Délmagyarország, 1911. április (2. évfolyam, 75-99. szám)

1911-04-28 / 97. szám

12 DELMAGYARORSZÁG 1911 április 25 1911 a többség ellen való közös fölvonulásra ? Azonban nem élünk a kínálkozó hálás alkalommal. Ugy hiszszük, hogy ahoz a tisztult fölfogáshoz, melyet ebben a nagy pörben a kormány vall és hirdet s amelynek a miniszterelnök csak a tegnapi polémiájában is annyi meggyőző bizonyságát szolgáltatta, méltatlan volna ez a kisszerű harcmodor. Igy csak azok küzdenek, akiket — valamelyest legalább — a szorultságuk menthet s akik veszendő ügyük védelmében már nem igen lehetnek válogatósak. Magyar agrárpolitika. (Saját tudósítónktól.) Őstermelő ország vagyunk s ezt a parlamentünk is visszatükrözi. Évek óta a földmivelésügyi tárca keretében történik a legtöbb fölszólalás. Igazában senkinek sem juthat eszébe, hogy a gazdák jogos és legitim érdekei ellen küzdjön. De ma már csakis a túlzó agráriusok hirdetik, hogy a modern Magyarország gazdasági alapja még mindig a földművelés. A földmüvelés megfelelt a hivatásának és rendeltetésének, ha a lakosság olcsó táplálásáról gondoskodik s az ipar számára szükséges nyersterményeket olcsó áron előállítja, — de aki a földmüvelésnek gazdasági szempontból ezen túlmenő jelentőséget tulajdonit, aki az ország gazdasági érdekeit még mindig azonosítja a gazdaosztály érdekeivel, az mesterségesen gördit akadályokat az ország gazdasági és szociális fejlődése elé. Minden gazdasági haladásnak utja az, hogy a nyerstermelésről az ipari termelésre térjen át a nemzet. Minden kulturnemzet statisztikája bizonyltja, hogy a tisztán földmivelésből és állattenyésztésből 'élő lakosság arányszáma az iparos és a kereskedő osztályéval szemben állandóan csökken s hogy ezzel karöltve növekszik nemcsak az egész nemzet vagyonosodása, hanem még a földművelésnek jövedelmezősége is. Még oly fejlett kalapján, egy egyszerű és jelentéktelen emléktárgy, amelyet - a pacsirta: „Gondolj rám!" kiáltással nyújtott át földi konkurrensének. A költő levette -á kalapját és mélázva nézett az emléktárgyra. Azután aggodalmas fejcsóválással mondta: — Mi lesz itt, ha egyszer a repülőgépek el fognak szaporodni!. Az idomítás csodái. Az állatszeliditőlc nemzetközi kongresz" szusa tavaly elhatározta, hogy tizezer koronával jutalmazza meg azt, aki a legsajátosabb és legeredetibb idomitási mutatvánnyal fog jelentkezni. Az idén három pályázó jelentkezett a díjért. Az első azt mondta: — Nekem egy kőszáli sasom van, amely egész nap legyeket fogdos. A második azt mondta: — Nekem egy két pupu tevém van, amely a legnagyobb könnyűséggel átbújik a tü fokán. A harmadik azt mondta: — Nekem egy balatoni fogasom van, amely este, amikor hazajövök, szó nélkül a falra mászik, hogy a kalapomat és a felöltőmet rája akaszthassam. A dijat természetesen ez kapta meg. földmüvelés sem képes az ipar és a kereskedelem fejlődését elősegíteni, de a fejlett ipar és fejlett kereskedelem szükségképen jövedelmezőbbé teszi a földművelést, mert a lakosságot jobban tudja foglalkoztatni, több embernek tudja a megélhetését biztosítani s ezzel lehetővé teszi, hogy a gazda terményei már ott helyben piacot találjanak. És ma már az sem megdönthetlen igazság, hogy az emberi szükségletek kilenc tizedrészét a mezőgazdaság teremti elő. Nagy és beható vizsgálódások történtek a nyugoti kulturországokban, amelyekből kitűnik, hogy minél fejlettebb a társadalom, aránylag, a többi kiadásaihoz mérten, annál kevesebbet költ élelmiszerekre, mert annál nagyobbak azok a kulturális szükségletei, amelyeket nem lehet pusztán élelmiszerekkel kielégíteni. Az uj testamentum mondása, hogy az ember nem csak kenyérből él, most, kétezer év után, még igazabb, mint volt akkor, mikor a próféta ajkáról elhangzott s annál igazabb lesz, ininél inkább halad, fejlődik és civilizálódik az emberiség. Mikor tehát az agráriusok azt követelik, hogy Magyarország a maga gazdasági életét tovább is a földmüveléshez kösse, hogy a mezőgazdasági produkció jövedelmezőségét mesterséges eszközökkel, vámokkal, állami kedvezményekkel. privilégizált adókkal növelje, — akkor túllépi a jogos követelések határát, mert ez már osztályérdek és nem állami érdek. Minden olyan érdek illegitim, mely mesterséges eszközökkél teszi egyik társadalmi osztályt a másiknak adófizetőjévé. Mikor nálunk a mezőgazdasági terményekre horribilis vámvédelmet követelnek az agráriusok, ezzel tulajdonképen olyan privilégiumot követelnek, amely őket jog szerint meg nem illeti. Nálunk még mindig nagyon eksztenziv a mezőgazdaság, tehát nem is lehet olyan jövedelmező, mint volna intenziv gazdálkodás mellett. De az intenziv gazdálkodás előföltótele, hogy a gazda ne bizzon mindent a természet jóakaratára és bőkezűségére, hanem a maga ernyedetlen munkájával pótolja azt, amit tőle és a földtől a természet megvon. De nálunk a jövedelem fokozásának ezen egyszerű módja helyett horribilis védvámokat hoztak be, hogy a védvámok biztosítsák a gazdának azt a jövedelemtöbbletet, amelyet pedig munkás kezével kellett volna előteremtenie. Nálunk mindig a német példára hivatkoznak s azt mondják, hogy a németországi magas agrárvámok vonták maguk után a magas agrárvámjainkat is. Németországban nem a gazdák, hanem a hatalmas vas- és teksztilgyárosok voltak azok, akik az angol versenynyel szemben vámvédelmet követeltek s ennek ellenértéke volt aztán a magas agrárvám. A németországi magas vámok tehát egyaránt védik az ipart és a földművelést. Lujo Brentano kiszámította, hogy a magas védvámok folytán a német fogyasztókra 1910-ben 1800 millió márka olyan teher hárult, ami a mezőgazdák zsebébe folyt, mint illegitim haszon. Ennyivel kellett egyetlen esztendőben a németeknek többet kiadni húsra és kenyérre, mint kellett volna akkor, ha nincsenek agrárvámok. A német fogyasztók tehát a mult évben 1800 millió márkával adóztak a német agráriusoknak. Ha nem is ekkora összeg, de 8—900 millió korona az, amivel az agrárvámok a magyar fogyasztók életét megdrágították. És a magas védvámok hatása nemcsak abban nyilvánul, hogy a gazda drágábban adhatja el a terményeit, hanem a földjáradék is emelkedik, a föld ára is, a föld haszonbére is s az is megállapított, tapasztalati igazság, hogy az élelmiszer árának mesterséges emelkedése mindig a kereseti viszonyok roszabbodását vonja maga után a fogyasztó közönség számára. Hisz ha látszólag a munkabérek minden téren emelkedtek is, ez az emelkedés egy tizedrészét sem teszi annak az összegnek, amelylyel az élelmiszerek ára emelkedett. Ennyi bevezetőnek, — mert a következményeket meghozza a képviselőházi tárgyalás és meg fogja hozni a helyes utat, célt és programot bizonyára Serényi Béla gróf földmivelésügyi miniszter is, aki lényeges reformmunkák keresztülvitelét sürgeti és bizonyára közóhajra gyorsan megvalósítja is. Megvalósítja ugy, hogy az agráriusok és merkantilisták létérdekei egy irányban találkozzanak, — abban az irányban, amely tulajdonképen mindnyájunknak: a társada" lomnak, a városoknak, a vidéknek, az egész országnak helyes iránya. Fogy a németség. — Ferenczg alispán a temesmegyei kivándorlásról. — (Saját tudósítónktól.) A Délmagyarország ma megjelent számában ismertette a temesmegyei népszámlálás adatait, amelyek szomorú képet adnak arról, hogy ennek a megyének lakosságát milyen veszedelmes módon tizedeli meg a kivándorlás és az egy gyermekrendszer. Ezekhez az adatokhoz Ferenczy Sándor temesmegyei alispán olyan érdekes és figyelemreméltó megjegyzéseket füz, amelyek a visszafejlődés valódi okait tárják föl és egyben rámutatnak az egyedüli helyes útra, melyen előrehaladva a segités eszközeihez el lehet jutni. Temesmegye alispánja igy kommentálja a népszámlálás eredményét: — Ismételten kifejeztem azt a nézetemet, hogy a nagymérvű kivándorlásnak nem helyi okai vannak, hanem országos közgazdasági viszonyaink és a tengerentúli jobb kereset reménye szolgáltatnak okot a kivándorlásra. Föltevésem helyességét látszik igazolni, hogy a népszámlálás eredménye szerint a távollovők száma épen a legjobb termőföldekkel biró járásokban a legnagyobb, mig például a hegyes, erdős lippai járásból — hol a kereseti viszonyok rosszabbak — aránylag kevesen vándoroltak ki tengerentúlra. — Ha gondosan mérlegeljük a már ismertetett népszámlálási adatokat és figyelembe vesszük a nép minden irányú fejlődésére befolyást gyakorló tényezőket, arra a meggyőződésre kell jutnunk, hogy a kivándorlás mellett más bajok is hátrányosan befolyásolták a népszaporodást. Hisz ötven olyan községünk van, hol a lakosság csökkenésének a száma Dagyobb a távollevők, vagyis a kivándoroltak számánál. Súlyos közgazdasági állapotaink, az iparnak majdnem teljes hiánya, az egyre növekvő drágaság, az egyes vidékeken mindjobban elharapódzó egy gyermek-rendszer erős visszahatást gyakorolnak népünk szaporodására. — Az őstermelés, a mezőgazdaság csak időszaki foglalkozást nyújt a munkásosztálynak és ennek folytán a nyári hónapok alatt kell egész évi élelmét megkeresnie. Az őstermelés egymagában nem elegendő egy fejlődő népesség munkaerejének lekötésére és mivel az ipari foglalkozás hiánya a kivándorlásra ösztönzi, az ofeónt előálló munkáshiány a nyári hónapok-