Délmagyarország, 1911. április (2. évfolyam, 75-99. szám)

1911-04-29 / 98. szám

1911 II. évfolyam, 99. szám Vasárnap, április 29 Mzpontl szerliesztSség és Kiadóhivatal Szeged, Q t=-1 Rcrona-utca 15. színi =3 Bedapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., =3 Városház-utca 3. szám c=i ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: egész évre . II 24— félévre . . . R 12 — negyedévre . R 6'— egy hónapra K 2'— Egyes szám ára 10 fillér ELŐFIZETÉSI AR VIDÉKEN egész évre . R 28-— félévre . . . R 14'— negyedévre . R V— egy hónapra R 2-40 Egyes szám ára 10 fillér TELEFON-SZAH: Szerkesztőség 835 =3 Kiadóhivatal 836 interurbán S35 Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—12 Gladiátori póz nélkül. A magyar nyelv, amely valamikor számkivetve bolyongott s egy holt klaszszikus nyelv kedvéért kiüldöztetett Magyarország közéletéből; az édes magyar nyelv, amelyet egykor csak vándor szinésztársaságok melengettek, hogy meg ne fagyjon a részvétlenségtől, hódító útjában megint egy hatalmas lépéssel jutott előre: bevonult a hadsereg judikaturájába. Tehát oda, ahova valamennyi közintézményünk között, a legnehezebb volt bejutnia. A katonai pörrendtartás kérdésében a két kormány egymással megállapodott. Ami munkája még a két állam igazságügyminiszterének akad, az már csak összegyalulás, szigorúan megállapított gondolatoknak jogászi formába öntése, kifejezések gondos lemérése. Hozzá voltunk szokva e kampány egész idején, hogy az osztrák laptársaink bújósdit játszottak az igazsággal. Soha még menekülő tintahal nem tette oly zavarossá maga mögött a kristálytiszta hullámokat, mint ahogy az osztrák lapok túlnyomó része fölkavarta féligazságokkal a maga közvéleményét s a miénket. Ha tehát a zavarcsinálásnak ez a rendszere túléli magát a támadt politikai zűrzavart s ha odaát még ma, a teljes megegyezés napján is csak a két ellentétes álláspont „közeledéséről" irnak: mi e kedvtelést a világért meg nem rontjuk. Ám nem is vesztegetünk több szót ez eljárás jellemzésére. Ma már tul vagyunk a nehézségeken. A magyar nyelv felségjogának területei ugyancsak kibővültek. A nemzeti állam gondolata előtt ősrégi kinai falak omlottak le. S habár szorult helyzetében az ellenzéki sajtó teszi magát, mintha kicsibe venné mindazt, amit a katonai pörrendtartásban elértünk; az igazság az, hogyha néhány hónap előtt — főkép a delegáció bécsi tartózkodása idején — az ellenzéki vezéreknek valaki megsúgta volna, hogy a kormány az egész vonalon kivivja a magyar nyelv jogát a katonai pörrendtartásban: a „jó helyekről" informált urak a merész munkapárti álmodozónak a szemébe nevettek volna. Gondoljunk csak vissza, a delegáció ülései alatt hányszor és hányféle elmés formában kérdezték, fakgatták, szorongatták a miniszterelnököt: mi van a kilences bizottság programpontjával ? Nyilatkozzék. Ugy kérdezték, — elfátyolozott kárörömmel, sőt a szánalom némi árnyékával — mint akik tudnak valamint. Valami szomorú a nemzetre, de jókedvre derítőt az ellenzéki törekvésekre. A magyar nyelv elért érvényesülésének fokát és mértékét e pillanatban nincs módunkban megállapítani. Azt majd csak a képviselőház elé terjesztendő törvényjavaslat szövegéből tudjuk meg. Azt azonban merjük jósolni, hogy a magyar állami nyelv előnyomulása szempontjából a kormány tervezete nemcsak relativ haladást jelent, hanem abszolúte véve igen nagy és igen örvendetes előrelépés. Hogy bűbájos nemzeti nyelvünknek az az államférfi nyitott meg uj területeket, akit husz éves horvát bánságának elévülhetetlen hazafias érdemeiért a „granicsár" névvel tiszteltek meg : ez szerencsés végzet müve. Egy magasabb földi igazság érvényesülése. Minthogy a lefolyt küzdelemben — jól értesült források szerint — „nincs győző és nincs legyőzött": ellentmondásba esnék s következetlenséget lobbanthatna bárki szemünkre, ha a miniszterelnöknek alefolyt mérkőzésekben szabad szemmel is látható, államférfiura való taktikájáról, módszeréről, eszközeiről szólanánk. A magyar miniszterelnök nem csatatérről, azon porosan és izzadtan érkező Juliette. Irta Biró Lajos. Rácz bekopogtatott a műterembe; Péteri megfordult a vászontól, amelyen dolgozott, letette a palettáját ós elébe ment. — Szervusz öregem, — mondta kissé elfogódottan — ülj csak le. Rácz leült. — Igen, — mondta — hát tessék. Péteri köhécselt, föl ós alá járt egy kicsit, azután hirtelen elhatározással odafordult Ráczhoz. — Hát öregem, — mondta rekedten — én elveszem Juliettet. Rácz fölugrott, összecsapta a kezét, kiáltott egyet, azután erőszakosan megfékezte magát, nyelt néhányat, megfordult, leült ós nyugodtan mondta: — Feri, ezt nyilván azért közölted velem, mert tudod, hogy jó barátod vagyok. A legjobb. Es azért közölted, hogy mondjak is róla valamit. Péteri gyorsan közbeszólt: — Igen; bár az elhatározásom megmásíthatatlan. — Annál rosszabb rám nézve. Mert én azt, ami a szivemen van, mégis megmondom. Feri, most készülsz az életed legnagyobb őrültségét elkövetni. Ez még nem is volna baj. De ezzel a dologgal tönkreteszed magadat. Póteri dacosan szólt közbe: — Nem törődöm vele, mit szólnak az emberek. — Én sem arra gondolok. Ha nem kapsz több meghivást előkelő urakhoz és úrhölgyekhez, az csak használhat neked. A társadalmi karriéredet nem bánom. De el fogsz zülleni. Művészi értelemben elzüllesz. — Miért? — Nekem Júlia ellen semmi kifogásom nem volna. Én nem bánom, hogy a modelled volt ... És hogy előbb mások modellje volt . . . — De mindig tisztességes volt! — Boldogok, akik hisznek. De hát én ezen se akadnék fönn. Nem vagyok én az erkölcsök őre. Ha csak tudnám, hogy szeret. De nem szeret. — De igen. — De nem. Szivtelen, éhes kis bestia, aki elvéteti magát veled, mert te elég bolond vagy arra, hogy elvedd. — Nem igaz, nem igaz . . . — De igaz. És még ez se volna baj. De ennek az éhes kis bestiának az egyetlen célja, hogy kihasználjon. Hogy dolgoztasson. Hogy uj ruhákat és uj kalapokat festessen veled magának. Azért fogsz csak dolgozni, hogy őt öltöztesd. Robotba fogsz dolgozni, le fogod szállítani a nivódat; eleinte tudatosan, azután már észre se veszed, milyen silány vásári mázolásokat gyártasz; amióta itt van nálad, azóta már úgyis az az egyetlen célod, hogy gyorsan eladható képeket fess; ez megy valameddig; de ha soká tart, elzüllesz és ez a kis bestia nem érdemli meg, hogy . . . Péteri fölkapta a fejét: — De megérdemli — mondta dacosan. — Ha te tudnád, milyen hálás. Rácz fölkelt, odament hozzá, megsimogatta a fejét. — De fiam, Ferkóm, — mondta melegen — hát legyen eszed. Meg fog csalni. A legelső emberre], aki nagyon akarja, Hát legyen eszed. — Nem igaz — mondta Péteri halkan ós kinzottan. — Ez fáj neked, öregem, de ez igaz. A legelső emberrel. — Nem igaz. Nem igaz. Nem igaz. — Igaz. — Nem igaz. Es én elveszem. Ne rágalmazd. Rácz elhallgatott, sóhajtott egyet, legyintett a kezével. — Hát mit akarsz csinálni? — kérdezte azután. — Most már minden Írás megvan. Dispenzációm is van. Holnapután esküszünk. — Ezen nem lehet változtatni? — Nem. Rácz újra elhallgatott, csendesen összetette a kezét, fölemelte a szájához, belefujt, azután hallgatott. — Feri! —• mondta azután. — Tessék. — Hát egyet igérj meg nekem. — Mit? — Azt, hogy ha egyszer belátnád ... ha egyszer rájönnél... ha egyszer bebizonyosodnék, hogy nem méltó hozzád ... akkor lesz elég erőd arra ... hogy végezz vele ... — Ezt megígérhetem. Megígérhetem. Mert úgysem kerül rá a sor. Azután hallgattak. Nemsokára jött a leány.