Délmagyarország, 1911. április (2. évfolyam, 75-99. szám)
1911-04-26 / 95. szám
10 DELMAGYMORSZÁG 1911 április 26 UZLETflTHELYEZESi S} RAKTÁRAMAT május hó folyamán uj Keletipalotába (Kis-u.) helyezem át. = DÉRY EDE SZEGED Addig a raktáron levő árukat gyári áron kiárusítom. KÖZGAZDASÁG Legyen vége a hazárdjátéknak! (Saját tudósítónktól.) Már foglalkozott a Déimagyarország a budapesti tőzsdén a legutóbbi hetekben lefolyt eseményekkel és rámutatott arra, hogy az a féktelen játék, mit az áprilisi és májusi búzában, de főleg a zabban folytattak, egy csapásra sürgős aktualitássá tették a gabonatőzsde reformját. Mint előrelátható volt, a tőzsdén teljes vadságában tombolt hazárdjáték azoknak a malmára hajtotta a vizet, akik már évek óta követelik a tőzsdei reformot, melyet a legutóbbi kiegyezésnél az osztrák kormánynak meg is igért a magyar kormány. Az idők folyamán azután a szélsőségek képviselői mindkét oldalról engedtek álláspontjaik merevségéből, ugy, hogy alapos remény volt arra, hogy a tőzsde reformja a kölcsönös méltányosság alapján fog megvalósulni. A mostani féktelen játék-őrület azonban a reform követelőit ismét a legradikálisabb álláspontra térítette s lapjuk, a Köztelek Ringék a tőzsdén cim alatt most megjelent számában már kifejezést is ad ennek. Ami a budapesti tőzsdén az utolsó két hót alatt törtónt — irja a Köztelek — annak mása csak Monte-Carló-ban található. Realitás, az ismeretlen fogalommá vált, annál ismertebb azonban a vakra játszás és az állam segódkezése mellett való fosztogatás. A búzában is a zabban is alakult egy-egy csoport azzal a célzattal, hogy az áprilisi határidőre szóló kötésekben jelentékeny mennyiségű biankó árut váltsanak magukhoz, ugyanakkor pedig a készárupiacon is az eladásra kerülő készletek, amennyire csak lehetséges, hatalmukba kerítsék. Ezzel a manőverrel sikerűit az áprilisi határidőre szóló jegyzéseket olyan fokra felszöktetni, hogy a terminus végén — nem lévén szállítható anyag — különbözet cimén milliókat fognak zsebrevágni. Csattanó érv követelésünk mellett a szabadságtéri palotában most tobzódó féktelen játék is. Jó ez bevezetésül a május havában megtartandó kilencedik országos gazdakongresszus tárgysorozatának azon pontjához, amely a tőzsde reformjával fog foglalkozni. Hogy a tőzsde reformja nem különleges agrárérdek, hanem az ország egész közgazdaságának érdeke, kitűnik abból, hogy a józanul gondolkozó kereskedők tábora, amely mind nagyobb és nagyobb lesz, szintén követeli a tőzsde reformját. A vidéki malmok, a vidéki gabonakereskedők mind egy vonalban állanak velünk ebben a küzdelemben, melyet a tőzsde féktelen spekulációs játéka ellen folytatunk. Elérkezett a legutolsó órája annak, hogy a budapesti tőzsde mai szervezete, szabályzata alapos revízió alá vétessék. De az autonom intézkedés nem ér semmit. Magyarország érdeke parancsolja, hogy végre a szabadságtéri palotában a rablólovag korszaknak vége legyen." Mi vagyunk az utolsók, akik mindenáron meg akarnók reformálni a tőzsdét; de viszont tény az is, hogy a mi gabonatőzsdénkén most egészségtelen üzleti élet uralkodik. Ezt meg keli szüntetni. Még áldozatok árán is. (—) Drágul a szivar. Hir szerint a már rég tervezett szivar, szivarka és dohány áremelkedése ez év julius 1-én fog megtörténni és ezzel egyszersmind életbelép az uj kulcs a dohányárusok jövedelmének kiszámítására. Az emelkedés tiz és ötven százalék között váltakozik és ellenszolgáltatásul átkerül egy-két speciális gyártmány a közönséges forgalomba. Itt emiitjük meg továbbá, hogy az osztrák dohányjövedéki igazgatóság rövidesen uj Havanna-szivarokat hoz forgalomba. (—) A Skoda-értékek. Bécsből jeientik . A Skoda-részvények mai megnyitó árfolyama 645 volt, do hamar lehanyatlott 631-ig, majd 628-ra. A piacon általában kedvetlen volt a hangulat külpolitikai hirek hatása alatt. A Skoda záróárfolyama 638. (—) Vidéki pénzintézetek egyesülése. Az Egyesült Biharmegyei Kereskedelmi, fpar és Terménybank részvénytársaság ós a Központi Takarékpénztár a közel jövőben fuzionálni fognak. Az egyesülés folytán a pénzintézet tiz millió korona alaptőkével fog rendelkezni. Felelős szerkesztő Pásztor József Lapkiadó-tulajdonos a Délmagyarország hirlap- és nyomdavállalat Nyomtatta a Délmagyarország hirlap- és nyomdavállalat Szegeden, Korona-utca 15. (Bokor-palota.) Iskolai hegedűk kifünö hanggal. Kaphatók: 3, 4, 5, 6, 8, 10 torintért és feljebb. Hangverseny-hegedűk 20 forinttól feljebb. Iskolai és hartnnnÍMttink az fenekari és mOfrmplomi Hdruiuniumujv kedvelttt lianflsserek, linUj szerkezetű cimbalmok legkiválóbb hangtartó szerkezettel, pedál nélkül 30 forinttól ^?í^tptóffe?iúb. Fonográf és Gramofon ^T: Iegpitányosabb árakon. Hengerek és lemezek a vjídjg lejjiilrescbla ínilvéFJtclnck felvételeivel. l)as raktár kiváló rártmányn uj és átjátszott zongorák és pjnnlnók'oail. dus választékban. Sternberg Ármin és Testvére c. (s Kir. uöveri hangsiergyár Illettben BUDAPEST, iííl.. flákdcu-yf 33 Képes árjegyzéket (minden cikkről külön) Ingyen küldünk, csak meg kell írni, hogy miféle hangszerről kívántatik az árjegyzék Ügyes lilISIoSp azonnal felvétetik a „Délmagyararszág'-nyomdába. w u ÁTSZERCLtSEK i E 0 Jl! TÁ HY OS A B B AH -F0HY0 SOMAIEGS2M ES VltAAMVliAfilTASI VALIA ISTAhíl SZEGED.KQLCSEYUTCAÁtf.. — TELEFON: 16 5.jo H o X © Ismeretséggel fényes biró uri emberek mellékkeresetre tehetnek szert, ü Ajánlat Szorgalmas jeligére e lap kiadóhivatalába intézendő. JOROllflGYAí? BUDAPEST HMAROIT RAKPART 45. ÍELEfON 13B22- INTfRüRBAíf Palace-szálloda I - - ; • • • Bpest, Rákóczi-ut 431 t Elsőrendű magyar és franci QRVLATO** S UNTERREINER JÁNOS volt alsó-tátrafüredi vendéglős mm* mmr személyes vezetése 5 sürgönyeim PALACEHOTEL, BUDAPEST. 150 fényesen berendezett szobával, külön lakosztályokkal, a legmagasabb igényeknek megfelelően felszerelve. Szobák 4 koronától feljebb. Teljes pensio 10 koronától feljebb. '!Z4lloda ét,er kolozsvári Pongrácz Lajos Elsőrendű borok.