi­tásokat, eltulajdonítás, lopás, hűtlen kezelés és sikkasztás elleni biztosításokat és verseny­lovak, telivérek és egyéb értékesebb tenyész­állatok biztosítását a „Minerva" általános biz­tositó részvénytársaság számára. A szegedi fő­ügynökség: Szegedi Takarék és Bitelrészvény­társaság. — A szegedi Uránia-színházban mai uj műsora igen kedves látványos, nevettető ós ta­nulságos számokból van összeállítva. Az estély fénypontja a Hála cimü nagyhatású dráma lesz. nagy választékban csakis Fischer Testvéreknél talál. Ékszer- és órajavitó műhely. PENSION-EX0UISITE Előkelő családi home a belváros központján. • Elegáns szobák bal­konnal a Kossuth Lajos-utcára. Elsőrangú konyha. • Fürdők, vil­lanyvilágítás, lift, minden szobá­ban telefon. • Szobák 4 koronától feljebb. • Teljes pensió 10 koroná­tól feljebb. • Telefon 174—05. sz. bud msi l, IV., Ferenciek-tere 9 TŐZSDE Budapesti gabonatőzsde. A határidőpiacon a télies időjárásnak ; lig volt valami hatása, mert nagyobbára a tegnapi árnivón kötötték a búzát. A zabból harmincháromezer, a rozsból huszonhatezer métermázsát mondtak föl, a búzából nem volt szál­lító-bejelentés. Fólkét órakor a következők voltak a záróárfolyamok: buza áprilisra 11.62—11.63, buza májusra 11.43—11.43, buza októberre 10.76—10.77, rozs áprilisra 8.33—8.39, tengeri májusra 5.62—5.63, zab áprilisra 8.62—8.63. A készdruvdsdron öt-tiz fillérrel olcsóbb ár mellett öt—hatezer métermázsa volt a buzaforgalom. A többi cikk változatlan. Budapesti értéktőzsde. Április 5. Newyork ki­vételével, ahol a trösztellenes pürben a legfelsőbb biróság döntését naponta várják, szilárd jelentós érke­zett külföldről, ámde nálunk az üzlet iránya nem ja­vult. A forgalom nem élénkült meg, mert a sok uj részvény a nagy közönség vásárlókedvét teljesen ki­elégítette. A nemzetközi piacon mind a két hitel­részvény 1—2 koronával hanyatlott és gyöngén zá­rult. A helyi piacon csak árengedménynyel lehetett eladni, bár a rímamurányi részvény bécsi megbízás­ból átmenetileg keresett volt. A készárupiacon a Ganz-féle részvény kezdetben 50—60 koronával emel­kedett, utóbb árnyereségét ismét elvesztette. Az álta­lános kőszénbánya részvény és még néhány más kő­szén és épitőiparérték néhány koronával javult. A többi, nevezetesen a villamossági iparértékek, a ma­gyar vasúti forgalmi részvény és a Merkur váltóüzleti részvény tartott áron cserélt gazdát. A zárlat tartott, de igen csendes volt. — Kötöttek : Osztrák hitelrész­vény 670.75—672.25. Magyar hitelrészvény 826.50— 825. Osztrák-magyar államvasút részvény —.—. Jel­zálog bankrészvény 481—481.50. Leszámítoló bank­részvény 567.50—568. Rimamurányi vasmű 686.50— 688.25. Közúti villamos vasutrészvény 755.50—754. Városi villamos vasutrészvény 395.50—394.50. Magyar bankrészvény 714—715. Merkur váltóüzleti részvény 288—290. Magyar agrárbank —.—. Budapesti takarék­pénztár 450—452.50. Magyar villamossági 462. Ganz­féle vasöntő-részvény 4605—4550. Altalános kőszén­bánya-részvény 695—701. Magyal vasúti forgalmi részvény 470—470.50. Temesvári szeszgyár 409. Álta­lános légszesz 1465—1490. Budapesti általános villa­mossági részvény 553—551. Gazdasági gépgyár —.—. Magyar gázizzófény 880—885, A déli tőzsdén is kedvtelenül folyt az üzlet, bár Berlinből tartott jelentés érkezett, mert Bécsben a report fölmonaása sok galibát okozott a kis speku­lánsok körében. A nemzetközi piacon a magyar hitelrészvény hanyatlott tetemesen, mig a többi alig változott. A helyi piacon a közúti vasút részvény ára csökkent tetemesen, mig a többi csak kisebb mérték­ben olcsóbbodott. A készárupiacon tartott áron folyt a vásár, a Merkur részvény ma is keresett volt. A budapesti bankrészvény ma is 20—30 koronával ol­csóbban zárult, mint az előző napon. A járadékpiac nyugodt, váltoéatlan. A valuta és ércváltó gyönge. A zárlat kedvtelen volt. — Kötöttek: Osztrák hitel­i észvény 671—672. Magyar hitelrészvény 823—825. Osztrák és magyar állam vasutrészvény 751—752. Jel­zálogbank 480—481. Leszámítoló bankrészvény 567. Rimamurányi vasmürészvény 686—687. Közúti villa­mosvasutrészvéiry 753—754. Városi villarnosvasut-rész­vény '394—395. Magyar bankrészvény 714—715. Ganz­íélo vasöntő részvény 4540—4550. Ganz (ui) 4140— 4175. Általános kőszénbánya-részvény 699—702. Ma­gyar villamossági 460—461. Dijbiztositás: Osztrák hitolrészvónyből holnapra 3—4 korona, nyolc napra 6—8 korona, április hónap végére 14—16 korona, osztrák és magyar államvasut­részvényből május hónap végére 18—20 korona. Bécsi börze. A mai előtőzsdón a kötések a következők voltak : .Osztrák hitelrészvény 671.—. Magyar hitelrészvány 825.—. Anglo-bank 332.—. Bank­verein 547.50. Unió-bank 621.50. Landerbank 537.—. Osztrák-magyar államvasút 752.75. Déli vasut|113.—. Rimamurányi vasmű 688.—. Alpesi bányarészvény 828.50. Török sorsjegy 253.50. Márka készpénzért 117.38. Ultimóra 117.35. Orosz járadék —.—. A newyoilii tőzsde. Petróleum 7.40, zsir —.— tengeri 5"39, buza 8'49, gabona átszállí­tása Liverpoolba 1"75 zab 8-25, dollár, kávé 10T5, liszt 3'60, cukor 3'86, ón 42T5, réz 11.70. 5 í | ! s s t í é t t * » t i t i Jóság, ár és súlyra kell a szappan összehasonlításánál és bevásárlásánál ügyelni. A világ egy szappana sem éri el a Schicht szarvas szappanát minden jó tulajdonságában, tiszta- í ságában, mosóképességében, lágyságá- \ 9 "' ban és olcsóságában. % Iskolai hegedűk # > j s « * ? \ 1 i í 4 i í 0 s i l t \ 5 t 0 S I V 0 i * kitűnő hanggal. Kaphatók: 3, 4, 5, 6, 8, 10 forintárt ás feljebb. Hangverseny-hegedűk 20 forinttá! fsljebti. Iskolai í« hormAiiíiunnt! nT Ssssos zenekari és mtt­templomi H<" HiUMUUlUtt kedvelői hangszerek, ha­re^obr,n»„^ÍÖben.tt Uj szerkezetű Cimbalmok legkiválóbb hangtartó szerkezettel, pedál nélkül 30 forinttól »t«&bb. Fonográf és Gramofon ^ legjutányosabb árakon. Hengerek és lemezek a vSiiijj le(|­klreseblt mUvószelnck felvételeivel. Dus raktár kiváló gyártmányú uj és átjátszott zongorák és |iiarlnökkati. Régi zongorák és e^yéb hangszerek ujakra hecboréltotnek. Zuuiiora. kéleséuzíi Intézet. Teljes zenekarak felsze­relése kedvező feltételek mellett. Tornászuti és községi dobok dus választó kbau. Sternberg Ármin és Testvére cs. és hir. uiívori liongsicrsfór íoiiilclen BUDAPEST. VII.. HiMcii-ul 31 Képes árjegyzéket (minden cikkról külön) ingyen küldünk, eszk ma" kell irni, hogy miféle hangszerről UivimaHk az órjegyzék Mi

Next

/
Thumbnails
Contents